Legutóbb 1979-ben ültem ilyenen, és azóta is csak kétszer láttam utasforgalomban: egyszer 1987-ben Schwerinben, egyszer pedig 2007-ben a tatai oldtimer busztalálkozón. És most végre én is feljutottam rá:
Gyerekkoromban már a budapesti utcaképet ma is alapvetően meghatározó 200-as Ikarusok voltak többségben a BKV járatain, de néha még felbukkantak a régiek, "a gömbölyűek" is. Aztán hirtelen eltűntek - 80' januárjában az összeset selejtezték.
A fővárosi autóbuszközlekedést 1967 utolsó napjáig végző Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ) '64-től kezdte vásárolni a típust, '72-ig 414 darab érkezett belőle (adatok az old-ikarus.hu-ról), értelemszerűen a végén már a BKV-hoz. A 180-as nem futott be nagy karriert, egyfajta átmenet volt a régimódi, tulajdonképpen teherautó jellegű alapokra épített 600-asok, és a modern 200-asok közt - bár az NDK-ban még '88-ban is 93 példány üzemelt belőle. Mindenesetre az első Ikarus csuklós volt, ami előrelépést jelentett a FAÜ régi járművekből barkácsolt saját csuklósaihoz képest.
Ez a konkrét busz '70-ben érkezett a BKV-hoz, és '78-ig közlekedett menetrend szerinti forgalomban, aztán szerencsére MHSZ lőpavilon lett belőle, így nem jutott tesói sorsára. Érdekes ízlelgetni, hogy akkoriban egy nyolcéves buszt kidobtak, mert volt helyette új, ma meg az átlagéletkoruk tizennyolc év!
A (kicsit remegős) videón megpróbáltam a kocsi jellegzetes hangjait elkapni: az alapjáratot, az elindulást (kézi váltó!), a normál haladást, a lejtőn lefelé csapatást és a fékezést:
Igazából döbbenet, hogy mennyire kevéssé különbözik a 200-asoktól! Igaz, ebben is már ugyanaz a MAN-licensz motor van, gondolom, a hajtott hídja is Rába, ezek szó szerint megadják az alaphangot :) Ha az alacsonyabb plafont, és a meglepően meredeken befele dőlő ablakokat nem számítjuk, az utaskomfort ugyanaz (bár itt találtam olyan ülést, ahol nem fértem el rendesen, nem volt hely a térdemnek).
Aki utazni szeretne ezzel az öreg vassal, várhatóan három hónapig minden szombaton meg fog tenni három kört a Széll Kálmán tér és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum közt, itt van egy link a menetrendre:
Ez megy most