Kedvenc médiaszereplőim egyike, Hanga Zoli ismét jó hírrel jelentkezett - nagyjából az összes médiákokban:

"Csaknem fél évszázad után ismét élnek medúzák a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Akvárium egyik - jelenleg még kísérleti fázisban működő - medencéjében ugyanis 14 füles medúzát mutatnak be. [...] Hanga Zoltán a medúzákról elmondta, hogy rendkívül törékenyek, sérülékenyek, hiszen testük 95 százaléka vízből áll. Akár egy felszálló légbuborék is átszakíthatja leheletfinom szöveteiket, az pedig egyenesen végzetes lenne a számukra, ha a medence sarkában rekednének." / ez itt konkrétan a Hírszerzőről /

Talán már írtam róla, talán nem, de szerintem a rendszerváltás óta történt kevés abszolút pozitív dolog egyike az, ami a Budapesti Állatkertben zajlik évek óta. Eleve öröm elmenni oda, sokkal jobb hely, mint kiskoromban volt (pedig akkor is imádtam), de ezen túl hónapról-hónapra van valami örömteli hír: egy újszülött állatka, egy új kifutó avatása, egy "új" faj bemutatása. Bárcsak minden így fejlődne! És valahogy a média is szívesen tudósít ezekről az eseményekről, talán mert ez az embereket őszintén, hátsó szándék nélkül érdekli mindez. Ha ebből indulok ki, még az is elképzelhető, hogy nem vagyunk menthetetlenek :)

Mindezeken túl még azon is elgondolkodtam, hogy 1987-ben szerintem pont ilyen medúzákat fogdostam a Keleti-tenger (mi csak Jegesnek hívtuk) partján. Az NDK-t északról határoló tenger a második volt életemben, amibe beleereszthettem habtestemet, és meg kell mondjam, hogy az első - az Adria - kellemesebb volt. Persze a helyiek még ezt a 14 fokos folyékony jégvermet is imádták, és dafkéból mi is belementünk nyakig (nehogymá' mi ne legyünk legalább annyira tökösek, mint ők). Aztán amikor úszni akartunk, rájöttünk, hogy nem jó ötlet, a parttól pár méterre ugyanis áthatolhatatlannak tetsző medúzafalba ütköztünk. Köbméterenként biztosan voltak tucatnyian. És mivel egyik se mutatkozott be, miszerint "csókolom, tessenek nyugodtan tovább úszkálni, mi nem csípünk", alaposan meg is ijedtünk.

Aztán kint a parton láttuk, hogy pár német egy medúzát fogdos. Közelebbmentünk, és irtózkodva néztük őket. Az egyik fickó hirtelen rám nézett, és - talán oroszul, mert akkor még nem beszéltem németül - mondta, hogy nyújtsam ki a kezeimet. Megtettem, ő pedig rendkívül óvatosan a mancsaimba helyezte a zselé-lényt (zselényt?). És tényleg nem csípett őkelme, csak olyan furcsán lüktetett. Fura volt, mint egy vízzel félig töltött nejlonzacsi - és a tetején ott voltak ezek a félkörös izék, amikről most tudtam meg, hogy ivarszervek. Én mindenesetre nem füles, hanem négylevelű lóhere medúzának hívtam volna őket...

Arra már nem emlékszem, hogy a többiek is meg merték-e fogni a medúzát, csak azt, hogy a németek végül visszavitték a vízbe. Fogalmam sincs, hogy túlélte-e szerencsétlen "füles", csak azt tudom, hogy ő volt a legfurcsább élőlény, amivel valaha kontaktusba kerültem...