Az elmúlt hetekben munka után többször kimentem megnézni az ideiglenesen városunkban állomásozó dunai szigeteket, de persze a vízi közlekedést is figyeltem. A szállodahajók szinte teljesen eltűntek, csak néhány ragadt a pesti oldalon, teherhajókat is ritkán lehetett látni (fel-felbukkantak, de alig voltak megpakolva), a városnézők viszont úgy pörögtek-forogtak, mintha minden rendben lett volna, legfeljebb nem kötöttek ki mindenütt, ahol szoktak.

Ilyen volt a "Margithíd-sziget" a BKV hajójáratról nézve. Ahogy az előtérben látható, elkezdett a normál pillérek alapja is kilátszani a vízből.

A Kisfaludy műgőzös szorgalmasan járkált fel-alá. Tavaly szerintem nem használták a kéményébe épített füstölőt, most viszont igen. Nem tudom, hogy ez mit pöfög ki magából, de szerintem valami sűrűbbet, mint a valódi füst és gőz, mert szétoszlás helyett egyben marad, mi több, hátszélnél a hajó maga előtt tolja a csíkot, lásd a fentebbi ábrát :)

"Új" kedvencem, a nagy visszatérő Bakony ex-csavargőzös is egész délután mozgásban volt. A fedetlen fedélzet most sokkal kevésbé lehetett vonzó hely, mint tavasszal.

A Hullám érdekes szerzet: 1980-ban jött, de testvéreivel ellentétben őt nem a Mahart vásárolta, hanem a Országos Vízügyi Hivatal. Azóta persze már ő is rég az idegenforgalom szolgálatába állt.

A BKV váci vízibuszai idén nyáron (még?) nem bukkantak fel a forgalomban, a maszek tulajdonú Margitsziget viszont úgy szaladgált, mintha nem hatvanéves lenne idén. A legszokatlanabb jármű viszont nem ő volt, hanem ez a jószág:

Igen, ez tényleg egy komp, amire rátettek egy bódét büfének, az autók helyére pedig padokat és asztalokat raktak. Ez annyira dilis, hogy ki akarom próbálni :)
Kétpercnyi mozgolódás a kisvízen. Az utolsó snitten érdemes megnézni, hogy a Szabadság híd hozzánk közelebb eső kapuzatánál tömeg van: elvileg onnan lehetett volna látni a híd második világháborúban a Dunába robbantott, és ott is hagyott darabjait. Azért így írom, mert a gyakorlatban nem sikerült meglátnom a roncsokat; ha nagyon figyelt az ember, észrevehette, hogy egy helyen természetellenesen egyenesen, "szögletesen" fodrozódott a víz, ott tényleg valami rácsgerenda lehetett néhányszor tíz centivel lejjebb, de az ottjártamkor honoló fényviszonyok mellett nem lehetett semmi konkrétat kiszúrni. Lehet, hogy egy nappal korábban még lehetett, az is lehet, hogy erősebb fénynél lehetett, mert láttam fotót, amiről azt mondták, ugyanaznap készült, de erről most sajnos lemaradtam...

Ez megy most