Nem mondom, hogy meg vagyok lepődve azon, hogy másban is kellemes emlékeket ébresztettek a múltkor belinkelt zenék, hiszen számtalan weboldal foglalkozik ezzel a témával, de azért jól esett olvasni, hogy nem csak én bomlok még mindig a jó öreg C64-prüntyögésért! Nem is tudom, hol folytassam, oly nagy a választék: több száz Commodore-zene figyel a vincseszteremen ilyen vagy olyan formátumban... és csak azért ilyen kevés, mert a minap letöröltem majdnem ugyanennyit - azokat, amiket nem nagyon hallgattam. Persze a megmaradottak is több napnyi zenehallgatást jelentenének... 

Nos, a folytatás is Rob Hubbarddal kezdődik. Őt nehéz lenne megkerülni, lévén nem csak zseniális zeneszerző, de elég termékeny is. A kommentelők közül többen is emlegették a Commando című "shoot 'em up" játék zenéjét, nem véletlenül. Aki egyszer játszott azzal a játékkal, valószínűleg megmaradt benne az érzés, ahogy rángatja a joystickot, kikerüli a lövészeket, felszedi a plusz pontokat, és csak rohan, rohan, rohan előre - a zene lüktetése által serkentve.

Persze én soha nem bírtam végigmenni a játékon, ezért megdöbbentő volt számomra a baloldalon látható videó, melyen valaki röpke három perc tizenkevés másodperc alatt végigjátssza. Oké, a grafika mai szemmel bénácska, a játékot meg már akkor sem találtuk túlságosan cizelláltnak, de azért megmozgatott némi adrenalint bennem! Természetesen a muzsika meg megmozgatta a C64 music scene tagjait, így a szokásos technókon túl készült belőle nagyzenekari (!) feldolgozás és progresszív(-szerű) metál is. A legviccesebb azért a mű acapella előadása ;)

És még egy kicsi Hubbard: Warhawk. Igazából nem tudom, ez miféle játék volt, mert sosem találkoztam vele, de a zenéje azért megvolt, és imádtam. Ez, mármint hogy nem játszottam vele, de a zenéjét ismertem, fura lehet, de előfordult: az elvileg boltban kapható (no persze nem az akkori Magyarországon, hiszen 87-88-ról beszélünk, amikor többnyire csak az itthon fejltesztett játékokat lehetett megvenni a Balzac utcában a Novotrade-nél), másolásvédelemmel ellátott játékokat feltörő és terjesztő "crackerek" ugyanis általában odamásoltak egy kis öndícsérő intrót ("cracktro") a feltört játékok elé, és ezek zenéje sokszor más játékokból lett "rippelve". Például a Warhawk-ból. No, ezt a darabot ma is előszeretettel dolgozzák fel. A legszellemesebb szerintem az, amikor a hatvanas évek James Bond főcímzenéinek stílusában adják elő, bár zeneileg jobban bejön ez a Tangerine Dream-es változat (a TD említése amúgy is jogos, mert valószínűleg sok C64-es zenészt ihlettek meg - sőt, volt aki konkrétan átvett tőlük dolgokat; de erről majd máskor). Erről a feldolgozásról meg szerintem csak az mondja meg, hogy egy chip tune feldolgozása, aki jól ismeri az eredetit. Nem furcsa, hogy ez a számítógépes zene hány rockert ihletett meg? Nos... nem :)

És most térjünk át egy másik zsenire: Ben Daglish-re. Az ő Deflektorjáról a múltkor már volt szó, de valószínűleg nem az a legismertebb szerzeménye, hanem a Last Ninja sorozat első részének (néhány) kísérőzenéje. Nos, a Last Ninja korszakos játék volt, azóta se találkoztam hasonlóval. Bár nekem a második rész sokkal jobban bejött, azért itt is el lehet mondani, hogy a zene, a kép és a játék izgalma valami olyan harmóniában volt, amit nehéz szavakkal lebeírni. Ez maga volt a joystick-pusztító addikció! :) Persze a távol-keleti hatások eleve megalapozták a hangulatot, de azért itt valódi kompozíciókról volt szó, melyek a játék nélkül is jók. Legalábbis néhány pálya zenéje, mert volt olyan is, ahol inkább csak hangeffektekkel találkozott az ember (legalábbis én így emlékszem rá). A felállás alapvetően úgy nézett ki, hogy a szintekhez tartozott egy betöltő (loader) zene, és egy másik, ami konkrétan játszás közben szólt. Nos, egy olyan bevezető zene után, mint ez, nem volt nehéz japán szuperharcosnak érezni magunkat. Aztán még mielőtt az ember teljesen lement volna relaxba, nekifutott az első szintnek, ezzel az aláfestéssel. Ez a darab is lassan indul, de aztán rákapcsol, és az ember a joystickra tényleg azt hiszi egy idő után, hogy az a ken (leánykori nevén 忍者剣, vagy valami ilyesmi:) markolata...

A Last Ninja modern feldolgozásainak legfőbb erőssébe szerintem az, hogy jobban szólnak, mint az eredeti - mert hangulatilag nem nagyon tudtak mit hozzátenni a legendához. De azért persze nem rossz ez a hifi hangzás - manapság világzeneként adnák el ezt a fajta muzsikát. Vagy itt van a második szint intrója, egymást kergető effekt-futamokkal, és lassan sokasodó keleti hangokkal. Ugyanez mai lehetőségekkel így szól (egész jó a dob benne). Persze itt is volt, aki klasszikus (szinti)hangszínekkel próbálta visszaadni a hangulatot, amolyan Hans Zimmeres filmzene-beütéssel. Valószínűleg sok munkája volt vele az illetőnek, de szerintem megérte.

Egy kivétel azért van: a zseniális Reyn Ouwehand dolgozta össze keleti témájú játékok zenéit "Asian Legends" címmel, valaki pedig erre vágott rá képeket a három Last Ninja játékból - ezt láthatjuk fentebb. Érdemes végignézni-hallgatni! Sajnos ezt nem tudom teljes hosszában belinkelni, mert csak CD-n kapható; talán nem meglepő, hogy nekem megvan ez a CD :)

Most egyébként logikus lenne a Nagy "Ninnyás" Trilógia második részével,a  Last Ninja 2-vel folytatni, de annak a zenéjét már más szerezte, én pedig inkább idetennék még valami Ben Daglish-zenét. Mondjuk a Thing Bounces Back-et. Mint a neve is mutatja, ez egy ugrálós darab, konkrétan egy rugó a játék főszereplője - és a zenéje is ezt tükrözi. Nos, egyik kedvenc C64-feldolgozásom erről készült. Aki ezt csinálta, remekül elkapta a játékos hangulatot! És ebben a pattogós hangulatban el is teszem magam a következő jelentkezésig :)