Az egykori Monarchiában a bécsi "M" sorozat volt a legnagyobb stílusikon a villamosok közt. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a homlokfal kiosztása hatással volt a budapesti 1500-as sorozat kinézetére is, mely később az acélvázasított kocsikat ihlette. A típus olyannyira klasszikus, hogy a bécsiek nosztalgiaként annyit megtartottak belőle, hogy akár egy teljes vonalat ki tudnának adni velük.

Az "M" sorozat viszont nem a semmiből, jött, hanem a bécsi Stadtbahn "N" sorozata ihlette, melynek egy múzeumban tárolt szerelvényét látjuk a fentebbi képen. Az eredetileg gőzvontatású, ma már csak metró- és vasútvonalak formájában létező Stadtbahnt a húszas években villamosította Bécs városa, de mivel nem voltak biztosak abban, hogy az új közlekedési eszköz sikeres lesz, a járműveket úgy tervezték, hogy akár sima villamosként is bevethetők legyenek. Bizonyos vonalakon át is jártak a tuják közé, de alapvetően megmaradtak a saját térfelükön, a  "sima" villamosvasútnak viszont annyira megtetszettek, hogy egyszerűbb és könnyebb kivitelben hasonló járműveket rendeltek: az előbb látott "M" sorozatot. 

A harmincas évek elején aztán az N sorozat húsz kocsiját véglegesen adaptálták a városi hálózatra, ez lett az "N60"-as altípus, melynek egy működőképesen fennmaradt példánya látható a fenti képen. Az adaptálás a villamoshálózaton nem szükséges elemek, például a távvezérlés kiépítését jelentette, később pedig a fékeket is a városi kocsikon megszokottra alakították. A helyiérdekű jelleggel bíró 60-as vonalon egészen a hatvanas évek végéig használták őket.

Az N/M típus a csehszlovák villamosüzemeknek is tetszett, úgyhogy a húszastól az ötvenes (!) évekig számos hasonló kinézetű járművet építettek. Ez a brnói kocsi a fenti képen 1941-ben kezdte pályafutását.

Sok másik nyugati várossal ellentétben Brüsszel nem a villamosüzem megszüntetésében látta a jövőt az ötvenes-hatvanas években, amikor a sínek közúti sávokra cserélése elég nagy divat volt. A versenyképesség megtartásához viszont egy modern járműre volt szükség, amit az amerikai PCC villamosok helyi viszonyokra adaptálásával hoztak létre. Az így kapott síndöcögények kisebbek voltak amerikai rokonaiknál, kinézetük pedig inkább a svájci "Standard" kocsikra hajazott. Az első brüsszeli PCC sorozatot '52-től '71-ig gyártották, a képen látható kocsi konkrétan 1956-os.

A PCC-k akkora sikert arattak, hogy egy modernizálási program keretében PCC kinézetű kocsiszekrénnyel újították fel a húszas-harmincas években épült kéttengelyes villamososaikat is. Ez a példány 1960-ban épült.

Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a világ minden részén elkezdtek csuklós villamosokat gyártani. Az első brüsszeli csuklóst - ezt itt a képen - 1962-ben még külföldi alkatrészek felhasználásával rakták össze, de később hat-, illetve nyolctengelyes kivitelben több százat építettek belőle nulláról. Ha minden igaz, még ma is száznál több dolgozik! Ezek a fotók egyébként a Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség (UITP) 125. szülinapján készültek, amit hatalmas nemzetközi parádéval ünnepeltek meg.

És mivel a csuklós járművek menőnek számítottak, a mi Bengálinkhoz (és a fél világhoz) hasonlóan a brüsszeliek is elkezdtek régi kéttengelyesekből csuklósokat barkácsolni: ez a példány 1963-ban két harmincas évekbeli kocsiból lett kialakítva. Mivel az alattuk dolgozó technika gyakorlatilag ugyanaz volt, a Bengálihoz hasonlóan ezek is borzasztóan futottak, és a budapesti Bengálikhoz hasonlóan ezeket is nagyon hamar kidobták...