Épp turkálok a "valamire talán egyszer még jó lesz" cimkével félretett képeim és videóim közt, ott bukkantam rá erre a szösszenetre, ami elég jól leírja a hangulatom:
Úgy érzem, perpillanat éjszakákat el tudnék úgy tölteni, hogy csak ülnék egy töküres pótkocsiban, és nézném, ahogy az ablakon beeső fények táncolnak a padlón. Nem, ennek semmi köze a depresszióhoz, egyszerűen csak jó lenne kint lenni a nyári éjszakában a szobában ücsörgés helyett, de úgy, hogy ne legyen túl sok ember a környéken :)
Ez megy most