A klasszikus zenében a zeneszerző neve a védjegy, még akkor is, amikor az előadónak és az előadást összehozó hangmesternek több munkája van a koncertben, mint amennyi idő alatt a szerző anno összehozta a művet. Na jó, ez így talán túlzás, de az tény, hogy bár vannak híres hangmesterek, legtöbbjük neve haláluk után feledésbe merül, miközben Mozart Mozart marad. A könnyűzenében fordítva van: az előadó visz mindent, még akkor is, ha a produktumot nem is ő találja ki. Például a "Jailhouse rock"-ról az emberek többsége nem tudja, hogy nem Elvis írta, hanem Jerry Leiber és Mike Stoller, a Hull az elsárgult levelet pedig Malek Miklós, és nem Máté Péter. Mert vannak emberek, akik bármit el(ő) tudnak adni, megint mások viszont abban tehetségesek, hogy tudják, hogyan kell olyan dalt írni, amit az emberek szeretni fognak. Utóbbiak nevét a végén sokkal kevesebben fogják ismerni...
A rock esetében persze inkább az a jellemző, hogy a szerzők adják elő saját számaikat, de vannak kivételek. Például, amikor egy előadó/együttes fel akar kerülni a slágerlistákra, ahová saját erejéből nem tud (mert a hard rock, pláne a metál egy mérsékelten kompromisszumképes műfaj). Ilyenkor iparost kell hozni, aki tudja, hogyan lehet valamit olyanra csiszolni, hogy azt még a könyhában főzeléket kavargató háziasszonyok is meg tudják szeretni. Ilyen "iparosok" hozták létre a dallamos hard rock/metál legsikeresebb hullámát a nyolcvanas évek második felében - ez a bejegyzés egyikükről fog szólni. Felvezetésnek álljon itt a korszak egyik legnagyobb slágere:
Alice Cooper vitathatatlanul a rockzene egyik legnagyobb egyénisége, de hogy a diszkókba bejusson, szüksége volt egy Desmond Child nevű emberre, aki egyébként tíz évvel korábban egy nem túl sikeres popegyüttes, a Desmond Child & Rouge vezetője volt, és wahwah gitárral és diszkóvonyítással terhelt zenéjével talán el is tűnt volna a süllyesztőben, ha nem figyel fel rá egy Stanley Eisen nevű ember, aki főállásban a KISS frontembere volt Paul Stanley művésznéven, és aki éppen valami újat akart csinálni cirkuszrockban nyomuló bandájával. Az eredmény a Sláger Rádió egyik leggyakrabban játszott száma lett (ami azért sokmindent elmond):
A jóembert hamar továbbpasszolták másoknak, például a Bon Jovi-nak, akik neki köszönhetően slágerorientált rockbandaként lettek világhírűek (mielőtt a rajongóik nekem esnek: a korábbi lemezeik - a Bon Jovi és a 7800° Fahrenheit - csak kisebb sikereket értek el):
Direkt nem a Living on a Prayer-t raktam ide, mert túúúúúl sokat hallottuk azt a számot ifjúkorunkban :) Bár meg kell mondjam, áldom a szerencsémet, hogy olyan gyerekkorunk volt, ahol még a sulidizsiben is ilyen zenék szóltak, és nem fahangon a saját faszagyerekségükkel hencegő repperek vagy tucctuccok!
Desmond bácsihoz aztán bejelentkezett az (elvonóról) éppen visszatérni szándékozó Areosmith táncdalzenekar is, akiknek például ilyen számok létrehozásában segített:
Egyébként az igazi nagy truváj az volt, amikor a számot, amiben közreműködött, több helyre is eladta: a Hide your Hearth-ot például játszotta az újkori Kiss, Ace Frehley és Bonnie Tyler is:
Itt persze nyilván a társszerzők is örültek a plusz jogdíjaknak :) Desmond ugyanis nem egymaga írta a számokat, hanem többnyire az illető előadóval együtt, talán ettől is lettek igazán kerekek a művek. Mindenesetre ez a szám a nyolcvanas évek dallamos dekadenciájának csúcsa volt a "sana na nanna hey hey hey"-vokállal, amit a KISS másik agytrösztje, Gene Simmons később maga is kigúnyolt interjúkban.
Egyébként Child maga is eltávolodott a rocktól időnként. Az eddigi számok ismeretében talán meglepő ez a nóta, melynek szintén társszerzője:
Igen, ez tényleg Ricky Martin - sajnos nem Rocky Martin ;) Még a nyolcvanas években írt Cher-nek is számot, úgyhogy a popzene nem volt ismeretlen neki:
A bácsi manapság is gyárt zenéket, de leginkább olyan előadóknak, akiket én inkább nem hallgatok, mert bár a rágógumizenét néha szeretem, de nem rágógumi előadóktól (márpedig Kelly Clarkson, Carrie Underwood és Hilary Duff nekem túlságosan is az).
Nagyon gondolkodtam, mit tegyek ide a bejegyzés végére, végül egy Steve Vai nótára esett a választásom, aki ezen a lemezen éppen Devin Townsenddel játszott együtt:
Ez megy most