HamPLÓ

Sok éve mutogattam videókat a Chicago környékén egy lakóövezeti utca kellős közepén nagyvasúti szerelvényekkel közlekedő elővárosi vonalról, és meg mertem volna esküdni, hogy annak kapcsán mutattam egy német példát is. Igaz, nem utasszállító vasutat, és nem is menetrend szerint járót, de azért mókásat: egy iparvágányt, ami az Alstom (ex-Bombardier, ex-DWA, ex-volt-az-már-mind-is) bautzeni gyárát a nagyvasúttal köti össze. Hirtelen nem találtam meg a keresővel itt, a youtube viszont feldobta ezt a videót, amin egy legújabb generációs InterCity Express szerelvényt vontatnak át a házak közt. Igaz, ezek pont a nagysebességű szerelvény nem hajtott kocsijai, de azért mókás biciklisávot keresztező "szuperexpresszt" látni:

A videón az is látszik, hogy nem csak a magyar magánvasutak használnak régi mozdonyokat: a közvetítőkocsikkal körbevett ICE előtt egy Nyuszifül, mögött pedig egy NDK eredetű, csatlórudas síndöcögény dolgozik.

Itt egy másik videó, ez egy hosszabb (de még mindig nem rendes) ICE szerelvény. A szerelvény elején egy dízel-Traxx sivít, de a végén itt is a sárga "vebfabrik" mozdony dolgozik. A teherkocsikra vélhetően a megfékezettség (féksúly?) miatt van szükség, elég meredek ez az utca.

A múlt héten szólóban közlekedő két "Tátra" villamoskocsi március 8-án összekapcsolva közlekedett, de nem úgy, ahogy szokásos. Normál esetben a kétkocsis szerelvényben a kocsik feneke egymás felé, ennek megfelelően az egyik vezetőfülke erre, a másik arra néz, most viszont mindkét vezetőfülke menetirányba nézett, tehát a hátsó kocsi vezetőfülkéje az első kocsi hátsóját bámulhatta. És vice versa:

Ilyen felállás csak a budapesti Tatrák első hónapjaiban volt, hogy a szerelvények hajnalban a ma is ismert, fenékkel egymás felé néző módon indultak el a kocsiszínből, majd a reggeli csúcs után a kocsikat szétválasztották, és szólóban jártak. A délutáni csúcshoz aztán megint összekapcsolták őket, de úgy, hogy a vezetőállások egy irányba néztek, tehát a szerelvény végén nem volt vezetőfülke. Este aztán megint szétkapcsolták őket, és ismét szólóban jártak. Ez az időszak annyira rövid lehetett, hogy nem hogy lemaradtam róla, de még fotót se nagyon találtam egy irányba néző összeállításról. 

Az egyirányú - szóló vagy egy irányba néző kétkocsis szerelvény - közlekedéshez szükség volt arra, hogy a vonal mindkét végén fordítóhurok legyen, és ez akkoriban teljesült - akárcsak most, bár a lenti végállomás már nem a Moszkva tér (akkor akkor úgy hívták) volt, hanem a Szent János kórház. Ezen a képen jól látható a "normális" és az "AB+AB" szerelvény közti különbség hátulról.

Szemből-félszemből mondjuk csak az igazán figyelmesek vehetik észre, hogy a második kocsi "szemei" is előre néznek :)

Gyerekként imádtam volna a hátsó ablakban lógni! Mellesleg a Szent János kórháznál levő hurok nagyon kellemes hely lett ahhoz képest, amilyen régi emlékeimben volt. Kár, hogy a "zöld villamos" nem működik.

Itt az "AB+AB" betűsor megfejtése: az első kocsinak (balra) a vezetőfülkével átellenes - azaz "B" - vége a második kocsi (jobbra) vezetőfülkés, azaz "A" végével néz farkasszemet. Ez az egyszerű A meg B vég jelzés egyébként csak az ilyen rövid kocsiknál működik: a Ganz csuklósoknál a középső rész jelzése C, a hannoverieknél M, a hosszú CAF-oknál meg teljesen elgurult a labda, ott C1, S1, R1, S3, M, S4, M, S4, R2, S2, C2 részek vannak, hogy valami rettentő érdekfeszítőt is írjak :)

Sajnos a hátsó ablak mindig foglalt volt, úgyhogy onnan nem videóztam, de a hangulatot azért megpróbáltam megörökíteni. Meg a kocsik hangját, hiszen ezekben a modernizálatlan kocsikban nem sípol úgy a szaggató, mint a modernizáltakban.

A csehszlovák gyártású Tatra T5C5 villamosok a nyolcvanas évek elején új korszakot nyitottak a budapesti villamosok történelmében. Megkockáztatnám, hogy a "Tátra" volt az első jó villamos a városban: nem rázta ki az ember lelkét, gyors volt és világos belső terű, és főleg volt fűtése, ami a második világháború után teljesen kiment a hazai divatból. Ráadásul sok hely volt benne, bár ennek az volt az ára, hogy nagy(obb) szélessége miatt nem járhatott mindenütt. Ez a korlátozás a mai napig megvan, ezért nem tudják leváltani velük a Szabadság hídon és a pesti Duna-parton közlekedő, utazási minőségben rosszabb Ganz csuklósokat. Persze ideális esetben már egyik típusnak se kellene közlekednie, de ez van, ezt dobta a gép...

Az elmúlt 25 évben a budapesti Tatrák túlnyomó részét modernizálták, csak néhány maradt meg az eredeti vezérléssel, és most elkezdett lejárni az idejük. Szerencsére nem kohóba mennek, hanem nosztalgiaállományba és tartaléknak, a modernizáltak pedig értelemszerűen mind maradnak. A "klasszikus" korszak elmúlásának tiszteletére 2026 tavaszán több vonalon is tiszteletét teszi néhány modernizálatlan kocsi, illetve vasárnaponként az első időszakban használt szóló, illetve "AB-AB csatlású" formában közlekednek az 59-esen - egyik vasárnap így, másikon úgy. Azért így, mert 1980-ban az első hónapokban nem csak a ma is használt módon, fenékkel egymáshoz csatolva (AB-BA csatlás) jártak, hanem szólóban is:

... illetve úgy, hogy mindkét kocsi eleje a menetirányba nézett. A dolog úgy működött, hogy a szerelvények a ma is ismert, fenékkel egymás felé néző módon indultak el a kocsiszínből. A reggeli csúcs után a kocsikat szétválasztották, és szólóban jártak, ahogy itt fent látjuk. A délutáni csúcshoz aztán megint összekapcsolták őket, de úgy, hogy a vezetőállások egy irányba néztek (AB-AB csatlás), tehát a szerelvény végén nem volt vezetőfülke. Este aztán megint szétkapcsolták őket, és ismét szólóban jártak. Állítólag a személyzet utálta ezt a hercehurcát, hamar fel is hagytak ezzel a gyakorlattal.

2026. március 1-én a 4200-as és a 4349-es pályaszámú kocsi szólózott az 59-esen. A szélvédő fölött még a mostanában használatos LED-es kijelzők láthatók, de már dolgoznak azon, hogy visszakapják az eredeti tekerős vászonszalagos szerkezetet, ami annak idején hatalmas újdonság volt a fix táblák helyett.

Egy sikertelen 2024-es próbálkozás után tavaly végre sikerült utaznom a Pozsony és Bécs közt közlekedő Twin City Liner hajóval. Bevallom, hogy bár vízsugárhajtású katamaránról van szó, valahogy nem nyűgözött le - a szárnyashajó gyorsabb is, szexibb is :) Igaz, itt tökéletes helyen van ahhoz, hogy a Bécsbe kiránduló tengerentúli turisták egy napra leugorhassanak vele Pozsonyba és vissza. Bővebben az útibeszámolóban:

Twin City Liner: kéttestű hullámgenerátorral Pozsonyból Bécsbe
A (víz)sugárhajtású katamarán

Személyhajókat könnyű videózni, mert gyorsan haladnak, a teherhajókat viszont nehezebb, főleg hegynek, mert elzsibbad az ember keze, mire kimennek a képből :) De meg kell őket is örökíteni, egyrészt mert a Dunához tartoznak, másrészt meg kimondottan környezetbarát szállítóeszközökről van szó. Ezeken a 2015 és 2017 közt készült felvételeken láthatunk tankereket, Óbudán gyártott tolóhajót, és a bejegyzés címében szereplő kirakószalagos kavicselevátort, amit egy Z hajtású önjáróhajó visz maga mellé vett alakzatban. Vagy valami ilyesmi, a hajós nyelvtudásom még nem tökéletes :)

Közismert, hogy mennyire szeretem Szlovákiát és a szlovák vasutat, úgyhogy örültem, hogy tavaly áprilisban megint eljutottam a kassai mozdonyparádéra. Sajnos a bryndzové halušky nem fért bele a kirándulásba, viszont láttunk széles nyomtávú tehervonatot, ami mindig hatalmas élmény. Mondjuk megnézném azt, aki a felüljárón állva ránézésre meg tudja mondani, hogy a széles nyomtávú vágány szélesebb, mint a nem széles, de mi tudtuk, hogy az, mert három duplaszekciós mozdony húzta-tolta:

Rušňoparáda 2025, Kassa
Mozdonyparádé és egy kis széles nyomtáv

Jó így télen visszaemlékezni a tavalyi forró nyárra, amikor a Vigadó térről a Szentendrei-Dunán át felsétahajóztunk Visegrádra! Azon az ágon még soha nem jártam Szentendrén túl, és meglepett, hogy milyen vadregényes helyenként, illetve hogy milyen sok kis átkelőhajó dolgozik rajta. Valahogy teljesen más volt, mint a sziget túloldalán a főág! A visegrádi érkezés után továbbmentünk Zebegénybe és vissza, majd Nagymaroson egy Porschét is körbefényképeztem, olyan jól nézett ki. Csodás nap volt:

Dunakanyari kirándulás 2025 júniusában
Nem csak Vácon épültek ám vízibuszok!

Nemrég írtam arról, hogy milyen kellemes dolog a vonatfotózás, ha szép tájakon csinálja az ember, és most ismét erről mutogatnék képeket, vicces módon ugyanonnan, ahol akkor kezdtem: a fonyódi "panorámapartról". Istenbizony nem járok oda rendszeresen (most voltam negyedszerre életemben), de megint ott kötöttünk ki, ...

... ráadásul még hidegebb körülmények közt: konkrétan a jég birodalmában. Amíg jött a fotóznivaló Henschel, volt időm alaposan átfázni, mert szétnyílt a csizmám. Mert mikor menjen bele a hó, ha nem akkor, amikor éppen hosszú ideig kell egy helyben állni :)

Bár mindenütt azt kérték, hogy ne menjen rá senki a jégre, természetesen volt, aki ráment, pedig az olyan sebhelyszerű túrolások (ahol két jégfelület egymásnak feszül és felpúposodik), mint itt a kép közepén látható, nem sok jót ígértek. De az is lehet, hogy ez itt már rianás utáni állapot, sajnos az iskolában mindenféle marhaságot tanítottak, csak balatonológiát nem :)

Ahogy a napfelkeltét eltakarták a felhők, úgy a naplementét is, bár a felhőtakaró változása miatt azért láttunk némi napfényt előtte.

A fények már nem igazán voltak alkalmasak vonatfotózásra, az inkább csak apropó volt, hogy kicsit még itt maradhassunk. Hatalmas élmény volt!

A címmel ellentétben igazából inkább tópartról van szó, de akkor nem jött volna ki az eszperente :) Egy hideg januári szombaton a napot Szántódon kezdtük, hogy megnézzük a jeget feltörő kompot. Viszont nem akartunk utána rögtön visszamenni Pestre, úgyhogy logikusnak tűnt, hogy az északi parti vonatokat próbáljuk meg minél több helyen elkapni.

Tavaly ilyenkor nem lelkesített volna fel ez a program, idén viszont már nem a megszokott Csörgők szaladgáltak Füred és Tapolca közt, hanem a Henschelek, melyek irtó gyorsan a kedvenc magyarországi dízelmozdonyaim lettek, már úgy értve, hogy a normál forgalomban résztvevők közül. A típus nem olyan szép, mint a Nohab, de lenyűgöző méretű, és ugyanúgy amerikai motor dübörög benne. Az más kérdés, hogy nem nagyon használják ki a képességeit, hiszen 170 km/h-val is vontathatná a vonatokat - csak itthon nincs vasútvonal, ahol ennyivel közlekedhetne...

Ha jól számoltam, a döbbenetesen sovány téli menetrendben (kétóránként egy-egy vonat a két irányba) összesen három szerelvény dolgozott, viszont mivel ezek a vonatok körülbelül minden fánál megállnak, kocsival viszonylag egyszerűen el lehet kapni őket többször is (már úgy értve, hogy szabályosan közlekedve). A balatonudvari megálló utáni enyhe ívet (lásd fentebb) előző télen fedeztem fel magamnak. Ha akár csak egy kicsit is sütött volna a nap, hangulatos lett volna a partra tett csónakokkal. A rossz fények miatt sokszor inkább videóztam, úgyhogy magamhoz képest egész sok felvétel összejött. Szerintem érdemes megnézni; szokásosan magyarázó felirat is van hozzá:

Az igazi az, amikor rögtön több Henschel is mozog egy állomáson. Most Révfülöpön találkozott a felfelé és lefelé tartó vonat, Tapolcán pedig rögtön négy géppel is találkoztunk, bár fotózni csak hármat tudtunk:

Érdekes, hogy bár a nyolcvanas években gyártott gépekről van szó, mennyire modernnek tűnnek a hazai vasúti környezetben. A másik érdekesség, hogy ezek a mozdonyok kezdettől fogva kékek, pedig évtizedeken át a piros volt a dízelek színe. Az imént látott videó egyébként a déli partra is lenéz kicsit, a Tapolcáról Kaposvárra/Pécsre tartó vonatokat ugyanis részben szintén Henschelek viszik.

Írtam már régi és új jegyekről, de a gyűjteményemből eddig fájóan hiányoztak a hajójegyek. Az a baj, hogy manapság a legtöbb jegy vagy emailben érkező PDF fájl, vagy hőpapír, és ezeket nem igazán érdemes félretenni. Az előbbit kinyomtathatod, de csak egy A4-es papírt kapsz, ami sok helyet foglal el, de legalább nem szép, utóbbi pedig egy-két hónap alatt úgy elhalványodik, hogy csak egy üres cetli marad belőle. A régiek viszont ma is érdekesek, elmúlt időkről - és erős forintról - mesélnek:

Hajójegyek
Amikor hőpapír helyett még kéregjegyeket használtak