Most vasárnap Budafokon és Kamaraerdőben ismét nyílt napot és villamosünnepet tartanak, kedvcsinálónak itt van néhány kép a tavalyi rendezvényről:
Tavaly partfalerősítés miatt nem lehetett Kamarában rendezni a napot; idén ugyan megint alámosta a patak a pályát (nem ugyanott), de a tervek szerint egy vágányon elérhető marad a 41-es külső végállomása, tehát kint a zöldben is lehet programokra számítani. A kocsiszínben pedig vezetett séták lesznek.
Már meséltem arról, hogy az álmaim egy része egy egész fura Budapesten játszódik - ami elsősorban abban különbözik a valóságostól, hogy van pár extra utcája, természetesen villamosokkal. Most viszont létező helyek szokatlan felhasználásáról álmodtam: a képzelt világban a Pannónia Filmstúdió a hetvenes évek végén készített egy Tron-szerű, élőszereplős, de részben rajzolt sci-fit. A történetben szereplő űrhajó rajzolva volt, az Ördög-árok kibetonozott, de nem befedett szakaszáról indult kalandos útjára (azért onnan, mert az volt közel a stúdióhoz, ami olcsóbbá tette a produkciót), a szereplők pedig fényből rajzolt páncél helyett rajzolt hajat és szemüveget hordtak. A film közelebbről musical volt; a bemutató 35. évfordulóján Arnold Schwarzenegger a tévéhiradóban újra eljátszotta (végigénekelte) a főszerepet, és a végén elárulta, hogy a haja és a szemüvege most se valóságos, csak már nem kézzel rajzolják oda, hanem számítógéppel. És ezután elénekelte a film nagy slágerét, a finálét, ami arról szól, hogy hiába rajzolnak neked szép hajat, igazából akkor is megöregszel.
(Pedig kiskoromban tényleg megmondták a felnőttek, hogy nem szabad lefekvés előtt sokat enni, mert rosszul fogsz aludni;)
Úgy látszik, nagyon rákattantam az ikonikus német vasúti járművekre, mert most megint egy ilyen témájú bejegyzés következik, igaz, a rövidebb fajtából.
Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy nincs olyan, hogy Wuppertal. Van egy rakat kisebb-nagyobb város egy hegyvidék völgyeiben elszórva, ezeket vonták össze ilyen néven 1929-ben. A főbb városrészek közt függővasút jár, a félreesőbbek közt busz, sok kilométer hosszan kígyózva át az őket elválasztó hegyeken. Aztán amikor az ember két völgy közt egy hegytetőn úgy gondolja, hogy ott biztos soha nem járt kötöttpályás jármű, a busz ablakán kinézve hirtelen egy vasúti motorkocsit lát:
Hazaérve persze utánaolvastam, és kiderült, hogy nem véletlenül került oda a jármű: 1988-ig itt egy egyvágányos mellékvonal húzódott, amin ehhez hasonló járgányok kanyarogtak; a vicinális a sok kanyar miatti dülöngélésről a "szambavasút" gúnynevet kapta. A vágány helyén ma bicikliút húzódik, a vonatra pedig ez az uerdingeni sínbusz emlékeztet. Szerintem aranyos.
„Uerdinger“ von Cornischong in der Wikipedia auf Luxemburgisch - Eigenes Werk, tranferred from lb.wikipedia; description page is/was here.. Lizenziert unter CC BY-SA 1.0 über Wikimedia Commons
A típus beceneve az eredetét mutatja: ezeket a motorkocsikat az Uerdingeni Vagongyár építette. Akinek nem ismerős ez a név: a cég düsseldorfi telephelye DÜWAG néven volt ismeretes, 1950 és 1990 közt ők gyártották a világ körülbelül legjobb villamosait. Később az egész vállalat DUEWAG néven működött, míg a Siemens fel nem vásárolta - manapság az ICE és Desiro motorvonatokat építik itt.
A múltkori séta folytatása: nem keresek semmit, nem akarok vásárolni, nem akarok bemenni se sehova, csak úgy vagyok...
Maximilianstrasse - a villamos ledudálta (csörögte) a fekete Ferrarit, hogy menjen már az útból. Ilyet se sok helyen lát az ember :)
Mi illene jobban Bajorország fővárosának utcaképébe, mint egy (viszonylag) régi BMW? (Aki esetleg meg akarná kérdezni, nem fotóztam-e le közelebbről: de, naná:)
Szerintem kevesen tudják Berlinről, hogy mennyire a vizek városa. Persze nem annyira, mint Velence vagy Amszterdam, de azért így is keresztül-kasul lehet hajózni a bel- és külvárosait. A kelet-nyugati megosztottság idején mindkét oldalnak megvoltak a kikapcsolódást szolgáló tavai: keleten a Spree, nyugaton a Havel ágain (persze igazából a Spree is a Havel mellékfolyója, de ez már csak így szokott lenni a folyóknál).
A Wannsee, azaz az esetek 99%-ban ezen a néven emlegetett Grosser Wannsee tulajdonképpen csak egy nagy öböl a Havelen, de inkább egy zöld paradicsomnak tűnik - a Berlini Fal létezésének idején a nyugati oldal legnagyobb szabadidős tevékenységre alkalmas térségeként eme tulajdonsága jelentősen fel is értékelődött.
De most nem erről szeretnék mesélni, hanem arról, hogy a Gatow-i repülőmúzeumból a belvárosba tartva úgy döntöttem, átvágok a tavon. Korábban térképen láttam, hogy Alt-Kladow-ból a városi tömegközlekedésbe integrált komp jár át a Wannsee-i vasútállomáshoz, úgy éreztem, elérkezett az ideje annak, hogy kipróbáljam!
Az csak a parton derült ki, hogy óránként indul, és alig húsz perce ment el, de sebaj: beültem egy önkiszolgáló jellegű kerthelyiséges étterembe, és megebédeltem. A hajó pontosan érkezett - az eső sajnos szintén, de szerencsére hamar elállt :) A fantáziadúsan Wannsee névre hallható járművet se kívülről, se belülről nem tudtam összekeverni a Hapci motorossal. Úgy sejtem, a Dunán nem biztos, hogy ilyen könnyen mozogna egy ekkora serpenyő, mint itt, de valószínűleg valami hasonló hajó kellene ahhoz, hogy versenyképes vízi tömegközlekedés legyen Pesten.
Sok érdekes jószág megfordul a berlini főpályaudvaron, de a legérdekesebb - szerintem - évek óta a malmői éjszakai vonat, élén ezzel a környezetétől teljesen elütő magánvasúti mozdonnyal:
Amikor először láttam, még svéd hálókocsikból állt, aztán két éve már egy csilli-villi Taurus húzott dán eredetű fekvőhelyeseket. Ha jól láttam, idén már csak bizonyos hónapok bizonyos napjain járt, viszont visszakapta az ősi gépet - a jelek szerint ennek nem csak én örültem: még legalább három fotóst láttam a peronon, plusz az utasok közül is többen lefotózták a nagy fehérséget indulás előtt.
Balra egy "Faroller", jobbra egy emeletes inga. Forrás: Benedictus [CC-BY-SA-3.0 or GFDL], via Wikimedia Commons
Az újkori számrendszerben 109-esnek nevezett típus a keletnémet birodalmi vasút (nem szarkazmus, tényleg ez volt a neve) soraiban a 211-es, még korábban az E11-es jelzést viselte, de legtöbben csak "Holzroller"-ként, azaz farollerként hivatkoztak rá. Ahogy az a sikeres beceneveknél - lásd Bengáli - lenni szokott, nem tudni pontosan, miért keresztelték el így, de valószínűsíthetően azért, mert meglehetősen kevéssé túlbonyolított gépezetről volt szó. Persze más azt mondja, hogy a tetőjárda miatt ez a neve, de ezt nem veszem be, fa tetőjárda máson is van :)
Állítólag a vasútmodellezők közt annak idején nagy sláger volt a mozdony TT méretű mása, sajnos én ebből teljesen kimaradtam. Igazából életnagyságban se nyűgöz le az erősen nem túldizájnolt masina, inkább csak érdekességnek tűnik: mint egy nagyapától örökölt kalapács a számítógép vezérelte műhely közepén :)
Meglepően régen csináltam külföldi "úti mesélős" oldalt - észre se vettem, és ezek helyét átvették a rövid blogos beszámolók, pedig két eléggé külön műfajról van szó. Most megpróbálok visszatérni a régi idők stílusához, a megszokott csapongással, linkekkel, miegymással. Remélem, tetszik:
Pozsony 2014 áprilisában I-II
Tatrák, Tatrák, hidak és Ikarusok
Néha én is eltévedek a saját weboldalaimon, annyi minden fel van oda töltve. Na jó, ennyire azért nem rossz a helyzet (hisz szedem azt a Cavi... miisanevét), de azért hátha Ti még nem olvastátok ezeket a részeket - vagy már nem emlékeztek rá:
Ez a kép például olyan régi, hogy akkor a digitális fényképezőgépek még cakkozott papírkerettel és elblurrozott panelházas háttérrel mentették el a JPG-ket ;) Ha rákattintasz, a készítés apropóját is elolvashatod!
Életem első "Tour de Trams" jellegű útja 2003 nyárelején történt: vonattal mentünk villamosokhoz, aztán villamossal a következő vonathoz, ami elvitt a következő villamoshoz. Nagyon élveztem, bár kicsit fárasztó is volt, a fentebbi képen látható 4010-es motorvonaton például majdnem végigaludtam a háttérben sejthetőhöz hasonlóan csúnya helyeken való utazást. Bővebb beszámoló a képre kattintással érhető el.
Nem tudom hirtelen megmondani, hányszor jártam Münchenben, de férfiasan bevallom, hogy csak most, az x+1-edik alkalommal tűnt fel, hogy milyen kellemes és szép hely. Nem abban az értelemben gyönyörű, mint Budapest vagy Siena, nem olyan elképesztő, mint San Gimignano - meg egy csomó hely, ahol még nem jártam -, hanem olyan földközelien. Egyszerűen jó volt sétálni az utcákon, és nézelődni. Nem bemenni sehova, nem keresgélni valamit, csak úgy ott lenni.
Tegnap láthattunk pár tipikus jelenetet a nürnbergi főpályaudvarról, többek közt kedvenc 103-as sorozatom utolsónak épült darabjával, a 245-össel. Most a típus egy másik példánya, a 113-as következik, melyet két hónappal később kaptam el ugyanott, ugyanazzal a vonattal - és persze ugyanúgy szuboptimális fényviszonyok közt.
Ez a gép kicsit idősebb a 245-ösnél, '70-es gyártású. A peronon velem együtt örült neki egy helybeli vasútfotós úr, aki már messziről látta a különbséget, a mellgerenda másféle festéséről. Én annak örültem, hogy a három rendszeresen közlekedő gépből kettőt is láttam egy évtizeden belül, ő annak, hogy nem egy 120-as volt a vonat elején, mint előző nap :)
Ez megy most