Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, repülőgépekre, reklámokra, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

május 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  4. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  5. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  6. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  7. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  8. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...
  9. "It was a good time to be 27"Már írtam arról, milyen nagyszerű dolog, hogy a különböző külföldi villamosbarátok nem egyszerre jártak Magyarországon, mert így szinte teljesen mást láthatunk Geoffrey Tribe '69-es, Peter Haseldine...
  10. Budapest és Miskolc utcáin járva '76 februárjában1976 fontos év volt a budapesti villamosokról készült képeket illetően: akkor látogatott ide először Ab van Donselaar, Tim Boric, és akkor kezdett rendszeresen idejárni Heinz Heider. Ez egyszerűen...

Címkék

103 (6) 125év (6) 2624 (12) 41-es (6) 424 (7) abszurd (26) Ab van Donselaar (34) agyhúgykő (55) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (55) autók (64) bach (5) balaton (17) basel (7) bbc (8) bécs (36) belgium (11) bengáli (12) berlin (134) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) budai vár (24) budaörs (35) budapest (705) budapesti pillanatok (39) buék (8) busz (65) c64 (12) caf (10) city lights (66) class 56 (7) commodore (16) csak egy kép (34) csak egy videó (235) csehország (17) csörgő (5) cukiság (32) debrecen (24) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (30) életkép (22) életképek (29) életmód (6) elveszett (30) énblog (279) énzene (17) építészet (61) építkezés (20) épület (13) érdekesség (14) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (10) felhők (25) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (24) film (8) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (13) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (8) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (22) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (53) gitár (26) gmap (12) goldtimer (5) gondolatok (10) gőzmozdony (14) gyermekvasút (17) haditechnika (10) hajó (37) hampage (248) hamster (5) hangszerek (8) hármashatárhegy (5) helikopter (10) hév (23) híd (29) (22) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (115) idegenforgalom (21) ikarus (22) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (8) karikatúra (5) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (651) képregény (94) kérdés (5) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (37) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (314) kritika (70) kulfoldi szemmel (60) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (9) lengyelország (36) lhbs (24) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (13) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (5) mátyás-templom (6) máv (34) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (23) mittudoménmi (9) MOD (7) morál (11) morgás (124) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (24) műrepülés (8) múzeum (41) nagypolszki (5) németország (279) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (27) nosztalgia (169) nürnberg (19) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (9) NZA (8) olaszország (13) oldtimer (60) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (35) pályahiba (6) pályaudvar (22) panoráma (103) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (9) popkultúra (105) pozitívum (12) pozsony (10) prága (7) programajánló (25) púpos (12) queen (10) r.i.p. (10) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (20) relax (12) repülés (118) repülőgép (40) repülőgépek (58) repülőnap (31) repülőtér (11) retró (26) rock (60) s-bahn (10) semmering (7) SNL (14) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (17) szlovákia (16) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (181) társadalom (5) tatra (12) taurus (6) technika (31) technikatörténet (31) tél (11) templom (12) tévéműsor (27) thin lizzy (5) Tim Boric (13) tömegközlekedés (316) történelem (27) trolibusz (46) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (86) überzenészek (16) utazás (247) utcakép (146) uv (29) vár (9) várnegyed (8) város (362) városkép (83) városliget (8) vasút (325) vélemény (8) vicinális (13) vidám park (5) videó (601) villamos (572) vlog (7) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (221) zene (157) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Lemaradtam valamiről még?

2017.05.21. 07:00 :: Hamster

A netes sztenderdekkel ellentétben én nem azért nem szoktam tévét nézni, mert az már nem menő (sőt: tévét nem nézni menő), hanem mert sajnálom rá az időt, ha más programot is ki tudok találni. Ehhez képest valamelyik este random mód bekapcsoltam a jó öreg katódsugárcsövest (tényleg az; minek újabb, ha ennyire nem nézzük?), és zsinórban láttam, ahogy Karotta drága japán izéje (tudom, nagyon szereti, de nekem ez csak egy rég elveszett matchbox, amit általános iskolában kaptam karácsonyra egy osztálytársnőtől) lassan újra összerakódik, illetve ahogy először bukkan fel Saul Goodman. Ennyire nem történt semmi abban a fél évben, amíg nem tévéztem (azt hittem, ezek már rég megvoltak), vagy pont fordítva: minden este ilyen popkulturális csúcstörténésekről maradtam le?

16 komment

Címkék: énblog tv popkultúra tévéműsor

A másik oldal: a Fender

2017.02.19. 07:00 :: Hamster

Aki esetleg nehezményezte, hogy mindig csak Gibsonokat mutogatok (már amennyiben két bejegyzés mindignek számít), az most örülhet, mert ezúttal a másik legnagyobb márkáról, a Fenderről fogok random képeket mutatni. Pontosabban nem az egész Fenderről, csak pár gyártmányukról:

img_20170127_173204.jpg

Bár sokan úgy tudják, valójában nem Leo Fender (a cég alapítója) találta fel a tömörtestű elektromos gitárt, de még csak az elektromos basszusgitárt sem, viszont ő csinált virágzó iparágat ezek gyártásából, és a legklasszikusabb modellek közül jó párat ő tervezett, annak ellenére, hogy nem is tudott rajtuk játszani.

img_20170127_172508.jpg

A két leghíresebb Fender modell a csak alul kivágott (single cutaway) Telecaster, lásd a képen a fehér jószágot, és a "kétszarvas" (double cutaway) Stratocaster (jobbra és balra). A boltban kapható tömörtestű villanygitárok kb. 60-70%-a ennek a két típusnak a másolata vagy továbbgondolása, ami különösen vicces annak ismeretében, hogy előbbit - még Broadcaster és Esquire néven - 1950-ben, utóbbit pedig 1954-ben mutatták be. Persze tengernyi részleten javítottak-finomítottak a Leo Fender után érkező hangszerkészítők, de ha az autók is csak annyit fejlődtek volna feltalálásuk óta, mint az elektromos gitárok, akkor máig Citroen Traction Avant-okkal járnánk :)

img_20170127_172448_burst001_cover.jpg

Asztallap jellegű test, két egytekercses hangszedő, ragasztott helyett csavarozott nyak, körülbelül ennyi volt az alap - aki akarta, persze bővíthette azt. A Fender sikere után felbukkanó elektromos gitár özön ellenére Bruce Springsteentől kezdve a néhai Prince-en át Keith Richards-ig számtalan zenész leragadt a "Tele" valamelyik változatánál, vagy legalábbis gyakran visszatért hozzá. A fenti képen egyébként nem Fender, hanem Squier Telecastert látunk: a nagy gyártók egy idő után rájöttek, hogy ha zavarja őket, hogy mások az ő gitárjaik másolásából élnek, akkor a legegyszerűbb, ha a kevésbé tehetős zenészeket is ők szolgálják ki. Az amerikai Gibson saját tulajdonú "fapados" márkája a Távol-Keleten - és néha Csehszlovákiában - gyárttató Epiphone, a szintén amerikai Fendernek pedig a japán Fender, a mexikói Fender, és a több helyen is készülő Squier

19 komment

Címkék: zene gitár youtube képek popkultúra fender technikatörténet stratocaster telecaster squier ibanez

Pécsi József: Meister Petz am Hofe Meyers

2017.02.11. 07:00 :: Hamster

Rég volt már klasszikus zene, nem? Kíváncsi lennék, hány embernek mond bármit is a fentebbi cím - vagy magyar megfelelője, a "Dörmögő Dömötör Istók gazda udvarán". Aztán eljutunk 0:54-ig az alábbi videóban, és szerintem több generációnyi ex-gyerek döbben meg, hogy jé, ez egy teljes mű, zenekarra, nem csak egy főcímzene zongorára és fagottra?

Persze ilyen felvezetés után, vagy mondjuk a fagott hallatán lehet, hogy sokan sejtették, mi következik, de végig kevesen hallottuk annak idején ezt a művet. Én legalábbis biztos nem. Pedig kellemes darab, az a bizonyos rész pedig annyira macis, hogy nem bírok nem magam elé képzelni egy bukdácsolva cammogó, lompos-loncsos-bozontos kölyökmackót :) Egyébként nálam műveltebbek esetleg nem tudják, van valami konkrétan leírt sztorija a dalnak? Tudjuk, mit csinált Dörmögő Dömötör, és ki az az Istók gazda? Vagy pont az a jó, hogy a fagott és a zongora elmeséli, ahogy egy elcsavargott kismackó betéved egy baromfiudvarba, ahol megpróbálna haverkodni az ott lakó állatokkal, de azok megkergetik, és jót nevetnek rajta, amikor elfut?

Összehasonlításként itt egy videó azzal a hangszereléssel, ami klasszikussá vált. Szerintem zseniális, ehhez képest a szerzőjének még wikipedia oldala sincs :( És három a magyar igazság, itt az a változat, amit először megismertem - a fent hallható hangszerelés, még a később újra feljátszott díszítések és kiegészítések nélkül:

4 komment

Címkék: zene tv youtube mese cukiság popkultúra klasszikus zene

Kölcsön...feldolgozott C64-es zenék

2017.02.04. 07:00 :: Hamster

Megjegyzés: a szerző aludni nem tudván egész éjjel számítógépes zenéket hallgatott a youtube-on, hozzá kommenteket és wiki-oldalakat olvasott*, az alábbi összefüggések** tehát nem az ő felfedezései :)

Már írtam, hogy mennyire meglepett, amikor kiderült, hogy a Last Ninja 2 - amúgy zseniális - zenéjének egyik tétele konkrétan egy Tangerine Dream szám - de hogy az egyik legtipikusabb C64 játékzene is feldolgozás legyen? Erről van szó:

Ezt a dalt (és a high-score-ét, ami talán még jobb) Rob Hubbard nevével emlegetjük, pedig tulajdonképpen az eredeti, arcade verzió átdolgozásáról és kiegészítéséséről van szó. Bár az eredeti chiptune rövidebb és monotonabb:

... jól felismerhetőek egyes azonos részletek - épp ezért talán érdemes megemlíteni az eredeti szerző, Tamayo Kawamoto (aki egyébként egy hölgy) nevét is a jövőben, amikor a végeredményt dicsérjük. Tegyük hozzá, hogy Hubbard se állította, hogy ő komponálta volna a zenét, a program is csak annyit ír, hogy "sound: Rob Hubbard", mégis alapvetően az ő nevéhez kötik az egészet. Persze van olyan, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy egy ismerős részlet kölcsönvétel, tisztelgés, vagy csak a zeneszerző se vette észre, hogy ezt már előadták előtte egyszer. Ez itt például a Turrican 2 egyik zenéjének egy részlete:

12 komment

Címkék: zene youtube c64 popkultúra feldolgozások

Hey Stoopid: a kilencvenes évek legnagyobb gitárhaknija?

2016.11.17. 19:00 :: Hamster

Alice Cooper '88-89-ben nem kispályás módon tért vissza a porondra: Trash című lemezébe besegített a fél Bon Jovin túl majdnem a teljes Aerosmith is, a számok többségét pedig Desmond Child igyekezett slágerré alakítani, számos további zeneiparos - például Dianne Warren és Joan Jett - mellett. A maszkos rémmester két évvel később megpróbált újrázni - énekesek helyett viszont ezúttal inkább gitárosokkal vette körbe magát, konkrétan a "shred generáció" isteneivel: Joe Satrianival, Steve Vai-jal, Vinnie Moore-ral, Al Pitrellivel, illetve Slash-sel és a fél Mötley Crüe-vel.

A címadó szám klipje csak mérsékelten tudott mit kezdeni a drog- és öngyilkosságellenes szöveggel: egyszerre akart vicces és ijesztő lenni, ami persze nem sikerült, de még így is teljesen beleillett az MTV akkori kínálatába. Amikor először láttam, nem értettem, hogy a vége felé miért látunk még egy gitárost, amikor a szám közben már láttunk hármat (két szóló és egy basszus)? És aközben az Ozzy-s "júúú nóóó, aááááj nóóó" vokál közben miért mutatnak egy meredt szemü fickót? Jaaaa, hogy az maga Ozzy, a plusz egy gitáros meg Joe Satriani? Ez már eleve nem rossz vendéglista, pedig az akkoriban legnagyobbnak mondható sztár kimaradt a filmecskéből: a gitárszólót és filleket ugyanis Slash játszotta fel. Az persze jó kérdés, hogy ehhez képest kiket látunk a klipben: talán Al Pitrellit és Vinnie Moore-t? Akkoriban mindketten felbukkantak Cooper mester körül.

A Feed my Frankensteint a Wayne világából ismerhetjük, a klip is a filmhez kapcsolódik. Akárcsak a Hey Stoopidnál, itt se azokat látjuk a gitárszólót előadni, akik a lemezre feljátszották, pedig a zenészvilág két prominens tagjáról van szó: az imént hallott Joe Satrianiról, aki a lemez öt dalában is szerepelt, illetve nem kevésbé híres tanítványáról, Steve Vairól. Ja, és a Mötley Crüe-s Nikki Sixx basszusozik.

2 komment

Címkék: zene gitár youtube rock metál mötley crüe popkultúra ozzy osbourne joe satriani steve vai rocktörténet alice cooper desmond child

Egy hiányzó hang: Phil Hartman

2016.10.30. 07:00 :: Hamster

Amikor a rendszerváltás környékén először láttam a Saturday Night Live-ot (még mindig nem tudom, hogy a Super Channelen vagy az MTV Europe-on adták - esetleg mindkettőn?), még nem teljesen ugyanazt a műsort láthattuk, mint manapság. Egyrészt minden lassabb volt: a jelenetek hosszabbak voltak, eltartott egy ideig, mire eljutottunk a poénokig. Ezen túl a szereplők is "színészesebben" viselkedtek, mint manapság: többet játszottak, és kevesebbet nézték a súgókártyákat (vagy legalább nem annyira feltűnően). A csapat legkarakteresebb alakja akkoriban Phil Hartman volt, aki minden karakteressége ellenére igazi mindenes volt. Néha - a közvélekedéssel ellentétesen - zseniális "mastermind" Ronald Reagant játszott abszolút főszereplőként:

... máskor beszólogatós médiamacho Frank Sinatrát (itt jegyezném meg, hogy szerintem Sting Billy Idolja is remek!):

... vagy épp Charlton Hestont, Johnny Cash-t, szóval csupa hatalmi figurát (mondanak ilyet magyarul?). Ugyanakkor ugyanilyen lelkesen játszott apró szerepeket is:

Egyszer ő volt, akin a poén csattant, máskor ő szivatta a többieket (itt már vendégként, nem szereplőként):

1 komment

Címkék: tv youtube humor popkultúra SNL

Saturday Night Live - amikor a szereplők egymást röhögtetik (néha a közönség helyett is)

2016.08.27. 18:00 :: Hamster

Rég volt már SNL-es bejegyzés, nem? Bár sejtem, hogy az angol nyelv miatt az olvasók egy része azonnal továbbkattint, ránk fér egy kis önfeledt röhögés. Direkt nem nevetést írtam, mert az alábbi jelenetekben néha nem is a szöveg a lényeg, hanem hogy valamelyik szereplő vagy magától, vagy egy másik szereplő viselkedése miatt szétesik, és nem bírja folytatni a játékot a röhögéstől. A nevetés persze átterjed a többi szereplőre, aztán a közönségre, onnan vissza a nevettetőre... mindez élő adásban fél Amerika előtt :)

A szereplők persze legtöbbször akkor kezdik el a többieket nevettetni, amikor egy jelenet nem igazán ütős. Az SNL-nél előfordul az ilyesmi, hiszen egyetlen hét alatt kell a jeleneteket megírni, betanulni, összepróbálni, átírni, újra összepróbálni, kicsit még átírni, aztán élő adásban előadni. Egyszerűen nem mindig sikerül másfél órányi jó anyagot összehozni a rendelkezésre álló öt és fél nap alatt!

A "Down by the river" című jelenet is ilyen volt szerintem: az elején jó ötletnek tűnhetett, hogy az aggódó apa egy lúzer motivációs előadóval (hogy mondják ezt magyarul?) akar ráijeszteni a gyerekeire, de nem igazán tudtak mit kezdeni a felállással, így az eredményre valószínűleg senki sem emlékezne, ha Chris Farley nem ennyire mániákusan játssza a főszereplőt. Hogy a néhány évvel később túladagolásban elhunyt komikus magától hozta a figurát, vagy némi khm... vegyi segítség is kellett, azt nem tudom, csak azt, hogy David Spade és Christina Applegate majd bepisilnek a rögöhéstől - a véletlenül összetört asztal (mely később kötelező körré vált) pedig végképp legendássá tette a karaktert.

A jelenetek szétröhögésének koronázatlan királya Jimmy Fallon, akinek a tévéműsorát sokszor elég fárasztó nézni a folyamatos - és néha megjátszottnak tűnő - somolygás miatt. Az alábbi jelenetben ennek ellenére nem ő tehet arról, hogy szétesik, hanem Will Ferrell,  aki valószínűleg maga is érezte, hogy a szkeccs nem túl izmos, ezért a víz alatt elkezdte piszkálni szereplőtársát. A "professzorok a jacuzziban" sorozat (a szereplők korábban szárazon játszották a megkérdőjelezhetően viselkedő szeretőket) következő részeiben mindenesetre már a nézők is azt várták, hogy ki kap először röhögőgörcsöt a szereplők közül.

A "Jeffrey's" szkeccsek felállása nem túl bonyolult: a rettentően hip bolt elképesztően hip eladói szinte nem is bírják szavakba önteni, hogy mennyire lenézik vásárlóikat - de azért megpróbálják. Fallont itt Horatio Sanz nevetteti meg, akiről nem tudom eldönteni, hogy ennyire rossz színésznem tudja beleélni magát a karakterbe, vagy eleve csak arra ment rá, hogy a másikat kiakassza. Pierce Brosnan meg elrontja a szövegét, de kit zavar ez ebben a jelenetben? :)

A korai időkben viszonylag ritkaságszámba ment, hogy valaki élő műsorban kiessen a karakteréből, bár voltak, akik szerették provokálni a többieket. Manapság minden jel szerint más idők járnak: nem kell odafigyelni arra, hogy ne látszódjon, hogy a kamerák látószögén kívül eső táblákról olvassák a szöveget, és nem gáz, ha akár többen is rámennek valakire, hogy az elröhögje magát. A fentebbi jelenetsorozat kicsit az első videóra emlékeztet: a csínytevő gyerekeket a rendőrfőnök valódi bűnözők segítségével szeretné jó útra téríteni - a bűnözők viszont hol filmek történetét mesélik el saját kalandként, hol pedig a börtönbeli erőszak plasztikus leírásával ijesztgetik a kamaszokat, mindig túllőve a célon - és mindig megröhögtetve a kollégákat. Ha pedig azok esetleg még nem estek szét eléggé, a rendőrfőnököt játszó Jason Sudeikis rátesz egy lapáttal.

A "Californians" újgazdag - és kötelezően szőke - kaliforniaiakról szóló képzeletbeli szappanopera, ahol a szereplők a szokásos témák (megcsalás, eltűnt és megkerült szeretők) mellett leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy pontosan milyen útvonalon lehet eljutni A-ból B-be. Ezen felül átlagosan két percenként drámai döbbenetet mímelnek a kamerába, utána pedig csoportosan tükörbe néznek. Leírva hülyén hangzik, és szerencsére videón is az - és még mindig nem annyira buta az összhatás, mint azok a brazil és török sorozatok, melyeket a fogorvosi váróban menő tévében szoktam látni :O Mivel az egész jelenet eleve csak bohóckodás, a szereplők igyekeznek túljátszani a túljátszást, és túltolni a túltolt valley girl akcentust és szlenget. Jellemzően mindig Bill Hader törik meg először, aztán Kristen Wiig, majd Fred Armisen... aztán nagyjából mindenki. Se füle, se farka, de nem lehet röhögés nélkül kibírni :)

11 komment

Címkék: youtube humor popkultúra SNL

"Piedóne"

2016.06.30. 07:00 :: Hamster

Igyekeztem nem azonnal beállni a Bud Spencer haláláról szóló netes írások szerzőinek sorába, de végül csak nem sikerült megállni, hisz mégiscsak gyerekkorom egy része távozott - "Piedóne" ugyanis nem csak egy színész volt néhány könnyed hangvételű filmben...

Az előbb azért írtam Piedónét, mert annak idején a suliban nem Bud Spencer-filmekről, hanem Piedóne-filmekről beszéltünk. Hogy az csak egy konkrét szerep volt 3-4 filmben, nem zavart bennünket, részünkről Piedone tartott sör-virsli versenyt az idegesítő és kék szemű "Terenszhillel", Piedone nem adott pisztáciafagyit az idegesítő (és kék szemű) "Terenszhillnek", Piedonénak adott erőt és mindent lebíró akaratot a Puffin, Piedone járta a seggberúgós táncot az amerikai katonákkal, és így tovább. Jó arc volt, mert mindig csak a rosszakat pofozta szét, és a mai hősökkel ellentétben vele nem kellett tragikus dolgoknak történni ahhoz, hogy előtörjön belőle az igazságosztó - elég volt, ha a rosszfiúk bunkók voltak valakivel. Ugyanakkor mégis katartikus élményt nyújtottak ezek az ártatlan történetek, mert a filmek akkor még nem maguktól "teremtek": el kellett menni értük a moziba, a moziba menésre rá kellett beszélni a nagyit/aput, a moziba menést ki kellett érdemelni. Persze ehhez képest kevés Bud Spencer-filmet láttam így; a csúcsidőszak számomra a nyolcvanas évek közepén következett be, a lakótelepi kábeltévék megjelenésével. A Különben dühbe jövünk például tanítási szünetek idején alapvető műsorszám volt Gazdagréten, míg Vizafogón inkább a spagettiveszterneket adták nyaranta. A legemlékezetesebb mégis az volt, amikor 1988 nyarán másodszorra is (nem vicc) kivették a torokmandulámat: a Madarász utcai gyerekkórházban gyakorlatilag a minden szobában ott villódzó tévé volt az egyetlen szórakozási lehetőség, és amíg ott voltam, végig Bud Spencer filmek mentek a zárt láncú hálózaton. Akit bulldózernek hívtak vagy Bombajó bombázó (ezt a kettőt mindig keverem, nem véletlenül), Seriff az égből, Seriff és az idegenek, meg a többi... A nagy részüket ma már nem tudom egymástól megkülönböztetni, de akkor fontosak voltak, átsegítettek pár szó szerint fájdalmas napon.

7 komment

Címkék: énblog film popkultúra r.i.p.

"... because I'm Batman!"

2016.04.09. 18:42 :: Hamster

Mostanában nem sok időt töltök blogolással, aminek van pozitív oldala is, például ma végre meg tudtam nézni a Nolan-féle Batman-trológia harmadik részét. A háromból SZVSZ még ez volt a legértelmesebb, de a legjobb Batman még így is a How It Should Have Ended egy ideje saját életre kelt szkeccseiben szerepel. Ez a csapat eredetileg arról csinált animációkat, hogy hogyan lehetett - vagy kellett - volna egy-egy filmet befejezni... aztán egyszercsak kitalálták a Superhero Cafét, ahol legtöbbször Superman és Batman beszélget egymással, jellemzően valami aktuális zsánerfilmre reagálva.

Persze bármiről is van szó, bárki is jön látogatóba, a Bosszúállóktól kezdve Hangyaemberig (csupa olyan film, amit nem láttam, és jól is van ez így), a vége mindig az, hogy a/ Batman azzal próbálja felszedni a csajokat, hogy megkérdezi őket, akarják-e tudni a valódi kilétét b/ Batman kijelenti, hogy ő a király, "mert ő a Denevérember". Ahogy Christian Bale rekesztett hanggal betmenkedett a filmben, végig azt vártam, hogy mikor fogja végre ezt mondani - sokkal szórakoztatóbb lett volna, ha engem kérdeztek :)

A filmecskék készítői amúgy pontosan akkora nördök, mint az ember sejti - egyszer még a Doktor is beugrott egy kávéra Clarkhoz és Bruce-hoz. És Batmannek igaza van, vissza kellett volna mennie Amy-ért :) Ja, és ahogy az a képregények világában kötelező, a Szuperhős Kávézó drámai ellentéte, a Gonosztevő Kocsma is megnyitott:

7 komment

Címkék: youtube humor batman popkultúra

Azok az idétlen nyolcvanas évek!

2016.02.19. 18:00 :: Hamster

Vigyázat: pózolás! lenge ruhás csajok! plusz a komolyság teljes hiánya, hiszen végre hétvége van! :)

A Facebookon állandóan szembejövő "milyen klassz volt a kilencvenes évek" típusú bejegyzések elől a minap a nyolcvanas évekbe menekültem a youtube-on, mert igenis a kilencvenes évek minden volt, csak jó nem ;) Érdekes, hogy nagyon sokáig én is úgy voltam vele, hogy a nyolcvanas évek borzasztóak voltak, az igazán jó zenék pedig mind az előző évtizedben születtek, 2000 környékére viszont annyira tele lettem a kilencvenes évekkel, hogy elöntött a "nyolcvanas években még a sz*r is jobb volt" érzés.

De komolyan: lehet haragudni egy olyan évtizedre, amikor képesek voltak ilyen videóklipet készíteni? Az Alcatrazz a Rainbow (egyik) volt énekesének, Graham Bonnetnek a zenekara volt, és leginkább arról híres, hogy itt lett szélesebb körben ismert Yngwie J. Malmsteen - akit aztán Steve Vai pótolt, amikor az ifjú viking lelépett. Lehet, hogy a slágerek írása nem ment nekik, de gitárhősök számában rekorderek voltak - és ahogy láttuk, bugyuta klipben se voltak rosszak :)

A Y&T-t is csak egy hasonló klip miatt ismerem. Ez a darab irónikusabb az előzőhöz képest, ami körülbelül csak arról szólt, hogy ha egy rockbanda énekese vagy, akkor még akkor is rádcuppan minden csaj, ha hülyén nézel ki, és börtönben ülsz - na meg itt legalább a többieknek is jut nő a klip végére. Lehet, hogy felületes az életérzés, ami sugárzik a klipből, és a zene se túl eredeti, de a kilencvenes évek folyamatos depizéséhez és/vagy extázisban szeleteléséhez képest nagyon rokonszenves.

Naná, hogy a KISS-nek is volt "csajozós" klipje, hisz ki tudna a legjobban menőzni az apokalipszis utáni pasihiányos időkben, ha nem ők? A fentebbi opusz érdekessége, hogy az elején csak a tagok lábait látjuk, majd hirtelen felsvenkel a kamera, és a maszkos korszak után végre láthatjuk az arcukat is: ez volt a festett arcok nélküli KISS hivatalos premierje. Egy ideje egyébként megint sminket viselnek, de túl magas labda lenne, ha erre bármit is írnék... :)

38 komment

Címkék: zene youtube rock metál popkultúra nyolcvanas évek