Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, repülőgépekre, reklámokra, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

május 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  4. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  5. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  6. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  7. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  8. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...
  9. "It was a good time to be 27"Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine...
  10. Budapest és Miskolc utcáin járva '76 februárjában1976 fontos év volt a budapesti villamosokról készült képeket illetően: akkor látogatott ide először Ab van Donselaar, Tim Boric, és akkor kezdett rendszeresen idejárni Heinz Heider. Ez egyszerűen...

Címkék

103 (6) 125év (6) 2624 (12) 41-es (6) 424 (7) abszurd (26) Ab van Donselaar (34) agyhúgykő (55) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (55) autók (64) bach (5) balaton (17) basel (7) bbc (8) bécs (36) belgium (11) bengáli (12) berlin (134) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) budai vár (24) budaörs (35) budapest (705) budapesti pillanatok (39) buék (8) busz (65) c64 (12) caf (10) city lights (66) class 56 (7) commodore (16) csak egy kép (34) csak egy videó (235) csehország (17) csörgő (5) cukiság (32) debrecen (24) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (30) életkép (22) életképek (29) életmód (6) elveszett (30) énblog (279) énzene (17) építészet (61) építkezés (20) épület (13) érdekesség (14) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (10) felhők (25) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (24) film (8) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (13) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (8) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (22) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (53) gitár (26) gmap (12) goldtimer (5) gondolatok (10) gőzmozdony (14) gyermekvasút (17) haditechnika (10) hajó (37) hampage (248) hamster (5) hangszerek (8) hármashatárhegy (5) helikopter (10) hév (23) híd (29) (22) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (115) idegenforgalom (21) ikarus (22) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (8) karikatúra (5) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (651) képregény (94) kérdés (5) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (37) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (314) kritika (70) kulfoldi szemmel (60) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (9) lengyelország (36) lhbs (24) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (13) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (5) mátyás-templom (6) máv (34) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (23) mittudoménmi (9) MOD (7) morál (11) morgás (124) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (24) műrepülés (8) múzeum (41) nagypolszki (5) németország (279) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (27) nosztalgia (169) nürnberg (19) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (9) NZA (8) olaszország (13) oldtimer (60) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (35) pályahiba (6) pályaudvar (22) panoráma (103) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (9) popkultúra (105) pozitívum (12) pozsony (10) prága (7) programajánló (25) púpos (12) queen (10) r.i.p. (10) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (20) relax (12) repülés (118) repülőgép (40) repülőgépek (58) repülőnap (31) repülőtér (11) retró (26) rock (60) s-bahn (10) semmering (7) SNL (14) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (17) szlovákia (16) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (181) társadalom (5) tatra (12) taurus (6) technika (31) technikatörténet (31) tél (11) templom (12) tévéműsor (27) thin lizzy (5) Tim Boric (13) tömegközlekedés (316) történelem (27) trolibusz (46) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (86) überzenészek (16) utazás (247) utcakép (146) uv (29) vár (9) várnegyed (8) város (362) városkép (83) városliget (8) vasút (325) vélemény (8) vicinális (13) vidám park (5) videó (601) villamos (572) vlog (7) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (221) zene (157) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Gary Moore akusztikus gitárral?

2017.04.04. 07:00 :: Hamster

A múltkori gépzene után térjünk vissza a céltudatosabb hangkeltéshoz Gary Moore segítségével, aki most ünnepelné 65. születésnapját, ha nem távozott volna közülünk idő előtt. Érdekes, hogy bár az elektromos gitározásnak a blues-tól a fúziós jazzen át a hard rockig - és kvázi a metálig - oly sok fajtáját kipróbálta, akusztikus gitárhoz viszonylag ritkán nyúlt. És nem azért, mert nem tudott mit kezdeni a hangszerrel; itt például valami fesztiválon feledkezett bele egy intróba a tizenkét húroson:

(Akit érdekel, így szólt a szám eredetileg.) Amúgy nem kell akusztikus gitár a klasszikus darabokhoz, a Les Paul erre is jó, csak kicsit le kell tekerni a hangerőpotit - közben azért remélem értjük, hogy ez csak egyfajta vicces tisztelgés volt a barcelonai közönség felé:

Egyébként nem csak a spanyolos futamokhoz volt érzéke, azt is tudta, hogy néha kevés hangot kell játszani. Az alábbi felvétel még úgy is nagyon tetszik, hogy a felvétel néha csúszik:

Ezt a dalt annak idején Phil Lynott emlékére írta, sajnos most már érte szól :(

Szólj hozzá!

Címkék: zene gitár youtube gary moore

Magányos japán díszcseresznye az Eiffel Parkban

2017.02.06. 04:00 :: Hamster

A Nyugati melletti, a pályaudvarral ellentétben megfelelően őrzött és ápolt zöldterület egyik sarkában áll ez a csemete, szemmel láthatóan kilógva a többi fa közül:

img_9306.JPG

A japán díszcseresznye virágba borulása a távol-keleti szigetországban a néplélek része, Budapesten viszont Gary Moore-ra emlékeztet ez a konkrét fa, amelyet a Lord of the Strings fanpage üzemeltetői ültettek:

5 komment

Címkék: budapest gary moore

Speak for yourself

2016.10.09. 19:00 :: Hamster

Ez is Gary Moore, csak nem épp blues! Kemény, mintha metál lenne, de azért dallam is van benne - kár, hogy nem sikerült visszatérnie ehhez a korszakához, mert szerintem teljesen egyéni volt... egyénibb, mint az x+1. blues lemez, ha szabad ilyet mondani. Egyébként a Queen Gimme the Prize-a mellett ez a szám volt az, aminél be kellett vallanom magamnak, hogy rettentően tetszenek ezek a "gitártépő" zenék - ez még a GnR, a Metallica és a Nirvana MTV-s áttörése előtt volt, amikor a metálosok még lesajnált népség volt :) Innen már csak apró lépés volt a Metallica meg a Motörhead...

2 komment

Címkék: zene youtube rock gary moore

Gary Moore a háttérben

2016.09.24. 18:00 :: Hamster

Annak ellenére, hogy néha csak a stúdióban állt be valaki mögé a gitárjával, Gary nem volt az a kimondott háttérzenész alkat: kimondottan jól érezte magát elöl, a reflektorfényben. Persze, aki ismeri a munkásságát, tudja, mennyire szerette mások számait feldolgozni, vagy csak szimplán együtt zenélni másokkal; mégis elég furcsa olyan felvételeken látni, amiken nem ő a főszereplő:

Itt például John Mayall akkor épp aktuális Bluesbreakers felállásához csatlakozott vendégként - a szám eredetileg a banda 1969-es lemezén szerepelt, melyen Gary ifjúkori példaképe, Peter Green játszott. A prímet Buddy Whittington viszi a gitáron, ő épp csak belepötyög néha - legalábbis saját magához képest.

A videó szövege szerint Gary-nek nem volt kedve hazamenni egy kisebb helyi segélykoncert után, inkább visszament a színpadra egy fiatal srácokból álló bandával. És igazán megpróbálta "előreengedni" őket: 2:30 körül szó szerint háttérbe vonul, és nem csinál semmit, de a másik két gitáros nem mer elkezdeni szólózgatni, mert hát... szóval... ki merne elkezdeni szólózni, amikor ott van egy Gary Moore is a színpadon? :) A dobos és a basszer viszont nagyon élvezi. Meg én is.

És ez az egyik leghihetetlenebb videó, amit valaha láttam: valami kis klub még kisebb színpadán egy kvázi ismeretlen zenekar játszik - az egyik hangfal árnyékában meg ott áll Gary, nyomja a rakenrólt, és minden jel szerint tök jól érzi magát. Most komolyan, ennél csak az lenne meglepőbb, ha egy falusi lakodalomban Eric Clapton játszaná a Királylányt a Hooliganstől :O

2 komment

Címkék: zene youtube rock blues gary moore

Ready For Love

2016.08.07. 19:00 :: Hamster

Valamikor ezer éve (vagy esetleg hat hónapja se) összegyűjtöttem pár idétlen klipet a nyolcvanas évekből. Bár Gary Moore esetében - legyen szó akár rocker, akár blues korszakáról - általában a zenére szoktam koncentrálni, ennél a videoklipnél a látvány az, ami emlékezetes. Emlékezetesen bugyuta. Mondjuk a dalszöveg se egy filozófiai értekezés, de klippel együtt már érthető, hogy Gary a következő lemezén miért fordult inkább teljesen a blues felé: ez egyszerűen nem ő volt...

Ezzel együtt a zene szerintem nem rossz - sima rock'n'roll nyakon öntve rengeteg nyolcvanas évekbeli gitárhősködéssel. A gitárhangzás is üt, és ezt Gary szerencsére továbbvitte a Still got the Blues-ra. Tényleg, nemrég olvastam, hogy Kirk Hammett a Metallica "fekete lemezének" felvételei előtt három cd-t mutatott Bob Rock producernek, hogy milyen gitárhangzást szeretne a leendő albumon, és az egyik a Still got the Blues volt (a másik kettő egy Michael Schenkeres UFO és egy Santana). A világoskék "Flying V" is elég állat: meglepő módon nem eredeti Gibson, hanem egy custom Hamer Vector - abban persze nem vagyok biztos, hogy tényleg ezen lett feljátszva a szám, de a kliphez mindenképpen illik :)

3 komment

Címkék: zene youtube rock nyolcvanas évek gary moore

George Harrison meglepő együttműködései

2016.08.04. 18:00 :: Hamster

A Beatles-t (ejtsd: "bitlisz":) nem tartom kedvenc együtteseim közt számon, de egyrészt gyerekkoromhoz annyira hozzátartoztak a szüleimen keresztül, hogy nem tudom utálni még a legbugyutább popszámaikat se, másrészt az idő előrehaladtával elég rendesen megtanultak zenélni, ezért még véletlenül se mernék olyat mondani, hogy nem jogosan vannak azon a csúcson, ahová ötvenvalahány éve értek fel. A 4+1 beatle közül valamiért már gyerekkoromban is George Harrison volt a legrokonszenvesebb, és ez az érzés az interneten járkálva csak egyre jobban erősödött. A jelek szerint zenészkollégái is csípték őt, soha nem tértek ki egy kis közös zenélés elől:

Többek közt országos cimborák voltak Eric Claptonnal, még azután is, hogy utóbbi gyakorlatilag elszerette a feleségét, Pattie Boydot (eközben olyan dalokat dedikálva neki, mint a Layla vagy a Wonderful tonight). Ezt a barátságot a persze zene is éltette: egyik kedvenc Beatles-számomban, a While my guitar gently weeps-ben például Clapton játszotta az elektromos gitár részeket, később pedig Harrison írt számot Claptonnal az éppen szétmenő Creamnek. A fentebb hallható Badge állítólag onnan kapta címét, hogy Clapton félreolvasta a "bridge" szót a dal vázlatán...

Harrison nem szeretett szóló előadóként turnézni, de mindig kapható volt egy kis gitározgatásra, úgy lemezeken, jótékonysági koncerteken, mint teljesen sima koncerteken. Itt például a Deep Purple-lel játszik egy Little Richard számot '84-ben.

Gary Moore-ral egy időben kvázi szomszédok voltak, alaposan össze is haverkodtak. Egyszer Harrison adott egy dalt Gary első blues lemezéhez*, máskor Gary játszott a Traveling Wilburys egyik számában, vagy ment fel a színpadra a korábban említett kedvenc Beatles-számomat eljátszani. Ez utóbbi nekem természetesen csemege, de Gary is biztos jól érezte magát, hiszen egyik tinédzserkori idolja Harrison volt, a másik pedig Clapton, aki az eredeti számban szólógitározott.

*Hogy érdekesebb legyen, eredetileg ez a szám is Eric Claptonnak íródott egy jótékonysági projekthez. Szomorúnak találom, hogy Eric és Gary útja soha nem keresztezte egymást szakmailag az utóbbi haláláig :(

És természetesen most is a végére tartogattam a legmeglepőbbet:

2 komment

Címkék: zene youtube rock rocktörténet eric clapton gary moore überzenészek

Gary Moore az Evitában és a Frankie Goes to Hollywoodban?

2016.07.31. 18:00 :: Hamster

Az elmúlt napokban rengeteg Gary Moore felvételt néztem végig a youtube-on, eközben akadtam bele két olyan felvételbe, ami még engem is meglepett. Úgy értem, tudom, hogy Gary session zenészként is meglehetősen keresett volt, de erről a két szerepléséről nem tudtam...

Például állítólag ott zenélt az Evita filmváltozatának nyitányában. Oké, tényleg van a darabban egy síró gitár, de annak ellenére, hogy a CD belső borítóján "principal musician"-ként is fel van tüntetve a neve, fura ez az ebben a formában mégiscsak anonim hakni*. Persze lehet, hogy egy másik Gary Moore nevű zenészről van szó - az interneten például gyakran keverik a queenes Brian May-t az ausztrál filmzeneszerző Brian May-jel :) Valaki esetleg meg tudja erősíteni neten kívüli forrásból is, hogy tényleg a mi Gary-nk zenél itt fentebb? Csak mert maga a gitár szerintem nem kimondottan azonosítható...

*a musical eredeti változatán egyébként pár hang erejéig felbukkant a Shadows-os Hank Marvin, szóval Andrew Lloyd Webberéktől nem feltétlenül állna távol egy híres zenész behívása minimális "szereplésre"

A második dal még meglepőbb: a Frankie Goes to Hollywood meglehetősen más világot képviselt, mint amiben Gary általában mozgott, egy producer valahol mégis úgy gondolta, hogy Warriors of the Wastelands című slágerük egy 12 inches kislemez változatához jól illene némi extra gitárzörgés/dörgés. Az improvizáció jellegű felvétel állítólag egy óra alatt megvolt, Gary nem is gondolta volna, hogy tényleg kiadják. És ez viszont tényleg ő, a nyolcvanas évekbeli tremolórángatós korszakából. Mondjuk én imádtam azt a korszakát, vágtak a szólói, mint a penge :)

1 komment

Címkék: zene pop youtube rock gary moore

Az elmaradt visszatérés

2016.07.17. 07:00 :: Hamster

A hétfői bejegyzés óta nem tudok leszakadni a youtube-ról - ugyan nem találtam olyan videót, amin Gary instrumentálisan játssza a Parisienne Walkways-t, hogy sejtésünk lehessen, milyen gitárt használt azon a bizonyos felvételen, viszont végignéztem egy csomó koncertet. Részben blues-osakat, részben nyolcvanas évekbelieket, a hard rock/metál korszakából. A legdöbbenetesebbek a halála előtti évben készült felvételek, ezeken ugyanis nem csak az látható, hogy Gary nem nézett ki igazán egészségesnek (kifejezetten elhízott pár év alatt), hanem az is, hogy elkezdett visszatérni a Thin Lizzy Black Rose című lemezén elkezdett (bár az együttes egy korábbi számában már próbálgatott), majd saját szólólemezein - konkrétan a Wild Frontieron és az After the Waron - folytatott kelta-ír beütésű hard rockhoz:

Visszajött Neil Carter, Gary nyolcvanas évekbeli segítője is, és a 2010-es montreux-i jazzfesztiválon már nem a blues dominált, hanem a keményebb rock. Három új dalt is előadtak: az Oh Wild One egyértelműen a Lizzy szinte táncolható slágereit idézte, egyfajta elektromos ír táncházként - a szöveg pedig talán szintén Phil Lynottra utalt? A Lizzynek ugyanis konkrétan volt egy Wild One című száma, és Lynottot magát is illették ezzel a jelzővel...

A Days of Heroes mintha az Over the hills and far away és a Blood of Emeralds folytatása lenne, a szöveg pedig - ha jól hallom - Lynott kedvenc mitikus hőséről, Cúchulainnről szól? Mintha Gary-nek elege lett volna a blues-ból, és elkezdte volna (újra) megkeresni magát... és eközben visszatért a gyökereihez, Írországhoz.

2 komment

Címkék: zene youtube rock gary moore

Parisienne Walkways, ahogy annak idején először hallottam

2016.07.11. 18:00 :: Hamster

A múltkori Phil Lynottos írásból kimaradt a vélhetően egy régi jazz standardre alapuló Parisienne Walkways, mely Gary Moore '79-es szólemezére íródott, és mely "síró" gitárhangzása miatt lett sláger. Nem a szóló bonyolultsága vagy gyorsasága zseniális, hanem AHOGY fel lett játszva; bár Gary ekkoriban "tekerős" korszakát élte, a dalban nem a virgázásra, hanem a hangokat összekötő nyújtásokra koncentrált. Körülbelül nem nehéz eljátszani - pont így viszont majdnem lehetetlen. Azért csak majdnem, mert ő sokszor eljátszotta még jobban is :)

Namármost ezt a számot alapvetően szöveggel ismerjük. Szöveggel, mely első hallásra elég giccsesnek tűnik: "emlékszem Párizsra '49-ben"... Lynott mentségére legyen mondva, hogy ő maga született '49-ben, és édesapját, akivel csak felnőtt korában találkozott, hívták Parris-nek, tehát a dal nem arról szól, amire gondolnánk! Túl sok időt nem is szánhatott a megírására, mert a szám eredetileg instrumentálisnak indult; felvétel közben találta ki, hogy összedob valamit, Gary meg belement. De annak ellenére, hogy végül énekkel került fel a slágerlistákra, én mégis anélkül ismertem meg - ebben a (koncert)verzióban:

Az elején, amikor megszólal a szintetizátor, az ember kicsit meg is ijed, aztán mégse a Kraftwerk lép be, hanem a gitár :) Valami lengyel válogatás kazettán szerepelt ez a változat; ezt szerettem meg, ezt próbáltam a Jolanán eljátszani, és ma, hogy vagy húsz évig nem hallottam, még mindig tetszik. Tényleg, valaki meg tudja saccolni, milyen gitáron játszik itt Gary? Csak mert mintha vékonyabb, erőtlenebb lenne a hangja, mint a Les Paulé, amivel híres lett. Meg talán tremoló is van rajta?

12 komment

Címkék: énblog zene gitár youtube rock gary moore

Überzenészek Phil Lynott körül: Gary Moore-tól Mark Knopflerig

2016.06.27. 16:00 :: Hamster

A Thin Lizzy tipikusan az a zenekar, amelyik ha nem Írországból indul, sokkal híresebb lehetett volna - és szerintem járt is volna nekik a siker. Ugyan egy ír népdal feldolgozásával (amit később a Metallica "továbbfeldolgozott") lettek híresek, a korai hard rocktól a később Jon Bon Jovi által szívesen űzött cowboyos romantikázáson, illetve a diszkókban is elmenő laza tánczenén át a már-már motörheades metálig eljutottak, útközben hangzásilag utat mutatva többek közt az Iron Maidennek is. A leghíresebb - a rádiókban manapság is gyakran hallható - számuk a Boys Are Back in Town, a frontember/énekes/basszgitáros Phil Lynott szerzeménye, róla fog szólni ez a bejegyzés. Pontosabban nem kimondottan Phil Lynottról szeretnék megemlékezni, mert ahhoz kevés lenne egy bejegyzés, hanem a körülötte rendszeresen felbukkanó csúcs-zenészekről:

Ezen a koncertfelvételen például nem azt a felállást látjuk, amelyik a számot eredetileg rögzítette: az egyik gitárt Gary Moore pengeti, a dobok mögött pedig - az eredeti dobos, Brian Downey lebetegedése miatt - Mark Nauseef ül. Utóbbi csak beugró volt, Gary viszont többszörös visszaeső; többször is besegített a bandának, annak ellenére, hogy az soha nem volt az "ő zenekara" - bár a halálakor így emlegették. Jóval régebb óta ismerték egymást Lynottal, még a Skid Row-ból. A hatvanas évek végi Skid Row persze még nem a nyolcvanas évek végi hajasmetál (azért hajmetálnak nem mondanám őket) együttes volt, hanem egy ír blues-rock felállás, melyben Lynott énekelt, és melybe '68-ban bevették az akkor még csak 16 éves (!) Moore-t. Klassz a fotó, ami az alábbi videó indexképén látható - balról az első Lynott, a harmadik Moore:

Ekkor nem sokáig játszottak együtt: a banda vezetője, Brendan "Brush" Shiels elégedetlen volt Phil hangjával, ezért kitette őt, és trióként folytatták - Lynott ekkor alapította meg a Thin Lizzy-t a szerintem szintén meglehetősen zseniális Eric Bell gitárossal. Eleinte teljesen sikertelenek voltak, amikor viszont a bevezetőben említett Whiskey in the Jarral felkerültek a slágerlistákra, Eric Bell nem bírta a nyomást, és egy belfasti koncert közepén eldobta a gitárt, hanyattlökte az erősítőt, és hazament. Gary ezt követően ugrott be először a bandába:

Az érdekesség kedvéért meg lehet említeni, hogy eddigre már maga mögött hagyta a Skid Row-t, ahová viszont pont Eric Bell ugrott be őt pótolni - a jelek szerint az ír együttesek elég rugalmasan működtek. Ez az 1974-es epizód nem nyúlt hosszúra: ugyan stúdióba vonultak, de Gary lelépett, így Phil a biztonság kedvéért :) rögtön két új gitárost is szerzett, Brian Robertson és Scott Gorham személyében - velük alakult ki az együttes jellegzetes ikergitáros hangzása.

A Nightlife lemezen viszont még így is maradtak részletek, melyeken Gary játszott, például a Still in Love with You, melyet egyes források szerint eredetileg ő is írt, bár nem az ő neve szerepel szerzőként. Ezután még kétszer beugrott az együttesbe: egyszer 1977-ban egy turné erejéig, miután az elég balhés alkatú Brian Robertson egy kocsmai verekedés során lesérült, majd 1978/79-ben, amikor Philnek végleg elege lett Brian Robertsonból. A harmadik együttműködésnek lemezen is nyoma maradt, a változatosság kedvéért azonban most Gary nem bírta a strapát - pontosabban Lynott drogos allűrjeit -, és egy turné kellős közepén lelépett. A helyére Midge Ure ugrott be. Igen, Midge Ure, az Ultravox énekese, a Fade to Grey szövegírója, a Do they know it's Christmas Time? egyik szerzője, a Live Aid társszervezője:

4 komment

Címkék: zene youtube rock rocktörténet gary moore thin lizzy midge ure huey lewis