A hazai bemutató napján megnéztem a Freddie Mercury/Queen-filmet, és még egy héttel később se tudom, hogy velem van-e baj, hogy nem idegesített annyira, mint a kezdeti hírek és kritikák alapján gondoltam, hogy idegesíteni fog :)

Szögezzük le, hogy nagyon mellélőni nem tudott a film, hiszen a zenéje miatt mindenképp lett volna mit élveznem rajta - mondhatni alapnak adott volt a valaha létezett legjobb soundtrack. A kérdés inkább az volt, hogy szükség volt-e erre a filmre, illetve hogy mit akarnak mondani vele. Az első válaszom az, hogy szerintem nem, de azért persze Freddie megérdemelt ennyit, a második pedig az, hogy mondanivaló nem sok volt benne azon túl, hogy néha a gazdag és sikeres emberek is rosszul érzik magukat. Maradt tehát az, hogy puszta szórakoztatásról van szó - ezen a téren viszont elég jól teljesített a film.

Persze a valósághoz nem sok köze van, inkább egy népmesét látunk, amelyben a szereplők valós emberek neveit viselik. Freddie ugyanis nem így találkozott a többiekkel, nem így találkozott élete szerelmével (az megvan, hogy előtte Brian is randevúzott Mary Austinnel?), nem így váltak meg a menedzserüktől, nem akkor növesztett bajuszt, amikor a filmben látjuk, nem így vált meg a személyi menedzserétől, nem így találkozott utolsó élettársával, nem évekkel a Live Aid előtt játszottak utoljára együtt, és nem akkor tudta meg, hogy AIDS-es, amikor a filmben. Mondhatni fogtak valós dolgokat, és beledobták őket egy turmixgépbe egy csomó regényírói fordulattal. Hiteles? Nem. Szórakoztató? Meglepően az.

Egyébként érdekes, hogy bizonyos dolgokban mennyire a hitelességre törekedtek, pár pillanattal később pedig mennyire elengedik a valóságot. Például Brian egy időben a saját építésű gitárja mellett egy Les Paulon is játszott koncerteken, ahogy azt látjuk is, aztán mégis felcsendül a "Fat bottomed girls" évekkel korábban, mint hogy a valóságban megírták. Vagy perceket töltenek azzal, hogy hogyan keletkezett a "We will rock you", de az ott látható Freddie akkor még nem is úgy nézett ki (hosszú haja volt, bajsza pedig még nem). A legfurcsább azonban természetesen az, hogy a történet szerint évekkel korábban megtudja, hogy halálos beteg, csak hogy drámaibb legyen a film befejezése. Ugyanakkor persze megértem, hogy a minden szempontból kiemelkedő Live Aiddel fejeződik be a mozi, és nem azzal, hogy a főszereplő négy éven keresztül haldoklik...

Egyébként óvatosan bevallom, én nem tettem le a hajam a főszereplő alakításától. A parókák és a színpadi pózok rendben voltak, a szomorú pillanatok is, de szerintem túl volt játszva a fogak miatti csücsörítés, és a beszédéről se jutott eszembe az a Freddie, akit én persze csak interjúkban hallottam. Nem azt mondom, hogy rossz volt, de azért ritkán volt olyan érzésem, hogy tényleg Freddiet látom, sokszor inkább a gyerek jutott eszembe a Miracle videójából. És nem az zavart, hogy nem hasonlít rá az arca, vagy hogy a nyolcvanas évekbeli kinézetéhez képest az alkata se, egyszerűen csak nem értettem, miért akart mindenki rögtön Oscart adni neki a trailerek alapján. A Briant játszó srác sokkal meggyőzőbb volt, igaz, neki sokkal kevesebb dolga is volt.

Összességében ami még furcsa volt, az az, hogy mintha nem tudták volna eldönteni, hogy a film Freddie-ről vagy a Queenről szól. Nyilván a kettő igencsak nehezen elválasztható egymástól, és alapjában véve az énekes volt a főszereplő, de újra és újra bejön az együttes a képbe, ahogy dramaturgiailag kényelmes. Együtt harcolnak valamiért, együtt zenélnek... aztán eltűnnek egy időre, hogy kicsivel később megint előkerüljenek. Mindeközben se egyik, se másik történetet nem ismerjük meg igazán; még az interneten böngészve is sokkal pontosabb (és ha valakinek az hiányzik: szaftosabb) képet kaphatunk arról, hogyan zajlottak a dolgok a valóságban. Mindezek ellenére jól szórakoztam: volt sok jó zene, kellemes hangulatmegidézések, jól elhelyezett poénok, elviselhető mennyiségű dráma, és még több jó zene. A Queen-mániás énemben meg nem maradt hiányérzet, hiszen attól, hogy láttam egy meseszerű dramatizálást, még nem íródott felül az, amit évtizedek alatt megtudtam a zenekarról. Talán másnak is így érdemes megnéznie a filmet: meseként.

Persze mindez csak egy vélemény.