Az elmúlt évtizedekben voltak ugyan próbálkozások évadnyitó rendezvények megtartására, 2024-ben azonban különleges apropója volt a témának, ugyanis a főváros úgy döntött, hogy át akarja alakítani a Duna-partot, csak az nem derült ki a hajósok számára, hogy velük mi lesz. Ennek megfelelően egyfajta figyelemfelhívásként rendezték meg a "tavaszi kirajzást", melyen huszonegynéhány hajó vett részt - és nagy részükön ingyen utazhatott az, aki regisztrált:
Tavaszi kirajzás 2024
2024.09.14. 18:00 :: Hamster
2 komment
Címkék: budapest közlekedés város duna hajó hampage
A nap lement, mi meg csak néztünk
2024.09.13. 06:00 :: Hamster
Ez megint egy olyan bejegyzés lesz, amiben semmit nem akarok mondani, és még a váci vízibuszokról se akarok képeket mutogatni, egyszerűen csak meg szeretnék örökíteni egy pillanatot:
Tavaly Siófokról mentünk születésnapi naplementézni, és mivel a változatosság gyönyörködtet... most is. De előtte mentünk egyet Lelléről is. Jó ötletnek tűnt, mert onnan a Badacsony katamarán járta az esti sétamenetet, és úgy tippeltem, hogy a nyitott elülső fedélzetről remek kilátás lesz.
Mivel volt egy kis időnk az indulásig, a mólón múlattuk az időt, eközben hajózott ki az Irokéz nevű 70-es cirkáló. Mindig klassz ilyen nagyvadat látni!
Nemsokára mi is elindultunk. A katamarán először nagyjából Zánka felé haladt, majd ráfordult a mi szemszögünkből nézve valahol Ábrahámhegy mögött lemenő napra. Útközben néhány vitorlás is elment mellettünk; a jelek szerint ők nem akartak a sötétben kint maradni.
A ráfordulástól kezdve legalább fél órán át folyamatosan a nap fele mentünk, ami egyrészt klassz látvány volt, másrészt viszont mindenfelé másfelé kellett nézelődnünk, hogy ne vakuljunk meg. Legközelebb hegesztőmaszkban jövök :) Gyakorlatilag végig "vakon" fotóztam, mert nem mertem a tükörreflex keresőn át a napba nézni. Igazából azt se tudom, mennyi idő után károsítja a gépet az ilyesmi, vagy hogy egyátalán károsíthatja-e (logikusnak az tűnik, hogy igen) - ha valaki szakszerűen meg tudja válaszolni a kérdést, azt megköszönöm. A fő műsorszámot aztán már szabad szemmel is meg lehetett nézni:
Szólj hozzá!
Címkék: énblog balaton utazás videó képek naplemente hajó katamarán badacsony ms
A Velencei-tavi szárnyashajó
2024.09.11. 06:00 :: Hamster
Ha valaki menetrend szerinti járattal akar áthajózni Agárdról a tó szemközti oldalán levő Szúnyog-szigetre, valószínűleg valami aranyos úszó szappantartóval fog menni. Azzal is jópofa a foltokba tömörülő nádasok közt kanyarogni, de szokott az agárdi móló mellett egy komolyabb gép is állni:
A nyolcvanas évek elején egyszer mentünk vele a családdal, de akkor azt gondoltam, hogy ez is csak egy olyan vízibusz, mint amilyennel Pesten szoktunk utazni. Azt nem vettem észre, hogy ez a hajó kisebb azoknál - és áramvonalasabb is:
Különösen mellette elúszva (már hogy vízijárművel) tűnhet fel a hajótest indokolatlannak tűnő vonalvezetése. Ez azonban csak most indokolatlan, mert eredetileg nagyon is szükség volt rá:
Forrás: Fekecs Gábor a hajoregiszter.hu-ról
A ma Nadap névre hallgató vízibusz ugyanis eredetileg szárnyashajónak épült Vácott! Az ötvenes évek végén itthon még szinte ismeretlen volt ez a műfaj, és jó ötletnek tűnt egy ilyen járművet kifejleszteni a magyar vizekre. Néminemű kísérletezés után 1962-ben itthon tervezett és gyártott hajótesttel - valamint egy ezerkétszáz lóerős szovjet motorral - kezdte meg próbáit a Fecske névre keresztelt csodajármű. Jó hajózási tulajdonságai voltak, de ekkorra a Mahart már beszerzett két Sirály sorozatú hajót a Szovjetunióból, így nem igazán volt igény a kisebb méretű magyar típusra. Ragozhatnám a témát a rendelkezésemre álló kevés információ alapján, de szerintem érdemesebb elolvasni a főtervező visszaemlékezését itt!
5 komment
Címkék: énblog hajó technikatörténet szárnyashajó vízibusz Velencei-tó Nadap ms
Az északi part idén is a Nohabé volt (legalábbis hétvégéken)
2024.09.09. 06:00 :: Hamster
Tavaly elég nagy csinnadratta volt akörül, hogy a hatvanadik születésnapját ünneplő M61-es sorozat tagjai nem csak a retró hétvégéken (lásd itt és itt) bukkantak fel utolsó bevetési területükön, a Balaton északi partján, hanem minden hétvégén. A kezdeményezés sikeres lehetett, mert idén is minden szombat-vasárnap ment néhány kört egy Nohab, de valahogy sehol nem olvastam erről - egy fórumban elejtett megjegyzés kivételével, ami kíváncsivá tett. Persze biztos azért nem jutott el hozzám az infó, mert nem vagyok tagja semmilyen nohabos csoportnak vagy listának, de meglepő, hogy nem reklámozták jobban, mert ezt a mozdonyt még a nem-vonatmániások is szeretik:
Az idei retró hétvége első napján morogtam egy sort, mert a nap elment, amikor a "vékonycsíkos" gyorsvonati kocsikat vontató, múzeumi védettségű 001-es mozdony elindult Badacsonyból, aztán három héttel később a Boglárról érkező hajóról leszállva véletlenül kiszúrtam, hogy bár a menetrend alapján már rég el kellett volna mennie annak a vonatnak, amit aznap a Nohab vontatott, a valóságban még nem ért ide. Naná, hogy a tervezett ebédet el kellett halasztani addig, amíg megjött és továbbindult!
Mivel ugyanaz a mozdony húzta ugyanazokat a kocsikat, ezek tulajdonképpen a három héttel korábbi képek, csak szebb színekkel :) Persze nem nagy öröm, hogy késett a vonat, de én csak kihasználtam a lehetőséget...
Egy augusztusi hétvégén szintén nem a Nohab miatt mentem le a tóhoz, de azért úgy állítottam össze az útitervet, hogy kétszer is el tudjam kapni a "turcsiorrút". Az első kinézett hely a lerágott csontnak számító szepezdfürdői ív volt, amiről szerintem minden vonatfotósnak több száz képe van, mert bizonyos napszakokban ez a nagyon kevés olyan hely egyike, ahol nem süt szembe a nap. Ezt viszont más is tudja, emiatt mások is várták a mozdonyt, plusz volt ott egy biciklis csoport is, úgyhogy nem tudtam azt a beállítást megcsinálni, amit szerettem volna.
A másik hely a számomra tavaly óta kötelező körnek számító Örvényes megállóhely volt. Az oszlopok miatt itt csak elég hegyes szögben lehet rálátni a vonatra, de imádom a hangulatát! A képen az is látható, hogy vasárnap délután idén is egy Bézé szerelvénnyel ment át Füredről Tapolcára a mozdony, hogy megspórolják az üres gépmenetet. Szerencsére egy "börtönbézé" becenevű bicikliszállító kocsi gurult rögtön a mozdony után, úgyhogy ismét nagyképernyős rálátásom volt a "kutyaorrú" nosztalgiamozdonyra:
2 komment
Címkék: énblog balaton közlekedés utazás képek vasút nohab nosztalgiavonat
Fog(askerék)csikorgatás a Svábhegy oldalában
2024.09.07. 18:00 :: Hamster
Mindig gondban vagyok, amikor szöveget kell írni a fogaskerekűs képek alá, hiszen szinte semmi se változik rajta: 1973 óta ugyanazok a járművek járnak ugyanazon a vonalon. Az apróbb felújítgatásokon, a viszonylatszám homlokfalra ragasztásán, és az átlagember számára nem látható biztosítóberendezés-cserén kívül a legnagyobb változás az volt az elmúlt ötven évben, amikor pár megállót (Szabadság-hegy, Gyöngyvirág utca) átneveztek. De ettől még néha fel kell menni a hegyoldalba!
2023 tavaszától 2024 tavaszáig a Fogason
Csend és fog(askerék)csikorgatás a Svábhegy oldalában
9 komment
Címkék: budapest tömegközlekedés vasút villamos hampage fogaskerekű
Arácsolás
2024.09.05. 06:00 :: Hamster
Nemrég láthattunk egy szó szerint fapados alumínium vízibuszt, most nézzük meg a "de luxe" változatot, mellyel a Balatonon találkozhatunk:
Tavaly már írtam az 1963-as gyártású Arács motorosról, de nem bírtam ki, hogy ne utazzak vele idén is. A bevezetőben említett budapesti tesójával ellentétben az ő hátsó fedélzete még mindig nyitott, nem is akárhogy:
A tető gyárilag ilyen, az ülések nyilván nem :) A manapság nyáron jellemző hatszáz fokokban ez az elrendezés nem feltétlenül praktikus, de esti sétahajózásra remek lehet - amit sajnos idén se próbáltam ki.
Eddig háromszor mentem a hajóval, ebből az első két alkalommal kevés utas volt, úgyhogy csendes utunk volt: hátra lehetett dőlni, a világ nagy dolgain elmélkedni, közben a víz csobogását hallgatni, és iszogatni valamit a kiszáradás ellen (a citromfüves limonádéjuk kimondottan ízlett). Harmadik alkalommal teltház volt, több társasággal a fedélzeten. Haverok és ismerős családok beszélgettek egymással vetésforgóban, zene szólt, gyerekek rohangáltak az emberek közt, egy kutyus pedig odaült a helyemre, amikor előrementem a büfébe - ez egy egész más élmény volt, de szintén nagyon tetszett!
11 komment
Címkék: énblog balaton utazás videó képek hajó vízibusz aracs ms
Hat kép hetvenhétből
2024.09.03. 06:00 :: Hamster
Az előző bejegyzésben azt írtam, hogy kicsit ráuntam a budapesti villamosokra, aztán másnap beestek ezek a képek a postafiókomba, és rájöttem, hogy mégis itt az ideje budapesti villamosokról írni :) A fotókat Karl Holzinger készítette 1977. augusztus 29-én, ami a jelek szerint egy enyhén felhős hétfő volt.
2000-es ikerkocsi indul 33-asként Óbuda felé a Váci út Nyugati - akkor Marx - téri végéből. Érdemes megnézni, hogy a háttérben távolodó pótkocsis szerelvény mögött épp a sínt hegesztik. Pontosabban egyvalaki éppen szünetet tart a hegesztésben, amíg elmegy a villamos, hárman pedig segítenek neki ebben :)
Az Árpád út - Váci út torkolatában vagyunk, és egy másik 2000-es ikerkocsit látunk, mely 10-es villamosként kanyarodik a Megyeri csárda felé. A balszélen látható kék-fehér ZiL-nek szinte hallom a hangját, ahogy kanyarodás után gyorsítani kezd.
1980 szilveszteréig a Szent István téri piac mellől indult az egyvágányos 8-as villamos. A külföldi villamosbarátok gyakran fotózták ezt a végállomást, mert elég egzotikus látvány volt, főleg azzal a díszes homlokzatú házzal a háttérben balra.
15 komment
Címkék: budapest 1977 város képek tömegközlekedés villamos utcakép városkép gépsárkány kulfoldi szemmel Karl Holzinger
A 2024-es balatoni előszezon
2024.08.31. 18:00 :: Hamster
Huszonnegyedik éve csinálok életképes oldalakat a budapesti villamosokról, és asszem kicsit rájuk untam. Csodálatos dolog a kötöttpálya (ezt a szót miért kellene külön írni?), de van egy olyan tulajdonsága, hogy korlátozott számú járművet lehet megörökíteni centiméterre ugyanazokon a helyeken. A budapesti villamoshálózat a legnagyobbak közt van, úgyhogy el lehet vele tölteni elég sok időt, de mivel mostanában se új vonalak, se új típusok nem várhatók, el kell foglalnom magam valami mással. A balatoni személyhajózás tökéletes elterelés: bár a járművek száma még korlátozottabb, a kikötőket leszámítva viszonylag kis esélye van annak, hogy pont ugyanott örökíts meg valamit, mint korábban. Ráadásul levegőn van az ember, szép környezetben. Méghozzá milyen szépben! Mellesleg pedig vonatozni is lehet, ha mégis hiányozni kezd a kötöttpálya :)
Ezen az oldalon a 2024-es előszezonhoz kapcsolódó képes-videós útibeszámolókat találhattok, pontosabban nem is a teljes előszezonhoz, csak az első kétharmadához. Konkrétan az első menetrend szerinti hajótól elindulva szépen "levadásszuk" az új járműveket, sétahajózunk régi masinákkal, eljutunk A-ból B-be kevésbé régiekkel és újakkal, plusz látunk pár munkagépet, és meglátogatjuk a Sió új zsilipjét is:
A 2024-es balatoni előszezon
Balatonnal a Balatonon, Tomajjal Tomajba, és persze sok sétahajózás
Szólj hozzá!
Címkék: énblog balaton közlekedés utazás hajó hampage komp katamarán nosztalgiahajó
Északi oldal, déli oldal
2024.08.30. 18:00 :: Hamster
Megint elég sokat kellett várnom vonatokra, közben jött ez-az: hol madzaggal, hol anélkül - és most is belefért valami munkagép, mint a múltkor:
Szólj hozzá!
Címkék: balaton közlekedés videó szili vasút bzmot csak egy videó
Ki viszi át a tucctucct? (Nagy Lászlótól ezúton is elnézést kérve)
2024.08.29. 06:00 :: Hamster
A négy régi és a két új balatoni komp alapvetően a szántódi és a tihanyi rév közt éli életét. Idősebbek meséltek ugyan arról, hogy a hetvenes években rendszeresen használták őket "koktélhajónak", különböző koncertek helyszíneként, de én erről lemaradtam.
Idén nyáron többször belefutottam az egyik régi kompba a tó közepén. Már messziről hallani lehetett a dübörgő nem-is-tudom-mi-ezt (nem a klasszikus kilencvenes évekbeli tucctuccnak tűnt, de nem értek hozzá), ami nagyon nem az én stílusom, úgyhogy szerintem ezt a járatot ki fogom hagyni :) Az egyik szombaton aztán nem a tó közepén találkoztam a Baross Gáborral, hanem a füredi személykikötőben:
Sajnos a távolból nem láttam, hogy ténylegesen kikötött-e, vagy csak odaállt a móló közelébe, de számomra szokatlan látvány volt. Mire közelebb kerültünk a parthoz, már továbbállt, csak egy ilyet tudtam kattintani rá a kikötőből éppen kihátrázó Jókai nosztalgiahajó társaságában.
Láttam már itt a két új kompot az évadnyitón, illetve van egy régi tévéfelvétel, amin a KFT a "Balatoni nyár" című számot playbackeli valamelyik régi kompon a nyugati oldalon, de szívesen lefotóztam volna ezt az odaállást is. Nem tudom, hogy mindig beáll-e ide, szóval aki tudja a megoldást, nyugodtan írja meg kommentben, mert ha rendszeresen, akkor rászervezek egy fotótúrát :)
UI: A bejegyzés végén nem akarom visszatartani ezt a történetet a viharban nádasba sodródott koktélhajóval.
Ez megy most