HamPLÓ

Avagy hogyan kell tudományosan-fantasztikusan beégni:

 -> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Azonnal. Oda fel.  

Vajon mit csinál ez a sok ember a képen? Nem, nem a Pátkai-víztározót fotózza - a csodás látvány csak háttérként szolgál ahhoz a valamihez, ami a kép jobbszélén inkább csak sejthető: egy vonathoz.

Ami nem kimondottan megszokott látvány errefelé, hiszen az itt futó Székesfehérvár-Bicske vonalon '79 óta nincs személyszállítás. Néhány évente jellemzően kirándulóvonatok szokták bejárni a teherszállítás céljára meghagyott Fehérvár-Lovasberény szakaszt; ez a szombati azonban nem csak a jó levegőn levést szolgálta, hanem a vasútfotósok-vasútmániások is kiélhették magukat.

Vallomás: vasútmániás csak mértékkel vagyok, vasútfotós pedig még kevésbé. Persze az átlagembernél biztosan jobban meg tudom különböztetni egymástól az M31-es és M44-es mozdonyokat, illetve tudom, mi az a nyomtáv (na jó: körülbelül tudom:), de valahol itt vége is van a dolognak. Nincs felszerelésem/tudásom tisztességes vasúti képeket csinálni (jelszó: "szerinted feltegyem a százharmincas obit?") - és türelmem se ahhoz, hogy két órát várjak egy fotóra, előtte lekaszálva egy fél domboldalt, hogy egy fél rossz árnyék se zavarja a kompozíciót.

Fotómegállás a meglehetősen elhagyatott pátkai vasútállomáson

Viszont felemelőnek találom azt, amikor egy rakás velem egykorú, esetleg fiatalabb srác azon izgul, hogy egy vonalon, ahol soha nem láthatott menetrend szerinti személyvonatot, hogyan tudná a lehető legdögösebben lefotózni a hatvanas évek szovjet exportmozdonyát, a Szergejt.

Nem szeretném idekeverni a manapság gyakran hangoztatott "aki vasútvonalat zár be, elsorvasztja a vidéket" vitát. Az elmúlt három évben egy csomó mellékvonalon jártam, és azt tapasztaltam, hogy ahol gond van, ott legtöbbször nem a vasút megléte vagy nemléte miatt van gond, és maga a vaspálya nem tud ment meg senkit és semmit. A fűnyíróelvű vicinális-irtást persze rossznak érzem, de úgy gondolom, ez a téma bonyolultabb annál, mint ahogy a pro és kontra oldalak kezelik. Épp ezért ne is menjünk ebbe bele itt!

Csúcsüzem Lovasberény vasútállomásán a különmenet két mozdonyával

És persze eleve jó dolog szép tájakon robogni. Konkrétan olyanon, melyek igazán nem mondhatók egzotikusan távolinak, de melyeket eddig mégis sikeresen elkerültem. Ilyenkor tényleg nagyon sajnálom, hogy nem terepasztal az ország :)

Köszönet a trains.hu-nak az út megszervezéséért!

-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Azonnal. Oda fel.  

Az Astoria szálló mellett álló, eszétikailag amúgy is kihívásokkal küzdő, ám legalább ótvarul lerobbanni hagyott épület eddig is zavart, de most, hogy a tőle (nekünk) balra álló ház homlokzatát rendbehozták, még jobban látszik, hogy nincs ez így rendben:

Amúgy régen azt hittem, hogy ez a most kiszépített épület is a szálloda része, csak a közepén kiharapott belőle egy darabot 1956 ősze - ugyanakkor a két "régi" rész homlokzatának részletei eléggé eltérnek, az "újban" pedig mintha még az emeletek magassága se stimmelne. Aztán kicsit keresgéltem régi képek közt, és a primitív homlokzatú "középső" épület helyén régen is egy másmilyen épület állt. De akkor ez az újonnan restaurált épület miért rendelkezik teljesen azonos homlokzat-osztással? Valaki nem tudja?

A képregény-firkálgatáson és plüssmaci-gyűjtésen túl nem gyógyuló infantilizmusom sokadik jele az apró bizbazok (hivatalosabban: nippek) szeretete. Most éppen hűtőmágnes-fronton került új zsákmány begyűjtésre:

Kicsit stilizáltak ugyan (különösen a felső, ami elvileg egy UV villamos), de azért jópofák. A Váci utca déli felében találta NZA őket; volt büdösbusz (Ikarus 260-as) is, de olyat nyilván nem fogok kitenni a hűtőre :)

A tűzoltóktól ezúton is elnézést kérünk ;)

-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Nem húsvéti, de azért van, akinek tetszik :)  

A klasszikus zenében a zeneszerző neve a védjegy, még akkor is, amikor az előadónak és az előadást összehozó hangmesternek több munkája van a koncertben, mint amennyi idő alatt a szerző anno összehozta a művet. Na jó, ez így talán túlzás, de az tény, hogy bár vannak híres hangmesterek, legtöbbjük neve haláluk után feledésbe merül, miközben Mozart Mozart marad. A könnyűzenében fordítva van: az előadó visz mindent, még akkor is, ha a produktumot nem is ő találja ki. Például a "Jailhouse rock"-ról az emberek többsége nem tudja, hogy nem Elvis írta, hanem Jerry Leiber és Mike Stoller, a Hull az elsárgult levelet pedig Malek Miklós, és nem Máté Péter. Mert vannak emberek, akik bármit el(ő) tudnak adni, megint mások viszont abban tehetségesek, hogy tudják, hogyan kell olyan dalt írni, amit az emberek szeretni fognak. Utóbbiak nevét a végén sokkal kevesebben fogják ismerni...

A rock esetében persze inkább az a jellemző, hogy a szerzők adják elő saját számaikat, de vannak kivételek. Például, amikor egy előadó/együttes fel akar kerülni a slágerlistákra, ahová saját erejéből nem tud (mert a hard rock, pláne a metál egy mérsékelten kompromisszumképes műfaj). Ilyenkor iparost kell hozni, aki tudja, hogyan lehet valamit olyanra csiszolni, hogy azt még a könyhában főzeléket kavargató háziasszonyok is meg tudják szeretni. Ilyen "iparosok" hozták létre a dallamos hard rock/metál legsikeresebb hullámát a nyolcvanas évek második felében - ez a bejegyzés egyikükről fog szólni. Felvezetésnek álljon itt a korszak egyik legnagyobb slágere:

Alice Cooper vitathatatlanul a rockzene egyik legnagyobb egyénisége, de hogy a diszkókba bejusson, szüksége volt egy Desmond Child nevű emberre, aki egyébként tíz évvel korábban egy nem túl sikeres popegyüttes, a Desmond Child & Rouge vezetője volt, és wahwah gitárral és diszkóvonyítással terhelt zenéjével talán el is tűnt volna a süllyesztőben, ha nem figyel fel rá egy Stanley Eisen nevű ember, aki főállásban a KISS frontembere volt Paul Stanley művésznéven, és aki éppen valami újat akart csinálni cirkuszrockban nyomuló bandájával. Az eredmény a Sláger Rádió egyik leggyakrabban játszott száma lett (ami azért sokmindent elmond):

-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Azonnal. Oda fel.  

-Mit is mondtál?-torpant meg a Kis Ufó a Gellért-hegy tövében-Budapest a fürdők városa?
-Persze, ezzel hirdetjük magunkat világszerte!-bólintott az Idegenvezető, de már sejtette, mire akar kilyukadni a másik-A budapesti fürdők turizmusunk zászlóshajói, zócuzágen.
-És ez a fürdő mivel húzta ki a gyufát, hogy kimaradt a zászlóshajóknak kijáró figyelemből?-mutatott az kistermetű idegen a Rudas épületére.
-Hagyományőrzésből meghagyták ilyennek, hogy a romkocsmák mellett legyen romfürdőnk is. Azért van ennyire látványosan szem előtt, hogy mindenki lássa, ne kelljen sokáig keresgélni a sok felújított fürdő közt annak, aki erre vágyik.
-És ott fent a tetőtérben ki lakik, hogy annak az elejét azért szépen kifestették?-nyújtogatta nyakát a Kis Ufó.
-Az lehet a penthouse. Végülis aki oda feljutott, annak már nem fog a fejére esni a homlokzat, úgyhogy a legbiztonságosabb hely az épületben.
-Sokfele jártam már a galaxisban, úgyhogy tudom, hogy vannak látványos romok, vannak nyomasztóan expresszionista romok, -filozofált az űrlény- de ez csak simán igénytelen.
-Ez biztosítja az összhangot: a belváros minden kiemelkedése elé kell egy épületroncs. A Vár előtt ott a Várbazár, a Rózsadomb elé hatalmas fejlesztéssel visszabontották a SZOT-szállót, itt meg ez biztosítja az igazi, hamisítatlan budapesti exteriőrt.-tippelt az Idegenvezető.
-És ez a húzóágazat...-mormogta maga elé a Kis Ufó.-Persze még mindig jobban néz ki óriásplakáton, mint egy villamoson alvó hajléktalan...

Ma. Rendszerint az átlagnál később járok ebédelni, amikor már eléggé ki van fosztva a menzán a pult. Az étlapot nem is nézem, rögtön megszólítom a pultost:
-Mi van még?
-Áá, még minden!
-Akkor kérek egy lencsefőzeléket.
-... Elfogyott.
-Jó, akkor egy szárnyasragulevest.
-Őőőő... Az is.

Csattanó nincs, csak egy korgó gyomor.