Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, vonatokra, repülőgépekre, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

június 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  4. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  5. Cégérek, táblák és neonok a hetvenes-nyolcvanas évek külvárosi utcáinJó régen nem csináltam már "régi képes" bejegyzést, de a minap valami mást keresve rámjött, hogy folytatást csináljak egy régi képmutogatós írásnak, melyben hirdetésekkel, neonreklámokkal...
  6. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  7. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  8. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  9. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...
  10. "It was a good time to be 27"Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine...

Címkék

103 (7) 125év (7) 2624 (13) 41-es (7) 424 (8) abszurd (26) Ab van Donselaar (38) agyhúgykő (61) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (73) autók (66) bach (5) balaton (27) basel (7) bbc (8) bécs (41) belgium (11) bengáli (13) berlin (136) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) budai vár (25) budaörs (36) budapest (727) budapesti pillanatok (41) buék (8) busz (71) búvár (7) c50 (8) c64 (13) caf (10) city lights (69) class 56 (7) commodore (17) csak egy kép (36) csak egy videó (246) csehország (21) csehszlovák (8) csörgő (8) cukiság (33) debrecen (25) demó (5) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (31) életkép (22) életképek (31) életmód (6) elveszett (31) énblog (333) énzene (17) építészet (66) építkezés (21) épület (14) érdekesség (14) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (11) felhők (26) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (26) film (10) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (14) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (9) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (31) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (58) gibson (9) gitár (34) gmap (12) goldtimer (6) gondolatok (10) gőzmozdony (21) gyermekvasút (22) haditechnika (11) hajó (40) hampage (276) hamster (5) hangszerek (11) hármashatárhegy (5) havazás (5) helikopter (10) hév (25) híd (29) (27) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (117) idegenforgalom (21) ikarus (26) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (9) karikatúra (5) kassa (6) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (715) képregény (94) kérdés (7) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (43) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (325) kritika (70) kulfoldi szemmel (64) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (11) lengyelország (37) les paul (6) lhbs (24) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (14) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (6) mátyás-templom (6) máv (35) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (24) mittudoménmi (9) MOD (7) morál (11) morgás (125) mozdonyok (13) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (25) műrepülés (8) múzeum (42) nagypolszki (6) németország (282) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (37) nosztalgia (196) nürnberg (20) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (13) NZA (8) olaszország (26) oldtimer (71) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (36) ozzy osbourne (5) pályahiba (6) pályaudvar (24) panoráma (107) paródia (5) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (13) popkultúra (115) pozitívum (12) pozsony (22) prága (7) programajánló (25) púpos (13) queen (11) r.i.p. (11) rádió (5) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (21) relax (12) repülés (122) repülőgép (40) repülőgépek (63) repülőnap (33) repülőtér (12) retró (31) rock (68) rocktörténet (5) róma (13) s-bahn (11) semmering (8) SNL (15) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (19) szlovákia (60) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (188) társadalom (5) tatra (12) taurus (6) technika (39) technikatörténet (36) tehervonatok (10) tél (12) templom (12) természet (6) tévéműsor (27) thin lizzy (8) Tim Boric (13) tömegközlekedés (332) történelem (29) trainspotting (49) trolibusz (48) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (87) überzenészek (17) utazás (286) utcakép (152) uv (32) vár (11) várnegyed (8) város (376) városkép (85) városliget (8) vasút (391) vélemény (11) vicinális (13) vidám park (5) videó (663) villamos (595) vlog (7) wachau (5) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (246) zene (178) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Überzenészek: Bob Daisley

2018.05.09. 07:00 :: Hamster

Most egy olyan zenészről szeretnék írni, aki sokkal többet tett hozzá az egyetemes rocktörténelemhez, mint a hangszeréből származó hangok. Pontosabban nem is annyira írni szeretnék róla, mint inkább bemutatni pár számomra kedves számot, melyeken kedvenc zenészeimmel együtt játszik :)

Bob Daisley 1950-ben született Sydney-ben, de híres zenésszé a hetvenes évek Angliájában vált. Játszott blues együttesekben és Mungo Jerry mellett, majd '77-ben a Rainbow tagja lett.

A '78-ban kiadott Long Live Rock'n'Roll-on csak néhány számban játszott, majd turnéra ment velük, de a következő nagylemeznél a Deep Purple-ös Roger Gloverre "cserélték".

Szerencsére nem csüggedt: ekkoriban ismerkedett össze Ozzy Osbourne-nal, aki épp otthagyta a Black Sabbathot, és új bandát próbált összehozni. Rögtön jelentkezett is. Az együttes neve eredetileg Blizzard of Ozz lett volna, de a végén valahogy mégis Ozzy neve alatt futott a projekt, a nevet pedig a lemez kapta meg. És nem ez volt az egyetlen kellemetlen meglepetés: Daisley a számok írásában is részt vett, illetve a szövegeket is nagyrészt ő írta, de ez a royaltin nem látszott, ráadásul a második albumon, a Diary of a Madmanen eredetileg fel se tüntették, hogy játszott.

Ennek ellenére a következő lemezre (Bark at the Moon) visszatért szerzőként és zenészként is, az arra következőn (Ultimate Sin) viszont csak szerzőként van feltüntetve, a basszusgitárt más kezelte. Érdekes, hogy közben pereskedett is az első két lemez részleges szerzői jogaiért, amit meg is nyert, de ez nem hatott ki Ozzy-val való munkakapcsolatára, így ő játszotta fel a következő két lemez (No Rest for the Wicked és No More Tears) basszusát, bár utóbbira nem írt se szöveget, se dalt, sőt: a lemezborítón és promóciós anyagokon Mike Inez szerepelt helyette.

Ozzy-val való kapcsolata végül egy újabb perrel végződött, mely után az első két lemez basszus és dobsávjait újravették Daisley és a dobos Lee Kerslake helyett Robert Trujillóval és Mike Bordinnal :(

Egyébként két Ozzy-lemez közt se unatkozott: először az újjáalakított Uriah Heep tagja volt, majd összehaverkodott Gary Moore-ral, akinek ezután több lemezén és turnéján is besegített.

2 komment

Címkék: zene youtube rock rainbow ozzy osbourne gary moore malmsteen überzenészek

Gibson Les Paul - a világ legsikeresebb sikertelen hangszere, harmadik rész

2018.02.08. 07:00 :: Hamster

Előző rész: a Fekete Szépség és az olcsó modellek

A világ egyik leghíresebb gitárjáról szóló sorozatban a Goldtoptól eljutottunk a Customig, de a leghíresebb változat még csak most következik!

A "Burst", a gitárok Szent Grálja

1957 végére már együtt volt minden, ami a Les Paul model jó hangzásához kellett: a megfelelő anyagok, a nyak és a test által bezárt szög, a megfelelő húrláb, és persze a PAF hangszedők. Az 1958-as idény újítása tulajdonképpen kozmetikai volt: a Standard néven elhíresült változat egyszínű festés helyett sunburst fényezést kapott, amit itt egy utánépített példányon láthatunk:

Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body) edited.jpgBy Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body).jpg: Ethan Prater derived work: Clusternote - This file was derived from  Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body).jpg: , CC BY-SA 4.0, Link

Az áttetsző fényezés alatt láthatóvá vált a fa mintázata, ami a hegedűkhöz hasonlóvá tette a hangszert; a fa kinézetére ekkor még nem figyeltek annyira, mint manapság, ezért nem egyformán látványosak a "lángok", sőt: az első néhány sunburst Les Paul fedlapja még nem két, hanem három darabból állt! A hangszer jól szólt, remekül nézett ki, és a fejlesztése se állt le: a nyakak egyre vékonyabbak, ezáltal könnyebben játszhatóak lettek. Csak annyi baj volt, hogy ez a vásárlókat nem érdekelte: 1958 és 1960 közt összesen 1700-valahány "burstöt" készítettek, majd a sikertelenség miatt befejezték a gyártást. Bizony, a ma is egyik leggyakrabban látható (és legtöbbet másolt) rock hangszert sikertelensége miatt kukázták!

Azonban míg a Gibson a ma SG néven ismert modellel próbálta meghódítani a piacot, a zenészek lassan felfedezték maguknak a Les Paulokat, és így a Standardeket. Különösen Angliában lett a blues és rock harcosainak választott fegyvere: az első sztár, akit ilyen gitárral lehetett látni, Keith Richards volt, az első igazán ikonikus burst játékos pedig...

... Eric Clapton, aki John Mayallhoz való csatlakozásakor vásárolt egy szintén '59-es évjáratú (bár sokan '60-asnak hiszik) burstöt. A "fehér blues" és blues-alapú rock elkezdett összeforrni a hangszerrel: Jeff Becknek is volt, Paul Kosoffnak is volt, ...

... és a Bluesbreakersbe Eric Clapton helyére beugró, majd Fleetwood Mac néven saját bandát alapító fiatal gitárosnak, Peter Greennek is volt. Érdemes megjegyezni, hogy Les Paul eredetileg egy csilingelően tiszta hangú hangszert akart magának, ez a sok fiatal pedig általában torzítva használta a sajátját. A másik furcsaság, hogy a használt sunburstök a hatvanas években pár száz dollárért cseréltek gazdát, manapság viszont több százezret is megérnek, sokszor még akkor is, ha sose használta őket híres zenész. Emiatt aztán nagy részüket nem is használják: széfekben, múzeumokban állnak, tulajdonosaik sokszor befektetési céllal vásárolják meg őket, mert az áruk évről-évre magasabb lesz.

Persze egy idő után a Gibson is észrevette a Les Paul kései sikerét, és 1968-ban újra gyártásba vette, de ezek a hangszerek már nem hozták ugyanazt a minőséget. Sőt, a cég 1969-es tulajdonosváltása után a gitárok készítési módján is változtattak: a nyak több darabból állt, akárcsak a test, új modellek jöttek ki, új hangszedőkkel kísérleteztek. Persze ízlés és sznobság kérdése, hogy vajon tényleg rosszabb lett-e a végeredmény, vagy az 1958-59-60-as modelleket csak eszmei értékük emeli a többiek fölé, mert az biztos, hogy én egy 1970-es Standardet se dobnék ki, ha hozzámvágnák :) Manapság egyébként megvásárolhatók az eredeti három modellév utánépítései, illetve aktuális gyártású burstök is, számos különböző kivitelben: ami régen "a" burstöt jelentette, az ma cherry burst esetleg tomato soup burst, de van tobacco burst, lemon burst, honey burst, és még vagy egy tucat másik is.

Néhány híres Burst

Az imént említett okból kifolyólag nincs olyan, hogy "olcsó eredeti '58/59/60-as Burst", de van néhány, amelyik gazdája okán kiemelkedik a többi közül:

Az egyik ilyen Bernie Marsden "The Beast" becenevű '59-ese, amit '74-ben vásárolt valakitől, aki egy koncerten odajött hozzá. Ez elsőre furán hangzik, de több hasonló történet ismeretes, Jimmy Page-re például Joe Walsh "erőltette" rá az "egyes számú" Les Paulját 1969-ben. Az angol hangszerboltok nem lehetnek túlságosan büszkék az akkori marketingtevékenységükre :)

17 komment · 1 trackback

Címkék: zene gitár rock blues technikatörténet eric clapton gibson gary moore les paul peter green

Thin Lizzy: egy el nem készült lemez 1974-ből

2017.12.31. 07:00 :: Hamster

Idén nem önajánlgatással akarom az évet zárni, hanem egy virtuális rockbulival. Ráadásul ez nem csak a szilveszterhez illik, hanem rögtön újévi koncertnek is elmegy, még ha nem is Bécsből :)

Amikor Gary Moore meghalt, leginkább a Thin Lizzy gitárosaként méltatták a médiában, pedig az idő, amit ezzel az együttessel - több részletben - együtt töltött, talán három évet se adna ki. Az más kérdés, hogy amikor épp nem utálták egymást, legjobb barátok voltak Phil Lynottal - 1974-ben ezért is ugrott be az újév napján kilépett gitáros, Eric Bell helyére.

Ennek a pár hónapnak nem sok nyoma maradt zeneileg, pedig Gary korántsem csak Eric helyett playbackelni állt be a bandába - annak ellenére, hogy néha azt is kellett, mint a fentebbi videón.

Persze érthető, hogy nem sokat tudunk erről a pár hónapról, hiszen az egyetlen akkor hivatalosan kiadott dal ebből az időszakból a "Little Darling" című kislemez volt. Készültek azonban más felvételek is, a BBC 1 rádió John Peel Sessions című műsora számára. Az adás létrejötte abszurd angol humornak hat: a BBC annak idején nem adhatta le a slágereket lemezről, de újrajátszathatta azok tartalmát session zenészekkel - akár a dalokat eredetileg megíró és feljátszó zenészekkel is! A műsor keretében a névadó által meghívott zenekarok általában 4-5 éppen aktuális/új számot vettek fel egyetlen nap alatt, a demónál komolyabb minőségben, de a nagylemeznél nyersebb hangzással. Esetünkben mindez azért érdekes, mert a Phil Lynott (ének, basszusgitár) - Brian Downey (dob) - Gary Moore (gitár, ének) felállás nem jutott el a nagylemezig, Gary ugyanis hamarabb továbbállt.

A Lizzy egyébként többször is járt a BBC stúdiójában; az 1974 áprilisi adás az, amivel most foglalkozunk. Csak hárman voltak, nem túl sok stúdióidővel, de lelkesen...

A "Sitamoia" a dobos Brian Downey szerzeménye, valószínűleg egy régi népdal kiforgatásával jött létre. Tulajdonképpen valahol félúton van annak a kelta-ír hangzásvilágnak a kialakulásában, ami a Whiskey in the Jarral kezdődött, és az Emeraldban, a Black Rose-ban, vagy éppen az Over the Hills and Far Away-ben csúcsosodott ki.

1 komment

Címkék: zene youtube rock rocktörténet gary moore thin lizzy

Gibson Les Paul - a világ legsikeresebb sikertelen hangszere, második rész

2017.12.14. 07:00 :: Hamster

Előző rész: egy ikon születése

A Gibson első tömörtestű gitárja aranyszínű volt, mert Les Paul azt gondolta, egy elegáns hangszer nézzen is ki elegánsan. Második színként arra gondolt, készítsenek egy olyat, ami jól megy a szmokingjához...

Custom - a "Fekete Szépség"

A változtatások látványosak voltak: a feketére fényezett mahagóni testről hiányzott a juhar fedőlap, a nyak berakásai trapéz helyett négyszög alakúak lettek, a fogólap rózsa- helyett ébenfából készült, a fejre a Super 400-on látható "tört rombusz" alakzat került, a nyaki hangszedő a P-90 egy továbbfejlesztése lett, és ezen a modellen jelent meg a Ted McCarthy által tervezett ABR-1 híd is a Les Paul családban:

1954 Les Paul

Az 1954-ben piacra dobott új változat a Custom, azaz "megrendelésre, méretre készült" névvel is az exkluzivitás érzetét akarta kelteni, pedig ezek a hangszerek sorozatban készültek a kalamazooi gyárban. Becenévből sem volt hiány: sokan Black Beauty-nak hívták, a reklámokban pedig "bundtalan csodaként" (Fretless Wonder) emlegették, pedig voltak érintői, csak nagyon alacsonyak.

A névadó természetesen tévéműsorában is szerepeltette az új hangszert, mely valóban elegánsan nézett ki - és valószínűleg jobb is volt, mint a kezdeti Goldtopok. Természetesen a fejlődés nem állt meg itt: 1957-ben ezen a modellen is megjelent a Seth Lover által tervezett PAF hangszedő. Sőt, egy idő után rögtön hármat is tettek rá belőlük:

Embed from Getty Images

A Customöket eredeti formájukban 1960-ig gyártották, majd néhány évvel később feltámasztották, immár nem csak fekete színben; az eredeti recepthez más téren is hozzányúltak, tehát egy kései Customön már lehet, hogy van juhar fedlap, és a fogólap se feltétlenül ében. Az 1974-es (20. évfordulós) évjárat krémszínű változatának egy példánya különösen elhíresült Randy Rhoads  kezei közt:

... de Ozzy régi-új "pót-Randy-je" (én kérek elnézést), Zakk Wylde is ilyenen nyomult sokáig, látványos festésekkel (és aktív pickupokkal) felturbózva a régi klasszikust.

Olcsó - értsd: "olcsó" - Les Paulok: a Junior és a Special

A Goldtop és a Custom felső középkategóriás hangszerek voltak, de a Gibson a vékonyabb pénztárcájú gitárosokat is meg akarta szólítani. Az elgondolás az volt, hogy nem a minőségből adnak le, csak a sallangokat dobják el: trapéz helyett egyszerű pötty berakások a nyakon, a binding (peremdíszítés) elhagyva, domborított juhar tető elhagyva, ezenkívül csak egy hangszedőt szereltek rá. Ez lett az 1954-ben bemutatott Les Paul Junior:

Gibson Les Paul Junior

A nevezéktant kicsit megkavarva létezett egy Les Paul TV Model nevű változat is; ez alapvetően egy Junior volt, sárgásan áttetsző fényezéssel, ami állítólag jól nézett ki az akkori tévék fekete-fehér képernyőin (a konkurens Fendernek is volt hasonló színű Telecasterje ugyanezen okból kifolyólag):

Embed from Getty Images

Manapság talán a Green Day-es Billie Joe Armstrongot lehet a legtöbbet Juniorral látni - és hogy nem gyerekeknek szánt játékszerekről volt szó eredetileg sem, azt jól mutatja, hogy Gary Moore a nyolcvanas évek közepéig előszeretettel nyúzott egy ilyet a koncertjein:

8 komment

Címkék: zene gitár youtube john lennon popkultúra ozzy osbourne technikatörténet hangszerek gibson gary moore les paul

HamsterTV a hosszú hétvégére

2017.10.21. 07:00 :: Hamster

Addig gondolkodtam, hogy miről írjak bejegyzést a hosszú hétvégére, míg végül nem maradt időm alkotni. Sebaj, mostanában úgyis csináltam egy rakat videót, végre elsüthetek néhá... hé, hova mész, gyere vissza! :)

Jó volt mostanában HÉV-rajongónak lenni - legalábbis gondolom: az immár (ismét) a MÁV égisze alatt működő ráckevei vonalon állandóan volt valami. Az egyik hétvégén például egyszerre közlekedett az Uborka és egy normál esetben a csepeli vonalon dolgozó, régi festésű M.IXa. Utazni ugyan nem volt kedvem (nekem túl hosszú - értsd: lassú - a ráckevei vonal), de pár fotó és egy kis videózás belefért.

Már említettem, hogy előre eldöntöttem, csak nézelődni fogok a szliácsi repülőnapon, de aztán csak nem bírtam nem elővenni a kamerát. Még jól össze is zsíroztam a lencsét, hogy látványos blur meg flare effektek legyenek a képen ;) Ahogy az az indexképen látható, szerepelt egy Tu-154-es is a programban, számomra ez volt az esemény egyik fő vonzereje, mivel a szlovákok az ilyen típusú kormánygépeiket (legalábbis áprilisban szerintem kettőt is láttam belőlük a vonatból a pozsonyi reptéren) éppen most cserélik le Airbusra és Fokkerre. Ezen felül még a B-1B volt az, ami felénk nem minden nap látható, bár én azért már találkoztam vele. De azért más is van a videón.

És akkor jöjjön egy kis zene: a "Gary Moore Experience" (de most komolyan: Mitch Mitchell és Billy Cox!!!) egy híres feldolgozást dolgoz fel a blogban már emlegetett szépséges piros Stratocaster közreműködésével. (Gy.k. ezt a videót nem én csináltam:)

Saját farvízébe beleúszó hajó, a remek Fehérvári úti aszfalton ugráló autó, vagy egy kis belső fül probléma, és máris nehéz megtalálni a vízszintest :)

Szólj hozzá! · 2 trackback

Címkék: zene repülés youtube közlekedés videó szlovákia vasút hév villamos gary moore szünetjelzés helyett szliács

Még egy picit bírjátok ki, amíg lesz időm blogolni :)

2017.08.23. 07:00 :: Hamster

2 komment

Címkék: zene gitár youtube szünet gary moore

Beállás Gary Moore-ral

2017.08.02. 07:00 :: Hamster

Természetesen koncert előtti beállásról, soundcheckről van szó - Gary-re a másik fajta nem is volt jellemző :) 2003-ban történt, hogy hősünk úgy döntött, a Montreaux-i Jazz Fesztivál helyett inkább a Whitesnake nevével fémjelzett Monsters of Rock turnéra megy el. Szerény véleményem szerint bár örvendetes döntés volt, hogy a blues helyett egy turné erejéig visszatért a rockhoz, a hármas felállás (dob-basszus-gitár/ének) szerintem kevés volt: hiányzott a billentyű és a második gitár, hiányzott a háttérvokál, és még konkrétabban hiányzott Neil Carter. Persze nem állítanám, hogy vékonyan szólt volna Gary gitárja, mert megdörrent rendesen, ahogy ezen a videón is hallhatjuk:

Az első jelenetben egy Les Paullal (ahogy elnézem, egy Gary Moore Signature modellel) próbálja ki a Parisienne Walkways "örökké szóló" hangját, majd előkerül egy fehér/krém Explorer, és azon próbálgatja a különböző hangzásokat. Érdekes, hogy egy Explorert választott "fegyvernek", hiszen az se nem Stratocaster, se nem Les Paul, márpedig egész karrierje során ez a kettő volt a legjellemzőbb rá (pár évnyi Charvelt leszámítva - persze volt egy rakás egyéb gitárja is akkoriban). A basszus beállás után végighallgathatjuk a Shape of things-t, ami SZVSZ a valaha volt egyik legjobb feldolgozás - még Jeff Beckénél is jobb, pedig az is mennyivel jobb volt, mint az eredeti Yardbirds (ezen a videón a híres Timmy Page is szerepel:).

LiveAtMonstersOfRock.jpg
By Source, Fair use, Link

A három részből álló szóló meg az egyik legjobb gitárszóló a nyolcvanas évekből - nem teljesen értem, Gary miért tagadta meg sokáig ezt a korszakát. Az énekhangja ugyan megy fel annyira, mint régen, de azért élő felvételnek így is marha jó. 6:08 után pár másodpercig az a gitárhangzás annyira metál, hogy lepattannak róla a golyók - az igazi poén viszont ezután jön, amikor 6:32 körül elkezd kamu reggae-t játszani, jamaikai akcentussal :)

Ezután megint előkerül a Les Paul, és egy kis hülyéskedés után 7:09-től jön a Thin Lizzy-féle Don't believe a word Gary-féle verziója - az, amelyik csak a végén gyorsul be. Egyébként ez tulajdonképpen pont annyira Thin Lizzy, mint a gyors változat, hiszen demóként felvették egy embrionális verzióját akkor, amikor Gary épp a bandában volt; végül aztán mégis inkább Gary első szólólemezére (ami persze igazából a második volt), a Back on the Streetsre került fel. Egy kis erősítő-állítgatás is belefér  - külön érdekesség, ahogy a gyors részben az ikergitáros hangzást egyetlen hangszeren emulálja. Viszont kicsit rozsdásnak tűnik a játéka, van pár hamis hang, ami elég meglepő tőle.

Legalább ennyire érdekes az interjú, amit valószínűleg az előbb látott beállás után készített vele Neville Marten, aki a próba során ott állt mellette a színpadon. Róla azt kell tudni, hogy eredetileg gitárokat javított előbb a Gibsonnál, majd a Fendernél, aztán elkezdett gitáros újságokba írni, '89/90 körül pedig összehaverkodott Gary-vel. Valószínűleg ezen előélet miatt az interjú jobb az átlagosnál: a kérdések érdekesek, Gary pedig nem sieti el a válaszokat, rendesen kifejt mindent.

Talán meglepő, talán nem, hogy Gary mennyire lépést tartott a kortárs rockzenével: ismerte a Linkin Parkot, a Kornt, a fia ajánlása nyomán SOAD-ot hallgatott, csípte a White Stripest... ötven évesen nyitottabb volt az új dolgokra, mint én harmincasként :)

10 komment

Címkék: zene gitár youtube rock gary moore

Az első Gary Moore lemez 1973-ból

2017.07.24. 07:00 :: Hamster

Sok éve egyszer írtam Gary Moore első saját néven kiadott (ekkor már szerepelt két Skid Row korongon) lemezéről, pontosabban annak első, címadó nótájáról. Be kell valljam, ez az egyik legritkábban hallgatott LP-m tőle - az 1978-tól 1989-ig tartó korszaka valahogy jobban bejött. Nemrég viszont újból meghallgattam ezt az albumot, és teljesen másmilyen volt, mint amire emlékeztem. Valószínűleg megváltozott a zenei ízlésem azóta, hogy valamikor 20+ éve először ledaráltam kazettáról - az első számot leszámítva mintha egy még soha nem hallott anyag szólt volna.

Erősen érződik a kísérletezés a dalokon, sok mindenbe belefogott egyszerre - de hát még csak 20-21 éves volt, naná, hogy nem tudta pontosan, mit is akar csinálni. Ezzel együtt a fentebbi dal, a Time to Heal akár a kései blues-rock lemezeken is lehetett volna - azt leszámítva, hogy az énekhangja még kicsit csiszolatlan.

Ehhez képest a "Spirit" című 17 perces opuszban annyi mindent találni: a későbbi Thin Lizzy-re hasonlító ikergitárt, a Colosseum II-re jellemző tekerést, fura ütősöket, és olyan részeket, amiket én félművelten Santanásnak mondanék, pedig lehet, hogy csak közös bálványuktól, Peter Greentől jöttek... aztán időnként akár Pink Floyd is lehetne, a hetvenes évek első feléből. Mindenkinek ajánlom a szám végighallgatását, de a fentebbi videó egy szintetizátoros résztől indul a dal közepén, mert Gary későbbi karrierjét tekintve talán ez a meglepőbb. Újabban nagyon bejönnek nekem a vintage szintik, így az egész rész - minden Floyd-os vagy egyéb hasonlóságon túl is - nagyon tetszik, el tudnék pár lemeznyi ilyesmit hallgatni! Szerintem a billentyűs is megérdemli, hogy leírjam a nevét: Jan Schelhaas. Mindenesetre ez teljesen más világ, mint az előbb belinkelt szám, nem? És mindeme kvázi-progresszivitás után a lemez egy slide-os "ló legel a síromon"-blues képlettel végződik... ami 2:04-nél egyszercsak átmegy vidám bugiba:

9 komment

Címkék: énblog zene youtube rock szinti gary moore

Gary Moore kicsit másként

2017.07.02. 07:00 :: Hamster

Ezen a videón alaposan meglepődtem: vélhetően egy turné nürnbergi állomásán mentek oda Gary Moore-hoz még 2010-ben, hogy egy Top Gear-jelleggel szakszerű ;) műsor keretében válassza ki, szerinte melyik autó szól szebben a Zeppelinfeld kulisszái közt: egy M3, egy Jag XK vagy egy Corvette Z06. A hülye alapötlet (naná, hogy a legnagyobb motorú, legarcbamászósabb kocsi lesz a legdögösebb hangú) ellenére jó érzés a szokásostól eltérő környezetben, ráadásul vidámnak látni Gary-t. Nem vette túl komolyan a dolgot :)

(Aki nem tud németül, annak van angol alámondásos verzió is!)

3 komment

Címkék: youtube autók gary moore

Gary Moore akusztikus gitárral?

2017.04.04. 07:00 :: Hamster

A múltkori gépzene után térjünk vissza a céltudatosabb hangkeltéshoz Gary Moore segítségével, aki most ünnepelné 65. születésnapját, ha nem távozott volna közülünk idő előtt. Érdekes, hogy bár az elektromos gitározásnak a blues-tól a fúziós jazzen át a hard rockig - és kvázi a metálig - oly sok fajtáját kipróbálta, akusztikus gitárhoz viszonylag ritkán nyúlt. És nem azért, mert nem tudott mit kezdeni a hangszerrel; itt például valami fesztiválon feledkezett bele egy intróba a tizenkét húroson:

(Akit érdekel, így szólt a szám eredetileg.) Amúgy nem kell akusztikus gitár a klasszikus darabokhoz, a Les Paul erre is jó, csak kicsit le kell tekerni a hangerőpotit - közben azért remélem értjük, hogy ez csak egyfajta vicces tisztelgés volt a barcelonai közönség felé:

Egyébként nem csak a spanyolos futamokhoz volt érzéke, azt is tudta, hogy néha kevés hangot kell játszani. Az alábbi felvétel még úgy is nagyon tetszik, hogy a felvétel néha csúszik:

Ezt a dalt annak idején Phil Lynott emlékére írta, sajnos most már érte szól :(

Szólj hozzá!

Címkék: zene gitár youtube gary moore