Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, vonatokra, repülőgépekre, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  4. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  5. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  6. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  7. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  8. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...
  9. "It was a good time to be 27"Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine...
  10. Budapest és Miskolc utcáin járva '76 februárjában1976 fontos év volt a budapesti villamosokról készült képeket illetően: akkor látogatott ide először Ab van Donselaar, Tim Boric, és akkor kezdett rendszeresen idejárni Heinz Heider. Ez egyszerűen...

Címkék

103 (6) 125év (6) 2624 (12) 41-es (6) 424 (7) abszurd (26) Ab van Donselaar (34) agyhúgykő (58) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (65) autók (66) bach (5) balaton (24) basel (7) bbc (8) bécs (37) belgium (11) bengáli (12) berlin (135) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) budai vár (25) budaörs (35) budapest (713) budapesti pillanatok (41) buék (8) busz (68) búvár (5) c50 (6) c64 (12) caf (10) city lights (67) class 56 (7) commodore (16) csak egy kép (36) csak egy videó (240) csehország (18) csehszlovák (6) csörgő (8) cukiság (33) debrecen (24) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (31) életkép (22) életképek (29) életmód (6) elveszett (31) énblog (319) énzene (17) építészet (61) építkezés (21) épület (13) érdekesség (14) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (11) felhők (26) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (26) film (8) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (13) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (8) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (27) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (56) gibson (6) gitár (31) gmap (12) goldtimer (5) gondolatok (10) gőzmozdony (18) gyermekvasút (17) haditechnika (10) hajó (37) hampage (251) hamster (5) hangszerek (9) hármashatárhegy (5) havazás (5) helikopter (10) hév (24) híd (29) (22) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (116) idegenforgalom (21) ikarus (25) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (8) karikatúra (5) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (680) képregény (94) kérdés (7) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (39) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (317) kritika (70) kulfoldi szemmel (60) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (11) lengyelország (37) lhbs (24) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (13) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (6) mátyás-templom (6) máv (34) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (23) mittudoménmi (9) MOD (7) morál (11) morgás (124) mozdonyok (6) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (25) műrepülés (8) múzeum (41) nagypolszki (6) németország (281) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (33) nosztalgia (181) nürnberg (19) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (11) NZA (8) olaszország (16) oldtimer (66) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (36) pályahiba (6) pályaudvar (22) panoráma (106) paródia (5) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (11) popkultúra (110) pozitívum (12) pozsony (14) prága (7) programajánló (25) púpos (12) queen (10) r.i.p. (11) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (21) relax (12) repülés (120) repülőgép (40) repülőgépek (61) repülőnap (32) repülőtér (12) retró (29) rock (64) s-bahn (11) semmering (7) SNL (14) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (18) szlovákia (33) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (187) társadalom (5) tatra (12) taurus (6) technika (34) technikatörténet (33) tehervonatok (8) tél (11) templom (12) természet (6) tévéműsor (27) thin lizzy (6) Tim Boric (13) tömegközlekedés (321) történelem (27) trainspotting (35) trolibusz (46) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (87) überzenészek (16) utazás (269) utcakép (148) uv (30) vár (11) várnegyed (8) város (366) városkép (85) városliget (8) vasút (352) vélemény (11) vicinális (13) vidám park (5) videó (636) villamos (576) vlog (7) wachau (5) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (235) zene (168) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

George Harrison meglepő együttműködései

2016.08.04. 18:00 :: Hamster

A Beatles-t (ejtsd: "bitlisz":) nem tartom kedvenc együtteseim közt számon, de egyrészt gyerekkoromhoz annyira hozzátartoztak a szüleimen keresztül, hogy nem tudom utálni még a legbugyutább popszámaikat se, másrészt az idő előrehaladtával elég rendesen megtanultak zenélni, ezért még véletlenül se mernék olyat mondani, hogy nem jogosan vannak azon a csúcson, ahová ötvenvalahány éve értek fel. A 4+1 beatle közül valamiért már gyerekkoromban is George Harrison volt a legrokonszenvesebb, és ez az érzés az interneten járkálva csak egyre jobban erősödött. A jelek szerint zenészkollégái is csípték őt, soha nem tértek ki egy kis közös zenélés elől:

Többek közt országos cimborák voltak Eric Claptonnal, még azután is, hogy utóbbi gyakorlatilag elszerette a feleségét, Pattie Boydot (eközben olyan dalokat dedikálva neki, mint a Layla vagy a Wonderful tonight). Ezt a barátságot a persze zene is éltette: egyik kedvenc Beatles-számomban, a While my guitar gently weeps-ben például Clapton játszotta az elektromos gitár részeket, később pedig Harrison írt számot Claptonnal az éppen szétmenő Creamnek. A fentebb hallható Badge állítólag onnan kapta címét, hogy Clapton félreolvasta a "bridge" szót a dal vázlatán...

Harrison nem szeretett szóló előadóként turnézni, de mindig kapható volt egy kis gitározgatásra, úgy lemezeken, jótékonysági koncerteken, mint teljesen sima koncerteken. Itt például a Deep Purple-lel játszik egy Little Richard számot '84-ben.

Gary Moore-ral egy időben kvázi szomszédok voltak, alaposan össze is haverkodtak. Egyszer Harrison adott egy dalt Gary első blues lemezéhez*, máskor Gary játszott a Traveling Wilburys egyik számában, vagy ment fel a színpadra a korábban említett kedvenc Beatles-számomat eljátszani. Ez utóbbi nekem természetesen csemege, de Gary is biztos jól érezte magát, hiszen egyik tinédzserkori idolja Harrison volt, a másik pedig Clapton, aki az eredeti számban szólógitározott.

*Hogy érdekesebb legyen, eredetileg ez a szám is Eric Claptonnak íródott egy jótékonysági projekthez. Szomorúnak találom, hogy Eric és Gary útja soha nem keresztezte egymást szakmailag az utóbbi haláláig :(

És természetesen most is a végére tartogattam a legmeglepőbbet:

2 komment

Címkék: zene youtube rock rocktörténet eric clapton gary moore überzenészek

Gary Moore, a blues-os évek

2011.02.09. 02:00 :: Hamster

A múltkori rockos-heavy összeállítás után essék néhány szó Gary 1990-nel kezdődő blues-os éveiről is - ismétlés nélkül, tehát a Walking by myself és a Still got the blues nem fog itt is szerepelni...

Bevallom, az egyik első dolog, ami a blues-ról eszembe jut, az a "sztenderd" szó, amit gonoszabb napjaimon csak úgy mondanék, hogy "ugyanaz a zene más szöveggel". Ezzel persze a blues-rajongók nagy részét valószínűleg magamra is haragítottam, pedig csak arról van szó, hogy a blues a népzene modern folytatása, illetve hogy nem hallgatok elég sokfajta blues-t :) Mindenesetre Gary első blues-os lemeze (Still got the blues) afféle tribute lemez volt, alig volt rajta saját szerzemény - ehhez képest nem rossz, hogy ezen számok egy részéről manapság sokan azt hiszik, hogy ő írta őket (a legszebb példa a Walking by myself, aminek még soha nem hallottam az eredetijét, és biztos vagyok benne, hogy sok öreg blues-os is így van vele). A nem-standard kategóriában is volt nem saját szerzemény, például George Harrison That kind of Woman-je. Sajnos klip nincs, de a számot érdemes így is meghallgatni:

Blues-klasszikus az All your love című szám is (azon kevés blues-számok egyike, ami gitározásilag is nagyon tetszik), úgyhogy biztosan engem minősít, hogy én itt hallottam először:

Másik nagy kedvencem viszont már Moore-szerzemény. Pedig tényleg olyan, hogy akár Stevie-Ray Vaughan vagy Billy Gibbons is játszhatná - Texas Strut:

Az After Hours című lemez '92-ben jött ki, és igen nagy meglepetésemre a Cold days in Hell-hez készült videoklipet az MTV is elég gyakran játszotta:

6 komment

Címkék: énblog zene youtube gary moore überzenészek

Gary Moore, a rocker

2011.02.07. 00:58 :: Hamster

Ezt a bejegyzést még Gary halálának napján írtam - de nem akartam ezeket a gondolatokat a gyászolós bejegyzésbe betenni, mert zavarosabb lett volna tőle. A zene gimnazista korom óra fontosabb szerepet játszik az életemben, mint az átlagemberében, és Gary a legnagyobb bálvány volt számomra. Mint gitáros, és mint zenész is - pedig ezt a kettőt nem egyszerű összeegyeztetni. Ráadásul zseniális énekes is volt, bár a hangja csak a nyolcvanas évek közepére érte el azt a színvonalat, ami a dalokhoz dukált (mindig próbált is énekest találni maga mellé, de sose tartott sokáig a munkakapcsolat).

Viszonylag későn ismerkedtem meg a nevével, 15-16 éves koromban: Az első szám, amit már úgy szerettem meg, hogy tudtam, hogy egy Gary Moore nevű fickó játssza, ez volt:

Ez _már_ blues volt - Gary kezdetben is játszott ilyen zenét, de némi rock és fúziós zene után metálba hajló hard rockkal lett híres. Aztán 37-38 éves korában felrúgott mindent, és csinált egy blues lemezt, feldolgozásokkal és sztárvendégekkel. Ennek a lemeznek talán csak kitérőnek kellett volna lennie, de ő élvezte, a közönség is élvezte, így leragadt ennél. Pedig jó dolgokat játszott előtte is - most ezek közül válogatnék.

6 komment · 3 trackback

Címkék: énblog zene youtube rock gary moore überzenészek

Még egy zsenivel kevesebb: Gary Moore, RIP :(((

2011.02.06. 19:42 :: Hamster

Most küldte valaki ezt a linket, és nem tudom elhinni, reménykedem, hogy csak tévedés... A gary-moore.com nem elérhető, a Wikipedia-n viszont már azt is írják, hogy álmában érte a halál, spanyolországi nyaralás közben. Igazi ír volt, önromboló, nyughatatlan... Sose ismerték el azon a szinten, ahol megérdemelte volna, de ránézésre ez nem zavarta nagyon... vagy lehet, hogy mégis? Ha egy ilyen kaliberű valaki meghal, az ember óhatatlanul azon kezd gondolkozni, hogy lehet, hogy sose érezte jól magát a bőrében...

Az egyetlen olyan gitáros volt, aki még ha félrenyúlt a gitáron, az is jól tudott szólni. Bár - amennyire az egyetlen alkalommal, amikor élőben láttam (Alsóörsön) megfigyeltem - eleve nem nagyon nyúlt félre. És "nagy emberként" is megmaradt szimpla zenemániásnak: az előzenekari szerepet betöltő Török Ádámékat a színpad széléről nézte-halgatta végig, ritmusra bólogatva-örömködve, a végén gratulált is nekik. Pedig állítólag nagyon hangulatember volt, sokak szerint kiállhatatlan. Nem sok zenész mondhatja el magáról, hogy fellépett a Monsters of Rock-on is, és a Montreux-i jazz fesztiválon is... Ő igen.

Játszott rockot, játszott blues-t, játszott fúziós izét, elszállós feelingezést, dallamos majdnem-metált... Olcsó poén lenne a The Loner című számot belinkelni, hiszen az nem róla szólt, és egyébként is "csak" egy feldolgozás volt (százszor jobb, mint az eredeti, ha engem kérdeztek). Inkább valami tempósat kellene. Mondjuk egy Thin Lizzy számot, amit szintén nem ő írt, és ami mostantól arról szól, hogy a két tékozló fiú, Phil Lynott és Gary újra együtt járják a túlvilági kocsmákat:

Nem tudok csak egy számot kiemelni, nem tudok beágyazni egyetlen videót, hogy "ez a kedvencem tőle". Szerintem a gitárosok is csak egy idő után értik meg, mennyire különleges volt az, ahogy megszólaltatott egy hangot... aztán mögé tette a következőt, majd az arra következőt. És valószínűleg soha nem volt elégedett az eredménnyel, hiszen újra és újra átdolgozta még "saját magát" is. Eleve érzelmes dalokat is úgy újra tudott értelmezni, hogy még érzelmesebbek lettek, és instant gombóc nőtt az ember torkába - itt például egy Roy Buchanan ("a világ leghíresebb ismeretlen gitárosa" - szintén egy észre nem vett zseni) számból hozta ki azt, ami eredetileg tán benne se volt:

Az, hogy Gary Moore mások számait is a tökéletesnél jobban tudta játszani, szerintem azt mutatja, hogy ő nem csak a saját zenéje által definiálta magát, hanem a zene által úgy általában. Ő volt az, aki ki-be lépett a Thin Lizzy-be, akit Ozzy Osbourne is a saját gitárosának akart, és végül csak jobb híján találta Randy Rhoads-t magának (aki pedig szintén akkora zseni volt, hogy arra nincs szó). Akihez bármikor szívesen beugrott zenélni Ian Pace vagy Cozy Powell, aki amikor a rocktól megcsömörlés után a  blues felé fordult, rögtön olyan nevekkel játszhatott együtt, mint Albert Collins, Albert King vagy George Harrison. Tényleg nem tudok választani, mit tegyek ide még videót... Túl nagy a választék, én pedig túl szomorú vagyok :(

PS: Talán sosem lesz vége ennek a bejegyzésnek... Csak böngészem a netetn, és újabb és újabb számokat találok, amiket beillesztenék ide. Most éppen ezt:

78 komment · 3 trackback

Címkék: youtube gary moore r.i.p. überzenészek

Samu és Pitkin a Pulzusban

2010.12.04. 23:40 :: Hamster

Tök furcsa: most jöttem rá, hogy még sose hallottam Bencsik Sándor beszédhangját. Egészen ma estig. Kár, hogy most is csak úgy tudom meghallgatni, ha egyúttal gyerekkorom "kultikus" (asszem egy ideig az egyetlen) tévés könnyűzenei műsorának vezetőjét, Modoros... izé: Módos Pétert is meghallgatom. Ő egyébként kapásból össze is keveri Bencsiket Vikidállal, szerencsére Vágó István kisegíti (azért ez is milyen már, ha nem lenne a Youtube, akkor teljesen elfeledkeztem volna arról, hogy ő ott is volt... bár nem lehetett sokáig, mert a nyolcvanas évek közepén már beindultak a vetélkedői).

Egyébként érdekes ez a verziója a "Zöld, a bíbor és a feketének", tetszik az erőteljesebb dob (a fő gitárszóló sajnos ki van hagyva belőle). És ismét hangot kell adnom megdöbbenésemnek, hogy mennyi minden fenn van a Youtube-on. Döbbenet. Levezetésként (hogy ne legyek túl szomorú Samu miatt), itt egy instrumentális a P. Box nagy felállásának utolsó lemezéről:

7 komment

Címkék: zene tv youtube rock nosztalgia popkultúra überzenészek bencsik sandor

Freddie Mercury ma 19 éve távozott közülünk

2010.11.24. 10:00 :: Hamster

Annak idején, amikor még gimnáziumba jártam, reggelente korán keltem, és elindulás előtt tévét néztem: általában az MTV-t, ahol ebben az idősávban még viszonylag normális zenék, mentek (és néha CNN-t). Egyik reggel későn ébredtem, és kimaradt a tévézés, viszont a konyhában a rádió ment. Ott mondták, hogy Freddie Mercury sajtószóvivője bejelentette: az énekes AIDS-es. Szomorú voltam, mert a Queen zenéjét szerettem; bár az aktuális lemez depressziós hangulatát nem bírtam. Egyszerűen nem értettem, mi ez a sötét hangulat, és inkább vidámabb, rockosabb dolgokat szerettem volna hallani tőlük. Ehhez képest a Show must go on ment mindenütt (pár héttel korábban adták ki a kislemezt). Utáltam.

A nap eltelt, hazaérve az ebédeléshez bekapcsoltam az MTV-t. Éppen híreket mondtak, talán Steve Blame volt a műsorvezető, talán Pip Dann, csak a szokásosnál kisebb vigyorral. A hang le volt véve - már nem tudom miért, úgyhogy nem értettem, miért van a képre az "1946-1991" felirat kitéve. Basszus... oké, bevallotta, hogy AIDS-es, de máris temetik? Hang fel, és akkor szembesültem azzal, hogy reggel a Danubius még az előző napi hírekből szemlézett, de délutánra már az volt a hír, hogy Freddie meghalt.

Másnap reggel az iskolarádió az első óra előtt a Show must go on-nal indított, és máris jobban becsültem a számot, hiszen már tudtam, miről szól. Még aznap megkértem Levente barátomat, hogy adja kölcsön a régi Queen kazettáit. Akkor kattantam igazán rá az együttesre.

19 évvel ezelőtt óriást vesztettünk el: a legjobb énekesek egyikét, sé egy utolérhetetlenük szuggesztív előadót. Freddie személyisége és életvitele miatt más volt az esemény kicsengése, mint annak, amikor John Lennont lelőtték (arra is jól emlékszem, még a tévéhiradóban is percekig foglalkoztak vele, anyuék meg eléggé döbbentek voltak), de azért mindenkit lesújtott. Belinkelt videónak viszont a legtöbb bloggal ellentétben nem balladát szeretnék mutatni, pláne nem a Queen utolsó éveiből! Inkább valahogy így kellene emlékezni rá ma, erősnek és dinamikusnak:

3 komment

Címkék: zene youtube freddie mercury popkultúra queen r.i.p. überzenészek

Kikapcsolódós-felpörgős zenei szünetjelzés

2010.10.20. 00:50 :: Hamster

Nem szoktam pár óránként új posztokat kirakni, de most mégis ez lesz, mert a Youtube-on tévelyegve rátaláltam egy olyan Gary Moore számra, ami teljesen nem az, ami miatt megszerettem őt, de mégis szórakoztató, úgyhogy mindenkinek a figyelmébe ajánlanám.

Persze nem csoda, hogy más ez a zene, mint amivel híres lett, hiszen ez egy 1973-as lemez címadó nótája, azaz Gary még csak 21 éves volt a felvételkor (ennek ellenére ez már a harmadik lemez volt, amin szerepelt - nem aprózta el!). Gondolom a srác a fellegekben járt, hogy szerződést kapott a lemezre, és csak egyet akart: jól érezni magát. Ennek megfelelően messze nem ez a leggyakrabban hallgatott Gary Moore lemezem, ahhoz túl ekletikus, sőt: szétfolyó. Ebben a számban is hallok sok Cream-et, esetleg Santanát, és biztos hallhatnék még csomó mindent, ha többet hallgattam volna ennek az időszaknak az ilyen jellegű zenéit :) Ez pontosan az a fajta "zenészek szórakoznak a stúdióban valami egyszerű alapra, aztán elvarázsolódnak,  a gitáros meg elindul végig az effektpedáljain" zene, amit igazából nem is szeretek, mert túl fegyelmezetlen, nincs számomra érthető célja. Lehet, hogy Gary is érezte ezt, mert a felvétel után beállt Phil Lynott bandájába, a Thin Lizzy-be, onnan meg gyorsan lelépett a Colosseum II nevű heavy-fusion (ezt a meghatározás nem igazán közkeletű, főleg annak köszönhetően, hogy 3,2 másodperce találtam ki) formációba. Na mindegy, itt a szám, szerintem éjjeli munkához kifejezetten illik is :)

8 komment · 1 trackback

Címkék: zene youtube gary moore überzenészek

A Queen B-oldala

2010.10.02. 00:02 :: Hamster

Nem sok kedvem van bármit is csinálni... pontosabban semmit sincs kedvem csinálni. Ez viszonylag ritkán fordul elő velem, a blogban mégis sokat olvashattok ilyesmit, és ez arra utal, hogy ha nincs kedvem semmihez, akkor blogot szoktam írni :) Nem kell megijedni, a "nincs kedvem semmihez" biztosan jelzi, hogy nem fogok túlságosan mélyreható dolgot írni, inkább csak belinkelek ide pár videót, kedvenc együttesemtől.

Az biztosan állítható, hogy nem az 1989-es The Miracle című album volt a Queen pályájának csúcsponja, de azért voltak rajta jó pillanatok. Az első Queen lemezem a '86-os A Kind of Magic volt, ami szintén nem volt "Queen-i" értelemben progresszív, de nagyon kellemes poplemez volt, a nyolcvanas évek laza hangulatával, plusz pár keményebb darabbal (melyek minden idők lejobb Zs-kategóriás filmjéhez, a Highlander-hez készültek). Ehhez képest a Miracle még poposabb lett, így nem is nagyon figyeltem oda arra, amikor állandóan reklámozták a Sky One-on. A "vonatozós klip" persze tetszett, kellemes tempó, gőzmozdony, mi kell még a boldogsághoz? A lemezt magát csak Freddie halála után vettem meg, és kicsit levegőben lógónak találtam - igaz, akkor már sejtettem, miért volt az.

A legjobb számok szerintem azok voltak rajta, amik nem lettek slágerek, vagy amik csak kislemezen, illetve később CD verzióban értek utól. A legmegkapóbb darab a Was it all worth it?, részben a szöveg miatt ("megérte ez az egész?"), részben azért, mert ez egész progresszív volt. Volt stuktúrája, még ha kicsit másfajta is, mint a hetvenes évek zseniális számai esetén, voltak benne zenei poénok. Szomorú, hogy nincs hozzá klip, csak amit rajongók vágtak össze utólag:

Kicsit olyan a szöveg, mintha a Show must go on előszava lenne: már tudja, hogy nagy a baj, de míg ott már gyakorlatilag múlt időben foglalja össze az életét, itt még csak gyűjti az emlékeket, benyomásokat, hogy a végén végre kimondja: "Yes, it was a worthwhile experience / It was worth it".

5 komment

Címkék: énblog zene youtube queen magyar posta überzenészek

Csak úgy

2010.05.30. 23:26 :: Hamster

No, a hetet fejezzük be egy ír népdal szerintem legsikerültebb feldolgozásával:

4 komment · 1 trackback

Címkék: zene youtube gary moore szünetjelzés helyett überzenészek thin lizzy

Vince Neil + Steve Stevens: Hajmetál hősök ha találkoznak

2009.06.18. 22:01 :: Hamster

A múlt héten rámjött a nosztalgia, és bevásároltam gyerekkorom kedvenc zenéiből. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a lemezek korábban nem voltak meg nekem, hanem pont azt, hogy olyan jók voltak, hogy állandóan kölcsönkérték őket, és egy-egy kölcsönadás után többet nem jöttek haza (mielőtt valaki megkérdezi: túl sok embernek adtam kölcsön dolgokat, és gyakran elfelejtettem, kinek mit... újra megvenni őket meg nem nagyon volt pénzem). Ebben a hülye műfajban (már hogy a vissza nem kapott zenék kategóriájában) a csúcsot a Gamma Ray "Land of the Free" c. lemeze tartja, amiből a harmadik vagy negyedik példányt koptatom (tudom, élhetetlen loser vagyok, de nekem jó érzés, ha egy jó zene CD formában ott pihen a polcon - kézbe tudom venni, olvasgatni a borítón a szöveget, stb), és szorosan a nyomában van Gary Moore "After the War"-ja, amiből egy szerencsétlen baleset után nemsokára meglesz a harmadik példányom (itt viszont az elsőt nem elvesztettem, hanem szó szerint tönkrehallgattam).

Ehhez képest Vince Neil Exposed című albuma még csak másodszorra bukkant fel a gyűjteményemben, ráadásul tizenpár év kihagyás után - és miután meghallgattam, nem értettem, hogyan bírtam ki nélküle ennyi ideig. Az rémlett, hogy nagyon jó kis hard&heavy lemez volt - de hogy ennyire?

A kőevő zenékben kevésbé műveltek számára egy kis történelemóra: Vince Neil a Mötley Crüe, azaz a nyolcvanas évek egyik legszórakoztatóbb hajmetál bandájának volt/van a frontembere, ami viszonylag nagy dolog, lévén nem az a kimondott pacsirta képességekkel rendelkező valaki. Még a Metal Hammer Hungaricában is állandóan a "mikiegér hangú" jelzőt emlegették vele kapcsolatban - és mégis mindenki szerette, amit csinál. Azt hiszem, ő ugyanaz a kategória, mint Ozzy: nem nagyon tud énekelni, de azt a keveset olyan jól csinálja, hogy ez senkit nem zavar :) A kinézetével is sokat viccelődtek a kollégák, az Aerosmith Dude looks like a lady-jét konkrétan ő ihlette. Mindezek ellenére a legtöbben valószínűleg a Ford Fairlane című filmben láthatták őt, ahol Bobby Black-et, a film elejefelé kinyiffanó rocksztárt játssza.

21 komment

Címkék: zene rock mötley crüe vince neil popkultúra heavy metal hard rock überzenészek steve stevens