Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, vonatokra, repülőgépekre, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

február 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  4. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  5. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  6. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  7. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  8. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...
  9. "It was a good time to be 27"Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine...
  10. Budapest és Miskolc utcáin járva '76 februárjában1976 fontos év volt a budapesti villamosokról készült képeket illetően: akkor látogatott ide először Ab van Donselaar, Tim Boric, és akkor kezdett rendszeresen idejárni Heinz Heider. Ez egyszerűen...

Címkék

103 (7) 125év (6) 2624 (13) 41-es (6) 424 (7) abszurd (26) Ab van Donselaar (34) agyhúgykő (59) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (69) autók (66) bach (5) balaton (25) basel (7) bbc (8) bécs (38) belgium (11) bengáli (12) berlin (135) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) budai vár (25) budaörs (36) budapest (720) budapesti pillanatok (41) buék (8) busz (68) búvár (5) c50 (7) c64 (12) caf (10) city lights (68) class 56 (7) commodore (16) csak egy kép (36) csak egy videó (242) csehország (21) csehszlovák (8) csörgő (8) cukiság (33) debrecen (25) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (31) életkép (22) életképek (29) életmód (6) elveszett (31) énblog (326) énzene (17) építészet (66) építkezés (21) épület (13) érdekesség (14) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (11) felhők (26) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (26) film (9) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (13) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (8) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (30) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (56) gibson (8) gitár (33) gmap (12) goldtimer (6) gondolatok (10) gőzmozdony (20) gyermekvasút (21) haditechnika (11) hajó (37) hampage (262) hamster (5) hangszerek (10) hármashatárhegy (5) havazás (5) helikopter (10) hév (24) híd (29) (26) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (116) idegenforgalom (21) ikarus (25) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (9) karikatúra (5) kassa (6) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (697) képregény (94) kérdés (7) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (43) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (319) kritika (70) kulfoldi szemmel (60) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (11) lengyelország (37) les paul (6) lhbs (24) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (14) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (6) mátyás-templom (6) máv (35) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (24) mittudoménmi (9) MOD (7) morál (11) morgás (124) mozdonyok (7) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (25) műrepülés (8) múzeum (42) nagypolszki (6) németország (281) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (36) nosztalgia (187) nürnberg (20) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (11) NZA (8) olaszország (23) oldtimer (68) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (36) pályahiba (6) pályaudvar (24) panoráma (107) paródia (5) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (11) popkultúra (112) pozitívum (12) pozsony (18) prága (7) programajánló (25) púpos (12) queen (10) r.i.p. (11) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (21) relax (12) repülés (122) repülőgép (40) repülőgépek (63) repülőnap (33) repülőtér (12) retró (29) rock (66) rocktörténet (5) róma (10) s-bahn (11) semmering (7) SNL (14) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (18) szlovákia (45) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (188) társadalom (5) tatra (12) taurus (6) technika (36) technikatörténet (35) tehervonatok (8) tél (11) templom (12) természet (6) tévéműsor (27) thin lizzy (7) Tim Boric (13) tömegközlekedés (327) történelem (29) trainspotting (42) trolibusz (46) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (87) überzenészek (16) utazás (278) utcakép (148) uv (31) vár (11) várnegyed (8) város (369) városkép (85) városliget (8) vasút (372) vélemény (11) vicinális (13) vidám park (5) videó (650) villamos (582) vlog (7) wachau (5) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (239) zene (172) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Gibson Les Paul - a világ legsikeresebb sikertelen hangszere, harmadik rész

2018.02.08. 07:00 :: Hamster

Előző rész: a Fekete Szépség és az olcsó modellek

A világ egyik leghíresebb gitárjáról szóló sorozatban a Goldtoptól eljutottunk a Customig, de a leghíresebb változat még csak most következik!

A "Burst", a gitárok Szent Grálja

1957 végére már együtt volt minden, ami a Les Paul model jó hangzásához kellett: a megfelelő anyagok, a nyak és a test által bezárt szög, a megfelelő húrláb, és persze a PAF hangszedők. Az 1958-as idény újítása tulajdonképpen kozmetikai volt: a Standard néven elhíresült változat egyszínű festés helyett sunburst fényezést kapott, amit itt egy utánépített példányon láthatunk:

Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body) edited.jpgBy Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body).jpg: Ethan Prater derived work: Clusternote - This file was derived from  Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body).jpg: , CC BY-SA 4.0, Link

Az áttetsző fényezés alatt láthatóvá vált a fa mintázata, ami a hegedűkhöz hasonlóvá tette a hangszert; a fa kinézetére ekkor még nem figyeltek annyira, mint manapság, ezért nem egyformán látványosak a "lángok", sőt: az első néhány sunburst Les Paul fedlapja még nem két, hanem három darabból állt! A hangszer jól szólt, remekül nézett ki, és a fejlesztése se állt le: a nyakak egyre vékonyabbak, ezáltal könnyebben játszhatóak lettek. Csak annyi baj volt, hogy ez a vásárlókat nem érdekelte: 1958 és 1960 közt összesen 1700-valahány "burstöt" készítettek, majd a sikertelenség miatt befejezték a gyártást. Bizony, a ma is egyik leggyakrabban látható (és legtöbbet másolt) rock hangszert sikertelensége miatt kukázták!

Azonban míg a Gibson a ma SG néven ismert modellel próbálta meghódítani a piacot, a zenészek lassan felfedezték maguknak a Les Paulokat, és így a Standardeket. Különösen Angliában lett a blues és rock harcosainak választott fegyvere: az első sztár, akit ilyen gitárral lehetett látni, Keith Richards volt, az első igazán ikonikus burst játékos pedig...

... Eric Clapton, aki John Mayallhoz való csatlakozásakor vásárolt egy szintén '59-es évjáratú (bár sokan '60-asnak hiszik) burstöt. A "fehér blues" és blues-alapú rock elkezdett összeforrni a hangszerrel: Jeff Becknek is volt, Paul Kosoffnak is volt, ...

... és a Bluesbreakersbe Eric Clapton helyére beugró, majd Fleetwood Mac néven saját bandát alapító fiatal gitárosnak, Peter Greennek is volt. Érdemes megjegyezni, hogy Les Paul eredetileg egy csilingelően tiszta hangú hangszert akart magának, ez a sok fiatal pedig általában torzítva használta a sajátját. A másik furcsaság, hogy a használt sunburstök a hatvanas években pár száz dollárért cseréltek gazdát, manapság viszont több százezret is megérnek, sokszor még akkor is, ha sose használta őket híres zenész. Emiatt aztán nagy részüket nem is használják: széfekben, múzeumokban állnak, tulajdonosaik sokszor befektetési céllal vásárolják meg őket, mert az áruk évről-évre magasabb lesz.

Persze egy idő után a Gibson is észrevette a Les Paul kései sikerét, és 1968-ban újra gyártásba vette, de ezek a hangszerek már nem hozták ugyanazt a minőséget. Sőt, a cég 1969-es tulajdonosváltása után a gitárok készítési módján is változtattak: a nyak több darabból állt, akárcsak a test, új modellek jöttek ki, új hangszedőkkel kísérleteztek. Persze ízlés és sznobság kérdése, hogy vajon tényleg rosszabb lett-e a végeredmény, vagy az 1958-59-60-as modelleket csak eszmei értékük emeli a többiek fölé, mert az biztos, hogy én egy 1970-es Standardet se dobnék ki, ha hozzámvágnák :) Manapság egyébként megvásárolhatók az eredeti három modellév utánépítései, illetve aktuális gyártású burstök is, számos különböző kivitelben: ami régen "a" burstöt jelentette, az ma cherry burst esetleg tomato soup burst, de van tobacco burst, lemon burst, honey burst, és még vagy egy tucat másik is.

Néhány híres Burst

Az imént említett okból kifolyólag nincs olyan, hogy "olcsó eredeti '58/59/60-as Burst", de van néhány, amelyik gazdája okán kiemelkedik a többi közül:

Az egyik ilyen Bernie Marsden "The Beast" becenevű '59-ese, amit '74-ben vásárolt valakitől, aki egy koncerten odajött hozzá. Ez elsőre furán hangzik, de több hasonló történet ismeretes, Jimmy Page-re például Joe Walsh "erőltette" rá az "egyes számú" Les Paulját 1969-ben. Az angol hangszerboltok nem lehetnek túlságosan büszkék az akkori marketingtevékenységükre :)

A Beastet - melyen többek közt a fentebbi szám is íródott - egyszer még Gary Moore is kölcsön akarta kérni, amikor a saját Burstje megsérült egy közúti balesetben, de nem kapta meg. És ha már itt tartunk, az egyik leghíresebb '59-es Standard konkrétan Gary Moore-hoz kapcsolódik:

Ő itt "Greeny". Eredetileg Peter Greené volt, a bejegyzésben már láthattuk is a Fleetwood Maces videón. Amikor a hetvenes évek elején Greennek mentális problémái támadtak, és ott akarta hagyni a zeneipart, előbb csak kölcsönadta a fiatal Moore-nak, majd felajánlotta megvételre is.

A hangszer különlegessége az volt, hogy az egyik pickup nem csak fordítva volt a gitárba helyezve, hanem egyik mágnese - valószínűleg gyártási hibaként - "rosszul állt" mágneses polaritás szerint. Emiatt ha mindkét hangszedő egyszerre szólt, más hangja volt, mint a többi Les Paulnak. Sőt, nem csak más, hanem szép, különleges hangja, amit mindenki irigyelt.

Az új tulaj nem múzeumi darabként gondolt az akkor még csak tizenéves gitárra: a két alsó potméter gombját lecserélte, hogy jobban tudja kezelni őket, a nyakat újrabundoztatta, illetve az imént említett baleset után a nyakát is megragasztatta. Ami még látható, hogy a végére már alig látszott a burst fényezés: a vörös szín az évtizedek alatt - a többi eredetihez hasonlóan - kifakult. Gary imádta ezt a gitárt, valószínűleg soha nem is vált volna meg tőle, ha egy betegség miatt lemondott turné költségeit nem kellett volna zsebből kifizetnie: a pontos eladási ár nem ismert, de egymillió dollár körülről sugdolóztak.

A gitár ezután több gyűjtő kezén átment, majd a metallicás Kirk Hammetthez került, aki használja is az öreg szárazfát - nem csak stúdióban, hanem élőben is, lásd fent. Végülis erre való egy hangszer, jobb, mintha valami páncélteremben őriznék, nem? Nem?

A harmadik '59-es, amiről megemlékeznék, a Z.Z. Topos Billy Gibbons fő hangszere még ma is: "ő" Pearly Gates. Ő se hangszerboltból került a szakállas zenészhez, hanem egy ranch tulajától :) Természetesen ezeken kívül is vannak még híres '58/59/60-as Les Paul Standerdek, de mindegyiket nehéz lenne felsorolni. Ha esetleg van olyan, amelyik szerinted még érdekes, írd meg kommentben!

Forrás: wikipedia, guitarplayer.com, guitarworld.com, guitarhq.com, szóbeli közlések

16 komment

Címkék: zene gitár rock blues technikatörténet eric clapton gibson gary moore les paul peter green

A bejegyzés trackback címe:

http://hamster.blog.hu/api/trackback/id/tr6013629818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Érdekes, hogy a 80-as évekre ez a burst szinezés (illetve sokszor csak utánérzés) annyira népszerű lett, hogy egyes gyártók kifejezetten a blues és country műfajra ajánlott tipusai mind burst szinezésűek voltak. Van egy Cort gitárom, valamikor 80 körüli évjárat, egy időben Nashwille valószinűleg térdig gázolt ebben a tipusban.
Mark Knopfler '58-a, Gary Richrath (REO Speedwagon) '59-e.
Úgy gondolom, hogy minden gitárt szerető embernek vannak olyan gitárhősei, akiknek a játékát, színpadi megjelenését, a hangszerhez fűződő viszonyát követendő példának tartja.
Az enyém egy igazi rock-csibész, Gary Richrath.
Remélem lesz még folytatás! :-)
@Tom Taylor:
Mint már egyszer asszem írtam, korábban nem tetszettek a Les Paulok (egy elektromos gitárnak legyen dupla cutaway-e! :-)) - de aztán megtetszettek, nagyon megtetszettek. Nehéz meghatározni, hogy mikortól, de asszem az egyik legfontosabb ilyen pillanat volt, amikor először láttam a Money For Nothing klipjét, amikor az elején mutatják Mark Knopfler Les Paulját, azt hiszem, az volt az a pillanat. Harminchárom éve...
@sako: Tényleg, azt nem is írtam bele, hogy Peter Green egytalán nem volt oda azért a bizonyos Les Paulért, szerinte béna nyaka volt. Valami internetes fórumban olvastam, hogy valaki egyszer kipróbálhatta, és furán vastag nyaka volt. Mások meg dollárszázezreket kiadtak érte...
@sako: Nekem pár évvel ezelőttig le se esett, hogy milyen furcsa az az LP ott, miközben Knopflerhez a piros Stratot társítottam.
@Tom Taylor: Az én hősömet szerintem nem nehéz dekódolni ebből a blogból :) Neki volt két '59-ese ("Greeny" és a Still got the blues óta használt "Stripe"), és állítólag egy ideig egy '58-asa is, amit gyorsan továbbadott, mert nem jött be neki, de ezt nem sikerült leellenőriznem (utángyártásból, újból persze volt még egy rakása).
@nyelv-ész: Igazából ezt a kivitelt mindenki más is használta, szerintem más Gibson gitáron hamarabb volt, de Stratocasteren is elég tipikus volt. Csak ennyire jól nem nézett ki semmin :)
@sako: Engem soha nem érdekelt a gitár formája, csak a hangja. Nem is foglalkoztam a gitárok különbségeivel, addig, míg meg nem hallottam Mark Knopfler Golden heart című albumát. Na ott kész lettem! Ilyen gitárhang nincs a világon! Azóta Les Paul forever!!!
Kifejezetten érdekes volt, hogy miből lett ez a klasszikus :)
@Hamster: Nyak témában nem a Gibson a go-to hangszere sok embernek, ez tény... Sok év Ibanez után azt kell mondjam, hogy az általam fogott hangszerek közül csak 2. helyre tenném az 1999-es RG570-esem nyakát (atyaég, majdnem 20 éves a bébi): Egy kolléga pár éve vett egy használt Music Man-t, és teljesen ledöbbentem a kényelmén!
@Billy Hill: Szerintem ez relatív, plusz az LP-k is x+1 fajta nyakkal készülnek. Van Ibanezem nekem is, jó a nyaka, de ha ilyen nyújtogatós téma kell, akkor jobb egy vastagabb LP nyak. Nem tudom másképp megfogalmazni, de olyan, amibe "bele lehet kapaszkodni". Sőt, jobban bejön, ha a húr is magasabban van, egyszerűen másképp lehet játszani a hangokkal.
Igen tényleg az a jó, amibe bele lehet kapaszkodni.
@Hamster: @Roland László Tóth: Ez esetben próbáltátok esetleg már a Dean ML-sorozatának Dimebag Darrell modelljét? Egy ismerősnek volt, hát annak valami nagyon érdekes nyaka van, amolyan "párkányos" jellegű hátul. V-profil, de nem középen a "leghegyesebb", hanem eltolva, feljebb. Nagyon érdekes, de kapaszkodáshoz egyenesen kiváló! :-)
@Billy Hill: Még sose hozott össze olyannal a sors. Ilyen "aszimmetrikus" nyakkal viszont már találkoztam, de hirtelen nem tudom, min, valami kevésbé extrovertált fán, meg is lepődtem (még az is lehet, hogy valami LP-féle volt).
@Billy Hill: A Music Manről mondták egyszer, hogy az valami teljesen más pálya, mint a többi gyártó, saját utat járnak, mit kell ez alatt érteni? El nem tudom képzelni, és olyannal se találkoztam még.
Én is csak ezzel az eggyel. :-) Sajnos az árak húzósak... Főleg a Lukather-Petrucci-Morse-VanHalen szignatúráknál. De ez egy "sima" példány volt (Cutlass modell), kényelmesen kis test, vékony, azonnal kézreálló nyak, felezhető humbucker. Valahogy egy nem megmagyarázható érzés kézbe fogni; egyszerűen csak azt éreztem, hogy állatira kényelmes az egész, olyan, mintha mindig is ezen játszottam volna. :-)