Nem kell megijedni, nem művészi életképek következnek, csak a szürkületben az akkori digi fényképezőgépem olyan torz színeket produkált, hogy okosabbnak láttam szürkeárnyalatosra konvertálni a fotókat :)
2007 januárjának egy borult délutánján Almár Ákos barátommal elmentünk kéregjegyet vadászni a váci vonal mentén. Akkor már elég ritka dolog volt ez a régimódi karton jegy, és úgy rémlik, hogy Istvántelek megállóhelyen nem is mindig volt nyitva a pénztár, ami ilyet árusított, de meg kellett próbálni. Természetesen vonattal mentünk, egy elég szakadt ingavonattal.
Soha nem fogom megérteni azokat, akik visszasírják ezeket a kocsikat a KISS-hez vagy Flirthöz képest! Tudom, nem az utasteret kell nézni, hanem a tájat, de néha ez se működött :)
A kocsi, amiben leültünk, sötét volt, nyirkos, és bár a hűvös időjárás miatt nem állt fent a veszély, hogy odasülünk a műbőr üléshez, abszolút nem éreztem úgy, hogy a XXI. században vagyunk. Tudom, ma is közlekedik még ilyen kocsi, elég nagy baj ez.
A régi, felújítatlan ingavonatok mellett a "Hernyó" becenevű Ganz motorvonatok is eltűntek mára a váci vonalról, pontosabban továbbköltöztek Miskolc környékére. Amikor ezek a vonatok megjelentek a rendszerváltás körül, nagyon tetszettek, ...
... de 2007-ben már rettentő lepukkantak voltak. És igen, azokból az ablakkeretekből tényleg hiányoznak az üvegtáblák. Igazi gettóhangulata volt az utazásnak!
Erpúp lassítóállomáson (Rákospalota-Újpest) a mai napig keskeny és alacsony peronokról kell a vonatokra felszállni, igaz, már nem kell ekkorát mászni rájuk.
Asszem a balról belógó raktárépület már nincs meg, de ezen kívül nem nagyon változott a vonatra várakozás élménye. Pedig ez nem valami félreeső vicinális, hanem egy nemzetközi vonal, amin jókora elővárosi forgalom zajlik. Sőt, igazából két vonal, mert a veresegyházi is ide jön be.
Végezetül egy rákosrendezői kép - Istvántelekkel ellentétben itt sikerült kéregjegyeket vásárolni :) Az épület azóta még rosszabb állapotba került, érdeklődve várom, hogy mi lesz vele. Az elég világosnak tűnik, hogy jelenleg nem sok értelme van annak, hogy pont itt van az állomás, hisz a Róbert Károly körútnál több értelme lenne átszállásilag...

Ez megy most