HamPLÓ

Marha jó kis köd volt a minap, amikor Almár Ákos barátommal épp a Megvilágosult Villamosra vártunk a Roosevelt térnél. Eleinte csak a Duna tetején úszott pár méter köd, amolyan "Smoke on the water" kinézettel, aztán - maradva a rockzenei párhuzamoknál - hirtelen Omega-koncert lett. A túlpart eltűnt, a Lánchíd fényfüzére a semmibe veszett félúton a Duna felett... ami pedig a ködöt illeti, még a szaga is hasonlított a koncerteken használt ködgép produktumára!

Mivel egy kis értelmetlenségért én se megyek a szomszédba :) meg is örökítettem a (nem)látványt:

Két híddal délebbre is hasonló helyzet volt: hol lehetett látni, hova vezet a híd, hol nem:

A tavalyi tél nagy sikere volt a 2-es vonalon közlekedő, több tízezer LED fényével világító öreg tuja, és úgy tűnik, a járat hagyományt teremtett.

Ráadásul kicsit másként, mint tavaly, mert most nem csak a 2A-n jár, hanem a 19-esen is. Kedden és pénteken az Etele tér - Batthyány tér útvonalon lehet elcsípni, hétfőn/szerdán/csütörtökön/szombaton és vasárnap pedig a Jászai Mari tér és a Boráros tér közt. A menetrend a BKV weboldalán található.

Repülős ismerősök mondták már évekkel ezelőtt, hogy mennyi érdekes vas (alumínium, kompozit, stb:) szokott a fertőszentmiklósi reptéren ácsorogni, de valamiért csak tíz évvel később sikerült eljutnom ide, átutazás közben bekanyarodva pár percre:

 
 
A fertőszentmiklósi reptér

Már nem tudom, aznap mondták-e be, vagy csak másnap, mire ideért a hír, de mivel ma van az évfordulója, ma írok róla...

Azt hiszem, szüleimnek kicsit kevésbé volt fontos a zene, mint nekem, de azért az átlagembernél többet foglalkoztak vele. Ennek gyerekkoromban egy halom magnószalag, és vagy egy méternyi lemez volt a bizonyítéka. Ezek közt ott volt az összes Beatles lemez, úgyhogy öt éves koromban már tudtam, ki az a fura hajú, kerek szemüveges fickó, akiről a tévéhiradóban bemondták, hogy meghalt. Sőt, nem csak "simán" meghalt: a háza előtt odamentek hozzá, és lelőtték.

Parkban álló, gyászoló tömeget mutattak, és talán még egy kliprészletet is leadtak a hiradóban, ami egyébként nem volt jellemző, anyuék meg olyan furcsák voltak. Mintha nem tudták volna, mi a teendő. És bár lehet, hogy nem így volt, nekem ötéves koromból körülbelül ilyen emlékeim voltak arról, ahogy mindenütt róla beszéltek, vagy ahogy a filmbevágásokon a gyászoló rajongók látszottak: nem tudtak mit kezdeni az egésszel. Volt ez az extravagáns fickó, aki legalább másfél generáció hőse volt, aki az én kedvenc zenészeimnek is hőse volt, aki mindig a békéről énekelt, és aki évekkel korábban visszavonult, majd amikor éppen visszatért, egyszercsak odamegy valaki hozzá, és lepuffantja?! Az biztos, hogy utána évekig nem az jutott az eszembe New Yorkról, hogy "oda el akarok menni, mert milyen jó hely lehet". Ahol legendákat lőnek le az utcán, az nem lehet jó hely - ezt még egy ötéves is meg tudta mondani.

A magam részéről sose voltam Lennon-rajongó: a Beatles munkásságának nagy részét kicsit tingli-tanglinak találom (ez korszakos probléma lehet, hisz nem éltem akkor, amikor az újnak, vadnak és érdekesnek számított), zeneileg és emberileg pedig George Harrison szimpatikusabbnak tűnt. Ennek ellenére az tuti, hogy a második világháború után kevés ember volt akkora hatással az emberekre, mint Lennon, és hogy a rá eső dicsfény nem véletlenül "esett rá".

Mivel nem szeretnék se "rockzenei nyugodj békében" bloggá, se túl szirupossá válni, nem az Imagine-t ágyaztam be első megemlékezésnek, hanem 1980-as, visszatérő lemezének első számát. Állítólag ő afféle Roy Orbison/Elvis paródiának szánta zeneileg (a középrész énekmódjából ez le is jön), de én bírom, és idetartozónak érzem. A második videó egy Queen szám; nekik is hősük volt Lennon, a Life is Real című balladát az ő emlékére vették fel az amúgy teljesen más hangulatú Hot Space albumra. Sajnos nincs valódi klipje, de talán így is illik ide...

John Winston Lennon, nyugodj békében!

Joystickvezérlésű metróval már találkoztam, hát most Berlinben végre egereset is láttam:

A helyiek nem nagyon vettek tudomást róla, igaz, az se zavarta őket, ahogy Jazzcool barátommal ketten, fényképezőgéppel a kezünkben rohangásztunk a peronok közt, a sínek közti részt vizslatva. Tőlem persze akár patkány vagy másféle rágcsáló is lehet a kis gombszemű - örülök, ha a rozsomáktól meg tudom különböztetni :) Állítólag főleg nagyforgalmú átszállóhelyeken fordulnak elő egerek; nekem csak itt, a Friedrichstrasse-i U-Bahn megállóban sikerült látnom, igaz, egyszerre többet is. Aranyosak voltak, ahogy a zúzottkőben szaladgáltak, és szortírozták a t. utasok által elszórt maradványokat, de azért remélem, nem ez lesz a budapesti metró következő újítása :)

... a Mikulás szánkóját pedig villamosok húzták, legalábbis Budafok és Kamaraerdő közt:

Tök furcsa: most jöttem rá, hogy még sose hallottam Bencsik Sándor beszédhangját. Egészen ma estig. Kár, hogy most is csak úgy tudom meghallgatni, ha egyúttal gyerekkorom "kultikus" (asszem egy ideig az egyetlen) tévés könnyűzenei műsorának vezetőjét, Modoros... izé: Módos Pétert is meghallgatom. Ő egyébként kapásból össze is keveri Bencsiket Vikidállal, szerencsére Vágó István kisegíti (azért ez is milyen már, ha nem lenne a Youtube, akkor teljesen elfeledkeztem volna arról, hogy ő ott is volt... bár nem lehetett sokáig, mert a nyolcvanas évek közepén már beindultak a vetélkedői).

Egyébként érdekes ez a verziója a "Zöld, a bíbor és a feketének", tetszik az erőteljesebb dob (a fő gitárszóló sajnos ki van hagyva belőle). És ismét hangot kell adnom megdöbbenésemnek, hogy mennyi minden fenn van a Youtube-on. Döbbenet. Levezetésként (hogy ne legyek túl szomorú Samu miatt), itt egy instrumentális a P. Box nagy felállásának utolsó lemezéről:

Bár már több mint két hónap eltelt azóta, és pár bejegyzés érintette is a témát, most megint a szeptemberi belga villámtúránkról fogok írni. Kicsit konkrétabban Gentről. Kelet-Flandria központjának villamosait ugyan már bemutattam, de ez a város sokkal többet érdemel közlekedési eszközeinek mutogatásánál!

Hogy többet érdemel, azt szerintem nem nehéz alátámasztani; elég pár képet mutatni a belvárosról. Például olyat, amin csak úgy hemzsegnek a gótikus csúcsívek:

Baloldalt a Szent Miklós-templom lóg be kicsit - ez egy öreg, XII. századi építmény, de persze azóta nem maradt érintetlen: hozzátettek, csinosítgatták. Középen a 91 méter magas harangtorony - ez se mai darab, 1313-ban kezdték építeni, és még az eredeti tervrajzai is megvannak. Ez az a fajta előny, ami nekünk soha nem adatott meg, nálunk általában még az épületeket is elsodorta a történelem, nem hogy a dokumentációt! Jobboldalt a harmadik torony a Szent Bavo katedrálishoz tartozik, mely az előbbi építményekhez képest szinte még bejáratós, annyiszor átépítették a XIV. és XVI. században. A berendezése szót se érdemel: az oltárképet a van Eyck fivérek festették, de egy Rubens is van az egyik sarokban. (A kép alján pedig villamosvágány-építést láthatunk, hogy ne keveredjünk túl messze kedvenc hobbijaim egyikétől:)

És az élvezetek fokozhatók: a katedrálisokon túl van egy vár is a belvárosban! Egy olyan igazi, romantikus kinézetű XII. századi váracska, tornyokkal, meg minden - ez a Gravensteen.

Hogy mennyire a belvárosban van, azt ez a kép jól illusztrálja: két oldalról olyan utcák veszik körbe, ahol még villamos is jár. Egyébként ez a beépítettség nem új jelenség a várral kapcsolatban: egyedülálló védművi szerepe talán sose volt, mert a tizenkevesedik században már bíróságként és börtönként használták. Később köveit elkezdték elhordani, hogy házakat építsenek belőle, majd a XIX. században majdnem lebontották. Végül a város vette meg, és lebontás helyett inkább eltüntette az oldalához épült házakat, és visszaállította a várszerű állapotot. A jelek szerint ott már akkor gondoltak az idegenforgalomra...

Szerintem sötétben még mindig ez ez Budapest leg-Gotham-City-sebb épülete. Mondjuk a Fiumei úti TB, az eredeti toronnyal, hasonló díszkivilágításban biztosan nyerőbb lenne, csak hát az torony híján csak egy álom, míg ez konkrét látvány:

Még a neve is hasonlít, nem? :)

Amikor 2000-ben megnyílt a Magyar Vasúttörténeti Park, ott voltam a pénteki ünnepélyes megnyitón, majd szombaton majdnem végig, plusz vasárnap is kinéztem pár órára. Soha nem voltam megszállott vasútbarát, egyszerűen csak ennyire sokat jelentett az, hogy ott volt az a sok régi vas, melynek nagy része végre működött, mozgott. Igaz, a parkba állomásított régiségeken kívül jópár egyéb jószág is jelen volt akkor; a mostaninál szerintem több működőképes gőzös csühögte tele a levegőt, ráadásul bármire mászott fel az ember, barátságos vasutasok fogadták, akik mindent megmutattak... és meséltek, meséltek, meséltek! Vagy 2-3 tekercset elfotóztam akkor, de olyannyira nem éreztem magam vasútmániásnak, hogy ezek nagy részét fel se tettem a weboldalamra.

Most a tizedik szülinapon kevesebb gép volt, kevesebbet is fotóztam, ellenben felkerültek a képek:

 
 
A "Füsti" tízéves szülinapja
2010. július 11.