Már többször tanúbizonyságát adtam annak, hogy a hazai villamosüzemek közül (Budapest után) a szegedi a kedvencem. Az idén huszonöt éves közlekedési oldalam ünneplése végett most megint beletúrok a képeim közé, megmutatni, hogy mekkora utat tett meg a szegedi villamos 2000 óta.
2001 szeptemberében egy különösen kedves emlékű kiránduláson vettem részt egy internetes társasággal. "Csárterjáratunkkal" (azóta se tudom, ki követte el ezt a feliratot) mindent bejártunk, amit csak tudtunk. Itt épp a Kálvária téri kitérőben várjuk, hogy elmenjen a menetrend szerint szembejövő kocsi, mi pedig behaladhassunk az akkor még egyvágányú szakaszra.
Budapestről már 1983-ban eltűntek a Bengálik (csak nosztalgiaként tértek vissza sokkal később), a három vidéki üzemben viszont még bőszen dolgoztak a kétezres évek elején. Szeged volt a legszínesebb élőhelyük, hiszen itt nem csak egyetlen vonalon lehetett fotózgatni őket, hanem hármon is. Ráadásul voltak izgalmas üzemi részek, például a 3-as és a 4-es vonalak közti összeköttetés a Dugonics térnél. Az "ipszilonozás" jellegű fordulásnál használt csonkavágány olykor-olykor rövidnek bizonyult, ilyenkor néha kitolták a kocsik végét az aszfaltra.
Az érdekesség kedvéért el lehet mondani, hogy régen itt továbbment a villamos a Tisza irányába, szóval aki továbbfutott a sín végénél, az igazából csak nosztalgiázott :)
A Széchenyi téren járunk 2004-ben; balra az ikerkocsi - aminek csak az oldalát látjuk - már rég nosztalgia, a Bengáli viszont még aktívan dolgozott akkor.
Ez megy most