Azt hiszem, még sose láttam a Szentháromság teret és a Tárnok utcát üresen: az utolsó előtti buszról (az utolsó kicsit később ment el mellettem) leszálló utasok sietősen szétszéledtek, illetve szerencsére ugyanazzal a csodaszarvassal elmentek a formatervezett luxusgettóblaszterjükből valami igénytelen vackot bömböltető helyközi menő csávók (ha helyiek lettek volna, akkor maradtak volna) is, és végre megint lehetett hosszúakat exponálni.

Lassan megpróbáltam leszakadni a Mátyás-templomról és a Halászbástyáról, de ez - szerintem érthető okokból kifolyólag - nem ment egyszerűen: szabályszerűen megbabonázott a látvány, illetve az, hogy egy ekkora városnak ennyire a közepén érzésre tökegyedül voltam.

A köd valahol a Várnegyed magasságában sűrűsödött be igazán: a Tóth Árpád sétányról lefelelé nézve viszonylag jól lehetett látni, de a Krisztina téri templom tetején a keresztet inkább csak sejteni lehetett, pedig az körülbelül egy magasságban lehetett velem.

Paradeplatz a Herrengasse felől jőve. Valahol itt lehetett az a lámpaoszlop, aminek kiskoromban egyszer úgy nekirohantam, hogy kicsit még mindig érzem - még az is lehet, hogy a konkrét oszlop is megvan, csak meg kéne keresni, melyik feltűnően görbe :)

A Csonka-palota (ha van Csonka-templom meg Csonka-torony, akkor ezt is kár ebben az állapotában állandóan lehonvédfőparancsokságozni), a háttérben a sakkozógépes Kempelen Farkas által tervezett Várszínház tetejével. Körülbelül ennél a képnél jutottam el a fázásnak abba a stációjába, hogy inkább hazafelé vettem az irányt, pedig a kivilágított palota elég vonzó téma lehetett volna... azóta is sajnálom.