Így hétvégén talán elfér egy csendes, képek és videók nélküli bejegyzés a sorban... Elgondolkoztam azon, hogy miért van bennem egyfajta kényszer, hogy az úti élményeimet blogbejegyzésekbe és weboldalakba faragjam. Biztos nem azért, hogy hencegjek velük, mert az úticélpontjaim se nem különösebben egzotikusak, se nem elérhetetlenek. Inkább arról van szó, hogy jól esik, ha valakinek sikerül valami újat mutatnom, és azt is szeretem, amikor valaki elmeséli egy-egy élményét egy adott hely vagy esemény kapcsán, kommentben. És van egy fura másik ok: mert úgy tűnik, így lesz teljes az utazás számomra!

Tavaly nyáron két-két napot töltöttem Kölnben és Berlinben; nagyon vártam ezeket a hétvégéket, mert rég jártam ezeken a helyeken. Megterveztem, mikor hova megyek, mikor mit süt jól a nap - majd csomószor másfele indultam, mint amit eredetileg gondoltam, a nap meg nem is sütött, mert beborult az ég :) Aztán hazajöttem, és úgy éreztem, elmaradt a katarzis. Mintha nem is jártam volna sehol; hiányzott belőlem annak az érzete, hogy kicsit több lettem, mint előtte. Nem másoknál, hanem korábbi magamnál - nekem az utazás ugyanis ezt jelenti: minden új hely, minden új sarok, minden új templomtorony vagy várfal kicsit hozzátesz a privát élménygyűjteményemhez, és ez jól jön a dolgos hétköznapokban. Most viszont szinte semmim nem volt, csak a gyaloglástól feltört sarkam, meg egy rakat képem és videóm.

Aztán hetekkel, hónapokkal később elkezdtem a képeket feldolgozni, a pár tíz másodperces felvételekből videókat csinálni, és előjöttek a megélt dolgok: a hangok, a színek, de még a szagok is. Mert igazából természetesen beittam magamba az élményeket, de olyan rövid idő alatt, hogy nem tudtam feldolgozni magamban, így "nyersek" maradtak. Amikor viszont létrejött egy-egy új bejegyzés, akkor megint ott voltam a nürnbergi hóhérok hídján, a kölni városháza pincéjéből nyíló római csatornában, a rothenburgi városfalon, elsétált előttem az utolsó berlini városi mackó, rám alkonyodott Würzburgban, és ott lengtem a Wupper fölött a függővasúttal... És múlt hétvégén, tényleg rengeteg kölni bejegyzés után a kapcsolódó tömegközlekedési beszámoló megírásával végre véget ért az a 14 hónappal ezelőtti 46 óra is, amit a világ legszebb dómja közelében töltöttem*. Olyan érzés, mintha 14 hónapig lettem volna ott :)

* bár azért eme 46 óra alatt kimentem a wuppertali villamosmúzeumba, plusz függővasutaztam, plusz kicsit Düsseldorfoztam is