Pénteken a ferihegyi skanzen felé vettem az irányt, hogy végre élőben is megnézhessem a lelkes magánembereknek köszönhetően egyre szebbé váló Il-14-es utasszállító egyik motorjának indítását. Nem az elsőt, mert az még áprilisban megtörtént, de az első nyilvánosat.
A repülőtéri tűzoltóság, no és persze számos érdeklődő jelenlétében előbb kézzel átforgatták a légcsavart, majd felpörgették az elektromos lendkerekes önindítót, azzal megforgatták a főtengelyt, és végül gyújtást adtak. Gyönyörű hangja volt - és az első indításkor szép füstje is:
A tizennégy henger morgása ízelítőt adott az 1900 lovas motor erejéből és hangjából - általános közmegelégedésre, úgyhogy csináltak még egy indítást, hogy aki az elsőt csak videózta, az másodjára szabad szemmel is élvezkedhetjen (és vice versa).
Ez az állókép a bizonyíték arra, hogy a videón láthatóval ellentétben a légcsavartollak nem görbültek el forgás közben :) Tudom, nem olcsó dolog a rákészülés, és maga a tüzelő- és kenőanyagok sem, de remélem, egyszer egy erőteljesebb motorpróbát is megnézhetek-hallgathatok!
Ezen a képen remélhetőleg látszik, milyen szép munkát végzett a Zsaludek Endre által vezetett csapat a gépen, mely pár éve még így nézett ki. Most (kívülről legalábbis) úgy néz ki, mintha új lenne!
Persze Endre mindig csak azt látja, mennyi munka van még hátra, pedig a repülőképessé tétel sajnos nem is jöhet szóba. Most folytatják a gép rendszereinek rendbehozását, és utána (közben?) talán az utastér megépítése (ez a darab eredetileg katonai gép volt, tehát anélkül érkezett) következik, amihez támogatókat keresnek. Az eddigi segítők neveit örökítik meg az új ablaküvegek (plexik) - remélem, lesz lehetőség újabb és újabb nevek felvésésére! Itt lehet (például) jelentkezni.
Egyébként úgy hallottam, a Múzeumok Hosszú Éjszakáján újabb motorindítást terveznek. Reméljük, sikerül megszervezni!
Ez megy most