Amikor a kilencvenes évek elején rászoktam a keményebb zenékre, nem volt vagányabb dolog számomra a Jackson, Kramer és Ibanez gitároknál. Az általam akkoriban hallgatott aktuális gitárosok közül gyakorlatilag csak Zakk Wylde és Slash játszott Gibson Les Paulokon (Slash tulajdonképpen csak egy másolaton, de ez hosszú történet), a többiek mind hegyes formájú, gyakran őrült festésű, jellemzően "oda-vissza tremolós" (Floyd Rose/Kahler jellegű satus vibrátós) hangszereken nyomultak, melyek űrfegyvernek néztek ki egy Gibsonhoz vagy Fenderhez képest:

A rockzenészek számára a hetvenes évek közepén már nem volt elég az, amit a boltban megvásárolható hangszerek tudtak, ezért elkezdték feltuningolni azokat. Eddie van Halen úttörője volt a "csináld magad" fejlesztéseknek: tetszett neki a Fender Stratocaster kinézete és tremolója, de nem tetszett a hangszedők jelerőssége (gyengesége) és zajossága, ezért a Gibsonja PAF hangszedőjét belebuherálta egy Stratocaster jellegű testbe, ezzel iskolát teremtve. A történet persze igazából bonyolultabb: eredetileg egy valódi Stratocastert próbált egy Fenderek javításával foglalkozó hangszerész, bizonyos Wayne Charvel segítségével a fentebbieknek megfelelően átalakítani. Keresgélte, hol van a hangszedő optimális helye, milyen potmétert kellene használni, mire lenne még szükség ahhoz, hogy olyan legyen, mint amilyet szeretne. 1977-ben az így szerzett tapasztalatok alapján rakta össze leghíresebb gitárját, a "Frankenstrat" névre kereszteltet:

A test egy másodosztályú vacak volt, amit Charvel műhelyében talált. Charvel ekkoriban már nem csak javított, hanem gitár "fődarabokat" is árusított, melyeket gyakran különböző beszállítóktól szerzett be, mikor épp kitől sikerült. A van Halen-féle gitár testét valószínűleg egy David Schecter nevű figura faragta, vagy legalábbis az ő sablonja alapján faragta valaki - a netes források kicsit zavarosak a témában. Schecter neve azért érdekes, mert néhány évvel később alkatrészek helyett elkezdett egész gitárokat árulni, melyek ma elég jó hírnévnek örvendenek. A nyakat minden jel szerint egy Lynn Ellsworth nevű, asztalosból lett hangszerkészítő faragta, aki gyakran szállított Charvelnek. A Frankenstratot leggyakrabban a fentebbi képen látható piros-fehér festésben láthatjuk, de a test eredetileg natúr lakkozású volt, amit Eddie először feketére, majd fehér-feketére festett. Utóbbi festés saját fejlesztésű technikájával készült, szigszalag és biciklifestékek felhasználásával. Amikor pedig megunta ezt a kinézetet, jött a híres piros-fehér korszak. A nyakak, hangszedők, előlapok és potméterek eközben néha lecserélődtek, ha Eddie épp kísérletezős kedvében volt.

Charvel cégét 1978-ban megvásárolta egyik dolgozója, bizonyos Grover Jackson, de a márkanevet megtartotta. Eddie ekkor ismét hozzájuk fordult egy új hangszer igényével. A gitárt valószínűleg (ezt se lehet 100%-ra tudni) egy Karl Sandoval nevű munkatárs készítette el, aki arról híres, hogy szabadúszóként ő építette Randy Rhoads pöttyös V-gitárját. Az Eddienek készült új gitár fekete-sárga festést kapott, és bár Eddie ezt is buherálgatta, nem volt igazán elégedett vele. Ráadásul a "Bumblebee" azaz "Dongó" becenevű hangszert Grover Jackson elkezdte az engedélye nélkül sorozatban gyártani, emiatt összerúgták a port, és a zenész nemsokára a Kramernél kötött ki. Szomorú érdekesség, hogy az eredeti Dongó 2004-ben az ex-Panterás Dimebag Darrell koporsójában a föld alá került: Dime nagy Halen-rajongó volt, ezért a családja valami Eddiehez köthető emlékkel együtt szerette volna eltemetni. Eddie reakciója az volt, hogy "egy ennyire eredeti fickónak eredeti hangszer jár", és odaadta nekik az eredeti Bumblebeet...

Grover Jackson vezetése alatt a Charvel nagy névvé nőtte ki magát, a "superstrat" becenevet kapott kategória legfontosabb gyártójává. A hetvenes évek végén az amerikai karrierre vágyó Gary Moore is náluk kötött ki. Jackson több hangszert is készített neki, ezek közül a legdurvább a fentebbi képen látható volt. Majdnem annyira durva volt, mint Gary frizurája :)

Ezen a videón Jackson az együttműködésről mesél, még évekkel később is érezhetően lenyűgözve. A gitárok viszont nem lettek Gary kedvencei, úgyhogy utána évekig egy piros Stratocaster volt az elsődleges hangszere (a ma Kirk Hammett tulajdonában levő "Greeny" ekkorra már háttérbe szorult). Ennek ellenére volt még két ismert Charvele: egy piros és egy fehér. Ezeket a nyolcvanas évek közepén EMG márkájú aktív hangszedőkkel és Floyd Rose-okkal turbózták fel, onnantól kezdve az évtized végéig ez volt a két fő gitárja. 

De vissza Jacksonhoz: egy évvel később, 1980-ban Ozzy Osbourne gitárosa, Randy Rhoads azzal kereste meg, hogy valami látványosan újszerűre vágyik. Már ismerték egymást, úgyhogy formális pitch meetingek helyett egy éjszakába nyúló beszélgetés során találták ki, milyen legyen az új hangszer. Nos, ilyen lett:

A szuperszónikus repülőgép után  "Concorde" becenevet kapott gitár annyira más volt a Charvel néven árultaknál, hogy Jackson féltette a hosszú évek munkájával felépített márkát az új modell esetleges sikertelenségtől. A biztonság kedvéért egy másik nevet festett a fejre: a sajátját - ami szerintem azt jelenti, hogy igazából mégis bízott a hangszerben :)

Mindketten szerették a közös munkát, és a végeredményként létrejött hangszert, mely a fiatal gitáros zseniális játéka miatt gyorsan elhíresült. Randy ennek ellenére nem volt elégedett vele: túl nagy volt, a nyak pedig a 15. bund környékén csatlakozott a testhez, emiatt nehéz volt rajta szólózni. Egy újabb modellt terveztek a tapasztalatok alapján, feltűnőbben aszimmetrikus testtel, jobban játszható nyakkal:

A fentebbi képen a későbbi Jackson RR széria egyik prototípusa látható. Sajnos Randy csak néhány hónapon át élvezhette a gitárt, mert a második Ozzy lemez turnéja közben repülőbalesetben elhunyt.

A modell viszont így is sikeressé tette a Jackson márkanevet, mely önálló életre kelt: sokkal specifikusabban ráment a modern heavy metál műfajára, mint a korai superstratok szellemiségét továbbvivő Charvel. És mielőtt befejezem a bejegyzést, jöjjön egy "honorable mention", ahogy azt az internetes listáknál mondani szokás:

Ozzy második állandó gitárosa, a szerintem megmagyarázhatatlanul alulértékelt Jake E. Lee is Charvelekkel lett híres (legalábbis a gitárosok közt). Az egyik signature modellje egy kékre vagy bíborra festett superstrat volt, a másik pedig egy Fender Stratocasterből a bejegyzés elején bemutatott szellemiség jegyében átalakított gyöngyfehér-fekete darab, melyet a fentebbi videóban láthatunk. Ezt a gitárt mindenképp meg szerettem volna mutatni, mert ferde single coil hangszedőivel és tremoló-nélküliségével kilóg a mezőnyből.

Disclaimer: ez a bejegyzés nem reklám. A Jackson/Charvel nem támogatott, nincs is Jackson vagy Charvel gitárom. Egyszer majdnem vettem egyet, de a boltban rájöttem, hogy nem vagyok elég jó, nem tudok mit játszani rajta :)

Források: youtube, vanhalengear.com, guitarnerd.com, gitárújságokban felbukkanó interjúk, több évtizednyi gitárokról való beszélgetés :)