Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, repülőgépekre, reklámokra, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  4. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  5. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  6. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  7. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  8. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...
  9. "It was a good time to be 27"Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine...
  10. Budapest és Miskolc utcáin járva '76 februárjában1976 fontos év volt a budapesti villamosokról készült képeket illetően: akkor látogatott ide először Ab van Donselaar, Tim Boric, és akkor kezdett rendszeresen idejárni Heinz Heider. Ez egyszerűen...

Címkék

103 (6) 125év (6) 2624 (12) 41-es (6) 424 (7) abszurd (26) Ab van Donselaar (34) agyhúgykő (55) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (55) autók (65) bach (5) balaton (21) basel (7) bbc (8) bécs (36) belgium (11) bengáli (12) berlin (134) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) budai vár (24) budaörs (35) budapest (705) budapesti pillanatok (39) buék (8) busz (65) c64 (12) caf (10) city lights (66) class 56 (7) commodore (16) csak egy kép (34) csak egy videó (236) csehország (17) csehszlovák (5) csörgő (7) cukiság (32) debrecen (24) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (30) életkép (22) életképek (29) életmód (6) elveszett (30) énblog (285) énzene (17) építészet (61) építkezés (20) épület (13) érdekesség (14) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (10) felhők (25) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (25) film (8) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (13) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (8) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (22) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (54) gitár (27) gmap (12) goldtimer (5) gondolatok (10) gőzmozdony (15) gyermekvasút (17) haditechnika (10) hajó (37) hampage (249) hamster (5) hangszerek (9) hármashatárhegy (5) helikopter (10) hév (23) híd (29) (22) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (115) idegenforgalom (21) ikarus (22) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (8) karikatúra (5) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (656) képregény (94) kérdés (5) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (37) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (314) kritika (70) kulfoldi szemmel (60) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (9) lengyelország (36) lhbs (24) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (13) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (5) mátyás-templom (6) máv (34) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (23) mittudoménmi (9) MOD (7) morál (11) morgás (124) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (24) műrepülés (8) múzeum (41) nagypolszki (6) németország (280) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (28) nosztalgia (170) nürnberg (19) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (9) NZA (8) olaszország (13) oldtimer (61) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (35) pályahiba (6) pályaudvar (22) panoráma (105) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (9) popkultúra (106) pozitívum (12) pozsony (10) prága (7) programajánló (25) púpos (12) queen (10) r.i.p. (10) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (20) relax (12) repülés (118) repülőgép (40) repülőgépek (59) repülőnap (31) repülőtér (11) retró (26) rock (60) s-bahn (10) semmering (7) SNL (14) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (18) szlovákia (18) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (183) társadalom (5) tatra (12) taurus (6) technika (32) technikatörténet (32) tél (11) templom (12) tévéműsor (27) thin lizzy (5) Tim Boric (13) tömegközlekedés (317) történelem (27) trolibusz (46) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (86) überzenészek (16) utazás (251) utcakép (146) uv (29) vár (9) várnegyed (8) város (362) városkép (83) városliget (8) vasút (330) vélemény (8) vicinális (13) vidám park (5) videó (607) villamos (572) vlog (7) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (222) zene (158) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Ready For Love

2016.08.07. 19:00 :: Hamster

Valamikor ezer éve (vagy esetleg hat hónapja se) összegyűjtöttem pár idétlen klipet a nyolcvanas évekből. Bár Gary Moore esetében - legyen szó akár rocker, akár blues korszakáról - általában a zenére szoktam koncentrálni, ennél a videoklipnél a látvány az, ami emlékezetes. Emlékezetesen bugyuta. Mondjuk a dalszöveg se egy filozófiai értekezés, de klippel együtt már érthető, hogy Gary a következő lemezén miért fordult inkább teljesen a blues felé: ez egyszerűen nem ő volt...

Ezzel együtt a zene szerintem nem rossz - sima rock'n'roll nyakon öntve rengeteg nyolcvanas évekbeli gitárhősködéssel. A gitárhangzás is üt, és ezt Gary szerencsére továbbvitte a Still got the Blues-ra. Tényleg, nemrég olvastam, hogy Kirk Hammett a Metallica "fekete lemezének" felvételei előtt három cd-t mutatott Bob Rock producernek, hogy milyen gitárhangzást szeretne a leendő albumon, és az egyik a Still got the Blues volt (a másik kettő egy Michael Schenkeres UFO és egy Santana). A világoskék "Flying V" is elég állat: meglepő módon nem eredeti Gibson, hanem egy custom Hamer Vector - abban persze nem vagyok biztos, hogy tényleg ezen lett feljátszva a szám, de a kliphez mindenképpen illik :)

3 komment

Címkék: zene youtube rock nyolcvanas évek gary moore

Azok az idétlen nyolcvanas évek!

2016.02.19. 18:00 :: Hamster

Vigyázat: pózolás! lenge ruhás csajok! plusz a komolyság teljes hiánya, hiszen végre hétvége van! :)

A Facebookon állandóan szembejövő "milyen klassz volt a kilencvenes évek" típusú bejegyzések elől a minap a nyolcvanas évekbe menekültem a youtube-on, mert igenis a kilencvenes évek minden volt, csak jó nem ;) Érdekes, hogy nagyon sokáig én is úgy voltam vele, hogy a nyolcvanas évek borzasztóak voltak, az igazán jó zenék pedig mind az előző évtizedben születtek, 2000 környékére viszont annyira tele lettem a kilencvenes évekkel, hogy elöntött a "nyolcvanas években még a sz*r is jobb volt" érzés.

De komolyan: lehet haragudni egy olyan évtizedre, amikor képesek voltak ilyen videóklipet készíteni? Az Alcatrazz a Rainbow (egyik) volt énekesének, Graham Bonnetnek a zenekara volt, és leginkább arról híres, hogy itt lett szélesebb körben ismert Yngwie J. Malmsteen - akit aztán Steve Vai pótolt, amikor az ifjú viking lelépett. Lehet, hogy a slágerek írása nem ment nekik, de gitárhősök számában rekorderek voltak - és ahogy láttuk, bugyuta klipben se voltak rosszak :)

A Y&T-t is csak egy hasonló klip miatt ismerem. Ez a darab irónikusabb az előzőhöz képest, ami körülbelül csak arról szólt, hogy ha egy rockbanda énekese vagy, akkor még akkor is rádcuppan minden csaj, ha hülyén nézel ki, és börtönben ülsz - na meg itt legalább a többieknek is jut nő a klip végére. Lehet, hogy felületes az életérzés, ami sugárzik a klipből, és a zene se túl eredeti, de a kilencvenes évek folyamatos depizéséhez és/vagy extázisban szeleteléséhez képest nagyon rokonszenves.

Naná, hogy a KISS-nek is volt "csajozós" klipje, hisz ki tudna a legjobban menőzni az apokalipszis utáni pasihiányos időkben, ha nem ők? A fentebbi opusz érdekessége, hogy az elején csak a tagok lábait látjuk, majd hirtelen felsvenkel a kamera, és a maszkos korszak után végre láthatjuk az arcukat is: ez volt a festett arcok nélküli KISS hivatalos premierje. Egy ideje egyébként megint sminket viselnek, de túl magas labda lenne, ha erre bármit is írnék... :)

38 komment

Címkék: zene youtube rock metál popkultúra nyolcvanas évek

G.I. Joe, Heathcliff, Macron 1 és társai

2016.02.14. 07:00 :: Hamster

No, dedózzunk megint egy kicsit! Két hete a Sky Channelen látott rajzfilmek kapcsán nosztalgiáztam egy sort, most megpróbálom felidézni, mi ment a lakótelepi kábeltévén kicsit később megjelenő Super Channelen. Biztosnak csak az tűnik, hogy az ottani reggeli gyerekműsort Supertime-nak - nyáron pedig Summertime-nak - hívták; hogy pontosan melyik rajzfilm ment itt, és melyik a Sky-on, az elég zavaros. Ha valaki másképp emlékszik, mint amit írtam, szóljon!

Macron 1 - ez a sorozat egyértelműen csak a főcím miatt maradt meg, melynek ráadásul Optimus Prime volt a narrátora. Robotos marhaság, egy pillanatra se tudott lekötni; nem kellett a Sky-nak attól tartania, hogy a konkurenciánál ragadunk :) Az új, "nyugati" csatornák rajzfilmkínálata eleve elég alacsony színvonalúnak tűnt: a Hanna&Barberánál is kevesebb másodpercenkénti kocka, szögletes mozdulatok, sok ismétlés - de a Super sorozatai még a Sky-énál is - mondjuk ki - primitívebbnek tűntek.

Az egyik ilyen "másodpercenként másfél kockával animált képregény" a G.I. Joe volt: egy lövöldözős-kommandózós-nindzsázós történet, jól felismerhetően ugyanott rajzolva, ahol a Sky-on menő Transformers-t is készítették... de valahogy mégis megfogott. Nem is kicsit: életem harmadik regényszerűsége egy G.I. Joe paródia lett, melyben a szereplőket a korabeli magyar viszonyok közé helyeztem, tanácselnökökkel és hivatalokkal hadakozva, fényképezni tilos táblákkal és sok kincstári szerencsétlenkedéssel fűszerezve.

Ahogy a Transformersnek volt régi és új korszaka, úgy itt is volt a korábbi (az előbb bemutatott főcímű) sorozat, ami tetszett, és volt egy átdolgozott, új szereplőkkel - amit utáltunk. A rajzolt kommandósok csatakiáltása alapján az előbbi sorozat volt a "yo joe", az újabb pedig a "nem yo joe" :) Már tizenkevés évesen is vágtuk, hogy azért kellenek új szereplők, hogy új bábukat lehessen eladni velük, és ugyanezért kell Tomcat-szerűségek helyett X-29-szerűségeket rajzolni a légicsatákba, de nem tetszettek a változások. Persze az is lehet, hogy csak elkezdtünk felnőni.

Szóval a Super rajzfilmjei összességében elég butáknak tűntek, nem nagyon találtunk köztük szeretnivalót. Talán csak a Heathcliff volt kivétel, bár az is lehet, hogy ez nem a Supertime-ban ment, hanem máskor. Mindenesetre érdekesnek találtam, hogy nem volt jogi probléma abból, hogy Garfieldhez hasonlóan "ő" is egy narancsszínű macska, aki néha megveri a kutyát...

10 komment

Címkék: tv youtube retró popkultúra robot chicken g.i.joe nyolcvanas évek rajzfilmek super channel

Inspector Gadget, Pound Puppies, Transformers és társai

2016.01.31. 18:00 :: Hamster

Ha valaki megkérdezné tőlem, mit csináltam a 28 évvel ezelőtti szombat-vasárnap délelőttökön, egy pillanatig se kellene gondolkodnom a válaszon: rajzfilmeket néztem a Sky Channelen.

A Sky hétvégi, négy óra hosszú gyerekműsora a Fun Factory névre hallgatott. Messze nem minden tetszett a kínálatából, de azért tesómmal állandóan végignéztük, hiszen új volt, és főleg más, mint az Óvodások filmműsora, vagy mi is ment a magyar tévében akkoriban :) El nem tudom képzelni, hogy az elején mennyit fogtunk fel a nagyrészt amerikai sorozatokból, de néhány hét után elkezdtük érteni őket, kicsit később pedig már meg is tudtunk szólalni angolul. Szerintem ez az elképzelhető legegyszerűbb tanulási módszer: ezek a rajzfilmek nem túl kifinomult darabok, így könnyű dekódolni őket, a jutalom azonnali, az eredmény (már hogy a nyelvtudás) pedig egész életen át elkísér!

Na, de visszatérve a rajzfilmekre: unalmasnak találtuk a műsor első 30-40 percét olyan hogyismondjam... nem kimondottan nekünk szóló sorozatokkal, mint a Lady Lovely Locks, a My Little Pony, a Popples vagy a Care Bears*, viszont a főcím első másodpercétől kezdve imádtuk az Inspector Gadgetet. De még a szüleink is!

* persze lehet, hogy ezek egy része a hétköznapokon adott DJ Katben ment, kicsit már összefolynak

23 komment · 1 trackback

Címkék: tv youtube retró popkultúra nyolcvanas évek rajzfilmek sky channel

Wayne világa - mielőtt híresek lettek

2016.01.25. 18:00 :: Hamster

Annak idején, amikor egyik kedvenc amerikai műsoromról, a Saturday Night Live-ról írtam, megemlítettem a Wayne's Worldöt, mint az 1975 óta működő tévés intézmény egyik saját jogon elhíresült gyümölcsét (képzavar rulez), ti. hogy Mike Myers kicsit gügye, de tizen- és huszonévesek körében (akkoriban) rendkívül népszerű karakterei is innen indultak a világhír felé.

Ez viszont csak az igazság egyik fele volt, ugyanis Myers még azelőtt kitalálta Wayne Campbell figuráját, hogy bekerült volna a New York-i társulatba: az időnként filozofikus rocker egy kanadai tévéműsorban bukkant fel először, még 1987-ben. A kinézet, a beszédmód, de még a témaválasztás is megegyezik az SNL-es formulával:

Ha valakit érdekel, itt van Wayne első felbukkanása, csak azt nem lehetett beágyazni. Alapvetően egyperces monológokról volt szó, bár néha hosszabb jeleneteket is előadott - gondolom, ahogy egyre népszerűbb lett:

Az SNL-ben gyakorlatilag nem tettek hozzá mást a meglevő képlethez, mint Garth figuráját. Az őt játszó Dana Carvey kimondottan tehetséges komikus, aki akkoriban a műsor egyik fő arca volt, és aki mindezek ellenére valószínűleg Garth eljátszásával került legközelebb a világhírhez. Pedig kettejük közül kezdetben ő volt az ismertebb arc: amikor '89/90 környékén először láttam SNL-t, ő volt az egyetlen szereplő, akit ismertem.

Rögtön két helyről is: egyrészt a Kék villám című tévésorozatból, ahol ő játszotta a fegyverzet/rendszeroperátort. A sorozat ugyan a közelébe se ért a film sikerének (elkaszálták az első évad közben), de nekem mégis tetszett, hisz' egy helikopter volt a központi szereplője.

7 komment

Címkék: tv youtube humor popkultúra nyolcvanas évek SNL

Szombat esti nyolcvanas évek: amikor az iparosok eltértek a papírformától

2016.01.09. 18:00 :: Hamster

A minap meglehetősen retró hangulatban egy ezeréves kazettát hallgattam, és megállapítottam, hogy bár nem szeretem a Status Quo-t, az In the Army Now ma is tetszik:

Mindig is furcsának találtam, hogy ez a szám mennyire más, mint az, amit a Status Quo-tól várnék. Persze igazából nem ismerem a munkásságukat, de amit hallottam tőlük, jobbára verkli jellegű gitárpop volt - egyet hallottam, mindegyiket hallottam (elnézést kérek a banda rajongóitól, hogy az összes lemezük ismerete nélkül így általánosítok, de mindig így éreztem). De akkor ez a szám mitől ennyire más? Rákerestem, és kiderült, amit tulajdonképpen mindig is sejtettem: ez a szám azért más, mert nem a Status Quo írta, ...

... hanem egy dél-afrikai előadó-páros, évekkel korábban. Bár eddig még nem hallottam róluk, azért ők se akárkik: többek közt Falco Amadeus-ának is társszerzői voltak.

16 komment

Címkék: énblog zene pop youtube popkultúra nyolcvanas évek feldolgozások

Time And Relative Dishes In Space

2015.12.04. 18:00 :: Hamster

Múlt vasárnap azon töprengtem, hogy honnan rendeljünk gyorsan valami kaját, és az a - teljesen kifacsart - dolog jutott eszembe, hogy mennyivel könnyebb lett volna gyerekkoromban a Netpincéren választani, hiszen alig ismertünk más konyhát a sajátunkon kívül :) Pedig nem volt az olyan nagyon régen, mégse tudom megmondani, hogy volt-e más olasz étterem Pesten a Napoletanán kívül. És ugyan nem éltünk tejesen kő alatt, mert már óvodában is állandóan makarónit zabáltattak velünk (azóta se szeretem), de például nem tudtuk, hogy mi az a pizza. Hallottunk róla, de nem jött szembe az utcán. Anyu egyszer ugyan megpróbált sütni otthon, de az alapján azt hittem, hogy valami olyasmi, amit nem szeretek. Aztán '86-ban Korčulán kiderült, hogy mégis klassz dolog, és onnantól még a mirelitte kivitel is ízlett  - mert hogy (addigra már?) volt olyan is. De ehhez a felismeréshez el kellett jutni a "relatív nyugatra". Egyébként kíváncsiságból rákerestem a témára, és kiderült, hogy más is megpróbálta felkutatni a budapesti  pizzafogyasztás "kultúrtörténetét", és az illető is úgy gondolja, hogy eléggé a sötét középkorban éltünk akkoriban...

De kínait kaját is a nyolcvanas évek második felében ettünk először. Akkor már talán több ilyen étterem is volt a városban (Szilágyi Erzsébet fasor? Roosevelt tér?), de anyuék az akkor még Népköztársaság útjának hívott Andrássy úton levő Vörös Sárkány nevűbe vittek el bennünket. Gyorsan le kell írnom, hogy a jobbra látható számla nem a miénk, ez a 2866 forint akkoriban elég sok pénz lehetett. Emlékszem, hogy tavaszi tekercs már ott is volt, de valahogy nagyon magyarosnak tűnt minden, sok-sok paprikával (el is neveztem magamban Vörös Kakasnak a helyet). Néhány évvel később Kölnben derült ki, hogy a kínai konyha ízei igazából nagyon is eltérnek a miénktől (amit azért sejtettünk:). Csak most, a témának utánakeresve derült ki számomra, hogy ténylegesen ez volt az első kínai étterem az országban, és hogy mások is inkább magyarosnak találták. Biztosan voltak más egzotikus éttermek is a városban, de nem volt olyan kultúrája, mint most, nem volt választék se... vagy csak nem a család pénztárcájához voltak mérve..? Ki hogy emlékszik, hol voltak a fősodortól jelentősen eltérő konyhák? Nekem csak olyanok rémlenek, mint a Bajkál meg a Szlovák étterem, tehát a "barátiak".

De volt még egy furcsaság, amit pont múlt héten meséltem egy kollégámnak: még mielőtt a gofri névre keresztelt édes waffel bejött volna az országba, a Fehérvári úti piac legfelső szintjén árultak egy gofr nevű dolgot. Ránézésre ugyanaz volt, csak sós, sajttal, sonkával, ilyesmivel a tetején. A reklámszöveg szerint svéd találmány volt, mindenesetre nekünk nagyon ízlett, igyekeztünk gyakran rábeszélni aput a bevásárlásokkor, hogy vegyen nekünk. Aztán eltűnt ez az árus, kicsit később pedig meg alig lehetett a strandokon megmozdulni a mindenféle édes dolgokkal leöntött bordázott ostyáktól. Jó lenne kipróbálni újra ezt a sós verziót! (És mozog bennem az a kérdés is, hogy a svédeknél tényleg volt ilyen sós waffel, vagy csak az árus próbálta érdekesebbé tenni a portékáját?)

41 komment

Címkék: énblog étel emlékek nyolcvanas évek agyhúgykő

Ki nyer ma - játék és muzsika tíz percben: a "hétzenés négygombos"

2014.12.02. 18:00 :: Hamster

Nem akarom harminckilenc évesen eljátszani a hosszú szakállú öregapót, aki két "az én gyerekkoromban még..." felütésű mondat közt levegőt is alig vesz, de van pár dolog, ami nagyon jellemző volt a gyerekkorunkra, aztán teljesen eltűnt. És nem csak a hétfői adásszünet, meg a suli menzájának gyerekkávéja (asszem, nem is akarom tudni, mi volt benne) tartozik ezek közé, hanem olyan dolgok is, melyeket - az előbbiekkel ellentétben - szerettünk. Például a kvarcórák, melyekről - körülbelül mindenki mással ellentétben - tudtuk, hogy nem a folyadékkristályos kijelző miatt hívják őket így (műszakilag felvilágosult gyerekek voltunk: nem véletlenül neveztük át az őrsünket kicsivel később Vidráról Commodore-ra), és melyeket imádtunk.

Nekem - valószínűleg pedagógiai okokból: tanuljam meg használni! - sokáig csak felhúzós-mutatós időmérőm lehetett (talán már mondtam, nehéz gyermekkorom volt;), és később is csak egy egy vagy két gombosat hoztak apuék Bécsből, miközben néhány iskolatársnak négy gomb díszelgett az óráján. És azok nem csak dísznek voltak ott: az ilyen kézikészülékekben stopper, naptár, meg ki tudja, mi minden volt. Ja, és hét zene. A pontos típusokra nem emlékszem, biztos voltak Casiók, de inkább a Kessel, Montana, Levis volt a jellemző, mint például ez itt:

Pár napja - fogalmam sincs, miért - felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mik lehettek azok a zenék. Az egyes típusok, modellek nem ugyanazokat játszották, de ami itt fentebb hallható, az egy az egyben megvan az emlékeimben (voltak még több zenés órák is, de valahogy a "hétzenés" volt a legmaradandóbb). Megpróbáltam megkeresni a dalok eredeti(bb) változatait; volt, ahol gondolkodni se kellett, és voltak, amiket csak hosszabb keresgélés után találtam meg. És persze volt, amire nem bírok rájönni, mi lehet, pedig piszok ismerős - innen jött a bejegyzés címének eleje. Aki nem tudja, miről van szó, az szégyellj... kattintson ide!

A sok pittyegéstől a végére kicsit elmúlt a hallásom, ezért ha rossz sorrendben teszem be a linkeket, esetleg rossz dalt írok, nézzétek el - és szóljatok! Ráadásul a több órányi zenehallgatás semlegesítette a fogalmazásgátlóm hatását is, úgyhogy még a sokadik átírás után is maradtak barokkos körmondatok, furán hosszú záró- és kötőjeles szerkezetek a szövegben :)

Daniel Decatur Emmett "Dixie" című száma (az első videón 1:00-tól) valószínűsíthetően 1859 körül keletkezett. Bár a mi túlmodernkori képzeletünkben (na meg az amerikai folklórban) déli dalnak számít, állítólag egy New York állambeli farmról szól. De lehet, hogy nem - rejtélyes hely az az Amerika :) Mindenesetre ezt játszotta a Hazárd megye lordjaiban a Lee tábornok kürtje, tehát ismertük. A következő (1:07-től) is nagyon ismerős, de nem bírom felismerni/véletlenül megtalálni. Valaki tudja?

1:14 és féltől F.W. Meacham 1885-ös "American Patrol"-ját halljuk. A sznobok igényesebbek Glenn Millertől is meghallgathatják.

1:19-től az "Anchors Aweigh"-t, az USA Haditengerészeti Akadémiájának indulóját halljuk, melynek zenéjét Charles A. Zimmermann szerezte 1906-ban. Vajon a vonalasabb illetékeseket anno nem zavarta (volna, ha tudták volna), hogy a nemdolgozó ifjúság legszívesebben naphosszat az amerikai hadigépezet propagandanótáját hallgatta volna az órájából? :)

31 komment

Címkék: énblog zene youtube retró nosztalgia popkultúra nyolcvanas évek agyhúgykő

Blast from the past: reklámok a Sky Channelről

2013.04.19. 20:00 :: Hamster

Már írtam arról korábban, hogy mekkora dolog volt '87 decemberében, amikor megjelent a Sky Channel a gazdagréti kábeltévés hálózaton. Egy új világ nyílt meg számunkra a családdal (tizenkét éves voltam, és még Ausztriában se jártam, szóval az ún. "nyugati kultúra" dolgaival itt találkoztam először). De ami még fontosabb: óriási nyelvtanulási lehetőség volt, ráadásul önmotiváló, hiszen minél többet nézted a tévét, annál többet értettél belőle, és emiatt aztán még többet nézted. A legmélyebb emlékek a reklámokhoz kapcsolódnak, ezeket az ember sokszor látta, sokszor újra meghallgathatta, mit nem értett meg elsőre-másodjára-tizedszerre. Ennek köszönhetően még ma is itt van a fülemben, hogy "Cleaner it can't be", bár arra már nem emlékszem, milyen mosóport vagy hasonlót reklámoztak így.

Az előbb rátaláltam pár videóra a youtube-on (mert rájuk kerestem;), és ahogy néztem őket, mindig előre tudtam a spot végét, a reklámszöveget, emlékeztem a színes rádiókat reklámozó nagyi kacagására, és arra, hogy "It's a SONY" (mekkora óriások azok az akkor kicsinek számító HandyCamek, amik után csak vágyakozhattunk!) ... illetve megállapítottam, hogy a Benetton reklám most is idegesít:

Persze a reklámozott műsorok is ismerősek: az I dream of Jeannie, meg a Three's Company - egészen komoly esélye van, hogy ezt a konkrét reklámblokkot én is láttam, tippem szerint '88 eleje felé. Az is beugrott, hogy ebben a videóklipekből összevágott reklámban valaki át fogja dobni egyik kezéből a másikba a kagylót, illetve hogy "zírósziksznájn-dáblvan-dabltú-frífórfájv", illetve "dzsaszdilít dözíró". Döbbenet, hogy egy emberi agyban mennyi hülyeség elfér! Például, hogy a fentebbi videó még annak a Sky arculatnak a jegyében készült, amivel megismertük a csatornát, de ezt később megváltoztatták: az "esti ég" háttér tele lett SKY feliratokkal (vélhetően új modult vettek a videótrükköket végző hadverbe:), itt egy példa rá. Vagy itt egy másik:

32 komment

Címkék: énblog tv reklám youtube nosztalgia popkultúra nyolcvanas évek sky channel