Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, vonatokra, repülőgépekre, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

augusztus 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  4. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  5. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  6. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  7. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  8. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...
  9. "It was a good time to be 27"Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine...
  10. Budapest és Miskolc utcáin járva '76 februárjában1976 fontos év volt a budapesti villamosokról készült képeket illetően: akkor látogatott ide először Ab van Donselaar, Tim Boric, és akkor kezdett rendszeresen idejárni Heinz Heider. Ez egyszerűen...

Címkék

103 (6) 125év (6) 2624 (12) 41-es (6) 424 (7) abszurd (26) Ab van Donselaar (34) agyhúgykő (55) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (61) autók (66) bach (5) balaton (23) basel (7) bbc (8) bécs (36) belgium (11) bengáli (12) berlin (134) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) budai vár (24) budaörs (35) budapest (706) budapesti pillanatok (39) buék (8) busz (65) c50 (5) c64 (12) caf (10) city lights (66) class 56 (7) commodore (16) csak egy kép (34) csak egy videó (238) csehország (17) csehszlovák (5) csörgő (7) cukiság (32) debrecen (24) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (31) életkép (22) életképek (29) életmód (6) elveszett (30) énblog (297) énzene (17) építészet (61) építkezés (20) épület (13) érdekesség (14) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (10) felhők (26) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (25) film (8) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (13) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (8) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (25) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (55) gitár (28) gmap (12) goldtimer (5) gondolatok (10) gőzmozdony (17) gyermekvasút (17) haditechnika (10) hajó (37) hampage (249) hamster (5) hangszerek (9) hármashatárhegy (5) helikopter (10) hév (23) híd (29) (22) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (116) idegenforgalom (21) ikarus (22) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (8) karikatúra (5) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (663) képregény (94) kérdés (6) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (38) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (315) kritika (70) kulfoldi szemmel (60) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (10) lengyelország (36) lhbs (24) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (13) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (5) mátyás-templom (6) máv (34) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (23) mittudoménmi (9) MOD (7) morál (11) morgás (124) mozdonyok (5) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (24) műrepülés (8) múzeum (41) nagypolszki (6) németország (280) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (31) nosztalgia (176) nürnberg (19) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (10) NZA (8) olaszország (13) oldtimer (63) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (35) pályahiba (6) pályaudvar (22) panoráma (105) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (10) popkultúra (109) pozitívum (12) pozsony (12) prága (7) programajánló (25) púpos (12) queen (10) r.i.p. (10) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (21) relax (12) repülés (118) repülőgép (40) repülőgépek (59) repülőnap (31) repülőtér (11) retró (27) rock (63) s-bahn (10) semmering (7) SNL (14) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (18) szlovákia (23) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (185) társadalom (5) tatra (12) taurus (6) technika (32) technikatörténet (33) tehervonatok (5) tél (11) templom (12) tévéműsor (27) thin lizzy (5) Tim Boric (13) tömegközlekedés (317) történelem (27) trainspotting (28) trolibusz (46) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (87) überzenészek (16) utazás (257) utcakép (146) uv (29) vár (10) várnegyed (8) város (363) városkép (83) városliget (8) vasút (338) vélemény (10) vicinális (13) vidám park (5) videó (619) villamos (572) vlog (7) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (229) zene (162) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

A reklámok, melyek által megtanultam angolul

2017.08.12. 07:00 :: Hamster

Most önfeledt, kritika nélküli nosztalgiázás következik, különösebb mondanivaló nélkül, egy korábbi hasonló bejegyzést utánozva. Már meséltem arról, '87 végén mekkora dolog volt, hogy a lakótelepi kábeltévén megjelent a Sky Channel, és hogy gyakorlatilag nulla angoltudásomból azt bámulva lett valami használható (na jó, a C64 is segített). A rajzfilmek és vígjátékok valós időben megértése azonban nem volt olyan egyszerű, mint a reklámok dekódolása, márpedig reklámból rengeteg volt; sok szót innen tanultunk meg tesómmal. Ma már rendkívül idegesítőnek találom a műsorok közbeni reklámblokkokat, az akkoriak iránt viszont nosztalgiát érzek - aki rendszeresen olvassa ezt a blogot, biztos nem lepődik meg ezen, csak azon gondolkodik el, hogy mit csinálhattam, mielőtt felfedeztem a nosztalgiázást...

Ez itt alap: magyar idő szerint talán este hétkor kezdődött hétköznapokon a sitcom-blokk, melynek tipikus képviselője volt az I dream of Jeannie az ifjú Jockey Ewinggal, és a Three's Company - ezek ajánlójával kezdődik a videó. Utána viszont indulnak a reklámok, melyekkel kapcsolatban talán az a legfurcsább, hogy milyen hosszúak/lassúak a maiakhoz képest. Itt szeretném megemlíteni, hogy a Vasfüggöny mögül milyen hihetetlenül szuper dolognak tűnt az a Handycam, amit elsőnek mutogatnak, és hogy 12 évesen mennyire tetszett a göndör hajú csaj a rákövetkező spotból ;) 3:11-nél pedig egy olyan önpromó keződik, melyből még ma is el tudom mondani a telefonszámot... biztos nem láttam hatmilliószor! Érdekesnek találom még, hogy a kezdő "NEXT..." háttere esti (sötét alapon csillagok), a záró "SKY... Europe's number 1"-szignálé viszont napközbeni (felhős kék ég) - én úgy emlékeztem, ezek mindig a napszaknak megfelelőek voltak. És nem, nem vagyok autista, hogy ilyeneket megjegyeztem :)

A szövegértés egyébként nem mindig volt tökéletes, a fentebbi blokkból például csak most értettem meg, mit mond Oscar Goldman a Bionic Woman ajánlójában: "Do you realize how much money we could make if I patented you as a household tool?".

De nem csak angolul lehetett tanulni, hanem hollandul is - a 3:46-tól kezdődő PSA eléggé belém vésődött, bár csak azért értettük, mert alá volt feliratozva angolul. A Sky ekkor majdnem annyira holland volt, mint angol, holland szöveget ennek ellenére csak reklámokban lehetett hallani. A 15 perces válogatás végén egyébként az egyik leghangulatosabb reklám is szerepel, amit valaha láttam: egy kávéé. Persze hatásvadász és klisés, de hát melyik reklám nem az?

3 komment

Címkék: énblog reklám youtube nosztalgia popkultúra sky channel super channel

Craig Ferguson: Scottish Rite Temple Stomp

2017.07.08. 07:00 :: Hamster

Oké, akiknek az a-ha sok volt, azoknak itt a másik véglet... sort of. Alapvetően az ilyen punk jellegű dolgokat nem szeretem, de ha Craig Ferguson csinálja, Jonesy bohóckodik mellette egy szép Les Paul Custommal, a végén pedig a TARDIS is felbukkan, akkor csak megnézem annyiszor, hogy a végén már azt kívánom, adják ki lemezen :)

A szám eredetileg szelídebben szólt, így a fentebbi videó azt bizonyítja, hogy egy kis torzított gitár mindennek jót tesz. Amúgy pedig hihetetlen, hogy lassan három éve nincs már az egyetlen nézhető talkshow!

2 komment

Címkék: zene tv youtube rock popkultúra craig ferguson

Take on Meeee... or this song

2017.07.06. 07:00 :: Hamster

A sötét és furcsa (valójában túlságosan is színes, viszont tényleg furcsa) nyolcvanas években volt egy norvég banda, amelyik azzal lett híres, hogy a BKV tévéreklámjainak háttérzenéjét csinálta:


4:08-nál le lehet állítani a videót - eredetileg azt szerettem volna, ha magától megáll, de a blog.hu szerkesztőfelületének parserén változtattak valamit, és most mindig átkonvertálja az ehhez szükséges "&" karaktert, emiatt nem tudom megadni neki, hol álljon meg :-/

Na jó, azt a "tiririririri-tiriririri" effektet az elején és a végén lehet, hogy nem a norvég banda csinálta, de a többit igen - az ezután kapott jogdíjakból vették meg első magánrepülőgépüket :) Amit eddig leírtam, az persze mind hülyeség, hisz az a-ha természetesen nem a magyar reklámok miatt lett híres, hanem mert tényleg fülbemászó popzenét csinált. A fentebbi reklámban szereplő "Take on Me" a nyolcvanas évek egyik legikonikusabb dala lett, és bár akkoriban nagyon utáltam, ahogy az osztálytársnők elolvadtak az együttes énekesétől, a zene még nekem is tetszett. Azt viszont csak most, hogy felütöttem a wikipediát, tudtam meg, hogy nem elsőre lett ilyen a nóta. Eredetileg más volt, nagyon más:

A későbbi a-ha kétharmada 1981-ben még egy Bridges nevű együttes tagjaként kezdett összerakni egy "Juicy Fruit Song" nevű dalocskát, ennek egy részletét hallhatjuk fent. Bár az első hangok alapján nem gondolná az ember, de aztán tényleg beindul az a bizonyos riff! Ha kicsit feszesebben játszották volna, akár progresszívnak is elment volna ez a muzsika, így inkább csak szinti-punk :)

1982-ben már a-haként, Morten Harket énekessel vették fel a "Lesson One" című demót. Nem csak a cím nem stimmelt a későbbi slágerhez képest, hanem nagyjából semmi se: a szinti hangzása borzasztó, Harket néha beleüvöltözik a dalba, a bridge pedig teljesen semmilyen, csak lassítja az amúgy sodró lendülető dalt.

28 komment

Címkék: zene pop youtube retró szinti popkultúra nyolcvanas évek

Gibson Les Paul - a világ legsikeresebb sikertelen hangszere, első rész

2017.06.07. 07:00 :: Hamster

Vannak tárgyak, melyek rég túlléptek valós használati értékükön, és önmagukban is értelmezhető jelenséggé váltak. Aki nem rajong az autókért, az is tudja, mi az a Ferrari; aki nem foglalkozik repüléstörténettel, az is tudja, hogy néz ki egy zeppelin - és aki nem rajong a rockzenéért, az is látott már Gibson Les Pault:

Viszont onnan, hogy 1952-ben eladták az első Gibson Les Paul Modelt, korántsem vezetett egyenes út odáig, hogy manapság nem sok olyan zenészt találni, aki életében legalább egyszer ne játszott volna ilyen gitáron. Az elkövetkezőkben erről a hosszú és kanyargós útról szeretnék mesélni, leszögezve, hogy az írást (sajnos) nem támogatta sem a Gibson Inc, sem a márka hazai forgalmazói. Ja, és bár néha szerepelni fognak olyan szavak a szövegben, hogy húrláb meg hangszedő, igyekezni fogok nem túlszakmaiaskodni a mesét :)

Az ötvenes évek eleje: egy új kor hajnala

A negyvenes-ötvenes évek fordulója egészen érdekes lehetett az amerikai gitárosoknak: szemtanúi lehettek annak, ahogy az üreges testű gitárokat leváltják a tömör testűek (szüleink szójárásával: "lapgitárok"). A modern elektromos erősítés hajnalán még előbbiek voltak előnyben, mivel alapból erősebben szóltak - viszont hajlamosak voltak a gerjedésre, nem kivánt rezgések, felhangok produkálására. A hangszedők fejlődésével aztán a negyvenes évek végére elérkezett az ideje annak, hogy ezeket a mellékhatásokat kiiktassák.

Bár az első tömör testű gitárokat már korábban elkészítették, a forradalom élén a Fender állt: a cég Broadcaster, majd Telecaster néven sorozatgyártott hathúrosai úgy letarolták a piacot, hogy a nagy múltú Gibson vezetői már a megélhetésüket kezdték félteni. Pedig néhány évvel korábban egy kísérletező kedvű zenész, bizonyos Lester William Polsfuss megpróbálta rábeszélni őket egy hasonló gitár kifejlesztésére, de ők elégedettek voltak akkori modelljeikkel, melyek egyébként valóban meglehetősen sikeresek voltak. Az ES-175-öst például 1949-ben mutatták be, és máig gyártják:

Gibson ES 175 - Vintage

A Gibsonnál alószínűleg azt gondolták, hogy a Fender csavarozott nyakú hangszerei rosszabb minőségűek, mint az ő ragasztott nyakúik, így senkinek nem fognak kelleni...  aztán be kellett látniuk, hogy tévedtek.

Az első Gibson Les Paul, a "Goldtop"

A közvélekedéssel ellentétben az ellencsapásnak szánt gitárt nem a már említett Lester Polfuss - művésznevén Les Paul - tervezte, hanem a cég saját csapata, Ted McCarty vezetésével. Les ugyan kísérletezett tömör testű gitárokkal, de ez alatt azt kell érteni, hogy előbb egy darab sínt, később pedig egy tömör fagerendát használt. Utóbbira alul-felül egy hagyományos gitár darabjait szerelte, hogy a fura jószág hangszernek nézzen ki:

A Gibsonnál konzervatívabban álltak a dologhoz: ők találták ki a test anyagát (Les juhart szeretett volna, de állítólag túl nehéz lett volna, ha az egész abból van) és alakját (Les lapos testet gondolt, a Gibsonnál viszont rábeszélték a domborúra). A zenész annyit kért, hogy a hangszer látványos legyen; nemsokára egy majdnem kész hangszert kapott az exkluzív szerződés mellé. Több helyen olvasni, hogy mire ő a képbe került, már előrehaladott stádiumban volt a "Ranger" névre hallgató projekt - ha a kísérletező kedvű zenész nem bólint rá az együttműködésre, lehet, hogy ma ezen a néven ismernénk ezt a gitárt! Ez persze csak üres találgatás, hiszen rábólintott az ajánlatra, és 1952-ben megjelent a piacon a Gibson "Les Paul model" első generációja:

Les a feleségével, Mary Forddal bohóckodik ezen a videón valamikor az ötvenes években - a páros minden nap többször (!) megjelent az amerikai képernyőkön, hatalmas publicitást hozva a hangszernek. Egyébként látszik, hogy a gitárok meg vannak bütykölve, pontosabban nem teljesen egyeznek meg a széria gyártmánnyal -  Les később se hagyta abba a kísérletezést, mindig átalakított rajtuk valamit. Ami nem vehető ki a fekete-fehér felmen, az az, ...

31 komment

Címkék: zene gitár youtube popkultúra technikatörténet hangszerek gibson les paul

Lemaradtam valamiről még?

2017.05.21. 07:00 :: Hamster

A netes sztenderdekkel ellentétben én nem azért nem szoktam tévét nézni, mert az már nem menő (sőt: tévét nem nézni menő), hanem mert sajnálom rá az időt, ha más programot is ki tudok találni. Ehhez képest valamelyik este random mód bekapcsoltam a jó öreg katódsugárcsövest (tényleg az; minek újabb, ha ennyire nem nézzük?), és zsinórban láttam, ahogy Karotta drága japán izéje (tudom, nagyon szereti, de nekem ez csak egy rég elveszett matchbox, amit általános iskolában kaptam karácsonyra egy osztálytársnőtől) lassan újra összerakódik, illetve ahogy először bukkan fel Saul Goodman. Ennyire nem történt semmi abban a fél évben, amíg nem tévéztem (azt hittem, ezek már rég megvoltak), vagy pont fordítva: minden este ilyen popkulturális csúcstörténésekről maradtam le?

16 komment

Címkék: énblog tv popkultúra tévéműsor

A másik oldal: a Fender

2017.02.19. 07:00 :: Hamster

Aki esetleg nehezményezte, hogy mindig csak Gibsonokat mutogatok (már amennyiben két bejegyzés mindignek számít), az most örülhet, mert ezúttal a másik legnagyobb márkáról, a Fenderről fogok random képeket mutatni. Pontosabban nem az egész Fenderről, csak pár gyártmányukról:

img_20170127_173204.jpg

Bár sokan úgy tudják, valójában nem Leo Fender (a cég alapítója) találta fel a tömörtestű elektromos gitárt, de még csak az elektromos basszusgitárt sem, viszont ő csinált virágzó iparágat ezek gyártásából, és a legklasszikusabb modellek közül jó párat ő tervezett, annak ellenére, hogy nem is tudott rajtuk játszani.

img_20170127_172508.jpg

A két leghíresebb Fender modell a csak alul kivágott (single cutaway) Telecaster, lásd a képen a fehér jószágot, és a "kétszarvas" (double cutaway) Stratocaster (jobbra és balra). A boltban kapható tömörtestű villanygitárok kb. 60-70%-a ennek a két típusnak a másolata vagy továbbgondolása, ami különösen vicces annak ismeretében, hogy előbbit - még Broadcaster és Esquire néven - 1950-ben, utóbbit pedig 1954-ben mutatták be. Persze tengernyi részleten javítottak-finomítottak a Leo Fender után érkező hangszerkészítők, de ha az autók is csak annyit fejlődtek volna feltalálásuk óta, mint az elektromos gitárok, akkor máig Citroen Traction Avant-okkal járnánk :)

img_20170127_172448_burst001_cover.jpg

Asztallap jellegű test, két egytekercses hangszedő, ragasztott helyett csavarozott nyak, körülbelül ennyi volt az alap - aki akarta, persze bővíthette azt. A Fender sikere után felbukkanó elektromos gitár özön ellenére Bruce Springsteentől kezdve a néhai Prince-en át Keith Richards-ig számtalan zenész leragadt a "Tele" valamelyik változatánál, vagy legalábbis gyakran visszatért hozzá. A fenti képen egyébként nem Fender, hanem Squier Telecastert látunk: a nagy gyártók egy idő után rájöttek, hogy ha zavarja őket, hogy mások az ő gitárjaik másolásából élnek, akkor a legegyszerűbb, ha a kevésbé tehetős zenészeket is ők szolgálják ki. Az amerikai Gibson saját tulajdonú "fapados" márkája a Távol-Keleten - és néha Csehszlovákiában - gyárttató Epiphone, a szintén amerikai Fendernek pedig a japán Fender, a mexikói Fender, és a több helyen is készülő Squier

19 komment

Címkék: zene gitár youtube képek popkultúra fender technikatörténet stratocaster telecaster squier ibanez

Pécsi József: Meister Petz am Hofe Meyers

2017.02.11. 07:00 :: Hamster

Rég volt már klasszikus zene, nem? Kíváncsi lennék, hány embernek mond bármit is a fentebbi cím - vagy magyar megfelelője, a "Dörmögő Dömötör Istók gazda udvarán". Aztán eljutunk 0:54-ig az alábbi videóban, és szerintem több generációnyi ex-gyerek döbben meg, hogy jé, ez egy teljes mű, zenekarra, nem csak egy főcímzene zongorára és fagottra?

Persze ilyen felvezetés után, vagy mondjuk a fagott hallatán lehet, hogy sokan sejtették, mi következik, de végig kevesen hallottuk annak idején ezt a művet. Én legalábbis biztos nem. Pedig kellemes darab, az a bizonyos rész pedig annyira macis, hogy nem bírok nem magam elé képzelni egy bukdácsolva cammogó, lompos-loncsos-bozontos kölyökmackót :) Egyébként nálam műveltebbek esetleg nem tudják, van valami konkrétan leírt sztorija a dalnak? Tudjuk, mit csinált Dörmögő Dömötör, és ki az az Istók gazda? Vagy pont az a jó, hogy a fagott és a zongora elmeséli, ahogy egy elcsavargott kismackó betéved egy baromfiudvarba, ahol megpróbálna haverkodni az ott lakó állatokkal, de azok megkergetik, és jót nevetnek rajta, amikor elfut?

Összehasonlításként itt egy videó azzal a hangszereléssel, ami klasszikussá vált. Szerintem zseniális, ehhez képest a szerzőjének még wikipedia oldala sincs :( És három a magyar igazság, itt az a változat, amit először megismertem - a fent hallható hangszerelés, még a később újra feljátszott díszítések és kiegészítések nélkül:

4 komment

Címkék: zene tv youtube mese cukiság popkultúra klasszikus zene

Kölcsön...feldolgozott C64-es zenék

2017.02.04. 07:00 :: Hamster

Megjegyzés: a szerző aludni nem tudván egész éjjel számítógépes zenéket hallgatott a youtube-on, hozzá kommenteket és wiki-oldalakat olvasott*, az alábbi összefüggések** tehát nem az ő felfedezései :)

Már írtam, hogy mennyire meglepett, amikor kiderült, hogy a Last Ninja 2 - amúgy zseniális - zenéjének egyik tétele konkrétan egy Tangerine Dream szám - de hogy az egyik legtipikusabb C64 játékzene is feldolgozás legyen? Erről van szó:

Ezt a dalt (és a high-score-ét, ami talán még jobb) Rob Hubbard nevével emlegetjük, pedig tulajdonképpen az eredeti, arcade verzió átdolgozásáról és kiegészítéséséről van szó. Bár az eredeti chiptune rövidebb és monotonabb:

... jól felismerhetőek egyes azonos részletek - épp ezért talán érdemes megemlíteni az eredeti szerző, Tamayo Kawamoto (aki egyébként egy hölgy) nevét is a jövőben, amikor a végeredményt dicsérjük. Tegyük hozzá, hogy Hubbard se állította, hogy ő komponálta volna a zenét, a program is csak annyit ír, hogy "sound: Rob Hubbard", mégis alapvetően az ő nevéhez kötik az egészet. Persze van olyan, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy egy ismerős részlet kölcsönvétel, tisztelgés, vagy csak a zeneszerző se vette észre, hogy ezt már előadták előtte egyszer. Ez itt például a Turrican 2 egyik zenéjének egy részlete:

12 komment

Címkék: zene youtube c64 popkultúra feldolgozások

Hey Stoopid: a kilencvenes évek legnagyobb gitárhaknija?

2016.11.17. 19:00 :: Hamster

Alice Cooper '88-89-ben nem kispályás módon tért vissza a porondra: Trash című lemezébe besegített a fél Bon Jovin túl majdnem a teljes Aerosmith is, a számok többségét pedig Desmond Child igyekezett slágerré alakítani, számos további zeneiparos - például Dianne Warren és Joan Jett - mellett. A maszkos rémmester két évvel később megpróbált újrázni - énekesek helyett viszont ezúttal inkább gitárosokkal vette körbe magát, konkrétan a "shred generáció" isteneivel: Joe Satrianival, Steve Vai-jal, Vinnie Moore-ral, Al Pitrellivel, illetve Slash-sel és a fél Mötley Crüe-vel.

A címadó szám klipje csak mérsékelten tudott mit kezdeni a drog- és öngyilkosságellenes szöveggel: egyszerre akart vicces és ijesztő lenni, ami persze nem sikerült, de még így is teljesen beleillett az MTV akkori kínálatába. Amikor először láttam, nem értettem, hogy a vége felé miért látunk még egy gitárost, amikor a szám közben már láttunk hármat (két szóló és egy basszus)? És aközben az Ozzy-s "júúú nóóó, aááááj nóóó" vokál közben miért mutatnak egy meredt szemü fickót? Jaaaa, hogy az maga Ozzy, a plusz egy gitáros meg Joe Satriani? Ez már eleve nem rossz vendéglista, pedig az akkoriban legnagyobbnak mondható sztár kimaradt a filmecskéből: a gitárszólót és filleket ugyanis Slash játszotta fel. Az persze jó kérdés, hogy ehhez képest kiket látunk a klipben: talán Al Pitrellit és Vinnie Moore-t? Akkoriban mindketten felbukkantak Cooper mester körül.

A Feed my Frankensteint a Wayne világából ismerhetjük, a klip is a filmhez kapcsolódik. Akárcsak a Hey Stoopidnál, itt se azokat látjuk a gitárszólót előadni, akik a lemezre feljátszották, pedig a zenészvilág két prominens tagjáról van szó: az imént hallott Joe Satrianiról, aki a lemez öt dalában is szerepelt, illetve nem kevésbé híres tanítványáról, Steve Vairól. Ja, és a Mötley Crüe-s Nikki Sixx basszusozik.

2 komment

Címkék: zene gitár youtube rock metál mötley crüe popkultúra ozzy osbourne joe satriani steve vai rocktörténet alice cooper desmond child

Egy hiányzó hang: Phil Hartman

2016.10.30. 07:00 :: Hamster

Amikor a rendszerváltás környékén először láttam a Saturday Night Live-ot (még mindig nem tudom, hogy a Super Channelen vagy az MTV Europe-on adták - esetleg mindkettőn?), még nem teljesen ugyanazt a műsort láthattuk, mint manapság. Egyrészt minden lassabb volt: a jelenetek hosszabbak voltak, eltartott egy ideig, mire eljutottunk a poénokig. Ezen túl a szereplők is "színészesebben" viselkedtek, mint manapság: többet játszottak, és kevesebbet nézték a súgókártyákat (vagy legalább nem annyira feltűnően). A csapat legkarakteresebb alakja akkoriban Phil Hartman volt, aki minden karakteressége ellenére igazi mindenes volt. Néha - a közvélekedéssel ellentétesen - zseniális "mastermind" Ronald Reagant játszott abszolút főszereplőként:

... máskor beszólogatós médiamacho Frank Sinatrát (itt jegyezném meg, hogy szerintem Sting Billy Idolja is remek!):

... vagy épp Charlton Hestont, Johnny Cash-t, szóval csupa hatalmi figurát (mondanak ilyet magyarul?). Ugyanakkor ugyanilyen lelkesen játszott apró szerepeket is:

Egyszer ő volt, akin a poén csattant, máskor ő szivatta a többieket (itt már vendégként, nem szereplőként):

1 komment

Címkék: tv youtube humor popkultúra SNL