A hosszú hétvége alatt nem csak régi villamosok közlekedtek a városban, de szombaton a 11-es pályaszámú nosztalgia kisföldalatti is fordult pár kört a Mexikói út és a Vörösmarty tér közt. A jármű kora (az átépítések ellenére a kocsi alapvetően mégiscsak 1896-ból származik) miatt ez nem fordul elő túl gyakran, úgyhogy éltem a lehetőséggel, és még időben engedélyt kértem a BKV Zrt-től, hogy a kocsiszíni csarnoktól az alagút végéig követhessem az "Öreg Hölgyet".

A világ első alacsonypadlós, forgóvázas villamosának ma is működő példánya: a 11-es kocsi. Hogy nem csak számunkra érdekes a Siemens és a Schlick által tervezett és gyártott jármű, azt az is mutatja, hogy az egykor épült húsz kocsiból kettő külföldi múzeumokban található: egy - a 12-es - a Hannover melletti Wehmingen társadalmi munkában üzemeltetett gyűjteményében, és egy - a 19-es - a Maine állambeli Kennebunkportban. Az 1-es és a 19-es pedig a Deák Ferenc téri múzeumban látható. A fentebbi fotón a háttérben a szemfülesek egy raktárként használt régi pótkocsit is felfedezhetnek, ezeket 1959/60-ban építették (közülük egy - a 81-es - szintén a Deák téren van).

A reggeli napsütésben azt is meg sikerült örökítenem, ahogy a bevezetőben említett nosztalgia villamosok megérkeznek a Mexikói úti végállomásra, mely rögtön a kocsiszín mellett található.

Szintén a bevezetőben említettem, hogy ezeket az öreg kocsikat többször is átépítették. Ez azt jelenti, hogy 1973/74-es selejtezésükkor állapotuk - kevéssé meglepő módon - nem egyezett a gyártáskorival: hosszú életük során átépítették az ajtókat (eredetileg  rövidebb és egyszárnyú volt), lerövidítették a patkó alakú üléssort (hogy több állóhely legyen), átépítették a menetkapcsolót, a fényszórókat, az áramszedőket; a forgóvázakat pedig többször lecserélték (egyszer a BSzKRt a harmincas években, és egyszer a Fővárosi Villamosvasút az ötvenes-hatvanas évek fordulóján).

A 11-es akkumulátoros tolatókocsiként maradt fent - a telepek az utastér helyére kerültek -; működőképes helyreállításakor többek közt arra is ügyelni kellett, hogy az áramszedője a mai üzemre is alkalmas legyen. A végeredmény egy olyan gyöngyszem, ami egyszerre üzemképes és szép.

Indulásra készen az alagút lejárata előtt.

A felszíni mozgások közben megpróbáltam megörökíteni a jármű hangjait: a szűk ívekben sikító kerekeket, a motor morgását, a fa szerkezetű kocsiszekrény recsegését. Érdekes volt az is, hogy mivel a járműnek nincs légfékje, kigurulás után mindenféle hang nélkül állt meg. Aztán jött az, amit már kis korom óta ki akartam próbálni: a lemenetel az alagútba!

Egy archív fotó Geoffrey Tribe-tól, 1969-ből, "csak úgy": akkor így nézett ki a (valószínűsíthetően a) 3-as számú motorkocsi belseje.

Talán nem én voltam az egyetlen gyerek, aki mindig is szerette volna közelről megnézni, hogyan is végződik a vonal a Vörösmarty téren. Nos, egy pontosan olyan falban, mint amilyen az alagút két oldalán is van :) Egyébként ez a kocsi igazi közege, csak sajnos nehéz jól fotózni, hiszen az alagút szűk, a forgalmi kocsik is állandóan forognak a kihúzóvágányon. Ezúton is meg szeretném köszönni a BKV Zrt. munkatársainak a képsor létrejöttében nyújtott segítségüket!

Szintén kihagyhatatlan a "régi és új" című kompozíció. Ezen túl az egyéb műszaki megoldásokat is érdemes megnézni: a födémet, a felsővezeték kialakítását (nem drót, hanem egy vékony sín)!

És a bejegyzés végén még egy videó - a nosztalgia kocsi kívül-belül, alul-felül. Különösen nagy élmény az állomásokon a közeledő majd távolodó kocsi mélyen búgó hangját hallani, ezt sajnos a kamerám nem nagyon tudta megörökíteni. De az áthaladást jelző csöngetés (a kocsi a közbenső megállókban nem állt meg, mivel kis befogadókéepssége miatt az újabb utasok felszállása nehézkes lett volna, kiszállni pedig senki nem akart:) is tetszett.

Még jó hosszú életet kívánok a 116 éves Öreg Hölgynek!