A dunaújvárosi betérő után a Fekete Nemszépséggel folytattuk utunkat Paksra. Sajnos az atomerőműben nem volt üzemlátogatás, pedig megnéztem volna, hogy igaz-e a városi legenda, miszerint még mindig készen áll egy sor vasúti kocsi arra az esetre, ha komolyabb üzemzavar esetén evakuálni kell a személyzetet.

A (Pusztaszabolcs - Dunaújváros -) Mezőfalva - Dunaföldvár - Paks vonal végső szakasza romantikusan néz ki a parti töltésen futó vasúttal, itt mindenképpen kellett fotómegállást tartani - bónuszként hátul még a komp is látszik! Ez a rész a hetvenes években, az atomerőmű kapcsán épült; régen a vonal a település északi határán túl ért véget (ott, ahol egy ideig múzeum is működött), mert sokba került volna a Duna partján építkezni. A nem túl szerencsés helyen fekvő múzeum attrakciói pedig nagyrészt a Füstibe kerültek.

Az utat a fülkés személykocsik helyett az '52-es gyártású étkezőkocsiban töltöttem. Először az tűnt fel, hogy milyen keményen megy a fűtés, aztán az is, hogy milyen kellemes fatüzelés-illat van. A kocsinak ugyanis önálló kazánfűtése volt, a személyzet egyik tagja időnként hátrament, hogy ellenőrizze/megrakja.

Visszafele némi mellékvonalazás után a balatoni vonalon jöttünk, így idén már sokadszorra érkeztem meg Kelenföldre, ahol az angol utasokhoz illően a peron szokatlanabbik oldalán álltunk meg. Ezt a fáradtságot egyébként még mindig nem pihentem ki, úgyhogy a bővebb képes beszámolóra még kicsit várnotok kell...

... addig itt a szokásos videó. Sok szép motordübörgés, meg minden :)