HamPLÓ

Személyhajókat könnyű videózni, mert gyorsan haladnak, a teherhajókat viszont nehezebb, főleg hegynek, mert elzsibbad az ember keze, mire kimennek a képből :) De meg kell őket is örökíteni, egyrészt mert a Dunához tartoznak, másrészt meg kimondottan környezetbarát szállítóeszközökről van szó. Ezeken a 2015 és 2017 közt készült felvételeken láthatunk tankereket, Óbudán gyártott tolóhajót, és a bejegyzés címében szereplő kirakószalagos kavicselevátort, amit egy Z hajtású önjáróhajó visz maga mellé vett alakzatban. Vagy valami ilyesmi, a hajós nyelvtudásom még nem tökéletes :)

Közismert, hogy mennyire szeretem Szlovákiát és a szlovák vasutat, úgyhogy örültem, hogy tavaly áprilisban megint eljutottam a kassai mozdonyparádéra. Sajnos a bryndzové halušky nem fért bele a kirándulásba, viszont láttunk széles nyomtávú tehervonatot, ami mindig hatalmas élmény. Mondjuk megnézném azt, aki a felüljárón állva ránézésre meg tudja mondani, hogy a széles nyomtávú vágány szélesebb, mint a nem széles, de mi tudtuk, hogy az, mert három duplaszekciós mozdony húzta-tolta:

Rušňoparáda 2025, Kassa
Mozdonyparádé és egy kis széles nyomtáv

Jó így télen visszaemlékezni a tavalyi forró nyárra, amikor a Vigadó térről a Szentendrei-Dunán át felsétahajóztunk Visegrádra! Azon az ágon még soha nem jártam Szentendrén túl, és meglepett, hogy milyen vadregényes helyenként, illetve hogy milyen sok kis átkelőhajó dolgozik rajta. Valahogy teljesen más volt, mint a sziget túloldalán a főág! A visegrádi érkezés után továbbmentünk Zebegénybe és vissza, majd Nagymaroson egy Porschét is körbefényképeztem, olyan jól nézett ki. Csodás nap volt:

Dunakanyari kirándulás 2025 júniusában
Nem csak Vácon épültek ám vízibuszok!

Nemrég írtam arról, hogy milyen kellemes dolog a vonatfotózás, ha szép tájakon csinálja az ember, és most ismét erről mutogatnék képeket, vicces módon ugyanonnan, ahol akkor kezdtem: a fonyódi "panorámapartról". Istenbizony nem járok oda rendszeresen (most voltam negyedszerre életemben), de megint ott kötöttünk ki, ...

... ráadásul még hidegebb körülmények közt: konkrétan a jég birodalmában. Amíg jött a fotóznivaló Henschel, volt időm alaposan átfázni, mert szétnyílt a csizmám. Mert mikor menjen bele a hó, ha nem akkor, amikor éppen hosszú ideig kell egy helyben állni :)

Bár mindenütt azt kérték, hogy ne menjen rá senki a jégre, természetesen volt, aki ráment, pedig az olyan sebhelyszerű túrolások (ahol két jégfelület egymásnak feszül és felpúposodik), mint itt a kép közepén látható, nem sok jót ígértek. De az is lehet, hogy ez itt már rianás utáni állapot, sajnos az iskolában mindenféle marhaságot tanítottak, csak balatonológiát nem :)

Ahogy a napfelkeltét eltakarták a felhők, úgy a naplementét is, bár a felhőtakaró változása miatt azért láttunk némi napfényt előtte.

A fények már nem igazán voltak alkalmasak vonatfotózásra, az inkább csak apropó volt, hogy kicsit még itt maradhassunk. Hatalmas élmény volt!

A címmel ellentétben igazából inkább tópartról van szó, de akkor nem jött volna ki az eszperente :) Egy hideg januári szombaton a napot Szántódon kezdtük, hogy megnézzük a jeget feltörő kompot. Viszont nem akartunk utána rögtön visszamenni Pestre, úgyhogy logikusnak tűnt, hogy az északi parti vonatokat próbáljuk meg minél több helyen elkapni.

Tavaly ilyenkor nem lelkesített volna fel ez a program, idén viszont már nem a megszokott Csörgők szaladgáltak Füred és Tapolca közt, hanem a Henschelek, melyek irtó gyorsan a kedvenc magyarországi dízelmozdonyaim lettek, már úgy értve, hogy a normál forgalomban résztvevők közül. A típus nem olyan szép, mint a Nohab, de lenyűgöző méretű, és ugyanúgy amerikai motor dübörög benne. Az más kérdés, hogy nem nagyon használják ki a képességeit, hiszen 170 km/h-val is vontathatná a vonatokat - csak itthon nincs vasútvonal, ahol ennyivel közlekedhetne...

Ha jól számoltam, a döbbenetesen sovány téli menetrendben (kétóránként egy-egy vonat a két irányba) összesen három szerelvény dolgozott, viszont mivel ezek a vonatok körülbelül minden fánál megállnak, kocsival viszonylag egyszerűen el lehet kapni őket többször is (már úgy értve, hogy szabályosan közlekedve). A balatonudvari megálló utáni enyhe ívet (lásd fentebb) előző télen fedeztem fel magamnak. Ha akár csak egy kicsit is sütött volna a nap, hangulatos lett volna a partra tett csónakokkal. A rossz fények miatt sokszor inkább videóztam, úgyhogy magamhoz képest egész sok felvétel összejött. Szerintem érdemes megnézni; szokásosan magyarázó felirat is van hozzá:

Az igazi az, amikor rögtön több Henschel is mozog egy állomáson. Most Révfülöpön találkozott a felfelé és lefelé tartó vonat, Tapolcán pedig rögtön négy géppel is találkoztunk, bár fotózni csak hármat tudtunk:

Érdekes, hogy bár a nyolcvanas években gyártott gépekről van szó, mennyire modernnek tűnnek a hazai vasúti környezetben. A másik érdekesség, hogy ezek a mozdonyok kezdettől fogva kékek, pedig évtizedeken át a piros volt a dízelek színe. Az imént látott videó egyébként a déli partra is lenéz kicsit, a Tapolcáról Kaposvárra/Pécsre tartó vonatokat ugyanis részben szintén Henschelek viszik.

Írtam már régi és új jegyekről, de a gyűjteményemből eddig fájóan hiányoztak a hajójegyek. Az a baj, hogy manapság a legtöbb jegy vagy emailben érkező PDF fájl, vagy hőpapír, és ezeket nem igazán érdemes félretenni. Az előbbit kinyomtathatod, de csak egy A4-es papírt kapsz, ami sok helyet foglal el, de legalább nem szép, utóbbi pedig egy-két hónap alatt úgy elhalványodik, hogy csak egy üres cetli marad belőle. A régiek viszont ma is érdekesek, elmúlt időkről - és erős forintról - mesélnek:

Hajójegyek
Amikor hőpapír helyett még kéregjegyeket használtak

Néhány éve, amikor elkezdtem a Balatonra hajózni lejárni, láttam egy videót, amin a szántódi komp a jeget hatalmas ropogások közepette törve indul el Tihany felé. Élőben is látni akartam egy ilyen menetet - nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összejön:

Félreértés ne essék, többször láttam már befagyva a tavat, sétáltam is rajta, de az fel se merült bennem, hogy olyankor még van valami hajómozgás. És általában nem is szokott lenni: egy bizonyos ponton leáll a komp, mint például múlt héten is. Nagyon régen egész évben jártak a hajók a tavon, néha bele is fagytak a jégbe. Később már csak néhány viszonylat közlekedett, már amikor tudott, aztán a hetvenes évektől kialakult a nagyjából mostani gyakorlat, hogy ősztől-tavaszig üzemszünet van. A komp ezalól sokáig kivétel volt, de a nyolcvanas évek második felétől ott is leálltak novemberben, és márciusban indultak újra. Csak a kétezres években álltak vissza arra, hogy a lehetőségekhez képest egész évben járjanak, és maximum nagy jégnél álljanak le, akkor is csak a legkritikusabb pár napra. Jégtörő ugyanis nincs, a kompoknak maguknak kell utat vágniuk - amíg tudnak...

A telek mostanában egyre enyhébbek, ezért azonnal felfigyeltem arra, amikor a 2026 januári hidegben arról szóltak a hírek, hogy elkezdett befagyni a Balaton. Tudtam, hogy most kell lemenni, hisz a fene se tudja, mikor lesz ilyen legközelebb! A legérdekesebb az első, reggel hét órai menet, amikor az éjszaka folyamán befagyott vízfelületet kell feltörni. Sajnos tömegközlekedéssel körülbelül lehetetlen olyan korán lejutni, de szerencsére IC barátomat is érdekelte a téma, úgyhogy autóval már fél hétkor ott voltunk Szántódréven, ahol megmaradt a szocmodern állomási épület, és még a korhű neon felirat is világít rajta (bár lehet, hogy már LED-ből van).

A tavon az északi szél a legjellemzőbb, ami az északon keletkező jég egy részét áttolja a déli partra, ezért az a kritikusabb oldal. A szántódrévi kikötő nem volt totál befagyva, csak a hajók által nem használt sarkai álltak be.

A mólók közül kiérve egy vékony csatorna volt, ami nem volt teljesen befagyva, ezt ezen a visszafele néző képen balra láthatjuk. A kompok által előző nap kijárt sáv másik felét XXL-es jégkocka jellegű darabok fedték, ezek az éjszaka folyamán elkezdtek összeállni, de csak hártya jelleggel, nem tömbszerűen. Attól nyugatabbra viszont már folyamatos fagyott felület volt.

Annak idején Ikarosz túl közel szállt a Naphoz, úgyhogy az őszi ferihegyi Ikarus találkozók igyekeznek mindig felhők mögé bújni, de a nem kimondottan kedvező időjárás ellenére is jó kimenni az Aeroparkba, amikor összegyűlnek ezek a gumikerekű klasszikusok! Szeretem, hogy nem csak az igazán oldtimerek és ritkaságok gyűlnek össze, hanem olyan járművek is, amelyekkel még én is találkoztam a mindennapokban:

VII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
A hazai klasszikusok parádéja

Nnna, és akkor itt van a videó, ami a múltkori pozsonyi bejegyzésből kimaradt. Az ő fényvillamos-verziójuk is szerepel benne, de nem csak az. És természetesen felirat is van hozzá:

Az utóbbi években valahogy mindig úgy jött ki, hogy márciusig nem hogy az országból, de még Budapestről se tettem ki a lábam. Idén ezen változtatni akartam, úgyhogy Jazzcoollal január elején kiugrottunk Pozsonyba, elviekben az ottani fényvillamost megnézni, a gyakorlatban viszont úgy általában valahol máshol lenni.

A Fő téren (Hlavné námestie) a karácsony(után)i vásár leginkább forralt bor vásár volt, úgyhogy nem nekem szólt. A háttérben az Óvárosháza (Stará radnica) látható, a felhők mögé bújó Holddal (Mesiac:).

Az óváros utcáin túl nagy tömeg - és hideg - volt ahhoz, hogy sokat fotózgassak, de emellett a látvány mellett nem tudtam kattintás nélkül elmenni. Furcsán üres volt ez az utca, pedig csak egy átjáróháznyira (SI mértékegységgel: alig 50 méterre) voltunk az óváros legforgalmasabb részétől! Jobbra a klarissza templom látható, a háztetők fölött a távolban pedig a vár. Sose fogom megérteni, hogy a mai tömegturizmus miért csak konkrét utcákra és helyekre korlátozódik! Prágában is volt, hogy este az Óvárosi főtéren nem lehetett megmozdulni a tömegtől, a Károly hídon alig lehetett átmenni a turistáktól, ellenben fent a várban alig páran lézengtek, az Arany utcácska meg konkrétan tök üres volt. Kiment a divatból letérni a fő útvonalakról? Ennyi erővel utazás helyett elég lenne GoPrós videókat nézegetni a youtube-on...

Itt egy kép a pozsonyi karácsonyi fényvillamosról. Szerintem túl rövid útvonalon keringett az óváros körül, bár átment a vár alatti csodálatos alagúton, ami mindig fénypontja a Pozsonyban villamosozásnak - ilyenkor ráadásul szó szerint is :) Ebből a szögből nem látszik, hogy miféle Tatra volt, úgyhogy gyorsan leírom, hogy egy "klasszik" K2-es.

A villamos díszítése elsősorban a gyerekeknek szólt; nekem ez az egérke (?) tetszett legjobban, ahogy az elektronikus jegyárusító- és kezelő készüléken figyelt.

Megfelelő fotóhelyet keresve felsétáltunk az Új híd járdájára, ahonnét jól meg lehet figyelni Pozsonynak azt a sajátosságát, hogy mennyire nem szimmetrikus a Dunához képest: az óváros szélén álló várral szemben erdő van, nem lakott terület. Ennek alapvetően az az oka, hogy a túloldal 1946-ig nem volt a város része: Ligetfalu/Petržalka néven önálló település volt. Sőt, a második világháború előtt/alatt a Német Birodalomhoz tartozott, nem Csehszlovákiához!

A nem lakott terület (balra) értelemszerűen töksötét ilyenkor, ami éles ellentétben van az óvárosi oldallal (jobbra). A sötétségen túl pedig Ausztria van, innen alig három kilométerre. Ehhez képest ezen az oldalon még kilométereken át tart a város, sőt, hatalmas lakótelepek húzódnak a Kis-Kárpátok völgyeiben.

Bár végre beutaztam az utolsó olyan villamosvonalat is, amin még nem jártam, meglepően keveset fotóztam. A kevés közül ez a kedvenc képem, egy alacsonypadlós Škodáról az óváros felső határán. És itt most normál esetben egy villamosos videó következne, de nem következik. Nem azért, mert nem készült, hanem hogy mindenkit meglepjek :)