Külföldi villamosüzemek meglátogatásakor a normál forgalom kipróbálása mellett igyekszem megkeresni a helyi tömegközlekedési múzeumot is, vagy legalább feljutni valami nosztalgiamenetre. És van, hogy eleve valamilyen régi villamosokkal kapcsolatos esemény miatt megyek valahova:

Egy itt egy 1910-ben épített, maximum forgóvázas berlini motorkocsi a lichtenbergi remizben. Bár a régi berlini villamosokhoz legtöbbször a törtfehér/elefántcsont/bézs színt társítjuk, a harmincas években épp ez a sárga volt divatban.

Az imént említett "maximum forgóváz" egy aszimmetrikus szerkezet, melyben a nagyobb kerekű tengely hajtott, a kisebb kerekű pedig az ívben állást segíti, illetve a kocsi súlyát is hordja (részben). Egy időben sokfelé kísérleteztek ilyesmivel, még Budapesten is, de csak néhány helyen, például Berlinben és Münchenben terjedt el. A kép a berlini közúti vasúti közlekedés 150 születésnapján készült.

A zürichi villamosüzem 1940-től több sorozatban szerzett be négytengelyes motorkocsikat. Ezek egy részét az itthon ismerthez hasonló tekerős menetkapcsolóval vezérelték, ezek volt a "kurblisok", más részét lábkapcsolóval, ezek voltak a "pedálosok". Ez a két típus volt az alapja a később más városok számára is épített "svájci standard kocsinak". A képen egy 1949-ben épült "pedálost" láthatunk, mely épp a zürichi villamosmúzeum felé tart.

Egy korábbi bejegyzésben több képet is mutattam a DÜWAG szóló- és csuklós villamosairól, illetve azok licenszben gyártott változatairól. Ez itt fent egy innsbrucki motorkocsi, amit 1960-ban a bécsi Lohner cég gyártott. A fotó a Tiroli Múzeumvasutak vezetett túráján készült.

És ha már DÜWAG, a licensz után lássunk egy valódit is: az 1956-os gyártású, még a régi szélvédővel készült hannoveri 478-as nem a sima nagy belső terű motorkocsik ("Grossraumwagen"), hanem a szélesebb változat ("Breitraumwagen") képviselő közé tartozik. Ez a megkülönböztető figyelem 15 centinek szól: a sima négytengelyeseik 2,2, a szélesek 2,35 méter szélesek voltak. Összehasonlításként itt egy link egy sima (keskeny) szerelvényre. Tolómérő legyen a neve annak, aki az utca másik végéből látja köztük a szélességbeli különbséget! A motorkocsikhoz természetesen hasonló szélességű pótkocsik tartoztak. És még egy összehasonlítás: a budapesti villamosok akkoriban 2,3 méter szélesek voltak.

A keleti oldal klasszikusai a Gothában gyártott motorkocsik és pótok voltak, melyeket némileg megtévesztően csak simán "gothaiaknak" hívunk, holott ez a példány például Halberstadtban dolgozott. Legalábbis korábban, mert ez a kép már Aradon készült róla.

A gothaiak nem csak kéttengelyes kivitelben készültek, mert az európai villamosüzemek nagy részéhez hasonlóan próbálkoztak a "bengálisitással" is. A kép a potsdami közúti vasút 125. születésnapján készült.

A kéttengelyesek után négytengelyesek gyártásával is megpróbálkoztak Gothában, de ezen a képen nem az ő terméküket látjuk, hanem a schöneiche-rüdersdorfi villamos házi építésű járművét, amit mindenféle épp rendelkezésre álló alkatrészből raktak össze 1966-ban. 

Európa legjellegzetesebb, és közlekedésbarátok közt valószínűleg legismertebb villamosai a milánói "Peter Witt kocsik". Peter Witt nem járműkonstruktőr volt, hanem a clevelandi villamosüzem igazgatója, aki az 1910-es években úgy akarta felgyorsítani a fel- és leszállást, hogy irányított utasáramlást alakított ki. Mindenki elöl szállt fel, és vagy a két ajtó közt utazott, majd leszállás előtt fizetett, vagy azonnal fizetett, és hátrament a kocsi végébe, ahol kényelmesebb ülések voltak a hosszabban utazók számára. Az elrendezés nagy sikert aratott, Milánó például 1928-ban több mint 500 ilyen villamost rendelt, melyek egy része még ma is közlekedik. Az utasáramlás azóta már a múlté: a járművek harmadik ajtót kaptak hátulra, de a képen látható múzeumi példány megmaradt kétajtósnak. A fotó igazi érdekessége az, hogy nem Milánóban, hanem Brüsszelben készült, a Nemzetközi Közösségi Közlekedési Szövetség (UITP) 125. születésnapi ünnepségén. Még érdekesebb, ha tudjuk, hogy a Brüsszelben használt 1435 mm-es nyomtáv helyett Milánóban 1445-öt használnak. Ez a valóságban persze körülbelül semmi különbséget nem jelent, de szerintem nálunk lábrázást kapnának az illetékesek, ha valaki felvetné, hogy tegyenek utasforgalomba egy eltérő nyomtávú villamost :)

És ha a bejegyzést sárga villamossal kezdtem, akkor azzal is fejezem be: ez itt a stuttgarti 276-es, egy elég későn, 1952-ben Esslingenben épített kéttengelyes, mely 2007 decemberében a zuffenhauseni villamosmúzeumtól búcsúzni gurult ki a reggeli napsütésbe.