-Szép ez a hely!-jegyezte meg a Kis Ufó.-Nagy fák, szép bokrok, meg virágok. És milyen érdekesek ezek a kövek!
-Ez egy temető.-magyarázta az Idegenvezető.-A kövek alá ássuk el azokat a szeretteinket, akik már nem élnek. Ez alatt a kicsi, jelentéktelen keresztecske alatt például egy olyan asszony nyugszik, aki kiskorától kezdve mindig dolgozott, de emellett felnevelt két fiút, majd három unokát is. Utóbbiakra vigyázott, amikor betegek voltak, vagy amikor útban voltak a szüleiknek. De ápolt mást is: a Nagy Háborúban például harminc kilométert gyalogolt, mire talált egy doktort, aki adott valami orvosságot haldokló édesanyja kínjainak enyhítésére; majd megint harmincat gyalogolt vissza. Később pedig azért ment idő előtt nyugdíjba, hogy vigyázhasson egyik betegeskedő unokájára. Emiatt viszont csak kis nyugdíjat kaphatott, így nem élt túl jól azután.
-Nagyszerű lény lehetett, több ilyenre lenne szüksége a bolygótoknak!-bólogatott a Kis Ufó.

Egy nagyobb kőhöz értek. Nem is kő volt, inkább egy kisebb márványpalota.
-Ha az előbbi kő alatt olyan nemes lélek nyugodott, akkor ez itt valószínűleg a világ megmentőjéé.-vélte.
-Nem éppen.-ellenkezett az Idegenvezető.-Egy szomszédos ország vezetőjéé, aki annyi embert ölt meg, vagy taszított szegénységbe otthonában, hogy tudta, nem nyugodhat abban a földben.
-És végül miben halt meg ez a szörnyű alak?
-Még nem halt meg. Kilencvenöt éves, épp most születtek gyerekei huszonöt éves feleségétől. Előrelátásból építtette magának ezt a kriptát.
A Kis Ufó megállt, és elgondolkozott a hallottakon.
-Az a nemes asszony ott egész életét átdolgozta, és csak egy kis követ kapott, ez a szörnyeteg pedig máris ekkora emlékművel rendelkezik, miközben még él, és vélhetően továbbra is csinálja a szörnyűségeit?
-Hát, van ez így.
A Kis Ufó maga elé bámult:
-Egyre kevésbé értem azt a fura szokásotokat, hogy hisztek valami felső erőben, aki vigyáz rátok, és aki igazságot oszt!
-Ettől vagyunk emberek, és nem Kis Ufók...-vont vállat az Idegenvezető.

Remélem, nem szerepelt még ez az írásocska itt a blogon. Amikor annak idején kitaláltam ezt a Kis herceg-kifacsarást, írtam pár jelenetet belőle, de azt hiszem, végül nem tettem be a blogba, csak az elsőt. Most pótlom.