Már másfél hete nem volt időm beszámolni arról, hogy megnéztem magamnak a két "konkurens" vásárt - a Vörösmarty térit és a Bazilika előttit -, úgyhogy most gyorsan, minimális körítéssel berakom a képeket, mert húsvétkor még kevesebb aktualitásuk lesz. Disclaimer: a leírt benyomások egyszeri megfigyelésen alapulnak, és természetesen teljesen szubjektívek :)
A "díszlet" mindenképpen a Szent István téri rendezvénynél a nyerőbb, de ahogy azt a szóhasználattal éreztetni próbáltam, a látvány megmarad díszlet szinten, nincs kapcsolat a Bazilika épülete és a vásár közt (ami persze egy templomnál nem is annyira furcsa). A környezet méreteihez képest nem tűnik soknak a pár sornyi pavilon, a kis műjég pedig a gyerekeknek szól, emiatt aztán nem olvadtam bele a vásári tömegbe, nem lett karácsonyi hangulatom. Csak nézelődő maradtam, és ezt sajnáltam, mert alapvetően színes fényekért és jó illatokért jöttem, nem könyvet, építőkockát vagy sálat venni.
Ez a büfésor nagyon profinak tűnt, a kínálata pedig - szerencsére - nem polkorrekt reformkonyha volt, hanem zsír, kolbász, meg minden jó, ami a hidegben kell ;) Egy másik pavilonnál láttunk kemencés lepényt (töki pompost) is, de sajnos nem eléggé megsülten árulták, ezért inkább nem ettünk belőle, pedig rendesen éhes voltam. Értem én, hogy ha az emberek sorban állnak, akkor nem akarják váratni őket, de az ilyen kajáknak kicsit össze kell sülniük... szerintem.
Az előbb írtam, hogy a Szent István téren nem éreztem magam a tömeg részének, és ez egyébként elég jellemző rám, úgyhogy azt hittem, csak velem van gond. Aztán átmentünk a Vörösmarty térre, és itt mégis fel tudtam oldódni: jobbak voltak a fények (a világító fagyöngy dizájn nagyon bejött, és nem érdekel, ha ez a sznobok szerint olcsó bazári attrakció, mert igenis ilyenkor gyereknek kell lenni, és élvezni a szép dolgokat:), több ember volt, nagyobb a forgatag, és mindezen túl élőzene is szólt, ami sokat hozzátett a hangulathoz. És itt ne karácsonyi műdalokra gondoljatok, hanem olyan zenékre, amelyek jól szólnak akusztikus hangszereken (édesanyám felismert valami filmzenét, amit én szerintem még sose hallottam, tehát tényleg nem elcsépelt számokról volt szó).
A töki pompost itt is hamarabb kezdték árulni, mint ahogy kellett volna, de egyrészt nem annyira, mint a másik helyen, másrészt itt tényleg komoly sor várt már rá. Ennek az ungarische pizzaszerűségnek a nagy hátránya, hogy gyorsan kihül, így az utolsó falatok már itt is hidegek voltak. Na de a forralt bor! Azt hőálló pohárban adták, úgyhogy még negyed órával később is csak óvatosan hörpintgettem :)
Mindezen túl meg kellett állapítanom, hogy az egykori BÉT-palota (lásd a fenti képen) marha jól néz ki kívülről, egy igazi világvárosi áruházépület, ami eddig nagyon hiányzott Budapestről a német nagyvárosokhoz szokott lelkemnek. És bár meglehetősen immunis vagyok a shoppingolásra, trendiségre, fejlettvilág-kompatibilis konzumálásra (például tökre nem érdekel a Starbucks, nincs iPhone-om, és nincs kedvenc borászom - ami szerintem elég ahhoz, hogy az embert ne vegyék fel a metropolitán bloggerek klubjába;), egyszer azért meg fogom nézni a helyet, ha (rendesen) megnyitják. További meglepetés volt a felirat a sarkon, miszerint itt Hard Rock Café nyílik nemsokára - nem tudja valaki, mikor lesz ez a "nemsokára"? Csak mert bár az előbb leírtaknak megfelelően a legtöbb divatos dolog nem érdekel, de rockrajongóként eléggé bejön a dedikált gitárok és egyéb zenei tárgyi emlékek közti grillezett csirkeszárny-marcangolás :)
Ez megy most