Az ókori görögök - mint azt mitológiának nevezett propagandagépezetük azóta is folyamatosan reklámozza - sok mindent tudtak, amit az emberiség csak évszázadokkal később fedezett fel újra. Feltalálták többek közt a matematikát, a demokráciát, az olimpiát - és a leszbikus szerelmet. Mindez figyelemre méltó, de még náluk is többet tudtak az ókori Atlantisz-lakók, kiknek dicsőséges civilizációjáról azért tudunk oly keveset, mert múltjukat és eredményeiket - földrészükkel együtt - elnyelte az óceán. Nem maradtak utánuk romok, arannyal teli amfórák, nincsenek valós vagy vélt örököseik; mégis jelentős fejlettségről tanúskodik a puszta tény, hogy bár semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincsen arra, hogy valaha is léteztek, mindenki hallott róluk!

A kevés fennmaradt legenda egyike szerint Atlantisz lakói kezdetben háromlábú lovakon jártak, melyeket főistenüktől, Belpetetanusztól kaptak ajándékba (ti. amiért az ő hívei lettek). Az atlantiszlakók már csak ilyenek voltak: hitük folyamatosan ingadozott az egy- és többistenhit közt. Kezdetben volt Belpetetanusz, az "Egy és Oszthatatlan", majd jött Efretepsz, aki elhozta nekik a tűzgyújtás és a barbecue titkát. Ekkor más istenek is vérszemet kaptak, és sorra halmozták el ajándékaikkal Atlantisz lakóit, hogy inkább bennük higgyenek: Hadriotus például hajókat adott, melyekkel a helybeliek el tudtak jutni a legfelkapottabb üdülőhelyekre (hogy kifosszák azokat), Kolawiger pedig olyan forrást fakasztott, melynek vizétől kisimult a nők arcbőre...

A régi isteneknek még az emléke is elhalványult volna, ha Belpetetanusz nem egyezik meg Atlantisz történelmének leghatalmasabb főpapjával, Cellulitivel. Az alku értelmében az egykori főisten utakat épített és járműveket adott, cserében ő maradt a tíz különböző istenből álló Istentanács örökös elnöke (valamint az utak használati díjából is járt neki nyolc százalék). Atlantisz vallása ezentúl görög típusú többistenhit volt (Belpetetanusz egyébként jelentős jogdíjakat fizetett Zeusznak a vallásrendszer módszertanáért). Úgy tűnt, minden rendben van, csak egy apró kényelmetlenség keserítette meg az atlantisziak örömét: az újból teljhatalommal rendelkező főisten a négysávos utakhoz háromlábú lovakat adott, melyek bár igen tetszetősek voltak és nagy népszerűségnek örvendtek, viszont nehéz volt használni őket. Ennek ellenére az atlantisziak nem háborogtak, mert tudták, hogy nincs joguk utólagos panaszra, így a háromlábú lovakat sokféleképpen hasznosították, például mozgó várfalakat emeltek belőlük. Persze hagyományos célra is felhasználták őket: két lovat összekötve egész jó hatásfokkal lehetett kocsit vagy ekét vontatni. A bátrabbak nyereggel is megülték őket, de sok volt a baleset.

Pár emberöltő múlva a patkóiparban népszerűvé vált az a nézet, miszerint lovanként három patkó nem üzlet: minimum négy patára lenne szükség, de inkább ötre vagy hatra. Kísérletezni kezdtek, végigpróbálták a különböző számú lábakkal rendelkező lovak előnyeit és hátrányait (ebből arra lehet következtetni, hogy az ókori Atlantisz egészen fejlett génsebészettel rendelkezett), végül négynél állapodtak meg. Pár hónap múlva a tehetősebb atlantiszlakók már négylábú lovakon jártak. Belpetetanusz iszonyú haragra gerjedt, amikor ezt meglátta; nagy felindulásában elpusztította Atlantiszt, összes lakójával együtt. Semmi sem maradt a földrészből, a fejlett civilizáció utolsó hírmondójából, a háromlábú lovakból is csak néhány példány maradt fenn a szomszédos szigeteken, aztán kiszorította őket a tricikli.