Tudnivalók

Egy Földön ragadt humanoid űrlény benyomásai az őt körülvevő világról, különös tekintettel Budapestre, a villamosokra, vonatokra, repülőgépekre, zenékre. Meg minden másra.
 
Ha tetszenek a bejegyzések, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak belőlük, akkor is kérlek, írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad (mondjuk link formájában)! Köszönöm! (A tartalmak publikálása, pláne kereskedelmi célú felhasználása értelemszerűen a készítő(k) engedélyéhez van kötve)
 
A kommentek tartalma nem feltétlenül egyezik meg a blog írójának véleményével. Sőt, néha még a bejegyzéseké sem ;) A trollok/spam/túlzott offolás pedig ki lesz moderálva, ha úgy látom jónak.

  Gyorslinkek:
Hampage.hu frissítések
Énblog
Égitársaság

Naptár

szeptember 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Ez megy most

Top 5

  1. Megtalált sínek: a Margit híd régi vágányainak darabjai a DunábanÉveket töltöttem Budapest elvesz(t)ett vágányainak felkutatásával, most azonban - kivételesen - megtalált sínekről fogok mesélni! Száraz időszakokban néha előfordul, hogy a Margit-sziget déli...
  2. Komárnótól Komáromig, avagy az erőd velünk van II.Előzmény: (Rév)Komárom, és az ő naponta kétszer látogatható erődje A komáromi erődrendszer a ma a szlovák oldalon levő Öreg- és Újvárból, a Vág torkolata körüli sáncokból és bástyákból, és három...
  3. Végállomás, leszállás!Ez itt a bevezető hűlt helye. Normál esetben nyakatekert módon kellene felvezetnem, hogy mi a bejegyzés témája, és miért az, ami, de most egyszerűen csak pár érdekes régi képet szeretnék mutatni Ab...
  4. A nürnbergi Colosseum és a Birodalmi Pártgyűlés TerületeAz ember nem mindig csak szép vagy kellemes dolgokat lát utazás közben, hanem néha zavarba ejtőeket is. Életem egyik legfurcsább koncertje volt a nürnbergi Rock im Park, melyen a zenekarok a Harmadik...
  5. Cégérek, táblák és neonok a hetvenes-nyolcvanas évek külvárosi utcáinJó régen nem csináltam már "régi képes" bejegyzést, de a minap valami mást keresve rámjött, hogy folytatást csináljak egy régi képmutogatós írásnak, melyben hirdetésekkel, neonreklámokkal...
  6. Mi az: huszonöt emeletes, és átsüt rajta a nap?Természetesen a nyolcvan méteres pécsi magasház, melynek szomorú érdekessége, hogy 1977-től csak 1990-ig laktak benne, azóta üresen áll: A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar városépítőket...
  7. Amikor az utcák keskenyebbek, a villamosok pedig tényleg öregek voltakMúltkor elmeséltem, hogyan kerültem kapcsolatba Tim Boric-kal, most ismét mutatnék néhányat a hetvenes évek második felében készített képeiből. Kezdjük Óbudán, mondjuk a Flórián téren! A...
  8. Kőbánya-Hizlaló: egyről a kettőreAki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis...
  9. Keleti kényelem, nyugati... pályaudvarra megy: MÁV "komfort kocsi"Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt:...
  10. Tanmese a terepjáró villamosokról (dr. Németh Zoltán Ádám írása)NZA barátom ráérzett a műfajra, ami nem is annyira baj, mert a héten nem nagyon volt időm blogot írni :) Beavis and Butthead így kezdené: höhö, höhö... terepjáró villamos? Nos, a villamosvasúti...

Címkék

103 (7) 125év (7) 2624 (13) 41-es (7) 424 (8) abszurd (26) Ab van Donselaar (40) agyhúgykő (61) airway (96) álhír (5) állatkert (11) alpok (12) amiga (8) augusztus 20 (6) ausztria (79) autók (69) bach (5) balaton (28) basel (7) bbc (8) bécs (43) belgium (11) bengáli (13) berlin (138) berlini fal (20) bkv (42) blog (27) brno (7) budai vár (25) budaörs (37) budapest (731) budapesti pillanatok (41) buék (8) busz (71) búvár (7) c50 (10) c64 (13) caf (10) city lights (70) class 56 (7) commodore (17) csak egy kép (36) csak egy videó (249) csehország (28) csehszlovák (8) csörgő (8) cukiság (33) debrecen (25) demó (5) design (5) díszkivilágítás (31) divat (6) doctor who (43) drezda (7) duna (31) életkép (22) életképek (31) életmód (6) elveszett (31) énblog (349) énzene (17) építészet (66) építkezés (21) épület (14) érdekesség (15) erfurt (7) esti városkép (8) fan fiction (13) favázas (11) feldolgozások (11) felhők (26) felső-szilézia (22) felső szilézia villamos (20) fényvillamos (14) ferihegy (30) film (10) firka (5) fogas (7) fogaskerekű (14) fogyasztói (24) fonódó (10) fotó (5) frankfurt am main (9) freddie mercury (6) füsti (6) gary moore (31) geek (7) Geoffrey Tribe (16) gépsárkány (58) gibson (9) gitár (34) gmap (12) goldtimer (6) gondolatok (10) gőzmozdony (23) gyermekvasút (23) haditechnika (12) hajó (40) hampage (286) hamster (5) hangszerek (11) hármashatárhegy (5) havazás (5) helikopter (11) hév (25) híd (29) (28) hogylehetne (7) hogyvolt (7) house (6) hülyeség (7) humor (117) idegenforgalom (21) ikarus (26) il 14 (9) ipari létesítmények (5) írás (15) it (9) jegyek (5) joe satriani (5) kalef (11) karácsony (9) karikatúra (5) kassa (7) kazetta (6) kecskemét 2010 (6) kép (6) képek (731) képregény (94) kérdés (7) kirándulás (11) kisföldalatti (10) kiskörút (5) kisvasút (43) ki vagy doki (14) klasszikus zene (5) köd (20) köln (33) kölni dóm (5) közlekedés (328) kritika (70) kulfoldi szemmel (66) lánchíd (7) last ninja (5) látnivaló (11) lengyelország (37) les paul (6) lhbs (25) linz (5) lipcse (12) li 2 (20) ludmilla (14) m4 (15) maci (6) mackó (6) magyarország (7) margit híd (9) már nincs (6) mátyás-templom (6) máv (35) medve (7) metál (9) metró (40) miskolc (24) mittudoménmi (9) mk48 (5) MOD (7) morál (11) morgás (125) mozdonyok (14) mozi (5) mtp (7) muki (10) münchen (25) műrepülés (8) múzeum (46) nagypolszki (6) németország (284) neon (5) nerd (7) nincsmár (9) nohab (41) nosztalgia (205) nürnberg (20) nyíregyháza (6) nyolcvanas évek (13) NZA (8) olaszország (26) oldtimer (74) orgona (5) orkvadászok (11) ostrava (6) osztyapenkó (5) otthoni turista (36) ozzy osbourne (5) pályahiba (6) pályaudvar (25) panoráma (107) paródia (5) pécs (12) Peter Haseldine (11) point n click turista (8) pop (13) popkultúra (115) pozitívum (12) pozsony (24) prága (10) programajánló (25) púpos (13) queen (11) r.i.p. (11) rádió (5) rajz (5) redbull air race (8) rejtvény (10) reklám (21) relax (12) repülés (124) repülőgép (41) repülőgépek (68) repülőnap (33) repülőtér (16) retró (31) rock (68) rocktörténet (5) róma (15) s-bahn (11) semmering (9) SNL (15) sorozatok (15) soundcloud (11) stuttgart (6) svájc (26) szabadság híd (11) szeged (30) szergej (20) szlovákia (64) sztrájk (21) szünetjelzés helyett (190) társadalom (5) tatra (13) taurus (7) technika (43) technikatörténet (39) tehervonatok (10) tél (13) templom (12) természet (6) tévéműsor (27) thin lizzy (8) Tim Boric (14) tömegközlekedés (333) történelem (29) totalcar (5) trabant (5) trainspotting (54) trolibusz (49) turizmus (19) tűzvonalban (15) tűzvonalban saját (8) tv (87) überzenészek (17) utazás (288) utcakép (154) uv (32) vár (11) várnegyed (8) város (376) városkép (85) városliget (8) vasút (402) vélemény (11) vicinális (13) vidám park (5) videó (676) villamos (604) vlog (7) vonat (5) wachau (5) wuppertal (7) würzburg (5) xi.ker (30) youtube (248) zene (178) zlin (13) zürich (13) Címkefelhő

Überzenészek: Bob Daisley

2018.05.09. 07:00 :: Hamster

Most egy olyan zenészről szeretnék írni, aki sokkal többet tett hozzá az egyetemes rocktörténelemhez, mint a hangszeréből származó hangok. Pontosabban nem is annyira írni szeretnék róla, mint inkább bemutatni pár számomra kedves számot, melyeken kedvenc zenészeimmel együtt játszik :)

Bob Daisley 1950-ben született Sydney-ben, de híres zenésszé a hetvenes évek Angliájában vált. Játszott blues együttesekben és Mungo Jerry mellett, majd '77-ben a Rainbow tagja lett.

A '78-ban kiadott Long Live Rock'n'Roll-on csak néhány számban játszott, majd turnéra ment velük, de a következő nagylemeznél a Deep Purple-ös Roger Gloverre "cserélték".

Szerencsére nem csüggedt: ekkoriban ismerkedett össze Ozzy Osbourne-nal, aki épp otthagyta a Black Sabbathot, és új bandát próbált összehozni. Rögtön jelentkezett is. Az együttes neve eredetileg Blizzard of Ozz lett volna, de a végén valahogy mégis Ozzy neve alatt futott a projekt, a nevet pedig a lemez kapta meg. És nem ez volt az egyetlen kellemetlen meglepetés: Daisley a számok írásában is részt vett, illetve a szövegeket is nagyrészt ő írta, de ez a royaltin nem látszott, ráadásul a második albumon, a Diary of a Madmanen eredetileg fel se tüntették, hogy játszott.

Ennek ellenére a következő lemezre (Bark at the Moon) visszatért szerzőként és zenészként is, az arra következőn (Ultimate Sin) viszont csak szerzőként van feltüntetve, a basszusgitárt más kezelte. Érdekes, hogy közben pereskedett is az első két lemez részleges szerzői jogaiért, amit meg is nyert, de ez nem hatott ki Ozzy-val való munkakapcsolatára, így ő játszotta fel a következő két lemez (No Rest for the Wicked és No More Tears) basszusát, bár utóbbira nem írt se szöveget, se dalt, sőt: a lemezborítón és promóciós anyagokon Mike Inez szerepelt helyette.

Ozzy-val való kapcsolata végül egy újabb perrel végződött, mely után az első két lemez basszus és dobsávjait újravették Daisley és a dobos Lee Kerslake helyett Robert Trujillóval és Mike Bordinnal :(

Egyébként két Ozzy-lemez közt se unatkozott: először az újjáalakított Uriah Heep tagja volt, majd összehaverkodott Gary Moore-ral, akinek ezután több lemezén és turnéján is besegített.

2 komment

Címkék: zene youtube rock rainbow ozzy osbourne gary moore malmsteen überzenészek

Commodore days: "cracktro" - reloaded

2018.04.02. 07:00 :: Hamster

Tíz éve írtam egy bejegyzést a C64-es játékok elé akasztott zenés-grafikás névjegyekről, a cracktrókról, most viszont azt kellett látnom, hogy az abba beágyazott videók mind eltűntek. Újra megkeresni őket elég reménytelen lenne, úgyhogy inkább az alábbi egyórás válogatással pótolnám őket. Jó pár ismerős van közte, gondolom nem csak nekem:

A kedvenc zenéimtől indul, aki az egészet látni-hallani akarja, az tekerjen vissza az elejére. Egyébként eredetileg valami komolyabb bejegyzést terveztem mára, de aztán rájöttem, hogy ünnepnap van, biztos mindenki nyaralni ment, minek erőltessem meg magam, úgyhogy maradt a laza nosztalgiázás :)

4 komment

Címkék: zene youtube retró commodore nosztalgia c64

Explorer és Flying V: még két "sikertelen" hangszer

2018.03.29. 07:00 :: Hamster

Előzmények: Gibson Les Paul - a világ legsikeresebb sikertelen hangszere

A Gibson manapság azzal került címlapra, hogy csődközelben jár, és persze a nagyérdemű közönség rögtön tudja is az okát, hogy miért: mert nem fejlesztettek eleget, leragadtak a régi időkben. Legalábbis a gitárosok egyik része ezt mondja, a másik meg azért haragszik a cégre, mert súlykönnyített testekkel, önmagát behangoló kulcsokkal és hasonló fejlesztésekkel "szentségtelenítette meg" a klasszikus típusokat. Hiába, nem egyszerű a vevők kedvében járni! Pedig túl azon, hogy Gibson szabadalom a nyakmerevítő pálca, illetve hogy náluk találták fel a humbucker hangszedőket, a különleges kinézetű gitárok közül a leggyakrabban másoltak formái is hozzájuk kötődnek!

1958 elvileg jó év volt a cég számára, ekkora állt össze a tökéletes Les Paul receptje a hangszedőkkel és sunburst festéssel. Ezzel együtt a végeredmény egy régimódi hangszer volt, mely elavultnak tűnhetett a konkurens cégek kínálatához képest, a cég elnöke, Ted McCarty ezért papírra vetett pár futurisztikus formát is, hogy a piacnak ezt a szeletét is ki tudják szolgálni.

1958 Gibson Flying V guitar. Vintage goodness Made in the USA of Korina musical tone wood. 1959 Gibson Explorer and Moderne EVH

A fejlesztés még '57-ben kezdődött, ekkor három új típust kísérleteztek ki a Kalamazoo-i gyárban. A leglátványosabb a beszédes nevű Flying V volt. Az ember beleláthat szuperszónikus vadászgépet, űrhajót, de az biztos, hogy rendhagyó forma. Ma is az, milyen lehetett '58-ban?!

Néhány zenész - például a fentebb látható Albert King - ugyan hamar megszerette a fura kinézetű hangszert, de az eladások nem mentek, így '63-ban abbahagyták a gyártását. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy azért volt sikertelen, mert ekkor még nem volt "feltalálva" az a zene, amihez igazán illett: a hard rock és a heavy metál!

Gibson Flying V Classic White (2015-05-04 07.49.33 by Monika Fischer Flickr).jpgBy Monika Fischer - ASH_2015_FlyingV01, CC BY-SA 2.0, Link

A típust '67-ben feltámasztották, más faanyaggal (korina helyett mahagóni), másfajta híddal, nagyobb fedlappal, de a formát mások is átvették, így a V alak az általános "gitáresztétika" részévé vált.

 

Volt aki hűbb maradt az erdetihez, mások tovább és tovább ragozták, mindenesetre egy ilyen hangszerrel ma is feltűnést lehet kelteni.

Gibson explorer.jpgBy Ozone Ferd from Dallas, USA - Gibson Explorer, CC BY 2.0, Link

Míg a Flying V kinézete akár praktikus szempontokkal is indokolható volt (balkezesek is játszhattak rajta, illetve oda lehetett támasztani a falhoz és stabilan megállt;), a Futura nevű modell alakja teljesen absztrakt volt. Ebből csak pár bemutató példány épült, majd '58-ban kicsit módosítva már Explorer néven mutatták be.

7 komment

Címkék: zene gitár youtube blues technikatörténet hangszerek gibson

Mielőtt slágerré váltak volna

2018.03.20. 19:00 :: Hamster

Ismét youtube-szöföltem egy sort: rákerestem valamire, aztán az ajánlott videók alatt ajánlott videók ajánlójaival folytattam, míg össze nem jött pár érdekes találat...

A kiindulási pont az volt, hogy valaki említette, hogy a Guns N' Roses "November Rain" című száma sokkal régebbi, mint a '92-es lemez, amin megjelent. És valóban, állítólag már '83-ban létezett az alapja, amit Axl folyamatosan csiszolgatott - zongorán. A fentebbi videón viszont gitárkísérettel hallhatjuk a későbbi slágert, amit naaaagyon utáltam, amikor aktuális volt :)

Az előzővel ellentétben a Fal című Roger Waters szólólemez Pink Floyd album dalainak demói ismerősek voltak számomra; a majdnem teljes lemeznyi anyagból a "Comfortably Numb" egy kezdeti verzióját emelném ki, részben azért, mert ez nem csak Waters száma, részben pedig azért, mert ez a kedvencem. Érdekes, hogy Waters részei mennyire túljátszottan hátborzongatóak; kimondottan jót tesz a darabnak, hogy felbukkan benne "normális hangként" David Gilmour.

A youtube-on fent van egy demó ezeknek a "normális részeknek" a kezdeményével - eredetileg ez a demó volt a dal alapja, ehhez tette hozzá a magáét (nem keveset) Waters. Érdekes, hogy két ennyire ellentétes figura ellentétes hangulatú részleteiből össze tudott egy ilyen hatásos szám jönni - állítólag voltak is nagy veszekedések, míg összehozták :) Örülök, hogy a youtube kidobta ezt a videót, különben lemaradtam volna róla!

Szintén nem tudtam arról, hogy a Waters nélküli Floyd legnagyobb slágere a lemezen játszó egyik session zenész ötletén alapszik. Nem is kicsit, a hangulatot egyértelműen ez a lüktetés adja meg, bár a hátborzongatáshoz azért itt is dolgoztak rajta egy sort.

A Thin Lizzy hattyúdalának legjobban sikerült darabja a "Stone Cold Sweat", ennek a demóját is kidobta a youtube. Annyira nem különbözik a végleges verziótól, de kellett valami kemény a bejegyzésbe, mielőtt...

4 komment

Címkék: zene youtube rock pink floyd queen demó thin lizzy

Még néhány dal gyerekkorunkból (tinidiszkó, meg minden)

2018.03.05. 07:00 :: Hamster

A minap gyanútlanul álltam a megállóban, amikor hirtelen megjött a villamos... és ez elég apropó ahhoz, hogy megint dagonyázzak egyet a nyolcvanas évek popzenei poklában ;)

1987 egyfajta fordulópont volt az életemben popkultúrailag. A nyugati zenék és azok hangulata addig csak mérsékelten volt elérhető számunkra - talán a Petőfi Rádió "Reggeli csúcs" című műsora (más is emlékszik rá?) állt a legközelebb ahhoz, amit ma mindenütt hallhatunk. Ez azonban csak ízelítő volt a '87-ben már Pesten is fogható Danubius Rádióhoz képest, ahol a nap nagy részében olyan zenék mentek, amiket azelőtt úgy kellett összevadászni a kívánságműsorból. Különösen érdekes volt nyáron ebből a "fél-nyugati" hangulatból az NDK-ba átrándulni, majd onnan visszajőve rájönni, hogy annyira nem is rossz nálunk... Az év aztán a Sky Channel megjelenésével zárult, de erről már meséltem, nem is egyszer.

Ami furcsa, az az, hogy konkrétan nem sok emlékem van arról, pontosan milyen zenék szóltak nevezett rádióból, csak az maradt meg, hogy szóltak. Pontosabban két szám azért berágódott:

Az egyik a "Nothing's gonna stop me now" Samantha Foxtól. Ha a klipet is láttam volna hozzá, érteném, miért ragadt meg tizenkét éves énemben, de csak a zene miatt..?

A másik ez volt. Most már körülbelül 12 másodperce tudom, hogy az előadó Debbie Harry volt, akiről pedig már akkor is tudtam, hogy kicsoda, de fel azért nem ismertem a hangját. Még érdekesebb a szám szerzője: Chuck Lorre. Igen, az a Chuck Lorre, aki a Két és fél pasit (vagy mi a magyar címe) és a Big Bang Theory-t kitalálta. Tehetséges manus!

Na, erre a kettőre emlékeztem, de a most következő többi számot úgy kellett a netről kinéznem. Másnak is ilyen homályosak az emlékei erről az évről, már úgy értve, hogy zeneileg? Ennyire jellegtelenek voltak az akkori slágerek, mint például a fentebbi, vagy csak engem kötöttek le túlságosan más dolgok?

Oké, a Queen és Freddie Mercury már akkor is lenyűgözött (a Live Aidnek köszönhetően), de ez a feldolgozás inkább csak azért maradt meg, mert az előző számmal együtt szerepelt egy olyan kazettán, amit a korábban említett NDK-s kirándulás során n+1 alkalommal meghallgattunk az autóban. Nem rossz, de ő ennél jobbat is tudott.

Egy 1987 slágereiről szóló wikipedia oldalon ez volt az egyik első szám, ahol a címről azonnal beugrott a zene. Nem az én stílusom ez se, egy átlagos C64 játék aláfestése Wagner-opera hozzá képest - vagy csak sznob vagyok? :) Mindenesetre legalább emlékeztem rá.

A Jefferson Airplane Starship fentebbi slágere nem tudom, hogy a Danubiusban lement-e, de hogy az NDK-ban a csapból is ez folyt, az tuti! Máig érthetetlen, hogy a kötelező Erich Honecker-képek, a szpartakiádra ütemet lépve vonuló ifjak sora, a tranzit autópálya lehajtójánál totál náci stílusban üvöltöző rendőr, vagy éppen a vendéglátóhelyek magyar valósághoz képest is hihetetlen bunkó színvonala hogyan fért össze azzal, hogy mindenütt nyugati slágerek szóltak, a mozikban pedig a Beverly Hills-i zsaru ment, amit nálunk akkor még nem is mutattak be!

24 komment

Címkék: énblog zene rádió pop youtube retró popkultúra ndk nyolcvanas évek radio danubius

Russell Mulcahy: nem csak a Hegylakó

2018.02.28. 07:00 :: Hamster

Általános iskolás korunkban körbejárt a haverok közt egy fura akciófilm, amiben mindenféle őrültek karddal kaszabolják egymást, és akinek sikerül levágnia a másik fejét, abba belecsap a villám, sokszor. Én először csak azért néztem meg, mert részben a Queen csinálta a zenéjét, és bevallom, kellemesen csalódtam benne (ellentétben a Flash Gordonnal, amiben tényleg csak a zene volt - viszonylag - jó). Jól megcsinált, látványos ponyva volt, jól eltaláltan eltúlzott szereplőkkel, és bár az ilyesmire nem szoktam odafigyelni, a vágás, a kameramozgások, és az áttűnések kiemelten tetszettek. Sokszor olyan volt ez a mozi, mint egy videóklip - amiből akkor még nem láttunk olyan nagyon sokat, hiszen szinte csak a Zenebutikban adtak ilyesmit rendszeresen!

Sok évvel később (tudom, mindig így szoktak az ilyen bejegyzéseim kezdődni, de ez az igazság) tudtam meg, hogy ez azért volt így, mert a rendező Russell Mulcahy alapvetően videóklipek készítéséből élt, mielőtt filmre vitte a halhatatlan kardozókat. És nem is kispályásan csinálta ezt, például ő készítette az első videóklipet, ami a Music Television műsorán lement (és melynek a végén rövid időre Hans Zimmert is láthatjuk).

A szintén nagyon nyolcvanas évek "Bette Davis Eyes"-hoz is ő rendezte a klipet - és álljon itt cross-promotion jelleggel egy kiegészítés: ez a szám egyszer már szerepelt a blogban, a feldolgozások közt.

Jóval moziszerűbb volt a "Total Eclipse of the Heart" - igaz, a zene méltóságteljessége adta magát ehhez, és a jelek szerint Russell szeretett alkalmazkodni, tehát komoly számhoz komoly (de azért elég értelmetlen) klip, ...

... dilis ugribugri számhoz viszont dilis ugribugri (és ugyanúgy értelmetlen) videóklip járt :)

10 komment

Címkék: énblog zene film pop youtube popkultúra nyolcvanas évek hegylakó

Gibson Les Paul - a világ legsikeresebb sikertelen hangszere, harmadik rész

2018.02.08. 07:00 :: Hamster

Előző rész: a Fekete Szépség és az olcsó modellek

A világ egyik leghíresebb gitárjáról szóló sorozatban a Goldtoptól eljutottunk a Customig, de a leghíresebb változat még csak most következik!

A "Burst", a gitárok Szent Grálja

1957 végére már együtt volt minden, ami a Les Paul model jó hangzásához kellett: a megfelelő anyagok, a nyak és a test által bezárt szög, a megfelelő húrláb, és persze a PAF hangszedők. Az 1958-as idény újítása tulajdonképpen kozmetikai volt: a Standard néven elhíresült változat egyszínű festés helyett sunburst fényezést kapott, amit itt egy utánépített példányon láthatunk:

Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body) edited.jpgBy Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body).jpg: Ethan Prater derived work: Clusternote - This file was derived from  Gibson Custom 50th Anniversary 1959 Les Paul Standard (body).jpg: , CC BY-SA 4.0, Link

Az áttetsző fényezés alatt láthatóvá vált a fa mintázata, ami a hegedűkhöz hasonlóvá tette a hangszert; a fa kinézetére ekkor még nem figyeltek annyira, mint manapság, ezért nem egyformán látványosak a "lángok", sőt: az első néhány sunburst Les Paul fedlapja még nem két, hanem három darabból állt! A hangszer jól szólt, remekül nézett ki, és a fejlesztése se állt le: a nyakak egyre vékonyabbak, ezáltal könnyebben játszhatóak lettek. Csak annyi baj volt, hogy ez a vásárlókat nem érdekelte: 1958 és 1960 közt összesen 1700-valahány "burstöt" készítettek, majd a sikertelenség miatt befejezték a gyártást. Bizony, a ma is egyik leggyakrabban látható (és legtöbbet másolt) rock hangszert sikertelensége miatt kukázták!

Azonban míg a Gibson a ma SG néven ismert modellel próbálta meghódítani a piacot, a zenészek lassan felfedezték maguknak a Les Paulokat, és így a Standardeket. Különösen Angliában lett a blues és rock harcosainak választott fegyvere: az első sztár, akit ilyen gitárral lehetett látni, Keith Richards volt, az első igazán ikonikus burst játékos pedig...

... Eric Clapton, aki John Mayallhoz való csatlakozásakor vásárolt egy szintén '59-es évjáratú (bár sokan '60-asnak hiszik) burstöt. A "fehér blues" és blues-alapú rock elkezdett összeforrni a hangszerrel: Jeff Becknek is volt, Paul Kosoffnak is volt, ...

... és a Bluesbreakersbe Eric Clapton helyére beugró, majd Fleetwood Mac néven saját bandát alapító fiatal gitárosnak, Peter Greennek is volt. Érdemes megjegyezni, hogy Les Paul eredetileg egy csilingelően tiszta hangú hangszert akart magának, ez a sok fiatal pedig általában torzítva használta a sajátját. A másik furcsaság, hogy a használt sunburstök a hatvanas években pár száz dollárért cseréltek gazdát, manapság viszont több százezret is megérnek, sokszor még akkor is, ha sose használta őket híres zenész. Emiatt aztán nagy részüket nem is használják: széfekben, múzeumokban állnak, tulajdonosaik sokszor befektetési céllal vásárolják meg őket, mert az áruk évről-évre magasabb lesz.

Persze egy idő után a Gibson is észrevette a Les Paul kései sikerét, és 1968-ban újra gyártásba vette, de ezek a hangszerek már nem hozták ugyanazt a minőséget. Sőt, a cég 1969-es tulajdonosváltása után a gitárok készítési módján is változtattak: a nyak több darabból állt, akárcsak a test, új modellek jöttek ki, új hangszedőkkel kísérleteztek. Persze ízlés és sznobság kérdése, hogy vajon tényleg rosszabb lett-e a végeredmény, vagy az 1958-59-60-as modelleket csak eszmei értékük emeli a többiek fölé, mert az biztos, hogy én egy 1970-es Standardet se dobnék ki, ha hozzámvágnák :) Manapság egyébként megvásárolhatók az eredeti három modellév utánépítései, illetve aktuális gyártású burstök is, számos különböző kivitelben: ami régen "a" burstöt jelentette, az ma cherry burst esetleg tomato soup burst, de van tobacco burst, lemon burst, honey burst, és még vagy egy tucat másik is.

Néhány híres Burst

Az imént említett okból kifolyólag nincs olyan, hogy "olcsó eredeti '58/59/60-as Burst", de van néhány, amelyik gazdája okán kiemelkedik a többi közül:

Az egyik ilyen Bernie Marsden "The Beast" becenevű '59-ese, amit '74-ben vásárolt valakitől, aki egy koncerten odajött hozzá. Ez elsőre furán hangzik, de több hasonló történet ismeretes, Jimmy Page-re például Joe Walsh "erőltette" rá az "egyes számú" Les Paulját 1969-ben. Az angol hangszerboltok nem lehetnek túlságosan büszkék az akkori marketingtevékenységükre :)

17 komment · 1 trackback

Címkék: zene gitár rock blues technikatörténet eric clapton gibson gary moore les paul peter green

Thin Lizzy: egy el nem készült lemez 1974-ből

2017.12.31. 07:00 :: Hamster

Idén nem önajánlgatással akarom az évet zárni, hanem egy virtuális rockbulival. Ráadásul ez nem csak a szilveszterhez illik, hanem rögtön újévi koncertnek is elmegy, még ha nem is Bécsből :)

Amikor Gary Moore meghalt, leginkább a Thin Lizzy gitárosaként méltatták a médiában, pedig az idő, amit ezzel az együttessel - több részletben - együtt töltött, talán három évet se adna ki. Az más kérdés, hogy amikor épp nem utálták egymást, legjobb barátok voltak Phil Lynottal - 1974-ben ezért is ugrott be az újév napján kilépett gitáros, Eric Bell helyére.

Ennek a pár hónapnak nem sok nyoma maradt zeneileg, pedig Gary korántsem csak Eric helyett playbackelni állt be a bandába - annak ellenére, hogy néha azt is kellett, mint a fentebbi videón.

Persze érthető, hogy nem sokat tudunk erről a pár hónapról, hiszen az egyetlen akkor hivatalosan kiadott dal ebből az időszakból a "Little Darling" című kislemez volt. Készültek azonban más felvételek is, a BBC 1 rádió John Peel Sessions című műsora számára. Az adás létrejötte abszurd angol humornak hat: a BBC annak idején nem adhatta le a slágereket lemezről, de újrajátszathatta azok tartalmát session zenészekkel - akár a dalokat eredetileg megíró és feljátszó zenészekkel is! A műsor keretében a névadó által meghívott zenekarok általában 4-5 éppen aktuális/új számot vettek fel egyetlen nap alatt, a demónál komolyabb minőségben, de a nagylemeznél nyersebb hangzással. Esetünkben mindez azért érdekes, mert a Phil Lynott (ének, basszusgitár) - Brian Downey (dob) - Gary Moore (gitár, ének) felállás nem jutott el a nagylemezig, Gary ugyanis hamarabb továbbállt.

A Lizzy egyébként többször is járt a BBC stúdiójában; az 1974 áprilisi adás az, amivel most foglalkozunk. Csak hárman voltak, nem túl sok stúdióidővel, de lelkesen...

A "Sitamoia" a dobos Brian Downey szerzeménye, valószínűleg egy régi népdal kiforgatásával jött létre. Tulajdonképpen valahol félúton van annak a kelta-ír hangzásvilágnak a kialakulásában, ami a Whiskey in the Jarral kezdődött, és az Emeraldban, a Black Rose-ban, vagy éppen az Over the Hills and Far Away-ben csúcsosodott ki.

1 komment

Címkék: zene youtube rock rocktörténet gary moore thin lizzy

Nohabtól Búvárig, Nyugatitól Ruttkáig - bónusz zenei aláfestéssel

2017.12.25. 07:00 :: Hamster

Alapvetően a Nohab miatt hagytam magam rábeszélni erre a túrára, de titokban reméltem, hogy mást is fogunk látni: míg az északnyugati magyar-szovák-cseh határátmenet mentén a 25 kV-os váltakozó feszültséges világba kóstolhat bele az ember, a mostani úticél Ruttka környéke 3 kV egyenfeszültséggel van villamosítva, az odavezető út mentén pedig jobbára a dízelek vannak otthon. Ez eleve jól hangzott, de a valóság felülmúlta a reményeimet: a vonatokon kívül a táj szépsége mellett se lehetett szótlanul elmenni, és a kocsiban is jó hangulat volt. Rendhagyó hangulatképző elemként a szövegben levő gombokra kattintva meghallgathatod azt a zenét, ami a menet közben hallgatott rádióból szólva a fejemben összekapcsolódott az éppen készített képpel, képekkel - de tessék felkészülni arra, hogy egy szlovák punk/rock rádióról volt szó ;)

Nohabtól Búvárig, Nyugatitól Ruttkáig
Az év vonatfotós túrája: Nohabot üldözve a Felvidéken

UI: Érdekes, hogy az én weboldal- és blogkészítési ihletem állandóan egybeesik azzal, amikor ünnepnapok és/vagy vakáció miatt mindenki minden mást csinál weblap- és blogolvasás helyett. Lehet, hogy pár héttel később kellett volna feltölteni ezt az oldalt is, de annyira örülök annak, hogy megcsináltam, hogy nincs kedvem várni. Mondjuk azt, hogy ez az oldal az én karácsonyi ajándékom mindenkinek, akit érdekel az ilyesmi :)

15 komment

Címkék: zene szlovákia vasút nosztalgia trainspotting nohab hampage

Gibson Les Paul - a világ legsikeresebb sikertelen hangszere, második rész

2017.12.14. 07:00 :: Hamster

Előző rész: egy ikon születése

A Gibson első tömörtestű gitárja aranyszínű volt, mert Les Paul azt gondolta, egy elegáns hangszer nézzen is ki elegánsan. Második színként arra gondolt, készítsenek egy olyat, ami jól megy a szmokingjához...

Custom - a "Fekete Szépség"

A változtatások látványosak voltak: a feketére fényezett mahagóni testről hiányzott a juhar fedőlap, a nyak berakásai trapéz helyett négyszög alakúak lettek, a fogólap rózsa- helyett ébenfából készült, a fejre a Super 400-on látható "tört rombusz" alakzat került, a nyaki hangszedő a P-90 egy továbbfejlesztése lett, és ezen a modellen jelent meg a Ted McCarthy által tervezett ABR-1 híd is a Les Paul családban:

1954 Les Paul

Az 1954-ben piacra dobott új változat a Custom, azaz "megrendelésre, méretre készült" névvel is az exkluzivitás érzetét akarta kelteni, pedig ezek a hangszerek sorozatban készültek a kalamazooi gyárban. Becenévből sem volt hiány: sokan Black Beauty-nak hívták, a reklámokban pedig "bundtalan csodaként" (Fretless Wonder) emlegették, pedig voltak érintői, csak nagyon alacsonyak.

A névadó természetesen tévéműsorában is szerepeltette az új hangszert, mely valóban elegánsan nézett ki - és valószínűleg jobb is volt, mint a kezdeti Goldtopok. Természetesen a fejlődés nem állt meg itt: 1957-ben ezen a modellen is megjelent a Seth Lover által tervezett PAF hangszedő. Sőt, egy idő után rögtön hármat is tettek rá belőlük:

Embed from Getty Images

A Customöket eredeti formájukban 1960-ig gyártották, majd néhány évvel később feltámasztották, immár nem csak fekete színben; az eredeti recepthez más téren is hozzányúltak, tehát egy kései Customön már lehet, hogy van juhar fedlap, és a fogólap se feltétlenül ében. Az 1974-es (20. évfordulós) évjárat krémszínű változatának egy példánya különösen elhíresült Randy Rhoads  kezei közt:

... de Ozzy régi-új "pót-Randy-je" (én kérek elnézést), Zakk Wylde is ilyenen nyomult sokáig, látványos festésekkel (és aktív pickupokkal) felturbózva a régi klasszikust.

Olcsó - értsd: "olcsó" - Les Paulok: a Junior és a Special

A Goldtop és a Custom felső középkategóriás hangszerek voltak, de a Gibson a vékonyabb pénztárcájú gitárosokat is meg akarta szólítani. Az elgondolás az volt, hogy nem a minőségből adnak le, csak a sallangokat dobják el: trapéz helyett egyszerű pötty berakások a nyakon, a binding (peremdíszítés) elhagyva, domborított juhar tető elhagyva, ezenkívül csak egy hangszedőt szereltek rá. Ez lett az 1954-ben bemutatott Les Paul Junior:

Gibson Les Paul Junior

A nevezéktant kicsit megkavarva létezett egy Les Paul TV Model nevű változat is; ez alapvetően egy Junior volt, sárgásan áttetsző fényezéssel, ami állítólag jól nézett ki az akkori tévék fekete-fehér képernyőin (a konkurens Fendernek is volt hasonló színű Telecasterje ugyanezen okból kifolyólag):

Embed from Getty Images

Manapság talán a Green Day-es Billie Joe Armstrongot lehet a legtöbbet Juniorral látni - és hogy nem gyerekeknek szánt játékszerekről volt szó eredetileg sem, azt jól mutatja, hogy Gary Moore a nyolcvanas évek közepéig előszeretettel nyúzott egy ilyet a koncertjein:

8 komment

Címkék: zene gitár youtube john lennon popkultúra ozzy osbourne technikatörténet hangszerek gibson gary moore les paul