Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, vonatokra, repülőgépekre, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság
Zene
Saját zene

Naptár

május 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Végállomás, leszállás!Ez itt a bevezető hűlt helye. Normál esetben nyakatekert módon kellene felvezetnem, hogy mi a bejegyzés témája, és miért az, ami, de most egyszerűen csak pár érdekes régi képet szeretnék mutatni Ab...
  3. BUMM nincs, de (majdnem) minden más abból a korszakból itt van :)A jelek szerint az elmúlt hónapokban egy kő alatt éltem (esetleg szatyorban), mert teljesen elment mellettem, hogy az archive.org nem csak elkezdte összegyűjteni az univerzum összes C64-es programját,...
  4. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  5. Cégérek, táblák és neonok a hetvenes-nyolcvanas évek külvárosi utcáinJó régen nem csináltam már "régi képes" bejegyzést, de a minap valami mást keresve rámjött, hogy folytatást csináljak egy régi képmutogatós írásnak, melyben hirdetésekkel, neonreklámokkal...
  6. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  7. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  8. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  9. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  10. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...

Címkék

103 (7) 1233 (5) 125év (7) 2624 (13) 2806 (6) 41-es (7) 424 (8) abszurd (26) Ab van Donselaar (40) agyhúgykő (61) airway (96) álhír (5) állatkert (11) álom (5) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (88) autók (73) bach (5) balaton (29) Balt Korthals Altes (5) basel (7) bbc (8) bécs (43) belgium (11) bengáli (19) berlin (158) berlini fal (20) bkv (46) blog (28) brno (9) brüsszel (5) budai vár (25) budaörs (39) budapest (746) budapesti pillanatok (41) buék (8) busz (76) búvár (9) c50 (10) c64 (16) caf (10) city lights (70) class 56 (7) commodore (17) csak egy kép (36) csak egy videó (251) csehország (31) csehszlovák (13) csörgő (8) cukiság (33) debrecen (25) demó (6) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) dízel (6) doctor who (42) drezda (7) duna (31) életkép (22) életképek (32) életmód (6) elveszett (31) énblog (378) énzene (18) építészet (66) építkezés (22) épület (15) érdekesség (18) erfurt (7) esti városkép (8) ezres (6) fan fiction (12) favázas (11) feldolgozások (11) felhők (26) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (33) film (11) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (15) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (9) freddie mercury (7) füsti (6) gary moore (31) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (59) gibson (9) gitár (34) gmap (14) gmunden (5) goldtimer (6) gondolatok (11) gőzmozdony (25) gyermekvasút (25) haditechnika (13) hajó (41) hampage (300) hamster (5) hangok (5) hangszerek (11) hármashatárhegy (5) havazás (5) helikopter (11) hév (27) híd (29) (31) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (116) idegenforgalom (21) ikarus (28) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (14) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (9) karikatúra (5) kassa (8) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kelet-berlin (5) kép (6) képek (775) képregény (94) kérdés (8) kirándulás (11) kisföldalatti (11) kiskörút (5) kisvasút (43) ki vagy doki (13) klasszikus zene (5) köd (20) köln (34) kölni dóm (5) közlekedés (337) kritika (71) kulfoldi szemmel (69) lánchíd (7) lanovka (6) last ninja (6) látnivaló (11) lengyelország (37) les paul (6) lhbs (25) linz (9) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (14) m4 (15) maci (6) mackó (6) magas tátra (7) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (6) mátyás-templom (6) máv (35) medve (7) metál (9) metró (41) miskolc (24) mittudoménmi (9) mk48 (5) MOD (7) morál (11) morgás (125) mozdonyok (15) mozi (6) mtp (7) muki (10) münchen (25) műrepülés (8) múzeum (48) nagypolszki (6) németország (306) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (43) nosztalgia (212) nosztalgiabusz (21) nosztalgiavillamos (67) nürnberg (20) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (13) nyugat-berlin (6) NZA (8) olaszország (26) oldtimer (84) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (36) ozzy osbourne (6) pályahiba (6) pályaudvar (30) panoráma (108) paródia (5) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (16) popkultúra (116) pozitívum (12) pozsony (26) prága (11) programajánló (26) púpos (13) queen (14) r.i.p. (12) rádió (5) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (21) relax (12) repülés (124) repülőgép (42) repülőgépek (72) repülőnap (34) repülőtér (18) retró (32) rock (72) rocktörténet (5) róma (15) s-bahn (14) semmering (9) skoda (5) sky channel (5) SNL (15) sorozatok (15) soundcloud (12) spotting (18) st.pölten (5) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (20) szliács (5) szlovákia (72) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (193) társadalom (5) tatra (14) taurus (7) technika (52) technikatörténet (42) tehervonatok (10) tél (13) templom (12) természet (6) tévéműsor (27) thin lizzy (8) Tim Boric (14) tömegközlekedés (342) történelem (29) totalcar (5) trabant (5) trainspotting (59) trolibusz (51) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (87) überzenészek (17) utazás (296) utcakép (159) uv (35) vár (11) várnegyed (8) város (383) városkép (86) városliget (8) vasút (420) vélemény (13) vicinális (13) vidám park (5) videó (707) villamos (627) vlog (7) vonat (5) wachau (5) woltersdorf (5) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (258) zene (186) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Joe Satriani olcsó gitáron. Már hogy nem valaki Satrianit játszik egy olcsó gitáron, hanem maga Satriani játszik egy olcsó gitáron. Satrianit.

2016.06.21. 18:00 :: Hamster

Mostanában második tinédzserkoromat élem, abban az értelemben, hogy a gitározás visszatért az életembe, és több örömet okoz, mint holmi villamosos blogbejegyzések írása (a vonatosakat meg úgyse olvassa végig senki). A múltkor meséltem a világ legjobb gitártanárjáról, Joe Satrianiról, akkor akadtam bele ebbe a videóba is. Nincs rajta semmi különleges; Joe egyik saját számát játssza - csak nem a megszokott hiper-szuper hangszerén, hanem egy olcsó Stratocaster-kópián (hejj, de szívesen írnék arról, hogy mit is jelent ez körülbelül, ha tudnám, hogy bárkit is érdekel). Mindenesetre annak ellenére, hogy az ember a hozzám hasonló amatőr gitáros hajlamos azt gondolni, hogy hiperszónikus űrgitáros zenéket csak hiperszónikus űrgitáron lehet játszani, a pár tízezret érő szárazfán is megszólal a szám:

A végén persze kicsúszik belőle, hogy ez konkrétan fizikailag fájt neki, de azért ott voltak a hajlítások, többé-kevésbé megszólaltak a hangok, és még a tremoló se hiányzott annyira. És ha esetleg mégis vannak itt gitárosok, egy kis trivia: Satriani csak 1987/88-ban került az Ibanezhez, a Surfing with the Alient még más gitárokon játszotta fel; a szóban forgó szólót például egy Kramer Paceren:

Vicces, hogy ebben az interjúban mennyit szidja azt a bizonyos eredeti gitárt, ami persze valószínűleg tényleg primitív a saját maga által tervezett gitárokhoz képest, de azért vacaknak mégse nevezném (én például szívesen elfogadnám, mondom a címet, lehet postázni). Lényeg a lényeg, hogy ő valószínűleg egy budiajtón is elég jól el tudná játszani a saját számát (ha adnak neki egy wah pedált), mert megszokta a vacak hangszereket, de nem akarja ezt bevallani, mert akkor ki veszi meg a drága signature modelleket? ;) Összehasonlításként itt egy felvétel arról, hogy' szól az imént hallott dal egy hivatalos Joe Satriani modellen:

Naná, hogy jobban, mert azért a hangszer minősége eléggé fontos tényező, de azért más változók is vannak az egyenletben. Például egyszer láttam Szekeres Tamást, amint Gibsonon nyomott el egy fél koncertet, pedig az ember azt gondolná, hogy ő is inkább űrgitárban utazik. Legalábbis az ember 18-19 évesen azt hiszi, hogy minél csillivillibb a gitár, annál jobb a zene - miközben állítólag Brian May saját készítésű gitárja is csak Brian May kezében szól úgy, mint Brian May kezében (némi segítséggel persze).

Arra persze kíváncsi lennék, hogy el tudná-e játszani ugyanezt a dalt első villanygitáromon, egy Jolana Vikomton. Persze az egy erősen "moddolt" gitár volt: az előző tulaj belebarkácsolt egy előerősítőt, ami már nem volt benne, amikor hozzám került, emiatt viszont szinte teljesen üreges volt a teste, gyakorlatilag akusztikus gitárnak is elment. A hangszedőt már én cseréltem ki benne: először valami kisiparosnál készült furcsaságra (Rákóczi úti Triál-bolt rulez), aztán két noname single-coilra egy távol-keleti strat-klónból. Eredeti Gibson kapcsolóval lehetett váltani köztük, az volt a legdrágább alkatrésze, mert 3000 forintba került az Oroszlánbarlangban! A potikat persze kikötöttem, az F-lyukat betömtem, aztán famintás tapétával leragasztottam a hangszer első felét és oldalát, a széleket feketére lakkozott szigszalaggal (17 éves voltam, nulla kézügyességgel) "bájndolva". Egy haverom édesapja egyszer lecsiszolta viszonylag egyenesre a bundokat, szóval a végén már akár a 12. bundig is használni lehetett - afelett viszont elég hamis volt, és hamar némult (szépen mondva nem volt sustainje). Egyébként volt egy csodálatos gyári feature-je a hangszernek: a kantárt tartó pöcköt kicsavarva mindig kéznél volt egy mini csavarhúzó. Ezt neked Steve Vai, ilyened még neked se volt!!

Mindenesetre ha Joe-t érdekli a kísérlet, valahol még megvan a szekrény tetején a cse'szlovák-hamszter kooperációban készült ótvar, csak le kell pucolni, és újrahúrozni ;) Amíg ez történik, itt van még egy Satriani-dal. A múltkor valaki kérte a Big Bad Moont, úgyhogy most itt van... az Always with me, always with you :P

12 komment · 1 trackback

Címkék: énblog zene gitár youtube jolana joe satriani agyhúgykő

A bejegyzés trackback címe:

https://hamster.blog.hu/api/trackback/id/tr438826916

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zenebohóckodás szép régi hangszereken (is) 2017.05.01. 01:59:19

Az elmúlt másfél hétben nem nagyon volt erőm itthon a gép előtt ülve bármit is produkálni (fáradtság + sikerült megfáznom), inkább csak bámultam ki a fejemből, és sűrűn klikkelgettem a youtube által javasolt videókra. A múltkor így találtam rá a két hü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olyan mocskos módon tehetséges(ek még gy pár kollégával együtt),hogy ez az a szint,amire már születni kell.
Nem iparos,aki szorgos gyakorlással elért valamit(az sem megvetendő),hanem a génjeiben van...
Mondjuk,amikor direkt kreténséget csinálnak a gitáristenek,szerintem az se rossz! :D

www.youtube.com/watch?v=rwhvFLHIlBs
@Udo von Schmetterling: Zakk a motoros/csöves kinézete ellenére piszok tehetséges, meg a humora is jópofa, de azért ezt végighallgatni kicsit sok lenne :)
@Udo von Schmetterling: Persze értem, hogy mire gondolsz, én is napokra bele tudok ásódni a youtube-ba hasonló videókat nézegetve. Csak nem szabad rákattintani azokra a videókra, amiken 10-12 éves gyerekek olyan dolgokat elgitároznak, amiket te soha nem tudnál kigyakorolni.
ha valamihez nem értek, akkor az a gitározás :D
"és több örömet okoz mint holmi villamosos blogbejegyzések írása (a vonatosakat meg úgyse olvassa végig senki)."

Ez egyre jobban érezhető az elmúlt kb 4-5 évben. :-(

Hams!
Amit létrehoztál a neten a villamosokkal kapcsolatban az egy megkerülhetetlen monolit a szubkultúrában, sőt azon túl is! A téma 99.99%-át feldolgoztad, bemutattad (kivéve a régi újpesti hurok) és idősebb is lettél 15 évvel.

Sokadjára olvasom tőled némi "művészlelkes" sértettséggel, hogy "ezt úgysem olvassa senki".
Ezt nem tudom, te látod a statisztikát nem mi, bár nem értek egyet vele.
Tény: a látogatók többsége az elmúlt 10 éveben a villamosos szkennelt diák miatt jött, és maradt sokáig.

De ha ez tényleg így van akkor lehet, hogy a dicső hőskortól a fénykorig és a tartással rendelkező lecsengésig bezárólag a blog és tartalma leélte az élete nagy részét.
Vége.
Te magad is tudod és érzed.
Mindennél jobban és tisztábban megfogalmaztad ebben a posztban amit 2010-ben írtál:
hamster.blog.hu/2010/07/16/elveszett_nyari_este

Azt hiszem ez volt az a poszt amitől kezdve az egész dolog elkezdett egy kicsit majd egyre jobban leszálló ágba kerülni.
De ez természetes.

Ezek után is maradtak a hardcore érdeklődők és barátaid - maradni is fognak, engem is beleértve - de a híres, nagy múltú zenekarokhoz hasonlóan az érdeklődés irántuk beállt egy kicsi de stabil állapotba.
@haromegesztizennegy: Ez így van, bár én a weboldalt és a blogot nem venném egy kalap alá. A weboldal látogatottságát mindig első körben az elveszett sínek, másodsorban a beszámolók adták, ami nem volt kevés, kb. a mai közlekedési szakma nagy része megfordult a mailboxomban a nem elveszett sínes oldalaim kapcsán, ami amatőrként azért mindig jól esett :) Amikor elkezdtem, még nem volt "divat" villamost fotózni (én is csak egy idő után vettem rá magam), nem volt mindenkinek digi gépe, ájfónja, illetve fapados légitársaságok se voltak még, az emberek 99%-a jóval kevesebbet utazott, és egyszerűen nem látta, hogy másutt milyen tömköz van.

A blogot - ami egy teljesen random szövegelésnek indult - a villamosos dolgokkal pont a lecsengés idején kezdtem feldobni, igazából csak akkor lett több olvasója, amikor Ab van Donselaar elküldte a képeit, én meg tudva, hogy úgyse fogok elveszett sínes oldalt csinálni belőlük, inkább felpakoltam őket ide, hogy más is lássa. Ennek azzal lett vége, amikor felmentem a facebookra, és azt láttam, hogy az így felkerülő képek pár órán belül felkerülnek oda, sokszor a készítő nevének explicit letakarásával/levágásával, és emberek azzal proccolnak, hogy "micsoda képeket szereztem nektek, király vagyok, nem?". És miután te egy 2003 óta tartó folyamatot végigcsináltál (a 2624 hazahozatala kapcsán akkor találkoztam Abbal, aztán szóba kerültek a képek, sok évvel később Tim Castricum bescannelte őket, elküldte, igyekeztem használhatóvá világosítani, színezni, élesíteni őket, infókat írni melléjük), ők egy "Save as.."-t követő képfeltöltéssel tízszer annyi visszhangot gerjesztettek... na, akkor jött a "művészlelkű sértettség". Akkor tört meg a lelkesedés, amiből visszamenekültem volna a weboldalhoz, de azt addigra azt meg már töredéknyien olvassák, mert már nem csak egy helyen lehet látni, hogy próbáznak a CAF-ok, vagy hogy milyen villamosok járnak Münchenben.

És persze igazad van, hogy ez természetes folyamat, ezért örülök, hogy ismét felfedeztem magamnak a gitárt, mert legalább befele fordulva is tudok valamit megint csinálni, ami örömet okoz :)
@Flankerr: Elolvastam, amit írtam, és szerintem nem írtam, hogy én értenék hozzá, sőt ;)
Az egy dolog, hogy egy nevesincs Strato kópián nyomja, de ráadásul egy apró tranzisztoros zajládából szól. Itt ütközik ki igazán a virtuozitás (amit nem a fergeteges sebességekre értek, hanem a játéktechnika olyan szintű művelésére, amire csak a legnagyobbak képesek). Egyszer próbáld meg a játékát négyszeres vagy nyolcszoros lassításban hallgatni (persze hangmagasság kompenzációval, hogy ne csak Darth Vader dörmögés legyen). Érdemes meghallgatni, hogy még a gyors futamokban is minden egyes hang mennyire tökéletesen el van találva. És a "tökéletesen el van találva" nyilván nem azt jelenti, hogy nem hamis, hiszen ez alap, hanem:

- ritmikailag pontosan a helyén van,
- tökéletes szinkronban fogja és pengeti,
- azon a húron játssza, amelyiken az a hang épp a legjobban szól (a szomszéd húron is lehetne fogni, de nagyon máshogy szólna),
- pont annyira fog a bund elé, hogy maximális legyen a sustain (ez még a legrövidebb/gyorsabb hangoknál sem mellékes, mert ettől lesz konzisztens az összhangzás)
- ugyanakkor csak akkora erővel fogja le, amennyi épp hogy elég a megszólaláshoz (ettől lesz olyan könnyed a játéka),
- a jobb kezével nem akárhol pengeti meg, hanem mindig ott, ahol a épp a legodaillőbb hangszínt idézi elő (a húrláb felé élesebb, a nyak felé öblösebb a hangszín),
- ha mesterséges harmónikust penget a hangra, azt sem akárhol teszi, hanem milliméterre pontosan ott, ahol az épp indokolt felharmónikus található a nyakon lefogott hanghoz képest (a hang nem csak faszául besípol valahol, hanem pont azt a kvartot vagy kvintet csípi el, ami épp oda illik),
- a pengetés iránya és ereje, illetve a pengető szöge soha nem véletlenül az, ami, hanem mindig pont a tutijó, épp legkifejezőbb kombináció,
- minden egyes nyújtás halálpontos,
- minden hangban pont annyi vibrato van, amennyitől életre kel (ebben a számban konkrétan különösen fontos, hogy minden hang vibráljon),
- a vibrato mindig perfekt ütemben és azzal arányos, állandó amplitúdóval lüktet,
- és mindezt hibátlanul képes végrehajtani akármelyik ujjal, akármelyik húron és bármikor.

Mikor a magamfajta örökké tanuló gitáros eljut arra a szintre, hogy a skálákra, alakzatokra nem kell már koncentrálni, és már soha nem fordul elő, hogy ne azt a húrt pengesse a jobb kéz, amit a bal kéz épp lefogott, akkor kezd rájönni, hogy basszus, ez eddig annyit tesz, hogy fel tudom venni a cipőt és be tudom kötni, de két lábra állni, járni, ugrani meg táncolni még egyáltalán nem tudok. Gondolj bele: a tökéletes játékhoz a fent felsorolt technikai részleteknek minden körülmények között automatikusan és reflexszerűen együtt kell állniuk, anélkül, hogy bármelyikre is külön gondolni vagy koncentrálni kelljen. Én jelenleg ott tartok, hogy ezeket az elemeket egyenként és tudatosan gyakorlom, de még fényévekre vagyok attól, hogy egy ócska Strato másolat és egy olcsó Peavey szobaerősítő úgy szólaljon meg a kezeim között akár csak egy riff erejéig is, hogy azt gitározásnak merjem nevezni!

Satriani játéka azért ennyire mesteri, mert a hangszer tökéletes ismeretén, a pontosságon és a sebességen túl ezer apró részlettől gazdag, és minden egyes részlet tökéletesre van csiszolva. Villámkezű gitárosból rengeteg van, de ilyen cizellált játékra viszonylag kevesen képesek. Például Kirk Hammett soha nem nyűgözött le, mert azon túl, hogy bebiflázott egy csomó arpeggiot, skálát és akkord alakzatot, meg felpörgette a motollát a kezében, maga a játéka rettentő egysíkú, sőt unalmas és színtelen ujjgyakorlat marad (nem tudom, feltűnt-e, de valamennyi, zeneileg valamire való Metallica szólót James Hetfield szerezte és játszotta fel). Pedig Hammett is Satriani tanítvány. De azért hogy ne csak őt dicsőítsem: szerintem hasonlóan tökéletes játékot produkál még Marty Friedman és Guthrie Govan, általában John Petrucci és Joe Bonamassa, illetve jobb napjain Yngwie Malmsteen is.
@ainex: "nem tudom, feltűnt-e, de valamennyi, zeneileg valamire való Metallica szólót James Hetfield szerezte és játszotta fel"

Haver vagy :) Abban az együttesben egyértelműen Hetfield a jobb gitáros, bár Hammett kicsit nőtt a szememben, amióta megvette Peter Green/Gary Moore LP-jét, de nem otthon tárolja magánál, hanem letétbe helyezte, és néha kölcsönadja másoknak. Lehet, hogy nem nagy spíler, de a jó zenészeket és hangszereket a jelek szerint azért érzi.
@ainex: Szerintem a nyolcvanas évek gitárhős korszaka óta az összes nagy gitárosról elmondható az a pontosság, amit írsz, hogy minden tehetség ellenére begyakoroltak mindent annyira, hogy álmunkban se nyúlnak félre. A kérdés az, hogy emellett a hangok megfelelő sorrendjét is el tudják-e találni ahhoz, hogy megfogjanak, e téren se Govantól, se Bonamassától nem vagyok oda. Főleg utóbbit bírom pózőrnek látni, ahogy a kis öltönyében a szögletes szemüvegével mesél arról, hogy unalmában negyedmilliós gitárokat vásárolt, mert tetszettek neki. Nem mondom, hogy a blúzhoz az kell, hogy valakinek a teljes családjának a sírján beteg ló legelésszen, de egyszerűen semmit nem hallottam tőle még olyat, ami indokolttá tenné a szememben a népszerűségét.
@Hamster: Bonamassa rettenetesen rosszul magyaráz (azt hiszem, ha lenne antipedagógus szobor, róla kéne mintázni, bár e tekintetben Friedman se utolsó), és kétségtelenül vannak antipatikus sztár allűrjei, de én azóta hódoltam be, amióta először láttam-hallottam élőben. Egyszerűen katartikus volt, a legelső hangtól az utolsóig. Nem bírtam nem őrjöngeni, annyira elemi erővel tolta a rock-bluest.

Govan pedig egy egészen más világ, inkább free jazz, mint bármi más. Nem az a fajta pentaton, természetes és harmonikus moll skálákból építkező, gyönyörűen síró / vagányan döngető gitárjáték, ami tömegeket érint meg, de mikor egy kis belga klubban hallottam a The Aristocrats kötelékében elvont örömzenét játszani, én attól is libabőrös lettem.
@ainex: Linkelni tudsz esetleg valamit YT-ról is, ahol Csonttömeg úr katartikussága látszódhat? Hátha csak mellettem ment el eddig. Tudom, az élő az más, de...