HamPLÓ

A nálam az ilyesmire jobban odafigyelők szerint mostanra már tizenvalahány szerelvényből kiszerelték a vezetőfülkét az M4-en, de júniusban még kimondottan rá kellett készülni arra, hogy az ember elkapja az első "panorámavonatot". Volt is ám tolongás a szélvédő szabadon hagyott része előtt, úgyhogy ezt a felvételt a menekülőlétrát védő plexi résén át készítettem. Hogy a nem kimondottan metrónak való Újbuda-központ - Körtér távolságot érdekesebbé tegyem, elinduláskor elkezdtem kizúmolni - ettől nem hogy úgy tűnik, mintha nem közeledne a következő megálló, de egyenesen olyan, mintha távolodnánk. Persze a végén azért csak odaértünk :)

A 2015-ös év számomra talán legkedvesebb vonatos kirándulásáról már írtam itt a blogban, de egy saját oldalt is megérdemel a téma! Alapvetően a Szombathelyről Keszthelyre tartó, még mindig egzotikusnak mondható mozdony által vontatott GYSEV fürdősvonatot akartuk elcsípni, aztán úgy esett, hogy átautóztunk a Nagy-Bereken, el a rég nem létező Nagyatád-Barcs vasútvonal maradványai mellett, csak hogy láthassunk még egy hasonló mozdonyt a Dráva mellett. Aztán hazafelé Pécsett is megálltunk, hogy villamost nézzünk:

Bélavár, a Ludmilla nem
Dunántúli kirándulás 2015 júniusában

A Kelenföldi Erőmű látótávolságban van a lakásomtól, mégis, eddig csak videóklipen és képeken láttam közismert régi vezérlőtermét, mert valahogy mindig lemaradtam az időnként megrendezésre kerülő nyílt napokról. Nemrég aztán Jazzcool barátom szólt, hogy szeptember második hétvégéjén a Miénk a ház! sorozat keretében ide is el lehet látogatni. Évek óta gondolkoztam azon, hogy kéne szervezni ide egy túrát, most meg csak egy mailt kellett küldenem, és már meg is volt az időpont :)

A tömb tizenéve használaton kívül áll (az erőmű többi része még működik), gyakorlatilag ki is ürítették, csak a vezérlőterem maradt meg többé-kevésbé egyben. Erősen leromlott állapota ellenére felismerhető, hogy igényesen tervezett-kivitelezett épületről van szó, ...

... amit ráadásul jó erősre is építettek, így minden elhanyagoltsága ellenére kibírja a látogatók tömegét :) Egyébként jó volt az érdeklődők hadát látni; jó, hogy az ilyen túráknak is kialakult a kultúrája Budapesten!

Ahogy írtam, az épület nagy részét kipakolták, de néhány kapcsolóelem még a helyén volt, főleg a földszinten, ahol egy sor ilyen "szarkofág" állt a fal mellett - állítólag annak idején múmiás folyosónak hívták a helyet az itt dolgozók.

Az igényesség nem csak azon látszik, hogy nem egy bazi nagy kockát építettek gépháznak, amibe belepakolták a transzformátorokat, hanem hogy igyekeztek a természetes fényt minél mélyebben beengedni az épületbe. Például az emeleti folyosók padlója is üvegtéglákból volt kirakva.

Amikor a rendszerváltás környékén először láttam a Saturday Night Live-ot (még mindig nem tudom, hogy a Super Channelen vagy az MTV Europe-on adták - esetleg mindkettőn?), még nem teljesen ugyanazt a műsort láthattuk, mint manapság. Egyrészt minden lassabb volt: a jelenetek hosszabbak voltak, eltartott egy ideig, mire eljutottunk a poénokig. Ezen túl a szereplők is "színészesebben" viselkedtek, mint manapság: többet játszottak, és kevesebbet nézték a súgókártyákat (vagy legalább nem annyira feltűnően). A csapat legkarakteresebb alakja akkoriban Phil Hartman volt, aki minden karakteressége ellenére igazi mindenes volt. Néha - a közvélekedéssel ellentétesen - zseniális "mastermind" Ronald Reagant játszott abszolút főszereplőként:

... máskor beszólogatós médiamacho Frank Sinatrát (itt jegyezném meg, hogy szerintem Sting Billy Idolja is remek!):

... vagy épp Charlton Hestont, Johnny Cash-t, szóval csupa hatalmi figurát (mondanak ilyet magyarul?). Ugyanakkor ugyanilyen lelkesen játszott apró szerepeket is:

Egyszer ő volt, akin a poén csattant, máskor ő szivatta a többieket (itt már vendégként, nem szereplőként):

Majna-Frankfurtban (mielőtt valaki beleköt, hogy ilyet le mertem írni: egy időben így hívták magyarul Frankfurt am Maint, amit annyira viccesnek találtam kiskoromban, hogy rászoktam) '89-ben jártam először. Három dolog maradt meg a városból:

1. itt láttam először kutyáját a járdára kakáltató, majd továbbálló gazdit,
2. a McDonald's ingyenes újságjában valami Ford Fairlane: Rock'n'Roll Detektiv című filmet reklámoztak, én meg gondoltam, hogy na, ezt se fogom megnézni, milyen ellenszenves már a főszereplő
3. a felhőkarcolók.

Utóbbiakat megnézni mentem vissza idén nyáron, mert ugyan jártam itt azóta egy-két alkalommal, de akkor épp nem az épületeket figyeltem.

Ez volt az egyik felhőkarcoló, ami nagyon megmaradt bennem a '89-es kirándulásból: az Ezüsttorony (Silberturm). Akkoriban a Dresdner Bank használta, és a város legmagasabb irodaháza volt. Nekem tiszta Amerikának tűnt, pedig 32 emeletével utoljára 1900 körül számított volna magasnak New Yorkban :)

Ez a kép szépen mutatja, hogyan megy át a XIX. századi Pályaudvari negyed* (Bahnhofsviertel) a felhőkarcolókkal (mint például az itt látható Gallileo) teli bankárnegyedbe: igazából sehogy. Mennek az utcák, és ahogy az ötvenes évektől kezdve fel tudták vásárolni a telkeket a befektetők, úgy tűntek el a régi házak, és épültek a helyükre az egyre magasabb tornyok. A telekspekuláció és a városszövet rombolása egy idő után már a politikusoknak is sok volt, úgyhogy újabb és újabb koncepciókkal próbálták korlátozni a folyamatot - emiatt az igazán magas házak mostanában inkább a város más részein épülnek - vagy korábbi tornyok helyén.

*ez a környék egyébként arról kapta a nevét, hogy a város első pályaudvarainak helyén alakították ki

A C-50-es mozdonyokat a MÁV Északi Járműjavító építette az ötvenes-hatvanas években, nagyjából abból, ami épp rendelkezésre állt. Bár nekem elsősorban a Csepel motor jellegzetes kerregése tűnik fel, biztos vagyok benne, hogy aki traktorokkal, munkagépekkel vagy teherautókkal foglalkozott akkoriban, számos további ismerős alkatrészt is felfedezne a típuson.

A Gyermekvasút mindig is kilógott a hazai kisvasutak közül, így itt nem volt jellemző a típus, néhány éve mégis szereztek egyet (meg még egyet, de az nem működőképes - tudtommal). Utasszállító vonattal persze ritkán látni, mert a pici gépet nem igazán arra tervezték, hogy ezen a hegyes-völgyes vonalon több kocsit végigcibáljon.

Sokáig egyátalán nem tudtam, hogy van ilyen mozdony a budai kisvasúton, aztán a 2010-es kisvasúti napi járműparádén találkoztam vele, amint ezt az 1902-es gyártású kocsit vontatta. Kicsivel később, a gépészeti nyílt napon sikerült is utaznom ezzel az összeállítással.

A minimozdony legszokatlanabb fellépése persze nem ez volt, hanem amikor egy autómentes nap kapcsán levitték az Andrássy útra. Ahogy látható, ekkor még a Gyermekvasút jelenlegi festését viselte, ...

Nem tudom, más is hajlamos belelovalni magát olyan dolgokba, amelyeknek ugyan semmi tétje sincs, de mégis csinálni "kell" őket orrvérzésig, mert képtelenek vagyunk abbahagyni? Se elkészülni nem tudunk velük, se otthagyni őket.

Úgy kezdődött, hogy gyakorlás közben kicsúszott a kezemből egy blues menet, én meg felvettem wav-ba, mert az ígéretes riffeket, ötleteket néha fel szoktam venni, hátha öreg koromban lesz időm kiválogatni közülük a használhatókat, és kezdeni velük valamit (muhaha - hát mivel fogom akkor lejátszani az ifjúkori Polimer kazettáimat?). Na, de ezzel most rögtön kezdeni akartam valamit, úgyhogy elindítottam a Sonart. Kezdetnek kell valami dob alap alá... valami előregyártott jó lesz. Így. Hogy érdekesebben szóljon, ne a pattern elején induljon a gitár, hanem a közepén. Oké, ez megvan, akkor itt a riff. Nem, nem jó, újra. Nem, nem is ezt akartam, újra. Közben a riff szépen átalakult, már köze nem volt blues-hoz, úgyhogy valami erősebb dobot raktam mögé. A fene vigye el, ehhez meg nem passzol a riff ritmusa. Á, megoldjuk! Jajj, és erre a riffre eszembe jutott egy téma, rájátszom. Ejj, ez így hamis, próbáljuk újra! Na, ez meg késik. Újrázzunk! Basszus, most hallom, hogy késik a ritmusgitár...

Vegyük fel újra. És újra. Fenébe, lehangolódott a gitár, hamis a szóló. Vegyük fel újra. Eh, zavaró így egyszerre minden, kapcsoljuk le az egyik sávot. Na, most vegyük fel. Megvan. Ó, közben lett egy olyan ötletem, hogy... Na, ez is megvan (ez már másnap volt). Mi lenne, ha alányomnánk egy kis kétujjas meseorgonát, hogy ne lehessen annyira hallani a húrzajokat, mert az jó? Csesszus, a közben valahogy felhangolódott gitárhoz nem passzol a 440-re hangolt orgona. Hangoljuk kicsit el, csak pár klikk. Persze fel lehetne mindent újra játszani, de most csak szórakozom, nem kell nagyon komolyan venni! Így se tökéletes, de a Leslie szimuláció lebegtetése mellett nem hallatszódik annyira, király. Ez is megvan, mégsincs (nagyon) hajnal. Viszont hova tűnt a másik ritmussáv? Mi, letöröltem? De mikor?! Hurrá, wav-ban még megvannak a darabjai a munkakönyvtárban, próbáljuk meg abból összerakni! Hát... a hang megvan, de az időzítési infók nincsenek, próbáljuk egyenként a helyükre húzni őket! Na, új nap virradt ránk, de kész van. Jesszus, ehhez képest meg a másik ritmussáv késik. Meg siet. Mikor hogy. Húzogassuk kicsit, hátha összeáll (that's what she said). Közben van még egy olyan ötletem, hogy ide jó lesz egy ilyen téma. Mondom ide (újrajátszik). Mondom egy ilyen téma (újrajátszik). Basszus, elfelejtettem felvételt nyomni, a semmibe gitároztam, pedig most pontos voltam!! Na, végre kész, hallgassuk meg! Őőőőő... mikor csúszott el a dobhoz képest az első ritmussáv... is? Sebaj, helyrehúzzuk! Jé, már szombat van! Akkor most lefekszem aludni, és reggel folytatom. Á, de jót aludtam... ez meg tegnap óta esett szét, vagy csak éjszaka nem vettem észre, hogy az egyik ritmusgitár késik, a másik meg siet? (Kivéve akkor, amikor cserélnek.) Akkor próbáljuk helyrehúzni őket! Nyilván fel kéne játszani újra az egészet nulláról, de már fájnak az ujjaim. Túl akarok lenni az egészen, mert már az álmomban is ez a riff szólt. Na, ezt a szólót vegyük ki innen. Viszont kell valami a helyére, akkor mégiscsak gitározunk. Basszus, az egész sávot el sikerült csúsztatnom, megfordult a ritmus. Kapcsoljuk le a nem lényeges sávokat, próbáljuk meg úgy. Oké. Okkké... oké. Megvan. Kapcsoljuk vissza őket. Eh, nem megvan, hanem elvan ba...sszusból meg túl sok van a magasokhoz képest, húzzuk le. Most meg úgy szól, mintha koporsóból szólna. Na, helyrehúztam... így viszont már hallom, hogy az ütem közepétől sietek. A fülem tegnap óta fáj a fejhallgatótól, kívül-belül. Na mindegy, húzzuk helyre, aztán vegyük újra az első szólórészt, mert a végén az a vibrato elég... hát egy nagy túrót! Nem bírom abbahagyni, amíg nincs kész, de ez sose lesz kész, úgyhogy inkább feltöltöm úgy, ahogy van, hogy végre mást is bírjak csinálni az estéimmel - mert ugye klassz dolog a brikett, de akárhogy is csiszolgatod, sehogy se lesz belőle briliáns. Bár a 00:48-nál kezdődő részre büszke vagyok, ott sikerült megvalósítani azt a hangulatot, amit eredetileg elképzeltem:

Tanulság: négy hónap alatt nem fogsz újra megtanulni gitározni - ha az ujjaid egész jól mozognak is, pontatlanabb leszel, mint a MÁV. Plusz a géped lassú egyszerre lejátszani és felvenni, emiatt néha negyed másodpercekre megáll, te meg már ki is estél a ritmusból, mikor folytatja. Írd fel a bevásárolnivalók listájára, hogy kell egy erősebb masina... rögtön a rossz fényképezőgéped lecserélése mögé - még jó, hogy vannak hobbijaid, legalább van miért dolgoznod egész héten :)

Annak idején szívesen álmodoztam arról, hogy mit csinálnék a Moszkva térrel, ha szabad kezet kapnék. Elsőnek lebontottam volna a Retek utca/Dékán utca és a tér által határolt területen álló nem különösebben értékes házakat (ez nem az én ötletem, tudtommal régóta tervbe van véve, de a politikusok sose mertek belevágni), aztán minél kevesebb szintbeli kereszteződéssel vittem volna át a közúti forgalmat a tér alatt (mivel a villamosok és a gyalogosok nem szeretik a szintkülönbségeket, én az autókat vittem volna föld alá, kilőve a Krisztina körút kurfliját, ami mindig összeakad a Fasor felőli, illetve a Széna tér/Csalogány utcai forgalommal). Visszaállítottam volna a teret az óramutató járásával ellentétes irányba körbejáró villamosokat (kb. ahogy '90 előtt jártak), a 4-est a Délihez, a 6-ost pedig Budagyöngyéig hosszabbítva, de eltüntettem volna az 56-os '83 óta teljesen felesleges hurokvágányát. Ezután a járdákat oda tettem volna, ahol az emberek járnak, a zöldterületeket, szolgáltató létesítményeket pedig a kevésbé frekventált helyekre, hogy azok ne tartsák fel a forgalmat. Namármost nyilvánvaló, hogy ez mind nem valósult meg, de az alábbi oldalakon mégse ezen fogok siránkozni, hanem egyszerűen csak bemutatom a 2015 januárja és 2016 nyara közt lezajlott felújítás néhány pillanatát. Az esetleges politikai jellegű kommenteket meg valószínűleg ki fogom moderálni, mert a valóság mellé nem hiányoznak még a flamewar-ok is :)

A Márnemmoszkva tér átépítése I-II-III.
Az alagút betömésétől és a gyalogoshíd lebontásától az alagút kibontásáig...

Első rendes (nem átutazós) pozsonyi látogatásommal évtizedeket vártam; a másodikat nem akartam ennyire elhúzni, úgyhogy két és fél év után ismét ott álltunk Jazzcoollal a "kis nagyvárosban" - persze megint a sínek mellett:

A fentebbi fotót nem készíthettük volna el 2014 áprilisában, ez a híd ugyanis akkoriban elég komoly folytonossági hiánnyal küszködött:

Az 1890-ben elkészült Ferenc József-hidat a második világháborúban ugyan belerobbantották a Dunába, de utána többé-kevésbé helyreállították, és az Új-híd 1972-es megnyitásáig ez volt a város egyetlen folyami átkelőhelye. És nem csak közúti átkelőről volt szó, mert 1891-től 1985-ig egy egyvágányos vasúti híd is működött mellette, eredetileg a Pozsony-Szombathely vonal forgalmát szolgálva (maga a szerkezet egészen a bontásig a helyén maradt, de a vonatokat levették róla).

By Yusuke Kawasaki - originally posted to Flickr as Bratislava Old Bridge / Starý most, CC BY 2.0, Link

A legeslegújabb korban egyszerűen csak Öreg hídnak nevezett építményről 2008-ban tiltották ki az autókat, majd nemsokára mindenki mást is. Ez akkor épp nem volt nagy gond, hiszen már álltak a város új hídjai: a '92-ben átadott nyugati autópályahíd, a 2005-ben átadott Apolló híd, és persze a '85-ben elkészült, az innen levett vasútvonalat is hordozó Kikötői híd.

Az előző videót csak azért dobtam gyorsan be, mert nem sikerült elkészülnöm azzal, amit terveztem; ez a videó viszont tényleg jó, úgyhogy inkább ezt nézegessétek: a Nyírvidéki Kisvasutat örökítették meg a keskeny nyomtávú videózás bajnokai (ez nem gúnyolódás, tényleg nagyon szeretem "kopaszhaj71" és kollégáinak videóit!). Saját szavaikkal:

"A Nyírvidéki Kisvasúton 1997-ben filmeztünk először. Hosszú vonatok, tele utasokkal, lassújelek nélküli pályán. Egy évtizeddel később visszatérve megdöbbentő a változás. Leromlott pályán rossz műszaki állapotban lévő járművek közlekedtek, az eredeti pályasebesség felével, negyedével. Ez a kisvasút a falvak szívén vezet keresztül, ideális elővárosi vasútként működhetett volna az új évezredben. 2009. december 12-én az utolsó vonat is befutott Átrakóra."

A felvételek az én elég rossz emlékű (másfél órás késéssel visszaérkezés törött ablakú kocsiban, gyökkettővel zötykölődés közben mobilról zenét hallgató utasok társaságában, amikor egy bozóttűzön áthaladás a legjobb élményként marad meg) utazásom után készültek, de még a bezárás előtt, és néha annak ellenére is szépek, hogy - valljuk be - hihetetlen lepra, embernek nem való állapotokat mutatnak. Úristen, az a vontatási telep, az a műhely, azok a mozdonyok és kocsik... meg az állomások, a pályaállapotok :(

Ha tetszett, akkor nézzétek meg Kopaszhaj többi videóját is: sok-sok kisvonat, gőzösök és dízelpöfögők, hajtányok, na meg rengeteg szeretet a téma iránt!