Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, vonatokra, repülőgépekre, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

szeptember 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. Végállomás, leszállás!Ez itt a bevezető hűlt helye. Normál esetben nyakatekert módon kellene felvezetnem, hogy mi a bejegyzés témája, és miért az, ami, de most egyszerűen csak pár érdekes régi képet szeretnék mutatni Ab...
  4. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  5. Cégérek, táblák és neonok a hetvenes-nyolcvanas évek külvárosi utcáinJó régen nem csináltam már "régi képes" bejegyzést, de a minap valami mást keresve rámjött, hogy folytatást csináljak egy régi képmutogatós írásnak, melyben hirdetésekkel, neonreklámokkal...
  6. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  7. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  8. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  9. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  10. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...

Címkék

103 (7) 125év (7) 2624 (13) 41-es (7) 424 (8) abszurd (26) Ab van Donselaar (40) agyhúgykő (61) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (79) autók (69) bach (5) balaton (28) basel (7) bbc (8) bécs (43) belgium (11) bengáli (13) berlin (138) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) brno (7) budai vár (25) budaörs (37) budapest (731) budapesti pillanatok (41) buék (8) busz (71) búvár (7) c50 (10) c64 (13) caf (10) city lights (70) class 56 (7) commodore (17) csak egy kép (36) csak egy videó (249) csehország (28) csehszlovák (8) csörgő (8) cukiság (33) debrecen (25) demó (5) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (31) életkép (22) életképek (31) életmód (6) elveszett (31) énblog (349) énzene (17) építészet (66) építkezés (21) épület (14) érdekesség (15) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (11) felhők (26) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (30) film (10) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (14) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (9) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (31) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (58) gibson (9) gitár (34) gmap (12) goldtimer (6) gondolatok (10) gőzmozdony (23) gyermekvasút (23) haditechnika (12) hajó (40) hampage (286) hamster (5) hangszerek (11) hármashatárhegy (5) havazás (5) helikopter (11) hév (25) híd (29) (28) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (117) idegenforgalom (21) ikarus (26) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (9) karikatúra (5) kassa (7) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (731) képregény (94) kérdés (7) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (43) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (328) kritika (70) kulfoldi szemmel (66) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (11) lengyelország (37) les paul (6) lhbs (25) linz (5) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (14) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (6) mátyás-templom (6) máv (35) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (24) mittudoménmi (9) mk48 (5) MOD (7) morál (11) morgás (125) mozdonyok (14) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (25) műrepülés (8) múzeum (46) nagypolszki (6) németország (284) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (41) nosztalgia (205) nürnberg (20) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (13) NZA (8) olaszország (26) oldtimer (74) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (36) ozzy osbourne (5) pályahiba (6) pályaudvar (25) panoráma (107) paródia (5) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (13) popkultúra (115) pozitívum (12) pozsony (24) prága (10) programajánló (25) púpos (13) queen (11) r.i.p. (11) rádió (5) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (21) relax (12) repülés (124) repülőgép (41) repülőgépek (68) repülőnap (33) repülőtér (16) retró (31) rock (68) rocktörténet (5) róma (15) s-bahn (11) semmering (9) SNL (15) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (20) szlovákia (64) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (190) társadalom (5) tatra (13) taurus (7) technika (43) technikatörténet (39) tehervonatok (10) tél (13) templom (12) természet (6) tévéműsor (27) thin lizzy (8) Tim Boric (14) tömegközlekedés (333) történelem (29) totalcar (5) trabant (5) trainspotting (54) trolibusz (49) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (87) überzenészek (17) utazás (288) utcakép (154) uv (32) vár (11) várnegyed (8) város (376) városkép (85) városliget (8) vasút (402) vélemény (11) vicinális (13) vidám park (5) videó (676) villamos (604) vlog (7) vonat (5) wachau (5) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (248) zene (178) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Überzenészek: Bob Daisley

2018.05.09. 07:00 :: Hamster

Most egy olyan zenészről szeretnék írni, aki sokkal többet tett hozzá az egyetemes rocktörténelemhez, mint a hangszeréből származó hangok. Pontosabban nem is annyira írni szeretnék róla, mint inkább bemutatni pár számomra kedves számot, melyeken kedvenc zenészeimmel együtt játszik :)

Bob Daisley 1950-ben született Sydney-ben, de híres zenésszé a hetvenes évek Angliájában vált. Játszott blues együttesekben és Mungo Jerry mellett, majd '77-ben a Rainbow tagja lett.

A '78-ban kiadott Long Live Rock'n'Roll-on csak néhány számban játszott, majd turnéra ment velük, de a következő nagylemeznél a Deep Purple-ös Roger Gloverre "cserélték".

Szerencsére nem csüggedt: ekkoriban ismerkedett össze Ozzy Osbourne-nal, aki épp otthagyta a Black Sabbathot, és új bandát próbált összehozni. Rögtön jelentkezett is. Az együttes neve eredetileg Blizzard of Ozz lett volna, de a végén valahogy mégis Ozzy neve alatt futott a projekt, a nevet pedig a lemez kapta meg. És nem ez volt az egyetlen kellemetlen meglepetés: Daisley a számok írásában is részt vett, illetve a szövegeket is nagyrészt ő írta, de ez a royaltin nem látszott, ráadásul a második albumon, a Diary of a Madmanen eredetileg fel se tüntették, hogy játszott.

Ennek ellenére a következő lemezre (Bark at the Moon) visszatért szerzőként és zenészként is, az arra következőn (Ultimate Sin) viszont csak szerzőként van feltüntetve, a basszusgitárt más kezelte. Érdekes, hogy közben pereskedett is az első két lemez részleges szerzői jogaiért, amit meg is nyert, de ez nem hatott ki Ozzy-val való munkakapcsolatára, így ő játszotta fel a következő két lemez (No Rest for the Wicked és No More Tears) basszusát, bár utóbbira nem írt se szöveget, se dalt, sőt: a lemezborítón és promóciós anyagokon Mike Inez szerepelt helyette.

Ozzy-val való kapcsolata végül egy újabb perrel végződött, mely után az első két lemez basszus és dobsávjait újravették Daisley és a dobos Lee Kerslake helyett Robert Trujillóval és Mike Bordinnal :(

Egyébként két Ozzy-lemez közt se unatkozott: először az újjáalakított Uriah Heep tagja volt, majd összehaverkodott Gary Moore-ral, akinek ezután több lemezén és turnéján is besegített.

2 komment

Címkék: zene youtube rock rainbow ozzy osbourne gary moore malmsteen überzenészek

Mielőtt slágerré váltak volna

2018.03.20. 19:00 :: Hamster

Ismét youtube-szöföltem egy sort: rákerestem valamire, aztán az ajánlott videók alatt ajánlott videók ajánlójaival folytattam, míg össze nem jött pár érdekes találat...

A kiindulási pont az volt, hogy valaki említette, hogy a Guns N' Roses "November Rain" című száma sokkal régebbi, mint a '92-es lemez, amin megjelent. És valóban, állítólag már '83-ban létezett az alapja, amit Axl folyamatosan csiszolgatott - zongorán. A fentebbi videón viszont gitárkísérettel hallhatjuk a későbbi slágert, amit naaaagyon utáltam, amikor aktuális volt :)

Az előzővel ellentétben a Fal című Roger Waters szólólemez Pink Floyd album dalainak demói ismerősek voltak számomra; a majdnem teljes lemeznyi anyagból a "Comfortably Numb" egy kezdeti verzióját emelném ki, részben azért, mert ez nem csak Waters száma, részben pedig azért, mert ez a kedvencem. Érdekes, hogy Waters részei mennyire túljátszottan hátborzongatóak; kimondottan jót tesz a darabnak, hogy felbukkan benne "normális hangként" David Gilmour.

A youtube-on fent van egy demó ezeknek a "normális részeknek" a kezdeményével - eredetileg ez a demó volt a dal alapja, ehhez tette hozzá a magáét (nem keveset) Waters. Érdekes, hogy két ennyire ellentétes figura ellentétes hangulatú részleteiből össze tudott egy ilyen hatásos szám jönni - állítólag voltak is nagy veszekedések, míg összehozták :) Örülök, hogy a youtube kidobta ezt a videót, különben lemaradtam volna róla!

Szintén nem tudtam arról, hogy a Waters nélküli Floyd legnagyobb slágere a lemezen játszó egyik session zenész ötletén alapszik. Nem is kicsit, a hangulatot egyértelműen ez a lüktetés adja meg, bár a hátborzongatáshoz azért itt is dolgoztak rajta egy sort.

A Thin Lizzy hattyúdalának legjobban sikerült darabja a "Stone Cold Sweat", ennek a demóját is kidobta a youtube. Annyira nem különbözik a végleges verziótól, de kellett valami kemény a bejegyzésbe, mielőtt...

4 komment

Címkék: zene youtube rock pink floyd queen demó thin lizzy

Gibson Les Paul - a világ legsikeresebb sikertelen hangszere, harmadik rész

2018.02.08. 07:00 :: Hamster

Előző rész: a Fekete Szépség és az olcsó modellek

A világ egyik leghíresebb gitárjáról szóló sorozatban a Goldtoptól eljutottunk a Customig, de a leghíresebb változat még csak most következik!

A "Burst", a gitárok Szent Grálja

1957 végére már együtt volt minden, ami a Les Paul model jó hangzásához kellett: a megfelelő anyagok, a nyak és a test által bezárt szög, a megfelelő húrláb, és persze a PAF hangszedők. Az 1958-as idény újítása tulajdonképpen kozmetikai volt: a Standard néven elhíresült változat egyszínű festés helyett sunburst fényezést kapott, amit itt egy utánépített példányon láthatunk:

Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body) edited.jpgBy Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body).jpg: Ethan Prater derived work: Clusternote - This file was derived from  Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body).jpg: , CC BY-SA 4.0, Link

Az áttetsző fényezés alatt láthatóvá vált a fa mintázata, ami a hegedűkhöz hasonlóvá tette a hangszert; a fa kinézetére ekkor még nem figyeltek annyira, mint manapság, ezért nem egyformán látványosak a "lángok", sőt: az első néhány sunburst Les Paul fedlapja még nem két, hanem három darabból állt! A hangszer jól szólt, remekül nézett ki, és a fejlesztése se állt le: a nyakak egyre vékonyabbak, ezáltal könnyebben játszhatóak lettek. Csak annyi baj volt, hogy ez a vásárlókat nem érdekelte: 1958 és 1960 közt összesen 1700-valahány "burstöt" készítettek, majd a sikertelenség miatt befejezték a gyártást. Bizony, a ma is egyik leggyakrabban látható (és legtöbbet másolt) rock hangszert sikertelensége miatt kukázták!

Azonban míg a Gibson a ma SG néven ismert modellel próbálta meghódítani a piacot, a zenészek lassan felfedezték maguknak a Les Paulokat, és így a Standardeket. Különösen Angliában lett a blues és rock harcosainak választott fegyvere: az első sztár, akit ilyen gitárral lehetett látni, Keith Richards volt, az első igazán ikonikus burst játékos pedig...

... Eric Clapton, aki John Mayallhoz való csatlakozásakor vásárolt egy szintén '59-es évjáratú (bár sokan '60-asnak hiszik) burstöt. A "fehér blues" és blues-alapú rock elkezdett összeforrni a hangszerrel: Jeff Becknek is volt, Paul Kosoffnak is volt, ...

... és a Bluesbreakersbe Eric Clapton helyére beugró, majd Fleetwood Mac néven saját bandát alapító fiatal gitárosnak, Peter Greennek is volt. Érdemes megjegyezni, hogy Les Paul eredetileg egy csilingelően tiszta hangú hangszert akart magának, ez a sok fiatal pedig általában torzítva használta a sajátját. A másik furcsaság, hogy a használt sunburstök a hatvanas években pár száz dollárért cseréltek gazdát, manapság viszont több százezret is megérnek, sokszor még akkor is, ha sose használta őket híres zenész. Emiatt aztán nagy részüket nem is használják: széfekben, múzeumokban állnak, tulajdonosaik sokszor befektetési céllal vásárolják meg őket, mert az áruk évről-évre magasabb lesz.

Persze egy idő után a Gibson is észrevette a Les Paul kései sikerét, és 1968-ban újra gyártásba vette, de ezek a hangszerek már nem hozták ugyanazt a minőséget. Sőt, a cég 1969-es tulajdonosváltása után a gitárok készítési módján is változtattak: a nyak több darabból állt, akárcsak a test, új modellek jöttek ki, új hangszedőkkel kísérleteztek. Persze ízlés és sznobság kérdése, hogy vajon tényleg rosszabb lett-e a végeredmény, vagy az 1958-59-60-as modelleket csak eszmei értékük emeli a többiek fölé, mert az biztos, hogy én egy 1970-es Standardet se dobnék ki, ha hozzámvágnák :) Manapság egyébként megvásárolhatók az eredeti három modellév utánépítései, illetve aktuális gyártású burstök is, számos különböző kivitelben: ami régen "a" burstöt jelentette, az ma cherry burst esetleg tomato soup burst, de van tobacco burst, lemon burst, honey burst, és még vagy egy tucat másik is.

Néhány híres Burst

Az imént említett okból kifolyólag nincs olyan, hogy "olcsó eredeti '58/59/60-as Burst", de van néhány, amelyik gazdája okán kiemelkedik a többi közül:

Az egyik ilyen Bernie Marsden "The Beast" becenevű '59-ese, amit '74-ben vásárolt valakitől, aki egy koncerten odajött hozzá. Ez elsőre furán hangzik, de több hasonló történet ismeretes, Jimmy Page-re például Joe Walsh "erőltette" rá az "egyes számú" Les Paulját 1969-ben. Az angol hangszerboltok nem lehetnek túlságosan büszkék az akkori marketingtevékenységükre :)

17 komment · 1 trackback

Címkék: zene gitár rock blues technikatörténet eric clapton gibson gary moore les paul peter green

Thin Lizzy: egy el nem készült lemez 1974-ből

2017.12.31. 07:00 :: Hamster

Idén nem önajánlgatással akarom az évet zárni, hanem egy virtuális rockbulival. Ráadásul ez nem csak a szilveszterhez illik, hanem rögtön újévi koncertnek is elmegy, még ha nem is Bécsből :)

Amikor Gary Moore meghalt, leginkább a Thin Lizzy gitárosaként méltatták a médiában, pedig az idő, amit ezzel az együttessel - több részletben - együtt töltött, talán három évet se adna ki. Az más kérdés, hogy amikor épp nem utálták egymást, legjobb barátok voltak Phil Lynottal - 1974-ben ezért is ugrott be az újév napján kilépett gitáros, Eric Bell helyére.

Ennek a pár hónapnak nem sok nyoma maradt zeneileg, pedig Gary korántsem csak Eric helyett playbackelni állt be a bandába - annak ellenére, hogy néha azt is kellett, mint a fentebbi videón.

Persze érthető, hogy nem sokat tudunk erről a pár hónapról, hiszen az egyetlen akkor hivatalosan kiadott dal ebből az időszakból a "Little Darling" című kislemez volt. Készültek azonban más felvételek is, a BBC 1 rádió John Peel Sessions című műsora számára. Az adás létrejötte abszurd angol humornak hat: a BBC annak idején nem adhatta le a slágereket lemezről, de újrajátszathatta azok tartalmát session zenészekkel - akár a dalokat eredetileg megíró és feljátszó zenészekkel is! A műsor keretében a névadó által meghívott zenekarok általában 4-5 éppen aktuális/új számot vettek fel egyetlen nap alatt, a demónál komolyabb minőségben, de a nagylemeznél nyersebb hangzással. Esetünkben mindez azért érdekes, mert a Phil Lynott (ének, basszusgitár) - Brian Downey (dob) - Gary Moore (gitár, ének) felállás nem jutott el a nagylemezig, Gary ugyanis hamarabb továbbállt.

A Lizzy egyébként többször is járt a BBC stúdiójában; az 1974 áprilisi adás az, amivel most foglalkozunk. Csak hárman voltak, nem túl sok stúdióidővel, de lelkesen...

A "Sitamoia" a dobos Brian Downey szerzeménye, valószínűleg egy régi népdal kiforgatásával jött létre. Tulajdonképpen valahol félúton van annak a kelta-ír hangzásvilágnak a kialakulásában, ami a Whiskey in the Jarral kezdődött, és az Emeraldban, a Black Rose-ban, vagy éppen az Over the Hills and Far Away-ben csúcsosodott ki.

1 komment

Címkék: zene youtube rock rocktörténet gary moore thin lizzy

Nem Weird Al: Bob Rivers!

2017.10.01. 07:00 :: Hamster

A nyolcvanas évek végéig az amerikai popkultúra igencsak megszűrve jutott el hozzánk, így az arról szóló paródiák se arathattak nagy sikert, a kilencvenes évekre viszont már itthon is elég ismert lett "Weird Al" Yankovic, elsősorban zseniális Nirvana-paródiája miatt. Weird Al tényleg egy zseni, a neten viszont találni egy rakás olyan paródiát is a neve alatt, ami a valóságban nem tőle származik, hanem egy Bob Rivers nevű rádióstól. Az ő számaiból szeretnék most párat közreadni, hátha nem csak én szórakozom rajtuk olyan jól. Amit tudni kell róluk: nagy részük nem lemezre készült, hanem rádióműsorhoz, ezért nincsenek úgy kidolgozva, mint egy-egy klasszikus Yankovic darab.

Mivel Rivers nem csak simán rádiós volt, hanem rock'n'roll DJ, kezdjük egy ehhez passzoló karácsonyi dallal!

És ha Black Sabbathból lehet karácsonyi nótát csinálni, akkor miért pont Zeppelinből ne lehetne?

Én igazán csípem a KISS-t, de be kell látnom, hogy van valami ebben a  paródiában! Érdekes, hogy Rivers "feldolgozásai" hol gyerekes marháskodások, hol komoly témákról szólnak. Például felidézik azokat az időket, amikor az ember Windows for Workgroupsról és Novellről elkezdett Win95-re áttérni:

3 komment

Címkék: zene youtube rock paródia popkultúra agyhúgykő

Beállás Gary Moore-ral

2017.08.02. 07:00 :: Hamster

Természetesen koncert előtti beállásról, soundcheckről van szó - Gary-re a másik fajta nem is volt jellemző :) 2003-ban történt, hogy hősünk úgy döntött, a Montreaux-i Jazz Fesztivál helyett inkább a Whitesnake nevével fémjelzett Monsters of Rock turnéra megy el. Szerény véleményem szerint bár örvendetes döntés volt, hogy a blues helyett egy turné erejéig visszatért a rockhoz, a hármas felállás (dob-basszus-gitár/ének) szerintem kevés volt: hiányzott a billentyű és a második gitár, hiányzott a háttérvokál, és még konkrétabban hiányzott Neil Carter. Persze nem állítanám, hogy vékonyan szólt volna Gary gitárja, mert megdörrent rendesen, ahogy ezen a videón is hallhatjuk:

Az első jelenetben egy Les Paullal (ahogy elnézem, egy Gary Moore Signature modellel) próbálja ki a Parisienne Walkways "örökké szóló" hangját, majd előkerül egy fehér/krém Explorer, és azon próbálgatja a különböző hangzásokat. Érdekes, hogy egy Explorert választott "fegyvernek", hiszen az se nem Stratocaster, se nem Les Paul, márpedig egész karrierje során ez a kettő volt a legjellemzőbb rá (pár évnyi Charvelt leszámítva - persze volt egy rakás egyéb gitárja is akkoriban). A basszus beállás után végighallgathatjuk a Shape of things-t, ami SZVSZ a valaha volt egyik legjobb feldolgozás - még Jeff Beckénél is jobb, pedig az is mennyivel jobb volt, mint az eredeti Yardbirds (ezen a videón a híres Timmy Page is szerepel:).

LiveAtMonstersOfRock.jpg
By Source, Fair use, Link

A három részből álló szóló meg az egyik legjobb gitárszóló a nyolcvanas évekből - nem teljesen értem, Gary miért tagadta meg sokáig ezt a korszakát. Az énekhangja ugyan megy fel annyira, mint régen, de azért élő felvételnek így is marha jó. 6:08 után pár másodpercig az a gitárhangzás annyira metál, hogy lepattannak róla a golyók - az igazi poén viszont ezután jön, amikor 6:32 körül elkezd kamu reggae-t játszani, jamaikai akcentussal :)

Ezután megint előkerül a Les Paul, és egy kis hülyéskedés után 7:09-től jön a Thin Lizzy-féle Don't believe a word Gary-féle verziója - az, amelyik csak a végén gyorsul be. Egyébként ez tulajdonképpen pont annyira Thin Lizzy, mint a gyors változat, hiszen demóként felvették egy embrionális verzióját akkor, amikor Gary épp a bandában volt; végül aztán mégis inkább Gary első szólólemezére (ami persze igazából a második volt), a Back on the Streetsre került fel. Egy kis erősítő-állítgatás is belefér  - külön érdekesség, ahogy a gyors részben az ikergitáros hangzást egyetlen hangszeren emulálja. Viszont kicsit rozsdásnak tűnik a játéka, van pár hamis hang, ami elég meglepő tőle.

Legalább ennyire érdekes az interjú, amit valószínűleg az előbb látott beállás után készített vele Neville Marten, aki a próba során ott állt mellette a színpadon. Róla azt kell tudni, hogy eredetileg gitárokat javított előbb a Gibsonnál, majd a Fendernél, aztán elkezdett gitáros újságokba írni, '89/90 körül pedig összehaverkodott Gary-vel. Valószínűleg ezen előélet miatt az interjú jobb az átlagosnál: a kérdések érdekesek, Gary pedig nem sieti el a válaszokat, rendesen kifejt mindent.

Talán meglepő, talán nem, hogy Gary mennyire lépést tartott a kortárs rockzenével: ismerte a Linkin Parkot, a Kornt, a fia ajánlása nyomán SOAD-ot hallgatott, csípte a White Stripest... ötven évesen nyitottabb volt az új dolgokra, mint én harmincasként :)

10 komment

Címkék: zene gitár youtube rock gary moore

Az első Gary Moore lemez 1973-ból

2017.07.24. 07:00 :: Hamster

Sok éve egyszer írtam Gary Moore első saját néven kiadott (ekkor már szerepelt két Skid Row korongon) lemezéről, pontosabban annak első, címadó nótájáról. Be kell valljam, ez az egyik legritkábban hallgatott LP-m tőle - az 1978-tól 1989-ig tartó korszaka valahogy jobban bejött. Nemrég viszont újból meghallgattam ezt az albumot, és teljesen másmilyen volt, mint amire emlékeztem. Valószínűleg megváltozott a zenei ízlésem azóta, hogy valamikor 20+ éve először ledaráltam kazettáról - az első számot leszámítva mintha egy még soha nem hallott anyag szólt volna.

Erősen érződik a kísérletezés a dalokon, sok mindenbe belefogott egyszerre - de hát még csak 20-21 éves volt, naná, hogy nem tudta pontosan, mit is akar csinálni. Ezzel együtt a fentebbi dal, a Time to Heal akár a kései blues-rock lemezeken is lehetett volna - azt leszámítva, hogy az énekhangja még kicsit csiszolatlan.

Ehhez képest a "Spirit" című 17 perces opuszban annyi mindent találni: a későbbi Thin Lizzy-re hasonlító ikergitárt, a Colosseum II-re jellemző tekerést, fura ütősöket, és olyan részeket, amiket én félművelten Santanásnak mondanék, pedig lehet, hogy csak közös bálványuktól, Peter Greentől jöttek... aztán időnként akár Pink Floyd is lehetne, a hetvenes évek első feléből. Mindenkinek ajánlom a szám végighallgatását, de a fentebbi videó egy szintetizátoros résztől indul a dal közepén, mert Gary későbbi karrierjét tekintve talán ez a meglepőbb. Újabban nagyon bejönnek nekem a vintage szintik, így az egész rész - minden Floyd-os vagy egyéb hasonlóságon túl is - nagyon tetszik, el tudnék pár lemeznyi ilyesmit hallgatni! Szerintem a billentyűs is megérdemli, hogy leírjam a nevét: Jan Schelhaas. Mindenesetre ez teljesen más világ, mint az előbb belinkelt szám, nem? És mindeme kvázi-progresszivitás után a lemez egy slide-os "ló legel a síromon"-blues képlettel végződik... ami 2:04-nél egyszercsak átmegy vidám bugiba:

9 komment

Címkék: énblog zene youtube rock szinti gary moore

Craig Ferguson: Scottish Rite Temple Stomp

2017.07.08. 07:00 :: Hamster

Oké, akiknek az a-ha sok volt, azoknak itt a másik véglet... sort of. Alapvetően az ilyen punk jellegű dolgokat nem szeretem, de ha Craig Ferguson csinálja, Jonesy bohóckodik mellette egy szép Les Paul Custommal, a végén pedig a TARDIS is felbukkan, akkor csak megnézem annyiszor, hogy a végén már azt kívánom, adják ki lemezen :)

A szám eredetileg szelídebben szólt, így a fentebbi videó azt bizonyítja, hogy egy kis torzított gitár mindennek jót tesz. Amúgy pedig hihetetlen, hogy lassan három éve nincs már az egyetlen nézhető talkshow!

2 komment

Címkék: zene tv youtube rock popkultúra craig ferguson

Freight train on the beach (házizenészeti agyzsizsik)

2017.05.29. 07:00 :: Hamster

Egy pocsék nap után elegem lett a kép- és videószerkesztő programok látványából, helyette elővettem a hat- és négyhúros szárazfákat, és zajongtam egy jó(leső)t. Aki csak az utóbbi idők blog.hu címlapra is kikerült vasutas vagy hajós bejegyzései alapján ismeri ezt a blogot, az lehet, hogy jobban jár, ha most inkább más olvasnivalót keres magának ;) És aggódni nem kell, holnap megint vonatozunk!

3 komment · 1 trackback

Címkék: énblog zene gitár rock agyhúgykő soundcloud énzene

Zenebohóckodás szép régi hangszereken (is)

2017.05.01. 01:59 :: Hamster

Az elmúlt másfél hétben nem nagyon volt erőm itthon a gép előtt ülve bármit is produkálni (fáradtság + sikerült megfáznom), inkább csak bámultam ki a fejemből, és sűrűn klikkelgettem a youtube által javasolt videókra. A múltkor így találtam rá a két hülye angolra, angol hülyére, most pedig Phil X-re. Ha jól gondolom, egy hangszerbolt promó videóiról van szó, melyekben a session zenészként, illetve Richie Sambora-pótlóként elhíresült fickó elvileg egy-egy eladó hangszert mutat be, gyakorlatilag viszont inkább csak csinálja, ami épp az eszébe jut. Itt például egy 1958-as Les Paul Junioron, tehát egy ezer éves (eredetileg) olcsó gitáron, ami egyátalán nem erre készült, játssza el a modern gitározás alapművét, Eddie van Halen Eruptionjét:

Alapvetően olyan, mintha egy betépett húszéves szórakozna, holott a "srác" itt már 43 éves volt! Nem tudom, más hogy van ezzel, de jó látni, amikor valaki ennyire szó szerint veszi azt, hogy a gitáron játszani kell, nem csak zenélni :) Komolyabbra fordítva a szót, érdemes az elejétől végignézni a videókat, mert a hangszerekről is meg lehet tudni érdekes dolgokat, és nem csak marháskodás folyik!

Persze komolykodás helyett miért ne lehetne egy ES-355-ösön Randy Rhoads-t (Ozzy-t) játszani? Mondjuk, amikor nem jön össze valami, azon ő is jókat röhög, mert hát valljuk be, nem mindig jön össze minden :) Egyébként belehallgattam a fickó saját zenéibe is, de azok nem fogtak meg, pedig alapvetően elég jó hangja van:

Szólj hozzá!

Címkék: zene gitár youtube rock hülyeség szünetjelzés helyett