Bócsán (Soltvadkert mellett) véletlenül kaptam le ezt a Li-2-est. Na jó, nem véletlenül, hanem mert ráirányítottam a fényképezőgépet, majd lenyomtam az exponálógombot, mindenesetre picit meglepő jelenség volt a gép az országút mellett. Ha minden igaz, egykor ő volt a HA-LIP a Malévnél.
Pár hete szúrtuk ki Jazzcoollal a Bem rakparton ezt a lámpát. Félreértés ne essék, a képen látható autósok szabályosan haladnak, a lámpa van eltévedve - meg az, aki esetleg elhiszi, hogy neki most szabad arra mennie, hisz zöldet mutat:
A "villanyrendőr" vélhetően akkorról maradt itt, amikor a Fő utca helyett ideiglenesen itt ment a dél felé haladó irány is. Aztán visszaállt az egyirányúság (=összes sáv csak észak felé), a lámpa meg ottmaradt. Gondolom, még most is ott adja a tilost meg a szabadot a nem létező iránynak...
Hazafele jövet véletlenül épp pont kiláttam a fejemből, és észrevettem, hogy be van kapcsolva az Erzsébet híd díszvilágítása. Gondolom tesztelik-állítgatják, mindenesetre beloholtam a Szabadság híd közepére (oda, ahonnan megint hiányzik a világítás), és csináltam róla egy panorámát:
Nekem tetszik. Lassan mi leszünk a Fény Városa :) Azért majd a végeredményre is kíváncsi leszek. Ugyanakkor szomorúan tapasztalom, hogy a Fényorgonaház már egy ideje nem villog. Megkapták a villanyszámlát, és rájöttek, hogy annyira mégsem buli a dolog?
Múltkor kiveséztem egy klasszikus angol főcímzene negyvenvalahány évét, most három amerikai sorozat főcíme következik, melyet szerzőik személye kapcsol össze. A Doctor Who földöntúli hangjaihoz képest ez persze popzene, de a főcímek valahol mégis klasszikusok: ha halljuk az intrót, azonnal beugrik a sorozat.
Mike Post a hatvanas-hetvenes évek fordulóján kezdett tévésorozatok zenéivel foglalkozni, az akkor ebben a műfajban már profinak számító Pete Carpenter társaságában. Első sikerük a The Rockford Files című sorozathoz kötődik, amit szerintem nem hogy a magyar, de még az országban fogható külföldi műholdas csatornák se játszottak, így nem tudok mit írni róla (ha nem így van, tessék kommentelni:). Egy 1980/81-es munkájuk viszont azóta már itthon is viszonylag ismert lett:
Igen, ez a Bajuszkirály c. sorozat, leánykori nevén a Magnum. Bennem ennél sokkal inkább megragadt a duó egy korábbi darabja, mely egy olyan sorozathoz tartozott, amit nem tudom, magyar csatornák valaha is leadtak-e; viszont aki hozzám hasonlóan a Sky Channelen szocializálódott (éljen a lakótelepi kábeltévé!), annak talán be fog ugrani, hiszen '87-88-ban a fent nevezett csatornán ez ment hétfő esténként - azaz amikor a magyar tévében mindig adásszünet volt:
Ez volt a Black Sheep Squadron, eredeti címén Baa Baa Black Sheep. Mi kellhet más egy 12 éves gyereknek, mint dögös második világháborús vadászgépek és ez az indulószerű zene? Nagyon el lett találva, a csehszlovák kettesnek (már hogy a csehszlovák állami televízió kettes csatornájának, amit az ember korábban nézett, ha nagyon tévézhetnékje volt hétfőn) esélye nem volt ezzel a sorozattal szemben, még akkor sem, ha akkor (még) nem nagyon tudtunk angolul :)
Egy 1983-as sorozat zenéje gyakorlatilag ugyanarra a "koreográfiára" épült, ugye beugrik?
Igen, ez az A-Team, ami nálunk talán Szupercsapat címmel futott (sokat gondolkozhattak a magyar címen).
Post ezen felül még sok sorozatnak készített főcímzenét, Carpenter 1987-es halála után is (pl. Doogie Howser MD, a még nagyon ifjú Neil Patrick Harris-szel, NYPD Blue, L.A. Law, Law&Order sorozatok), de ezek valahogy nem lettek ilyen emblematikusak. Persze a kilencvenes években a tévésorozatok gyakorlatilag leszoktak az önálló főcímzenékről, úgyhogy Post más munkákat is vállalt, például a Van Halen - szerintem elég vacak - 1998-es nagylemezének (Van Halen III - újabb nehezen kitalált cím) társproducerségét.
Több budapestit hallottam már lelkendezni arról, hogy "Bécsben milyen klassz a Stephansdommal szemben levő épület (Haas-ház), mert tükröződik benne a Stephansdom". Szerintem egy épületnek legyen saját arca, ne tükörkép-parazita legyen. Vagy akkor ez a fentebbi ház is szép? Hiszen tükröződik benne a Levéltár oldala...
És aki azt gondolná, hogy az iménti Doctor Who khm... értelmezésem tiszteletlen, akkor itt egy gyakorlatilag originál (a BBC csinálta, ráadásul Steven Moffat írta, aki a mostani új részeket) paródia, többek közt Rowan Atkinson-nel, Richard E. Grant-tal és Hugh Grant-tal, mint a Doktor(ok), és Jonathan Pryce-szal, mint a Mester:
Tessék szépen végigklikkelgetni a folytatást, nagyon nemnormális :) És hogy a BBC-nél mennyire szeretnek a saját dolgaikkal játszani, még egy paródia: a negyedik Doktor a Eurostar-on, kandi kamera stílusban:
"Szünetjelzés helyett" c. sorozatomban ezúttal egy (szerencsére) nem tipikus budapest életképet mutatnék be, az idei Vörösbika Légiverseny elődöntőjének szünetéből:
A svájci (?) bemutatócsapat gyönyörűséges cseh gépe (SZVSZ a legszebb sugárhajtású gyakorlógép, amit valaha is csináltak) persze senkivel és semmivel nem kavarodott össze a víz felett, ellenben egy jópár másodpercig kavargó füsttölcsért hagyott maga után:
Nem értek az áramlástanhoz, hogy mitől alakult ki, de érdekes volt ez a minitornádó a Duna közepén!
Bár tudtommal semmi köze nem volt a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz, azért klassz egybeesés, hogy ugyanazon a hétvégén volt az évente megrendezésre kerülő "Gőzmozdony Grand Prix" is a Magyar Vasúttörténeti Parkban, leánykori nevén a Füstiben. Naná, hogy kitérőt kellett tennünk ide is :)
A nagy gőzösök (a fenti képen balfelé) előző nap versenyeztek, aznap a kicsik (a fenti képen jobbfelé) jutottak szerephez, de azért szerencsére előbbieket is befűtötték, és csühögtek-pöfögtek egy sort, ahogy megforgatták őket a fordítókorongon.
Mivel ez nem a közlekedési weboldalam, a verseny részleteit hagynám, inkább azon örömködnék egy kicsit (mint minden egyes alkalommal, amikor itt járok), hogy van egy ilyen létesítmény, ami már sok éve működik, a jelek szerint kellő érdeklődés mellett. A magyar vasút elmúlt évtizedei nem éppen a sikersztoriktól hangosak, de a Gyermekvasút és a Füsti európai szinten is kiemelkedő pozitívumok. Kár, hogy a vasút tulajdonképpeni célját, az áruk és személyek szállítását nem tudják normálisan megoldani...
Mivel előre lefixált látogatási időnk volt a felújított Divatcsarnokban, és előtte még a Puskás Ferenc Stadiont is meg akartuk nézni, nem vártuk meg a tulajdonképpeni versenyt, rohantunk tovább. És bár a nap legszebb mozdonya a 424-es volt, most inkább erről a német pöfögényről teszek ide egy fotót. Azt azért még elmondom, hogy rendesen koromszagúan mentünk ám tovább a nap következő programjaira :)
Mániám, hogy Budapest abban (is) különbözik a legtöbb nagyvárostól, hogy olyan panorámája van, amivel talán csak Rio de Janeiro és pár egyéb egzotikus hely versenyezhet. Ezt valamikor korábban kommentekben elemezgettük is itt a blogon, hogy pl. Bécsben csodálatos utcák és paloták vannak, de nincs "össz-látképe". Értem ez alatt, hogy egy nagy város-lepényt lehet látni bármilyen magas helyről, nem konkrét attrakciót. Ugyanígy London a világ egyik közepe, de neki sincs egységes látképe. Prágának van (a Hradzsin a Károly-híd tövéből, vagy vice versa), Berlinnek nincs. Budapestnek több is van: egész mást lát az ember a pesti Duna-korzóról a Várra nézve, onnan visszafelé, vagy éppen a Gellért-hegyről
És van még egy hely, ami a legtöbb turista állkapcsát a padlóig süllyedésre késztetné - ha nem lenne eldugva. Jobban mondva nincs eldugva, hiszen egy akkora bazi nagy hegyet, mint a Hármashatár-hegy, nem lehet eldugni: a város majd' minden részéről látszik. De feljutni csak a helybeliek tudnak, akik ismerik a keskeny, kanyargós aszfaltösvényt, ahol fel lehet kerekezni vagy kocsikázni. Odafent aztán nagyjából semmi sincsen, sőt, újabban a megnőtt fák miatt már a kilátást is keresni kell. Pedig hát azért ilyen panoráma nem nő minden bokorban:
Az embernek szinte kedve támad nekifutni, és a város fölé repülni :) Hozzáteszem, nagyjából a hatvanas évekig volt is erre lehetőség, mert itt, a hegytetőn is volt egy reptér, nem csak lent a völgyben (igaz, nem ebbe az irányba lőtték ki a vitorlázógépeket).
Persze igaza van annak, aki azt mondja, hogy ez a fotó nem igazán jó: szürkületben készült, ráadásul párás időben. De mindegy is, mert az igazi csoda akkor kezdődik, amikor besötétedik, és kigyulladnak a város fényei:
Az élményből némileg (igazából elég sokat) levont, hogy töksötétben kellett egy kavicsos-köves ösvényen csúszkálni, mire találtunk egy kiemelkedő pontot, ahonnan az állvánnyal rendesen (takarás nélkül) ráláttunk a városra a fák-bokrok közül. Abban a funkcióit részben elvesztett adótoronyban ott jobboldalt nem lehetne egy kávézó-kilátót kialakítani? Tudom, nem arra tervezték, de az egykori antennák egy részét már leszedték, nem bírna el némi "pimpelést"?
Miért kell rejtegetni ezt a kilátást? És miért nincs semmi a Hármashatárhegyen? A háború után volt terv arra, hogy libegőt építsenek ide Óbudáról. Szerintem nincs még késő ezt megvalósítani! Jelenleg ugyanis vélhetően azért járnak kevesen ide fel, mert (szinte) nincs itt semmi, és azért nincs itt fenn semmi, mert kevesen járnak fel. Tudom, ma se töküres a hegytető, de a helyhez - és ifjabb korom emlékeihez - képest elég karcsú a forgalom.
"Egyszerű örömök"
Itt jegyzem meg, nem kell nagy dolgokra gondolni, mi vonzza az embereket: gyerekkoromban gyakorlatilag egy pokróc és némi előre elkészített fasirtos szendvics jelentette a kirándulás kellékeit. Az ember megmássza a hegyet, ott elterül, megebédel kemping stílusban, közben beszélget, társasjátékozik, kártyázik, gyönyörködik a kilátásban (ami nem csak a belváros felé szép), aztán hazamegy. Ha esetleg van egy büfé és egy nyilvános illemhely is a környéken, az már fullos kiszolgálást jelent. Vagy ez nagyon puritán megközelítés? Nem kell tehát bazársor, ringlispil, csak pár normálisan kiépített turistaút, padok, és esetleg némi közvilágítás az esti panoráma bokarándulásmentes megtekintéséhez.
Persze ez a fajta kikapcsolódási lehetőség nem tűnt el, ezt bárki láthatja, ha kimegy a Kopaszi-gátra, ami jó időben tele van kisgyerekes családokkal és fiatal párokkal. Mivel ott is csak egyetlen vendéglátóipari létesítmény működik a gáton, a fő attrakció a megnyugtató közeg, a sok fű, a padok, és a társaság. Csak hát az a hely rendben van tartva, tiszta és biztonságos, a budai erdők pedig kicsit kevésbé - a HHH meg inkább kalandtúra-pálya az egykori légvédelmi ágyúk nyitott betongödreivel és a kopott domboldallal. Pedig ha már ilyen szép helyek vesznek körül bennünket, élni kellene az általuk nyújtott lehetőségekkel, nem?
Ez megy most