Nemrég azt próbáltam bemutatni, miért is néz ki a berlini Potsdamer Platz úgy, ahogy, most  egy még kevésbé ismert - utólag szinte komikusnak tűnő, de igazából véresen komoly - epizódról szólnék. Ahhoz, hogy megértsük, mi vezetett odáig, előbb meg kell néznünk azt, hogyan működött az átjárás Berlin keleti és nyugati szektorai közt a Fal felépítése előtt. Szerencsére a Flickr-en számos fotót találunk erről. Kezdjük 1959/60-ban: a későbbiekhez képest döbbenetesen lazának tűnik a helyzet - bármilyen határhoz, nem csak ahhoz a helyhez képest, ahol később emberek százait lőtték le:

Balra "kelet" van, jobbra "nyugat": a határt a jobb oldali fehér korlát jelzi, illetve az aszfalt-kockakő változás. No meg a tábla, mely arra figyelmeztet, hogy 19 méter múlva vége "Nagy-Berlin demokratikus szektorának". Jól látható, hogy a villamos már nem jár át a két oldal közt, a közvetlen kapcsolatot még '53-ban felhagyták. De jár a föld alatti S-Bahn, mely megáll a tér alatt - félig itt, félig ott. Az aluljáró lépcsőinél azért éberség volt, a Népi Rendőrség (és valószínűleg a Közlekedési Rendőrség, plusz az Állambiztonság) figyelt és ellenőrzött szúrópróbaszerűen:

A kép készítője osztálytársával járt itt: ő nyugati területről fényképezett, barátja viszont kicsit átlógott keletre (pár méterről beszélünk), így az ő fényképezőgépéből kiszedték a filmet. A képen látható lépcső az egyik  azok közül, melyek a Berlini Fal ezen szakaszáról készült képeken rendszeresen láthatóak (aki egyébként figyelmesen keres, a háttérben megtalálhatja a Brandenburgi kaput is). Természetesen a közúti forgalmat is ellenőrizték:

Az első kép közepén hátul látható fehér korlát mögött vagyunk, nyugati területen. A korlát mögött már "kelet" van. A képeken nem látszik nyoma nagy szigorúságnak, fotósunk keletről is nyugodtan lődözhetett:

És elérkeztünk a bevezetőben említett epizódhoz: mik azok a vastraverzek a háttérben? Kicsit hátrébbról már jól látszik:

Ez bizony egy fényújság, mely a nyugati szektor határa mögül esténként másfél méteres betűkkel közvetítette azokat a híreket kelet felé, melyek esetleg az államszocialista újságokból és rádióadásokból kimaradtak. 1950. októberében emelték, a nyugati újságok túloldalon való betiltása után - a mozgó felirat fölött "A szabad berlini sajtó jelenti" sor olvasható.

Persze a keletiek nem tűrték jól az ilyesmit: bár hivatalosan nem tehettek semmit (a szektorok és az azok határain átnyúló dolgok a négy nagyhatalomra tartoztak, Walter Ulbrichték csak a saját portájukon sepergethettek), először azt tervezték, hogy átalakított tűzoltótömlőkből kilőtt kövekkel teszik tönkre a fényújságot. Ezt végül nem merték meglépni, úgyhogy maradt a fényszórókkal olvashatatlanná tétel, és az ellenpropaganda: november végére ők is felépítették a maguk neonreklámját. Az építmény ugyancsak hosszú lábakon állt, és úgy telepíteték, hogy kelet felől kitakarja a nyugati fényújságot. Nyugati oldalán egy reklám állt: "Az okos berlini a HO-nál vásárol". A HO (Handelsorganisation) az NDK "Centrum Áruháza" volt, vagy valami olyasmi - akinek jobb hasonlata van (a HO tevékenységi köre bővebb volt egy sima áruházláncnál, például vendéglők, szállodák is tartoztak hozzá), ne habozzon megosztani velünk!

Forrás: Deutsches Bundesarchiv/WikiMedia Commons

A HO legközelebbi áruháza egyébként innen pár méterre, az 1932-ben ultramodernként épült Columbushaus romjainak alsó emeletein volt (lásd a fenti képen), ahonnan a háború után a Wertheim áruházat túrták ki.

Az igazi őrület viszont az volt, hogy a nyugatnak szóló reklám másik oldalán, kelet felé nézve volt egy újabb fényreklám, melyen a keleti vezetés szájíze szerinti hírek mentek! A két fényújság ezután pozícióharcot kezdett: ha a nyugatit megemelték pár méterrel, hogy továbbra is látszódjon kelet felé, a keletit is emelték, ha a nyugatit süllyesztették, a keleti ment utána. A harc első felvonásának 1953-ban lett vége, ekkor a keleti oldali állványt lebontották, de a nyugati oldali maradt. A keleti vezetés szája íze szerinti megoldás végül is az lett, hogy nem a hírek és információk áramlását korlátozták, hanem az emberekét - túl sokan "dőltek be" a "nyugati propagandának", és "hagyták cserben a demokratikus köztársaságot":

A Potsdamer Platz-i fényújságot 1974-ben bontották le, de addigra már nem ez volt az egyetlen ilyen létesítmény: hasonló berendezés üzemelt Gesundbrunnen vasútállomásnál, illetve a Kochstrasse-ban egy toronyház tetején, egy saroknyira a Checkpoint Charlie-tól. Ez utóbbit a köztudat összemosta az Axel Spinger kiadó közelben levő (és nem véletlenül látványosan oda épült) toronyházával, melyen a nyugati újságok reklámneonjai világítottak. Ezt a nyugati fényújságot Berlin-Mitte (keleti) városrész számos pontjáról látni lehetett, ezért épült magasházak sora a Lepiziger Strasse mentén: a modern szocialista városépítészet "mintegy mellesleg" kitakarta a rálátást az Alexanderplatz és a Spree belvárosi partja felől.

A fentebbi kép ugyan a Berlini Dóm kupolájából készült, tehát nem teljesen a kitakarni szándékozott kép által "veszélyeztetett" helyről, de azért talán látszik, miről van szó. Az eltakarni szándékozott fényújságokat egyébként a Willy Brandt szövetségi kancellár, egykori nyugat-berlini főpolgármester által elindított kelet-nyugatnémet politikai közeledés apropóján kapcsolták le a hetvenes évek elején. Ekkor javultak ugyan a viszonyok, de persze az igazi megoldás még messze volt...

A sorozat korábbi részei:

• Berlin - téboly föld alatt és felett
• A kettévágott Berlin - téboly föld alatt és felett
• Friedrichstrasse: olcsó pia és a Könnyek Palotája
• Berlin-Friedrichstrasse - határral és anélkül
• A Potsdamer Platz, és ami megmaradt belőle

Forrás: en.wikipedia.org, www.potsdamer-platz.org, Jochen Staadt, Tobias Voigt, Stefan Wolle: Nachrichten vom Klassenfeind (Die Welt)