Van valami önsanyargatás abban, ha az ember két fokban kitalálja, hogy fel akar menni a Citadellához a várost fotózni, nekem meg pont ez jutott az eszembe múlt héten. És megérte, mert olyan nyugtató hatással volt rám a látvány, hogy kicsit félek is, hogy a jövőben vényre fogják adni:

Tudom, ferdén áll a horizont, de kit érdekel? Különben se a kép ferde, hanem a Duna van túlemelve, hogy a víz gyorsabban be tudja venni a kanyart ;) Fotózgatás közben havazni kezdett, némi köd is jött, úgyhogy a kattogtatást a lencsére csapódó vízcseppek tovább nehezítették, mégis élveztem. Gyönyörű ez a város!

A Lánchídon kívül végre ki van esténként világítva a Szabadság híd, az Erzsébet híd, és újabban a Margit híd is - csak én gondolom, hogy lassan a Petőfi híddal is kellene valamit kezdeni?

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és videóztam egy kicsit - valamiért állandóan villamosok kerültek a képbe ;) Hogy a közeli zajokat (autók, a kamera mikrofonjába teljes erővel belefújó szél, illetve Jazzcool koma DSLR-jének pittyegése és csattogása) elnyomjam, rákevertem némi zenét a hangsávra a youtube kínálatából. Bár elég közhelyesnek tűnhet a választás, az az igazság, hogy három óra válogatás után se találtam jobbat.