... de a jelek szerint nem az olvasók, hanem saját magam miatt nem hagyom abba a bloggolást. Novemberben még csak a munka és az élet sodort távol a klaviatúrától (kevésbé költőien fogalmazva: az éjszakai gép előtt ülés helyett inkább aludtam), decemberben viszont már konkrétan úgy gondoltam, hogy minek fárasszam magam, ha senkinek nem hiányoznak a bejegyzéseim. Aztán a minap csak nem bírtam magammal, és látom, valaki már meg is örült ennek :) Hogy gondjaim vannak a neten kifele fordulással, arról már többször siránkoztam, úgyhogy - gondolom - senkit nem lepett meg, hogy egyszercsak elmaradtak az újabb írások, képek, videók... aztán egyszercsak elkezdett hiányozni. Nekem.

Mert jó és szép, hogy esténként regenerálom magam, de annyira semmittevőnek éreztem magam a karácsonyi szünet végére, hogy az már fájt. Például ugyan szeretnék minden nap órákat gitározni, de nem tudok, mert hamar megfájdul a csuklóm, a youtube/TV nézegetése meg egy idő után rettentő unalmas (ráadásul a nyakam is mindig elzsibbad a mozdulatlanul gúvadástól). Kell valami mást csinálni, "alkotni", még ha általában nem is sikerül vele visszhangot keltenem. Szóval ha nem is olyan mennyiségben, mint novemberig (jézusom, gyakorlatilag kétnaponta írtam valamit, amin előtte három napig dolgoztam:), de időnként megpróbálok újra bejegyezni ide, aztán meglátjuk, meddig tart a lelkesedés. Persze azért remélem, hogy lesz, aki elolvassa :)

Most pedig következzék Conway Twitty egy kis Hammond orgona, egy gyönyörű 24 bundos (nem tipikus) Les Paul Double-Cut, és Gary Moore:

Ez egy kései darab (2001-es), és Gary nem aprózza el a beleélést. Izzadni se pózolásból izzad, hanem mert ilyen szinten nyújtogatni a húrokat nehéz fizikai munkának is elmegy! A végén azok a fura hangok pedig szinte alig hihetőek, hogy nem valami "oda-vissza" tremolóval lettek megszólaltatva...