Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, vonatokra, repülőgépekre, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  4. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  5. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  6. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  7. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  8. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...
  9. "It was a good time to be 27"Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine...
  10. Budapest és Miskolc utcáin járva '76 februárjában1976 fontos év volt a budapesti villamosokról készült képeket illetően: akkor látogatott ide először Ab van Donselaar, Tim Boric, és akkor kezdett rendszeresen idejárni Heinz Heider. Ez egyszerűen...

Címkék

103 (6) 125év (6) 2624 (12) 41-es (6) 424 (7) abszurd (26) Ab van Donselaar (34) agyhúgykő (56) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (62) autók (66) bach (5) balaton (24) basel (7) bbc (8) bécs (36) belgium (11) bengáli (12) berlin (134) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) budai vár (25) budaörs (35) budapest (708) budapesti pillanatok (39) buék (8) busz (65) c50 (6) c64 (12) caf (10) city lights (66) class 56 (7) commodore (16) csak egy kép (34) csak egy videó (238) csehország (17) csehszlovák (5) csörgő (8) cukiság (32) debrecen (24) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (31) életkép (22) életképek (29) életmód (6) elveszett (31) énblog (306) énzene (17) építészet (61) építkezés (20) épület (13) érdekesség (14) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (11) felhők (26) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (25) film (8) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (13) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (8) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (26) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (55) gitár (29) gmap (12) goldtimer (5) gondolatok (10) gőzmozdony (18) gyermekvasút (17) haditechnika (10) hajó (37) hampage (249) hamster (5) hangszerek (9) hármashatárhegy (5) helikopter (10) hév (23) híd (29) (22) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (116) idegenforgalom (21) ikarus (22) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (8) karikatúra (5) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (670) képregény (94) kérdés (7) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (39) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (315) kritika (70) kulfoldi szemmel (60) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (11) lengyelország (36) lhbs (24) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (13) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (6) mátyás-templom (6) máv (34) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (23) mittudoménmi (9) MOD (7) morál (11) morgás (124) mozdonyok (5) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (24) műrepülés (8) múzeum (41) nagypolszki (6) németország (280) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (31) nosztalgia (177) nürnberg (19) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (11) NZA (8) olaszország (13) oldtimer (64) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (36) pályahiba (6) pályaudvar (22) panoráma (105) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (11) popkultúra (109) pozitívum (12) pozsony (13) prága (7) programajánló (25) púpos (12) queen (10) r.i.p. (10) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (21) relax (12) repülés (118) repülőgép (40) repülőgépek (59) repülőnap (31) repülőtér (11) retró (29) rock (63) s-bahn (10) semmering (7) SNL (14) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (18) szlovákia (26) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (185) társadalom (5) tatra (12) taurus (6) technika (32) technikatörténet (33) tehervonatok (5) tél (11) templom (12) természet (6) tévéműsor (27) thin lizzy (6) Tim Boric (13) tömegközlekedés (317) történelem (27) trainspotting (30) trolibusz (46) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (87) überzenészek (16) utazás (261) utcakép (147) uv (29) vár (11) várnegyed (8) város (364) városkép (84) városliget (8) vasút (341) vélemény (11) vicinális (13) vidám park (5) videó (623) villamos (572) vlog (7) wachau (5) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (232) zene (165) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Gyermekkorunk őőőőő... dalai (elsős gimnazista tinidiszkó edition)

2017.09.11. 07:00 :: Hamster

Huszonvalahány évvel a téma aktualitását vesztése után már teljesen immunis vagyok a szeptember eleji iskolakezdési depire, most valamiért mégis beugrott egy emlék, miszerint gimnázium első osztály legelején volt egy olyanunk, hogy "békabál". Nem tudom, ez létező hagyomány volt-e akkoriban, vagy csak a suli vezetése próbált valami újat kitalálni, de gondolom, ha a kezdő egyetemisták gólyák, akkor a zöldfülű gimnazisták is lehetnek békák, akiknek bált kell rendezni. Tulajdonképpen szinte semmi konkrét emlékem sincs az egészről azon kívül, hogy a gimnázium egyik legjobb csaja kötött nyakkendőt a nyakamba zöld kreppből - mivel azonban ennek a "sztorinak" nincs folytatása :) a következő emlékem az, hogy milyen zenék szóltak a bulin. Legyen hát a mai - nosztalgiázós, mert olyan még sose volt - bejegyzés témája az, hogy mi szólt 28 évvel ezelőtt a dizsikben/rádiókban!

1989 szeptemberéről van szó. Fura egy időszak volt ez: mi már évek óta nyugati tévéket néztünk, de eggyel keletebbre még Ceaușescu uralkodott, Berlinben pedig még mindig lőttek arra, aki túl közel ment a Falhoz. A Danubius Rádió már csak nyáron szólt németül, ráadásul rajta kívül a Calypso is kereskedelmi tempóban nyomta az agyunkba a nyugati zenéket. Sőt, valamikor év közben a Music Television is megjelent a lakótelepi kábelhálózatokon. Eközben a nemrég megkapott személyi igazolványunkat még a Magyar Népköztársaság bocsátotta ki. Ráadásul oroszul kellett tanulnunk, csak már nem az ideiglenesen hazánkban tartózkodók kedvéért, hanem hogy az orosztanárok ne maradjanak munka nélkül. Másfél évvel korábban még nagy dolog volt tudni, ki énekli az Ásót visz a Laci című számot, ekkor viszont már a teljes angolszász slágerlista egy az egyben ott dübörgött mindenhol. Nagy idők voltak ezek, nem annyira nagy zenékkel. Pontosabban voltak akkor is jó zenék (a teljesség igénye nélkül: pl., pl., pl., pl., pl.), csak nem a rádióban kellett keresni őket. Amiben másnak tűnik '88-89 környéke, az az, hogy míg előtte csak néhány sláger jött át a Vasfüggönyön több-kevesebb késéssel, ekkor már mindent azonnal hallhattunk, nem csak azt, ami bekerült a Poptarisznyába vagy a Magnósok figyelembe.

Azért nem kell megijedni, a legrosszabb '89-es dolgokat nem fogom idetenni, de akit a múltkor zavart az a-ha, korábban meg Midge Ure, az lehet, hogy most se fogja érteni, miért rakok "rossz zenéket" a blogba ;)

1989 előtt soha nem hallottam a Tears for Fears-ről, akkor viszont néhány hónapig még a csapból is ez a Beatles-utánérzés folyt. Később aztán kiderült, hogy ők korábban is elég sikeresek voltak, de hát nem ismerhettem mindenkit :)

Persze nem minden volt olyan "premium kategória", mint az előbbi csapat; voltak simábban "popdal" popdalok is. Mivel New Kids on The Block-i mélységekbe nem akarok lemenni, jöjjön egy olyan szám, amit ugyan nem szerettem, de legalább nem is utáltam. Bár akkoriban még bőven nem voltam rokker, ez a zene mégis nyálasnak tűnt (a szöveget nem elemeztem), most viszont ha meghallgatom, az tűnik fel, hogy valódi hangszerek szólnak benne, valódi hangok énekelnek...  majdnem rockzene! És még a szövegnek is volt értelme. A háttérvokálban egyébként állítólag a Black Eyed Peases Fergie-t és Jennifer Love Hewittet is hallani lehet; valami tévéműsorban szerepeltek együtt az énekesnővel. Nem kell megijedni, én se tudok minden ilyen hülyeséget fejből, csak kinéztem a wikipediából :)

Na, ez viszont akkor is rockzene volt, meg most is az :) Sosem voltam Aerosmith-rajongó, de a rendszerváltás zenei díszletének elengedhetetlen részét képzik számomra a Pump album slágerei.

15 komment

Címkék: énblog zene pop youtube retró emlékek nyolcvanas évek agyhúgykő

Take on Meeee... or this song

2017.07.06. 07:00 :: Hamster

A sötét és furcsa (valójában túlságosan is színes, viszont tényleg furcsa) nyolcvanas években volt egy norvég banda, amelyik azzal lett híres, hogy a BKV tévéreklámjainak háttérzenéjét csinálta:


4:08-nál le lehet állítani a videót - eredetileg azt szerettem volna, ha magától megáll, de a blog.hu szerkesztőfelületének parserén változtattak valamit, és most mindig átkonvertálja az ehhez szükséges "&" karaktert, emiatt nem tudom megadni neki, hol álljon meg :-/

Na jó, azt a "tiririririri-tiriririri" effektet az elején és a végén lehet, hogy nem a norvég banda csinálta, de a többit igen - az ezután kapott jogdíjakból vették meg első magánrepülőgépüket :) Amit eddig leírtam, az persze mind hülyeség, hisz az a-ha természetesen nem a magyar reklámok miatt lett híres, hanem mert tényleg fülbemászó popzenét csinált. A fentebbi reklámban szereplő "Take on Me" a nyolcvanas évek egyik legikonikusabb dala lett, és bár akkoriban nagyon utáltam, ahogy az osztálytársnők elolvadtak az együttes énekesétől, a zene még nekem is tetszett. Azt viszont csak most, hogy felütöttem a wikipediát, tudtam meg, hogy nem elsőre lett ilyen a nóta. Eredetileg más volt, nagyon más:

A későbbi a-ha kétharmada 1981-ben még egy Bridges nevű együttes tagjaként kezdett összerakni egy "Juicy Fruit Song" nevű dalocskát, ennek egy részletét hallhatjuk fent. Bár az első hangok alapján nem gondolná az ember, de aztán tényleg beindul az a bizonyos riff! Ha kicsit feszesebben játszották volna, akár progresszívnak is elment volna ez a muzsika, így inkább csak szinti-punk :)

1982-ben már a-haként, Morten Harket énekessel vették fel a "Lesson One" című demót. Nem csak a cím nem stimmelt a későbbi slágerhez képest, hanem nagyjából semmi se: a szinti hangzása borzasztó, Harket néha beleüvöltözik a dalba, a bridge pedig teljesen semmilyen, csak lassítja az amúgy sodró lendülető dalt.

28 komment

Címkék: zene pop youtube retró szinti popkultúra nyolcvanas évek

Ready For Love

2016.08.07. 19:00 :: Hamster

Valamikor ezer éve (vagy esetleg hat hónapja se) összegyűjtöttem pár idétlen klipet a nyolcvanas évekből. Bár Gary Moore esetében - legyen szó akár rocker, akár blues korszakáról - általában a zenére szoktam koncentrálni, ennél a videoklipnél a látvány az, ami emlékezetes. Emlékezetesen bugyuta. Mondjuk a dalszöveg se egy filozófiai értekezés, de klippel együtt már érthető, hogy Gary a következő lemezén miért fordult inkább teljesen a blues felé: ez egyszerűen nem ő volt...

Ezzel együtt a zene szerintem nem rossz - sima rock'n'roll nyakon öntve rengeteg nyolcvanas évekbeli gitárhősködéssel. A gitárhangzás is üt, és ezt Gary szerencsére továbbvitte a Still got the Blues-ra. Tényleg, nemrég olvastam, hogy Kirk Hammett a Metallica "fekete lemezének" felvételei előtt három cd-t mutatott Bob Rock producernek, hogy milyen gitárhangzást szeretne a leendő albumon, és az egyik a Still got the Blues volt (a másik kettő egy Michael Schenkeres UFO és egy Santana). A világoskék "Flying V" is elég állat: meglepő módon nem eredeti Gibson, hanem egy custom Hamer Vector - abban persze nem vagyok biztos, hogy tényleg ezen lett feljátszva a szám, de a kliphez mindenképpen illik :)

3 komment

Címkék: zene youtube rock nyolcvanas évek gary moore

Azok az idétlen nyolcvanas évek!

2016.02.19. 18:00 :: Hamster

Vigyázat: pózolás! lenge ruhás csajok! plusz a komolyság teljes hiánya, hiszen végre hétvége van! :)

A Facebookon állandóan szembejövő "milyen klassz volt a kilencvenes évek" típusú bejegyzések elől a minap a nyolcvanas évekbe menekültem a youtube-on, mert igenis a kilencvenes évek minden volt, csak jó nem ;) Érdekes, hogy nagyon sokáig én is úgy voltam vele, hogy a nyolcvanas évek borzasztóak voltak, az igazán jó zenék pedig mind az előző évtizedben születtek, 2000 környékére viszont annyira tele lettem a kilencvenes évekkel, hogy elöntött a "nyolcvanas években még a sz*r is jobb volt" érzés.

De komolyan: lehet haragudni egy olyan évtizedre, amikor képesek voltak ilyen videóklipet készíteni? Az Alcatrazz a Rainbow (egyik) volt énekesének, Graham Bonnetnek a zenekara volt, és leginkább arról híres, hogy itt lett szélesebb körben ismert Yngwie J. Malmsteen - akit aztán Steve Vai pótolt, amikor az ifjú viking lelépett. Lehet, hogy a slágerek írása nem ment nekik, de gitárhősök számában rekorderek voltak - és ahogy láttuk, bugyuta klipben se voltak rosszak :)

A Y&T-t is csak egy hasonló klip miatt ismerem. Ez a darab irónikusabb az előzőhöz képest, ami körülbelül csak arról szólt, hogy ha egy rockbanda énekese vagy, akkor még akkor is rádcuppan minden csaj, ha hülyén nézel ki, és börtönben ülsz - na meg itt legalább a többieknek is jut nő a klip végére. Lehet, hogy felületes az életérzés, ami sugárzik a klipből, és a zene se túl eredeti, de a kilencvenes évek folyamatos depizéséhez és/vagy extázisban szeleteléséhez képest nagyon rokonszenves.

Naná, hogy a KISS-nek is volt "csajozós" klipje, hisz ki tudna a legjobban menőzni az apokalipszis utáni pasihiányos időkben, ha nem ők? A fentebbi opusz érdekessége, hogy az elején csak a tagok lábait látjuk, majd hirtelen felsvenkel a kamera, és a maszkos korszak után végre láthatjuk az arcukat is: ez volt a festett arcok nélküli KISS hivatalos premierje. Egy ideje egyébként megint sminket viselnek, de túl magas labda lenne, ha erre bármit is írnék... :)

38 komment

Címkék: zene youtube rock metál popkultúra nyolcvanas évek

G.I. Joe, Heathcliff, Macron 1 és társai

2016.02.14. 07:00 :: Hamster

No, dedózzunk megint egy kicsit! Két hete a Sky Channelen látott rajzfilmek kapcsán nosztalgiáztam egy sort, most megpróbálom felidézni, mi ment a lakótelepi kábeltévén kicsit később megjelenő Super Channelen. Biztosnak csak az tűnik, hogy az ottani reggeli gyerekműsort Supertime-nak - nyáron pedig Summertime-nak - hívták; hogy pontosan melyik rajzfilm ment itt, és melyik a Sky-on, az elég zavaros. Ha valaki másképp emlékszik, mint amit írtam, szóljon!

Macron 1 - ez a sorozat egyértelműen csak a főcím miatt maradt meg, melynek ráadásul Optimus Prime volt a narrátora. Robotos marhaság, egy pillanatra se tudott lekötni; nem kellett a Sky-nak attól tartania, hogy a konkurenciánál ragadunk :) Az új, "nyugati" csatornák rajzfilmkínálata eleve elég alacsony színvonalúnak tűnt: a Hanna&Barberánál is kevesebb másodpercenkénti kocka, szögletes mozdulatok, sok ismétlés - de a Super sorozatai még a Sky-énál is - mondjuk ki - primitívebbnek tűntek.

Az egyik ilyen "másodpercenként másfél kockával animált képregény" a G.I. Joe volt: egy lövöldözős-kommandózós-nindzsázós történet, jól felismerhetően ugyanott rajzolva, ahol a Sky-on menő Transformers-t is készítették... de valahogy mégis megfogott. Nem is kicsit: életem harmadik regényszerűsége egy G.I. Joe paródia lett, melyben a szereplőket a korabeli magyar viszonyok közé helyeztem, tanácselnökökkel és hivatalokkal hadakozva, fényképezni tilos táblákkal és sok kincstári szerencsétlenkedéssel fűszerezve.

Ahogy a Transformersnek volt régi és új korszaka, úgy itt is volt a korábbi (az előbb bemutatott főcímű) sorozat, ami tetszett, és volt egy átdolgozott, új szereplőkkel - amit utáltunk. A rajzolt kommandósok csatakiáltása alapján az előbbi sorozat volt a "yo joe", az újabb pedig a "nem yo joe" :) Már tizenkevés évesen is vágtuk, hogy azért kellenek új szereplők, hogy új bábukat lehessen eladni velük, és ugyanezért kell Tomcat-szerűségek helyett X-29-szerűségeket rajzolni a légicsatákba, de nem tetszettek a változások. Persze az is lehet, hogy csak elkezdtünk felnőni.

Szóval a Super rajzfilmjei összességében elég butáknak tűntek, nem nagyon találtunk köztük szeretnivalót. Talán csak a Heathcliff volt kivétel, bár az is lehet, hogy ez nem a Supertime-ban ment, hanem máskor. Mindenesetre érdekesnek találtam, hogy nem volt jogi probléma abból, hogy Garfieldhez hasonlóan "ő" is egy narancsszínű macska, aki néha megveri a kutyát...

10 komment

Címkék: tv youtube retró popkultúra robot chicken g.i.joe nyolcvanas évek rajzfilmek super channel

Inspector Gadget, Pound Puppies, Transformers és társai

2016.01.31. 18:00 :: Hamster

Ha valaki megkérdezné tőlem, mit csináltam a 28 évvel ezelőtti szombat-vasárnap délelőttökön, egy pillanatig se kellene gondolkodnom a válaszon: rajzfilmeket néztem a Sky Channelen.

A Sky hétvégi, négy óra hosszú gyerekműsora a Fun Factory névre hallgatott. Messze nem minden tetszett a kínálatából, de azért tesómmal állandóan végignéztük, hiszen új volt, és főleg más, mint az Óvodások filmműsora, vagy mi is ment a magyar tévében akkoriban :) El nem tudom képzelni, hogy az elején mennyit fogtunk fel a nagyrészt amerikai sorozatokból, de néhány hét után elkezdtük érteni őket, kicsit később pedig már meg is tudtunk szólalni angolul. Szerintem ez az elképzelhető legegyszerűbb tanulási módszer: ezek a rajzfilmek nem túl kifinomult darabok, így könnyű dekódolni őket, a jutalom azonnali, az eredmény (már hogy a nyelvtudás) pedig egész életen át elkísér!

Na, de visszatérve a rajzfilmekre: unalmasnak találtuk a műsor első 30-40 percét olyan hogyismondjam... nem kimondottan nekünk szóló sorozatokkal, mint a Lady Lovely Locks, a My Little Pony, a Popples vagy a Care Bears*, viszont a főcím első másodpercétől kezdve imádtuk az Inspector Gadgetet. De még a szüleink is!

* persze lehet, hogy ezek egy része a hétköznapokon adott DJ Katben ment, kicsit már összefolynak

23 komment · 1 trackback

Címkék: tv youtube retró popkultúra nyolcvanas évek rajzfilmek sky channel

Wayne világa - mielőtt híresek lettek

2016.01.25. 18:00 :: Hamster

Annak idején, amikor egyik kedvenc amerikai műsoromról, a Saturday Night Live-ról írtam, megemlítettem a Wayne's Worldöt, mint az 1975 óta működő tévés intézmény egyik saját jogon elhíresült gyümölcsét (képzavar rulez), ti. hogy Mike Myers kicsit gügye, de tizen- és huszonévesek körében (akkoriban) rendkívül népszerű karakterei is innen indultak a világhír felé.

Ez viszont csak az igazság egyik fele volt, ugyanis Myers még azelőtt kitalálta Wayne Campbell figuráját, hogy bekerült volna a New York-i társulatba: az időnként filozofikus rocker egy kanadai tévéműsorban bukkant fel először, még 1987-ben. A kinézet, a beszédmód, de még a témaválasztás is megegyezik az SNL-es formulával:

Ha valakit érdekel, itt van Wayne első felbukkanása, csak azt nem lehetett beágyazni. Alapvetően egyperces monológokról volt szó, bár néha hosszabb jeleneteket is előadott - gondolom, ahogy egyre népszerűbb lett:

Az SNL-ben gyakorlatilag nem tettek hozzá mást a meglevő képlethez, mint Garth figuráját. Az őt játszó Dana Carvey kimondottan tehetséges komikus, aki akkoriban a műsor egyik fő arca volt, és aki mindezek ellenére valószínűleg Garth eljátszásával került legközelebb a világhírhez. Pedig kettejük közül kezdetben ő volt az ismertebb arc: amikor '89/90 környékén először láttam SNL-t, ő volt az egyetlen szereplő, akit ismertem.

Rögtön két helyről is: egyrészt a Kék villám című tévésorozatból, ahol ő játszotta a fegyverzet/rendszeroperátort. A sorozat ugyan a közelébe se ért a film sikerének (elkaszálták az első évad közben), de nekem mégis tetszett, hisz' egy helikopter volt a központi szereplője.

7 komment

Címkék: tv youtube humor popkultúra nyolcvanas évek SNL

Szombat esti nyolcvanas évek: amikor az iparosok eltértek a papírformától

2016.01.09. 18:00 :: Hamster

A minap meglehetősen retró hangulatban egy ezeréves kazettát hallgattam, és megállapítottam, hogy bár nem szeretem a Status Quo-t, az In the Army Now ma is tetszik:

Mindig is furcsának találtam, hogy ez a szám mennyire más, mint az, amit a Status Quo-tól várnék. Persze igazából nem ismerem a munkásságukat, de amit hallottam tőlük, jobbára verkli jellegű gitárpop volt - egyet hallottam, mindegyiket hallottam (elnézést kérek a banda rajongóitól, hogy az összes lemezük ismerete nélkül így általánosítok, de mindig így éreztem). De akkor ez a szám mitől ennyire más? Rákerestem, és kiderült, amit tulajdonképpen mindig is sejtettem: ez a szám azért más, mert nem a Status Quo írta, ...

... hanem egy dél-afrikai előadó-páros, évekkel korábban. Bár eddig még nem hallottam róluk, azért ők se akárkik: többek közt Falco Amadeus-ának is társszerzői voltak.

16 komment

Címkék: énblog zene pop youtube popkultúra nyolcvanas évek feldolgozások

Time And Relative Dishes In Space

2015.12.04. 18:00 :: Hamster

Múlt vasárnap azon töprengtem, hogy honnan rendeljünk gyorsan valami kaját, és az a - teljesen kifacsart - dolog jutott eszembe, hogy mennyivel könnyebb lett volna gyerekkoromban a Netpincéren választani, hiszen alig ismertünk más konyhát a sajátunkon kívül :) Pedig nem volt az olyan nagyon régen, mégse tudom megmondani, hogy volt-e más olasz étterem Pesten a Napoletanán kívül. És ugyan nem éltünk tejesen kő alatt, mert már óvodában is állandóan makarónit zabáltattak velünk (azóta se szeretem), de például nem tudtuk, hogy mi az a pizza. Hallottunk róla, de nem jött szembe az utcán. Anyu egyszer ugyan megpróbált sütni otthon, de az alapján azt hittem, hogy valami olyasmi, amit nem szeretek. Aztán '86-ban Korčulán kiderült, hogy mégis klassz dolog, és onnantól még a mirelitte kivitel is ízlett  - mert hogy (addigra már?) volt olyan is. De ehhez a felismeréshez el kellett jutni a "relatív nyugatra". Egyébként kíváncsiságból rákerestem a témára, és kiderült, hogy más is megpróbálta felkutatni a budapesti  pizzafogyasztás "kultúrtörténetét", és az illető is úgy gondolja, hogy eléggé a sötét középkorban éltünk akkoriban...

De kínait kaját is a nyolcvanas évek második felében ettünk először. Akkor már talán több ilyen étterem is volt a városban (Szilágyi Erzsébet fasor? Roosevelt tér?), de anyuék az akkor még Népköztársaság útjának hívott Andrássy úton levő Vörös Sárkány nevűbe vittek el bennünket. Gyorsan le kell írnom, hogy a jobbra látható számla nem a miénk, ez a 2866 forint akkoriban elég sok pénz lehetett. Emlékszem, hogy tavaszi tekercs már ott is volt, de valahogy nagyon magyarosnak tűnt minden, sok-sok paprikával (el is neveztem magamban Vörös Kakasnak a helyet). Néhány évvel később Kölnben derült ki, hogy a kínai konyha ízei igazából nagyon is eltérnek a miénktől (amit azért sejtettünk:). Csak most, a témának utánakeresve derült ki számomra, hogy ténylegesen ez volt az első kínai étterem az országban, és hogy mások is inkább magyarosnak találták. Biztosan voltak más egzotikus éttermek is a városban, de nem volt olyan kultúrája, mint most, nem volt választék se... vagy csak nem a család pénztárcájához voltak mérve..? Ki hogy emlékszik, hol voltak a fősodortól jelentősen eltérő konyhák? Nekem csak olyanok rémlenek, mint a Bajkál meg a Szlovák étterem, tehát a "barátiak".

De volt még egy furcsaság, amit pont múlt héten meséltem egy kollégámnak: még mielőtt a gofri névre keresztelt édes waffel bejött volna az országba, a Fehérvári úti piac legfelső szintjén árultak egy gofr nevű dolgot. Ránézésre ugyanaz volt, csak sós, sajttal, sonkával, ilyesmivel a tetején. A reklámszöveg szerint svéd találmány volt, mindenesetre nekünk nagyon ízlett, igyekeztünk gyakran rábeszélni aput a bevásárlásokkor, hogy vegyen nekünk. Aztán eltűnt ez az árus, kicsit később pedig meg alig lehetett a strandokon megmozdulni a mindenféle édes dolgokkal leöntött bordázott ostyáktól. Jó lenne kipróbálni újra ezt a sós verziót! (És mozog bennem az a kérdés is, hogy a svédeknél tényleg volt ilyen sós waffel, vagy csak az árus próbálta érdekesebbé tenni a portékáját?)

41 komment

Címkék: énblog étel emlékek nyolcvanas évek agyhúgykő

Ki nyer ma - játék és muzsika tíz percben: a "hétzenés négygombos"

2014.12.02. 18:00 :: Hamster

Nem akarom harminckilenc évesen eljátszani a hosszú szakállú öregapót, aki két "az én gyerekkoromban még..." felütésű mondat közt levegőt is alig vesz, de van pár dolog, ami nagyon jellemző volt a gyerekkorunkra, aztán teljesen eltűnt. És nem csak a hétfői adásszünet, meg a suli menzájának gyerekkávéja (asszem, nem is akarom tudni, mi volt benne) tartozik ezek közé, hanem olyan dolgok is, melyeket - az előbbiekkel ellentétben - szerettünk. Például a kvarcórák, melyekről - körülbelül mindenki mással ellentétben - tudtuk, hogy nem a folyadékkristályos kijelző miatt hívják őket így (műszakilag felvilágosult gyerekek voltunk: nem véletlenül neveztük át az őrsünket kicsivel később Vidráról Commodore-ra), és melyeket imádtunk.

Nekem - valószínűleg pedagógiai okokból: tanuljam meg használni! - sokáig csak felhúzós-mutatós időmérőm lehetett (talán már mondtam, nehéz gyermekkorom volt;), és később is csak egy egy vagy két gombosat hoztak apuék Bécsből, miközben néhány iskolatársnak négy gomb díszelgett az óráján. És azok nem csak dísznek voltak ott: az ilyen kézikészülékekben stopper, naptár, meg ki tudja, mi minden volt. Ja, és hét zene. A pontos típusokra nem emlékszem, biztos voltak Casiók, de inkább a Kessel, Montana, Levis volt a jellemző, mint például ez itt:

Pár napja - fogalmam sincs, miért - felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mik lehettek azok a zenék. Az egyes típusok, modellek nem ugyanazokat játszották, de ami itt fentebb hallható, az egy az egyben megvan az emlékeimben (voltak még több zenés órák is, de valahogy a "hétzenés" volt a legmaradandóbb). Megpróbáltam megkeresni a dalok eredeti(bb) változatait; volt, ahol gondolkodni se kellett, és voltak, amiket csak hosszabb keresgélés után találtam meg. És persze volt, amire nem bírok rájönni, mi lehet, pedig piszok ismerős - innen jött a bejegyzés címének eleje. Aki nem tudja, miről van szó, az szégyellj... kattintson ide!

A sok pittyegéstől a végére kicsit elmúlt a hallásom, ezért ha rossz sorrendben teszem be a linkeket, esetleg rossz dalt írok, nézzétek el - és szóljatok! Ráadásul a több órányi zenehallgatás semlegesítette a fogalmazásgátlóm hatását is, úgyhogy még a sokadik átírás után is maradtak barokkos körmondatok, furán hosszú záró- és kötőjeles szerkezetek a szövegben :)

Daniel Decatur Emmett "Dixie" című száma (az első videón 1:00-tól) valószínűsíthetően 1859 körül keletkezett. Bár a mi túlmodernkori képzeletünkben (na meg az amerikai folklórban) déli dalnak számít, állítólag egy New York állambeli farmról szól. De lehet, hogy nem - rejtélyes hely az az Amerika :) Mindenesetre ezt játszotta a Hazárd megye lordjaiban a Lee tábornok kürtje, tehát ismertük. A következő (1:07-től) is nagyon ismerős, de nem bírom felismerni/véletlenül megtalálni. Valaki tudja?

1:14 és féltől F.W. Meacham 1885-ös "American Patrol"-ját halljuk. A sznobok igényesebbek Glenn Millertől is meghallgathatják.

1:19-től az "Anchors Aweigh"-t, az USA Haditengerészeti Akadémiájának indulóját halljuk, melynek zenéjét Charles A. Zimmermann szerezte 1906-ban. Vajon a vonalasabb illetékeseket anno nem zavarta (volna, ha tudták volna), hogy a nemdolgozó ifjúság legszívesebben naphosszat az amerikai hadigépezet propagandanótáját hallgatta volna az órájából? :)

31 komment

Címkék: énblog zene youtube retró nosztalgia popkultúra nyolcvanas évek agyhúgykő