Ez az oldal még az előzőnél is naplószerűbb lesz, ráadásul majdnem annyi vasutat tartalmaz, mint hajót. De nem kell megijedni, nem ütközőcsókolgató-talpfaszámláló stílusban fogant, hanem utasélményes-elgondolkodósban. Kezdetben a villamosos oldalaim is ehhez hasonlóan elbeszélő jellegűek voltak, élményekre, benyomásokra, és nem járművekre koncentráltak - most igyekszem ehhez a stílushoz visszatérni, csak síndöcögények helyett hajókkal.
Imádtam a tavalyi nyarat, de az augusztus ritka fárasztó volt. A hajók persze most is szépek voltak, meg a naplementék is, csak voltak sötétebb pillanatok. Ezen túl lassan elkezdhetnék útikönyvet írni arról, hogy melyik állomás körül mit lehet csinálni, ha késik a vonat (spoiler: Siófokon gyakorlatilag semmi értelmeset, Lellén viszont bucira zabálhatod magad), illetve hogy mennyi vizet vigyen magával az ember, ha nem akar kiszáradni a forró éjszakában :)
2024 augusztusa: sok napsütés és kevés pontos vonat
Folytatódik a balatoni nyár!
Ez megy most