Nem emlékszem pontosan, hogy miért mentünk ki anyuékkal Köln főpályaudvarára '89 nyarán, csak az biztos, hogy nem vonatozni (talán valami iroda volt ott - rémlik, hogy a Malév kirendeltsége az állomás főbejáratával szemben működött), illetve, hogy három dolog elég mélyen megmaradt bennem. Az egyik a Vörös Hadsereg Frakció terroristáinak körözőplakátjaihoz kapcsolódott: a döbbenet, hogy ez az addig csak filmekben látott felállás, miszerint terroristák járkálhatnak közöttünk, tényleg megtörténhet (ekkor még egy csomó dolgot nem tudhattunk).

A másik két maradandó élmény pedig két síndöcögény volt. Aki ezen meglepődött, azt üdvözlöm első látogatása alkalmából a blogban :)

Az egyik "bevésődés" a Lufthansa Airport Express volt, azaz a "Donald kacsa". Ezek a könnyűszerkezetű motorvonatok (hivatalosan a 403-as sorozat) az ötvenes évek végének TEE-je és az ICE közti átmenetet képezték, részben a 420-as sorozat alapjaira építve. 200 km/h-ra tervezték őket, de eredeti szerepükre csak mérsékelten voltak alkalmasak, így a nyolcvanas évek elején a nyugat-német légitársaság csapott le rájuk: a frankfurti reptér és Észak-Rajna-Vesztfália nagyvárosai közti, repülőgéppel csak rendkívül veszteségesen üzemeltethető viszonylatokat váltották ki velük. A színterv eredetileg a Lufthansa repülőgépeihez készült, de azokon nem aratott sikert, így inkább ezen motorvonatok eredetileg szolídabb színeit cserélték le vele. A sorozatot végül '93-ban leállították, de pont idén pletykák kezdtek keringeni arról, hogy újra üzembe állhat egyikük.

A másik vaskerekű alapemlék a "tojásmozdony" volt, a blogban már többször említett 103-as. Ma már csak 2-3 darab közlekedik (viszonylag) rendszeresen, de akkoriban még belőlük volt a kerítés errefelé! Az érdekesség kedvéért meg lehet említeni, hogy ilyennel is létezett Lufthansa Airport Express, igaz, nem Köln környékén.

A kilencvenes évek első felében viszonylag gyakori kölni tartózkodásaink során napokat csavarogtam a városban, és volt pár hely, ahova újra és újra elmentem: a Kaufhof műszaki és játékosztályára, ahol sakkgépeken, szintetizátorokon és Commodore 128-asokon lehetett játszani, a Neumarkton levő Hertie pincéjében működő World of Music-ba, ami egy akkora zenebolt volt, mint ide Nagykáta (esetleg mint szódás a lovát), a Ringen levő Saturn-ba, ami azóta nálunk is megjelent, majd eltűnt, a Dómba - és a főpályaudvarra. Pedig akkor épp nem is voltam közlekedésmániás!

A 2014-es év egyik kiemelkedő attrakciója számomra az volt, hogy több helyen is sikerült elcsípnem az állandó használatban tartott 103-asok közül kettőt: a 245-öst Nürnbergben és Münchenben, a 113-ast pedig Nürnbergben és Kölnben. Főleg ez utóbbi dobogtatta meg a szívemet, egyből húsz évvel fiatalabbnak éreztem magam. Kicsit meg is ijedtem, hogy szeptemberben újra suliba kell mennem? :)