HamPLÓ

Amikor 2000-ben megnyílt a Magyar Vasúttörténeti Park, ott voltam a pénteki ünnepélyes megnyitón, majd szombaton majdnem végig, plusz vasárnap is kinéztem pár órára. Soha nem voltam megszállott vasútbarát, egyszerűen csak ennyire sokat jelentett az, hogy ott volt az a sok régi vas, melynek nagy része végre működött, mozgott. Igaz, a parkba állomásított régiségeken kívül jópár egyéb jószág is jelen volt akkor; a mostaninál szerintem több működőképes gőzös csühögte tele a levegőt, ráadásul bármire mászott fel az ember, barátságos vasutasok fogadták, akik mindent megmutattak... és meséltek, meséltek, meséltek! Vagy 2-3 tekercset elfotóztam akkor, de olyannyira nem éreztem magam vasútmániásnak, hogy ezek nagy részét fel se tettem a weboldalamra.

Most a tizedik szülinapon kevesebb gép volt, kevesebbet is fotóztam, ellenben felkerültek a képek:

 
 
A "Füsti" tízéves szülinapja
2010. július 11.

Sok dolog miatt szoktam morogni a városra, de ha el akarok varázsolódni, akkor csak fel kell menjek a Gellért-hegyre, és máris elfelejtem az említett morognivalókat - amint meglátom ezt:

Barátnőm családjában volt szöveg, hogy Kanada olyan szép, hogy az édesanyja ahány fotót készített, annyi képeslapot hozott haza. Szerintem a Gellért-hegy és a Vár is ezt produkálja.

Persze este nem baj, ha az embernél van állvány, vagy legalábbis elég türelmes ahhoz, hogy mindig keressen valamit, amihez viszonylag stabilan oda tudja fogni a fényképezőgépet :)

Érdekes játék, ha az ember elkezdi találgatni, melyik távoli fény micsoda. A lentebbi képen például a Józsefvárosi plébániatemplom játszik "fény a sötétségben"-t, de vajon mi a jobb felső sarokban az a fénysor? És mi a hideg fényű két toronycsúcs a Kálvin tér környékén? Én tudom (mert nekem megvan eredeti felbontásban;) - hát ti?

Hát az a három fénypontos, szögletes toronyszerűség a józsefvárosi templom mellett? És azok az éles, pászmát vető fénypontok felettük? Sajnos ezeket már nem egyszerű  éjszaka fotózni, legalábbis ha fúj a szél, és belengeti az állványt... (Akinek épp olyan a kedve, a bejegyzés elején levő panorámán is megkeresheti a Váci utat vagy a Szabadság teret - érdekesen torzul a tér az ilyen panorámaképeken ahhoz képest, ahogy a térkép alapján gondolunk a városra!)

Nem, ezen a képen nem kell semmit felismerni, ezt csak úgy idetettem, hogy ne mindig csak a kép szélén lógjon be a fizikai és szellemi táplálékok két nagy beszerzési helye, a Nagyvásárcsarnok és a Közgáz. Itt viszonylag új motívum az előtérben a földalatti villamosmegálló üvegteteje, mely napközben a lenti térség természetes fényét engedi le, este meg a lenti mesterségeset fel :)

Ettől a számtól mindig elszomorodom, pláne a bevágott képektől, jelenetektől. Pedig a dalt nem is ő írta, "csak" elénekelte...

Az ember kivillamosozik a világból Berlinben, és örömmel látja, hogy egy csilli-villi automata vécé áll a villamosvégállomás mellett. Kivárja szépen a sorát, aztán... aztán ezerrel spurizik vissza arrafelé, amerre egy másik ilyen bódét látta, merthogy ez halacskát játszik:

Na jó, lehet, hogy nem mindig árnyékos, mert valamikor csak süt rá a nap, de amikor le akartam volna fotózni (azaz amikor ráértem volna ilyesmire), mindig rosszak voltak a fények. Ami persze még rosszabbá teszi az összképet, amit be szeretnék mutatni.

Budapest elég jó adottságokkal indul(hatna) a "klasszikus európai nagyvárosok" versenyén. Régi, de azért a látványos - és modern - sugár- és körutas városszerkezet dominál. Főleg Pesten, viszont ezt elég jó kompenzálja a domborzat és a Duna összjátéka a másik parton. Tehát például hiába van Bécsnek méretre nagyobb "múlt századfordulós európai nagyváros" része, ott nincs olyan panorámás összkép, mint itthon (és nincs igazi, várhegyen álló váruk, se városközponti erdős szikladarabjuk;). Ennek ellenére az említett budapesti sugár- és körutak borzasztó képet nyújtanak, városi térből pedig  csak a fősodorból kiesők néznek úgy ki, ahogy ki kell nézniük (kicsiben a Károlyi-kertre, nagyban a Szabaság térre gondolok - a Hősök tere már más kategória).

Illetve a Nagykörút tulajdonképpen rendben van: gyakorlatilag csak a gagyi portálokat és butiktáblákat kellene kiiktatni. Ellenben a Kiskörút mintha nem is létezne, pontosabban mintha még mindig régi formája létezne: az Astoria környékén a Zrínyi kávéház szelleme kísért (ami persze még mindig jobb, mintha a Kálvin téri Két Pisztolyé tenné:), azaz fogyasztani lehet, de mást nem nagyon (esetleg még régi könyveket vásárolni, amit viszont magam is szeretek), maga a körút körút meg a régi "Országút": forgalmas közlekedési útvonal, semmi más. Alapvetően értem én, hogy egy város elsősorban az élet helye, tehát élni, járni, enni-inni kell benne, de azért én szívesebben látnám valami bécsi jellegű bulvárnak a Kiskörutat. Csak azért tenni kellene - mert azért ne gondoljuk, hogy odaát a Graben eleve sétálóutcának épült...

A Múzeum körút viszonylag szerencsés, pláne a felújított egyetemi épületekkel, de a Károly körút nagyon tanácskörutasan néz ki:

Kicsit többről van itt szó szerintem, mint arról, hogy a háború és az utána következő évek megviselték a környéket. Egyszerűen meg se próbálták megbecsülni ezeket a térfalakat! A" két fal közt menjen a forgalom, a falakhoz meg nem nyúlunk, amíg rá nem omlik rá a forgalomra". Változtatni? Hány év kellett a városházi "bazársor" elbontásához, és hány éve áll ott azóta is, félig kiürítve, ideiglenesen? A Károly körút nyugati oldalán klasszikus-klasszicista lakóházak...

... és egész csicsásak díszesek váltják egymást:

... de egy közös bennük: hogy szar állapotban vannak. Úgyse látja senki?

Hoppá, emellett az évforduló mellett majdnem elmentem: 1963. november 23-án a BBC-n egy új műsor első epizódját láthatták a nézők. A történet két tanárról szólt, akik egy furcsán viselkedő diákjuk után kutatva egy szeméttelepre jutnak. Véletlenül épp ekkor bukkan fel a lány nagyapja, akit a tanárok gyorsan lenyomnak, azt gondolván, hogy a tata gonoszságból bezárta az unokáját egy kopott rendőrségi telefonfülkébe. Nagy meglepetésükre a fülke belülről nagyobbnak bizonyul, mint kívülről, a nagypapa pedig rendkívül rossz néven veszi, hogy felfedezték a titkát, ezért némi lökdösődést és kiabálást követően elrabolja a két tanárt:

Elég furán hangzik, de nagyjából így kezdődött a Doctor Who / Ki vagy, Doki? immár negyvenhét éve tartó sikere.

Szerencsénkre a nagyfater gyorsan megszerette a földlakókat: az elején még csak unokája - Susan - miatt volt hajlandó hosszabb időre megállni ezen a primitív bolygón, később viszont már rá merte bízni a lányt egy másik földlakóra (ideje is volt, mert nagyon idegesítő karakter volt szegényke), ekkor végleg beállva a kék bolygó megmentőjének (már amikor épp nem egy másik bolygót kell megmenteni - az egész Világegyetem megmentése csak kicsit később vált hobbijává).

Érdemes figyelni a párbeszédet: ekkor még nem heroikus űrkalandor a Doktor, csak egy nagypapa, aki elvitte kirándulni az unokáját, és aki el szeretné tüntetni ott jártának nyomait (később kiderül, hogy nem csak az emberek elől).

Tulajdonképpen jó, hogy változtak a színészek, mert William Hartnell eléggé "öreg genyóra" vette a figurát, így pedig nehéz lett volna hosszú távon főhősként tisztelni...  Mindenesetre már a legelső részben elhangzik a TARDIS neve, halljuk a TARDIS hangját (bár még kicsit másként, mint később),  ott a kerek minta a falon, a sokszög alakú konzol a fel-alá mozgó hengerrel, illetve  kiderül az is, hogy a Doktor nem földlakó, és senkinek sem árulja el a nevét. Sőt, még ugyanebben a történetben, a második részben elromlik a "kaméleon áramkör" is, beragadva a kék fülke képébe. A második történetben - ami az ötödik résszel kezdődött - aztán a Dalekok is megjelennek. Sokmindent árnyaltak a Doctor Who "mitológiában" azóta, de az alapok már 1963-ban megvoltak.

Annak idején, amikor még gimnáziumba jártam, reggelente korán keltem, és elindulás előtt tévét néztem: általában az MTV-t, ahol ebben az idősávban még viszonylag normális zenék, mentek (és néha CNN-t). Egyik reggel későn ébredtem, és kimaradt a tévézés, viszont a konyhában a rádió ment. Ott mondták, hogy Freddie Mercury sajtószóvivője bejelentette: az énekes AIDS-es. Szomorú voltam, mert a Queen zenéjét szerettem; bár az aktuális lemez depressziós hangulatát nem bírtam. Egyszerűen nem értettem, mi ez a sötét hangulat, és inkább vidámabb, rockosabb dolgokat szerettem volna hallani tőlük. Ehhez képest a Show must go on ment mindenütt (pár héttel korábban adták ki a kislemezt). Utáltam.

A nap eltelt, hazaérve az ebédeléshez bekapcsoltam az MTV-t. Éppen híreket mondtak, talán Steve Blame volt a műsorvezető, talán Pip Dann, csak a szokásosnál kisebb vigyorral. A hang le volt véve - már nem tudom miért, úgyhogy nem értettem, miért van a képre az "1946-1991" felirat kitéve. Basszus... oké, bevallotta, hogy AIDS-es, de máris temetik? Hang fel, és akkor szembesültem azzal, hogy reggel a Danubius még az előző napi hírekből szemlézett, de délutánra már az volt a hír, hogy Freddie meghalt.

Másnap reggel az iskolarádió az első óra előtt a Show must go on-nal indított, és máris jobban becsültem a számot, hiszen már tudtam, miről szól. Még aznap megkértem Levente barátomat, hogy adja kölcsön a régi Queen kazettáit. Akkor kattantam igazán rá az együttesre.

19 évvel ezelőtt óriást vesztettünk el: a legjobb énekesek egyikét, sé egy utolérhetetlenük szuggesztív előadót. Freddie személyisége és életvitele miatt más volt az esemény kicsengése, mint annak, amikor John Lennont lelőtték (arra is jól emlékszem, még a tévéhiradóban is percekig foglalkoztak vele, anyuék meg eléggé döbbentek voltak), de azért mindenkit lesújtott. Belinkelt videónak viszont a legtöbb bloggal ellentétben nem balladát szeretnék mutatni, pláne nem a Queen utolsó éveiből! Inkább valahogy így kellene emlékezni rá ma, erősnek és dinamikusnak:

Harmincvalahány éve kerülgetem a Déli pályaudvart, és soha nem tudom eldönteni, hogy utálom-e ezt az épületet, vagy sem. Mert végülis a maga stílusában nem rossz. Nem hivalkodik, nem akar monumentális lenni - például nincsenek benne hangárnyi értelmetlen terek, mint a mostanában lebontásra került bécsi Südbahnhofon.

A nagy üvegezett pénztárcsarnok is nagyon kellemes váróterem lehetne a sötétített üvegen át látható panorámával... ha nem lenne az állandó masszív húgyszag. (Az ott dolgozók hogyan bírják? Vagy csak a közeledtem hírére spriccelik tele eau d'hólyaggal a beépített hajléktalanok, és egyébként rózsaillat és tömjénfüst kavarog felváltva?) Ráadásul tök jó helyen van: az ember régen leszállt a bécsi vonatról, és rögtön a Várat látta, a Mátyás-templom tornyával. Ide érdemes a külföldieket hozni, nem a Keletibe, a Baross tér posztapokaliptikus romjaihoz...

Ugyanakkor funkcionálisan elég gagyi fura az egész: a peronok felett eredetileg nem nagyon volt tető, most is csak egy van, ha jól tévedek (gondolom mutatóba, mert más értelme nincs, hogy nem mindegyik peron kapott). A tömegközlekedési kapcsolatok pedig a jó adottságok ellenére gyalázatosak: lehet lépcsőzni, illetve még többet lépcsőzni. Mert mozgólépcső, lift nincs. A villamosmegállók elhelyezésénél is valószínűleg az volt a lényeg, hogy mindegyiktől pontosan egyforma távolságra legyen. Ráadásul háromból kettő (elvileg) aluljárón közelíthető meg, amiben az a jó, hogy lemész a föld alá, hogy utána még feljebb jöhess.

És mégis: amióta a homlokzat évekig nyers betonnal tüntető-büntető csonkaságának vége (bár ha jól sejtem, a kőlapok helyett valami olcsóbb cucc került oda; de mindegy, távolról nem látszik), a lépcsők mellett csak az odafigyelés hiánya idegesít. Azaz ha kitakarítanák a komplexumot (több értelemben is), mozgólépcsőt raknának bele, nem érezném szégyenfoltnak. És nem csak azért, mert a Keleti még rosszabb állapotban van...