Nyár elején lelkesen beszámoltam arról, hogy végre sikerült elkapnom a váci vízibuszok szerintem legérdekesebb alfaját, a 303-as típust. Mondjuk az "elkapás" szó talán túlzás, ha tudjuk, hogy a máriafürdői kikötő olyan keskeny, hogy manapság csak ez a típus tud bemenni oda a menetrendszerűen használt hajók közül, de én eddig nem tudtam :) Az akkor elkapott hajó a Héviz volt (eredetileg így, rövid i-vel írva), a nyár folyamán aztán sikerült utazni testvérével, a Keszthellyel is:

Ő három évvel fiatalabb a Héviznél: 1963-ban építették, akárcsak a nemrég bemutatott Arács vízibuszt. Mivel az alapja még az eggyel korábbi változat volt, régimódi az egész jármű, ami persze szerintem nem baj.  Volt egyébként egy harmadik 303-as is, ő Pozsonyban járt.

Élmény a máriafürdői kikötőből elindulni, hiszen inkább csatornának néz ki, mint kikötőnek - elsősorban azért, mert az is: a Nagyberekből érkező Nyugati-övcsatorna befolyása a Balatonba.

Sok vitorlás indult körülbelül akkor, amikor mi: szépen besoroltunk az egyik - egy szép 30-as cirkáló (?) - mögé, és úgy hajóztunk ki a nyílt vízre. A fotón szerintem elég jól látható, hogy a tó víze más színű, mint a csatornáé.

A menetrend úgy nézett ki, hogy a Máriafürdőről induló reggeli járat Badacsonyba ment, a másik 303-as (már hogy a Héviz) pedig Keszthelyről Máriafürdőre. A két hajó a balatongyöröki kikötőben találkozott. A nyáron többször láttam, ahogy 1-2 perc eltéréssel beállnak a móló két oldalára, az utasok átszállnak, aztán már hátráznak is ki egymás után, régimódi pöfögéssel kísért vízibalettet előadva.

Szerintem a Balaton egyik legszebb panorámája Balatongyörök felől után nyílik: láthatjuk a tanúhegyek nagy részét, a szigligeti várat, és persze a legnagyobb parti hegyet, a Badacsonyt. Itt hajózni a györöki Szépkilátó vízi megfelelőjének mondható. Igazán jól fotózni mondjuk inkább csak drónról lehetne, úgyhogy nem erőlködtem nagyon, inkább csak élveztem az utazást, ...

... a büfészakaszban beszélgetés közben időnként kifotózva az ablakon. Persze senki se gondoljon arra, hogy gyönyörködés helyett alkoholizálás folyt, mert a limonádé volt a legkeményebb dolog, amit ittunk - egyszerűen csak túl meleg volt már a nyitott fedélzeten...

Különleges élmény volt ez az út, úgy a jármű, mint a látnivalók miatt. A tanúhegyek (melyekről épp mostanában olvastam, hogy igazából nem is tanúhegyek) környéke  már a Nohab-fotózások során nagy kedvencem lett, de így a vízról új arcukat mutatták. A fentebbi videón megpróbáltam elkapni a bejegyzésben említett pillanatokat: a vitorlások közt kihajózást, a Hévizzel való találkozást, és a vízről nézelődést. Felirat is van hozzá!