HamPLÓ

Közös témák, régi szép emlékek, hejj...

Véletlenül sikerült letörölnöm annek a bejegyzésnek az első két bekezdését, úgyhogy ezeket kénytelen vagyok egy korábbi változatból és emlékezetből pótolni. Ha esetleg valaki lementette a törlés előtti verziót, megköszönném, ha elküldené nekem!

Előkészületek

A repülőnapok túlnyomórészt repülőtereken zajlanak le, a legtöbb repülőtér pedig egy nagy, füves mező, árnyék nélkül. Ha lenne árnyék, az az azt jelentené, hogy van valami a fejünk felett, ha viszont van valami a fejünk felett, akkor nem látnánk a repülőgépeket. A napszúrás ellen sapkával védekezzünk, a leégés ellen pedig napolajjal (ne spóroljunk vele, a nagy nézelődés közben olyan gyorsan leégünk, hogy észre se vesszük!). A pollen-allergia tüneteit (mint mondottam: fűben-susnyában fogunk járkálni, hektárszámra) gázálarc viselésével előzhetjük meg leghatékonyabban, de aztán persze ne csodálkozzunk, ha a biztonsági őrök lekapcsolnak :)

Figyelem! Egy repülőnap tömegrendezvény, tehát számíthatunk némi tolongásra (képünk illusztráció).

Ha kisgyerek, nagymama is jön velünk (de minek? úgyse fogják jól érezni magukat!), érdemes polifoamot, napernyőt vinni - de előtte győződjünk meg arról, hogy ilyesmit be lehet vinni a rendezvényre! Az élelmiszerrel vigyázni kell, mert hiába cipelünk magunkkal két karton pille-palackos ásványvizet, ezek pikk-pakk felforrnak, és onnantól kezdve szomj helyett maximum tüzet lehet velük oltani.  Távcső ajánlott, de vigyázzunk, ne nézzünk vele a Napba! Öltözködjünk rétegesen: ez azt jelenti, hogy legalulra fürdőruhát vegyünk, legfelülre télikabátot - sose lehet tudni! A felsorolt dolgokat érdemes magunkkal vinnünk, mivel a helyszínen nehéz beszerezni őket, illetve ha mégis, akkor csak kicsivel olcsóbban, mint egy új Ferrarit.

Odajutás

Ha úgy számoljuk, hogy két óra alatt odaérünk a helyszínre, induljunk el legalább három órával hamarabb! Nincs dühítőbb, mint a reptértől egy-két kilométerre, dugóban állva végignézni a programot, jobban mondva ami látszik belőle. Számítsunk arra, hogy a parkoló és a programok tulajdonképpeni helyszíne között akár félórányi gyaloglásra is sor kerülhet (nagyobb rendezvények esetén buszozással súlyosbítva). Jegyezzük meg, hol álltunk meg, de lehetőleg ne úgy, hogy "egy fehér Opel Astra mellett", mert ezek a helyek mindig tele vannak fehér Opel Astrákkal!

Láttam ma az Indóház magazin címlapját, és megihletett:

Fáj a fejem, úgyhogy magvas gondolatok helyett kaptok egy minigőzöst Debrecenből:

A YouTube-on - többek közt "Crash landing" címmel is - lehet telálkozni egy videóval, ami számomra nem kicsit volt megdöbbentő. Egy Il-62-es típusú, négyhajtóműves, szovjet gyártmányú utasszállítót láthatunk rajta, amint meglehetősen kecsességmentesen lehuppan egy mezőre:

Nem tűnik normálisnak a leszállás, pedig nem a véletlennek köszönhetően került rá sor: 1989-ben az akkor még létező NDK nemzeti légitársasága, az Interflug (kedvenc légitársaság-név gyerekkoromból) ajándékozta a gépet Stölln városának, a siklórepülés úttörőjének, Otto Lilienthalnak az emlékére, aki 1896-ban e városka környékén szenvedett halálos balesetet. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, az illetékesek szerették volna, ha a gép még az NDK teljes széthullása előtt odaér, ezért szétszerelés és közúton szállítás helyett légi úton vitték oda. Hogy csak egy rövid, füves vitorlázóreptér állt a rendelkezésükre, az se jelentett gondot...

Egy körülbelül 160 fős utasszállítóról beszélünk, melynek a normál leszállótömege is száz tonna felett van, elvileg két és fél kilométeres leszállópálya kellett volna a biztonságos megálláshoz. Az Interflug típusfőpilótája kiszámolta, hogy ha elhagynak minden biztonsági tartalékot, akkor mennyi kell. Még mindig több, mint a rendelkezésre álló 900 méter :) de azért megcsinálták:

Végül 1989. október 23-án (amikor mi azért nem annyira az NDK felé figyeltünk), több próba-áthúzás után, mentők, tűzoltók és spotterek jelenlétében landoltak a kicsivel kilométer alatti hosszúságú placcon. Jó sokáig fennhagyták az orrát, hogy lassuljon, csak aztán engedték le - ekkor a futók valószínűleg alaposan elkezdték beásni magukat a talajba. Kicsit biztosan zörgött, de végülis nem volt feltétel, hogy repképes maradjon a gép :) Az igazán látványos rész a sugárfordítók bekapcsolásakor következett: annyi földet fújt visszafelé a még működő két hajtány, hogy a gép szinte teljesen eltűnt a porfelhőben. A fentebbi videón időnként mutatnak egy teljes frászban levő hölgyet, ő a kapitány neje. Úgy tippelem, ő jobban izgulhatott, mint a kedves férje, de ha meggondoljuk, volt is némi oka rá...

A gép azóta is ott van, meg lehet nézni: Lilienthal-múzeum van benne, illetve házasságkötő terem. Az NDK egy évvel a landolás után már nem létezett,  Heinz-Dieter Kallbach kapitány viszont később se lett félős gyerek: 2000-ben egy Boeing-ot vitt, amikor egy őrült betört a pilótafülkébe, és mindent/mindenkit rúgva-vágva megpróbálta a gépet lezuhanásra bírni. Nem jött össze neki, a személyzet és az utasok több percnyi verekedés után eltávolították az ön- és tömeggyilkosjelöltet, a kapitány pedig repedt bordákkal és zúzott állkapoccsal is biztonságosan tette le a gépet. Azért a világ sosem teljesen kerek: pár évvel később egy interjúban a repülési biztonság kapcsán beszólt a légitársaságnak, ahol dolgozott, ezért kicsivel a nyugdíj előtt kirúgták. Azóta csak kisebb madarakat vezet, bár ha meggondolom, 70 évesen DC-3-ast vezetni se lehet rossz hobbi :)

Szegedről két dolgot kell tudni. Egy: a "napfény városának" hívják, mert itt a legmagasabb a napsütéses napok száma. Kettő: ha én ott vagyok, akkor borult az idő, és általában esik is.

Közlekedésbarátként viszont még az eső ellenére is jó ide jönni, mert 7-8 éve itt mindig változik valami - és ha érdekel valakit a véleményem, akkor szerintem az előnyére. A múltkorhoz képest most megint járt az 1-es villamos, a remíz új részét használatba vették, és immár látható jelei voltak az új 2-es villamos építésének. És ha ez nem lett volna elég, új trolivonalak épülnek, a trolitelepen pedig villamosok és trolik épülnek-újulnak. Ha Budapesten nem arányítva, hanem darabra-méterre ugyanekkora fejlődés lenne, már akkor is örülhetnénk :-/ Még a régi járművek mániásai is találhatnak örülnivalót, és már nem a mindennapi forgalomban...

 
 
Szeged, 2010 júniusa
Amikor legutóbb Szegeden jártunk, a remiz el volt vágva mindentől, a villamosok nagy része a szabad ég alatt pihent. Azóta változott ez-az, például újra jár az 1-es, a remiz felújított része már használható, trolifronton is építkeznek, illetve nekiláttak az új 2-es villamosvonalnak (azért így írom, mert régen is volt 2-es villamos Szegeden, de teljesen másfelé járt)...

Gyerekkorában az ember nem nagyon illeti kritikával a nagyszüleitől hallott neveket, nem kér magyarázatot rájuk, egyszerűen csak használja őket. Így voltam én is a "stuka" szóval. A csattogós-klattyogós villamos volt az, ami újabbnak tűnt a Váci úton közlekedő rácsos ajtajú, "sörnyitó alakú áramszedőseknél", de régebbinek a 61-esen közlekedő "hosszúaknál".

Nem a gyártáskori állapotot ábrázolja, de nekem mégis kedvencem Tim Boric ezen képe, a Bécsi út / Szépvölgyi út sarkától épp elinduló stukáról

Kicsivel később aztán repülőmániás lettem, és apu háborús könyveiben felfedeztem ugyanezt a szót. Viszonylag egyszerűen fel tudtam állítani a kapcsolatot a tévében ekkoriban nyomott háborús filmekben hallható sivítás és a villamos hangja közt, nagyi pedig megerősítette, hogy igen, erről van szó: a "stuka" a barátságos hangzású "Sturzkampfflugzeug" (=zuhanóbombázó) szó rövidített formája volt. A leghíresebb ilyen repülőgép a Junkers Ju-87 volt - ritka az olyan második világháborús film, amiben nem bukkan fel. A könnyűzenei történelemben a Pink Floyd-féle "Fal" első tételének, az In the Flesh-nek a végét tudnám említeni, ahol a konceptlemez főszereplőjét teszi félárvává egy ilyen gép:

... a Combino a 2-esen. Ugyan látszik, hogy miért ez az egyik olyan vonal, ahol szélességi korlátozás van, de hardverileg elfér:

Gyerekkorunkban - elsősorban családi körben - a címben szereplő kérdés egyfajta kódja volt a lehülyézésnek. Kijelentő, sőt felkiáltó módban is használható volt, apu pedig különösen lenézően-lemondóan tudta azt mondani, hogy "kaszkó...". Csak ennyi: kaszkó, és tudható volt, mit gondol. A Youtube-on fenn van a magyarázat, hogy honnan jött a szöveg: a reklám végén a trabantos srác úgy mutogat a sapkáján látható CASCO feliratra, ahogy a másik résztvevő szellemi képességeire vonatkozó véleményt szokták lekommunikálni egymással az autósok. Egyébként ezt a konnotációt beleértve szerintem világos, hogy nem csak nosztalgiából mondjuk, hogy a régi reklámok jobbak voltak, hanem tényleg jobbak voltak :)

Amúgy milyen már ez az zene, kis funky? Meg hogy szétesik a csúnya fekete nyugati autó (miféle amúgy?), míg a Trabinak semmi baja? Mondjuk durva erőtér védhette a Papírjaguárt, mert a fekete autó már akkor darabokra esik, amikor még hozzá se ért :)

Kiakasztó híreket olvastam mostanában a neten öreg vasakat üzemeltetni próbáló csapatokról. Az első jobban érint bennünket: egy magyar csapat még évekkel ezelőtt határozta el, hogy repülőképessé tesz egy MiG-15-ös sugárhajtású vadászgépet. Pontosabban a kétüléses változatból egyet, hiszen azzal pénzt is lehetne termelni a nem olcsó kezdeményezéshez. Vettek hát egy jó állapotban levő lengyel gépet, beszerezték a papírokat, hazahozták, és a régi dokumentáció alapján elkezdték működőképessé tenni, a hivatalos munkamenet szerint, "A Hatósággal" folyamatosan egyeztetve. Már a hajtóműpróbán is túl voltak - ami lássuk be, nem kis fegyvertény egy ilyen összetett szerkezetnél. Azt tervezték, hogy az idei kecskeméti repülőnapon már repülhetnek is vele. Aztán jött "A Hatóság", és most berepülés helyett hirtelen arra kell plusz energiát fordítaniuk a felújításon dolgozóknak, hogy ne bukjanak nagyon sokat az egészen, hiszen a beépített alkatrészek egy részének az üzemideje akkor is ketyeg, ha a gép semmit nem csinál - márpedig perpillanat nem csinálhat semmit:

"Háromévnyi munka után a HA-UTI felújítása a célegyenesbe érkezett. Az összeszerelés megtörtént, a hajtómű a helyén, a rendszerek beszabályozva várják az első repülést. De itthon semmi nem olyan egyszerű…
A múlt héten a Hatósággal történt egyeztetést követően a döntéshozók egyértelművé tették a felújítást végző szakemberek számára, hogy a HA-UTI jelen formájában soha nem fog magyar lajstromjellel levegőbe emelkedni. Részletes, konkrét indoklás nincs az ügyben." / htka.hu /

Sebaj, majd lesz még egy (mert hát egy már van nekik) lengyel lajstromú repképes MiG-15, hogy ne vihesse jó hírét a magyar repülésnek! :(

De nem csak itthon jár rá a rúd a nagydarab "közlekedési eszközök" rajongóira, hanem Amszterdamban is. Még 2003-ban jártam ott egy régi remizben, ami tele volt működőképes régi tujákkal, alkatrészekkel, szerszámokkal. Csak tátottam a számat, wow! Másfél évvel később hallottam, hogy a remizt el kellett hagyniuk a járműveknek, mert a város, ami eddig a rendelkezésükre bocsátotta, visszavette azt. Most pedig olvasom, hogy az egyesület (mely egyébként nem azonos az amszterdami múzeumi villamosvonalat üzemeltetővel!) csődbe ment, a csődgondnok pedig elárverezi a járműgyűjteményt...

Úgyhogy ha valakinek sok a zsebpénze és kell egy stílusos lugas a kertbe, esetleg egyikőtök turisztikai vállalkozó, aki étteremvillamost akar indítani Budapesten, vagy nosztalgiajárművekkel megindítani a rég esedékes Hévíz-Keszthely villamosvonalat, akkor ezen a webcímen lehet elérni az aukciós céget. Itt van még egy link: ezek a döcögények kerülnek kalapács alá. Nem semmi mennyiség, ráaádsul érdekes jószágok is vannak köztük! Úgy gondolom, sok holland villamosbarátnak vannak manapság rémálmai :( Nekem különösen a 144-es pályaszámú kék kéttengelyes tetszik, azt ugyanis Győrben gyártották 1904-ben - az MWG ugyanis akkoriban elég sok külföldi megrendelést kapott, köztük Amszterdamból is.