Néhány éve David Gilmour (a Pink Floyd gitárosa, ha valaki nem ismerné) valamiért úgy döntött, hogy eladja a híresebb gitárjait. Kicsit megijedtem akkor, hogy miért tesz ilyet, de szerencsére úgy tűnik, hogy nem a zenéléstől - vagy akár az élettől - vett búcsú volt ez, csak némi faanyagtól és fémszereléktől vált meg...
Ha le kellene rajzolnom Gilmourt, biztosan egy juhar (=világos színű) fogólapos fekete Stratocasterrel a kezében tenném, lásd fentebb. Egyszerűen azzal együtt kerek a róla kialakult képem: ezzel a hangszerrel nyomult a hetvenes években, és ezzel lehetett az utóbbi időkben is látni (a kettő közt más gitárokat részesített előnyben).
Eleinte azonban másként nézett ki a fekete Strat, ugyanis fehér koptatója volt. Mi több, mielőtt 1970-ben használtan megvette volna, a hangszer sunburst festésű volt! Gilmournál mindenesetre már fekete színben tündökölt, ahogy az a fentebbi képen látható. Igen, a kettő ugyanaz a hangszer, bár a testen kívül nem sok eredeti maradt benne, ...
... ugyanis a koptató cseréjével még nem volt vége a gitár evolúciójának: '72-ben például új nyakat kapott, ezúttal rózsafa fogólapút. De a többi alkatrész is meg lett bolygatva: egy időben például egy Gibson PAF hangszedő is volt benne, a nyolcvanas évek elején pedig egy ideig Kahler gyártmányú tremoló került az eredeti híd helyére.
A lényeg viszont az, hogy bár menet közben többször kicserélődött a nyak, a hangszedők, és a tremoló (itt olvasható a teljes sztori), ugyanazok a dalok továbbra is ugyanolyan csodálatosan szóltak rajta. Ebből is látszik, hogy igazából a kéz számít, nem a hangszer!
De persze nem csak Gilmour gitárja ment át komoly átalakulásokon az évek során: Gary Moore hard rock korszakának egyik szép emléke a '87-es stockholmi koncertről készült felvétel. Ennek egyik főszereplője egy egyetlen hangszedős, Floyd Rose tremolós superstrat volt. Az aktív EMG hangszedővel igencsak erősen szólalt meg a Grover Jackson műhelyéből kikerült Charvel So-Cal:
Pedig nem volt új ez a hangszer: még a nyolcvanas évek elején kerülhetett Garyhez, akkor még ezüst színű koptatóval és két humbucker hangszedővel:
Konkrétan ez a gitár ismerhető fel a Dirty Fingers lemez borítóján is, még az átépítések előtt, melyek során új nyakat is kapott! A nyolcvanas évek végén aztán még egyszer új nyakat kapott a hangszer: egy Jackson feliratút, rózsafa fogólappal - ennyit arról, hogy a fogólap anyaga csinálja a jó hangzást :) Az említett stockholmi koncerten (és értelemszerűen a nyolcvanas évek végének turnéjain) egyébként felbukkant a fehér Charvel testvére, egy piros testű, de szintén fehér koptatójú gitár:
Ez a hangszer szintén nem így kezdte pályafutását: ezen a képen jobboldalt alul még három single-coil hangszedővel látható. Természetesen nem összekeverendő az 1961-es évjáratú piros (igazából pink) Fender Stratocasterrel, amit Gary a nyolcvanas évek első felétől haláláig használt. Itt jegyzem meg, hogy elég kevés zenész van, akinek a Fender és a Gibson Custom Shop is "utángyártotta" egy-egy hangszerét: az imént említett Stratot, illetve a "Greeny" Les Pault.
És persze itt van a világ második leghíresebb barkácshangszere (az első Brian May "Red Special"-je), az Eddie Van Halen-féle "Frankenstrat". Ha az ember Eddie-re gondol, kilencven százalék, hogy ez a piros alapon fehér és fekete csíkos hangszer jut az eszébe.
Csakhogy Eddie eredetileg nem ezzel a piros gitárral lett híres, hanem egy fehér-fekete csíkossal... ami viszont ugyanaz a hangszer, csak átfestve! Eredetileg fehér koptatója is volt, aztán Eddie megint átalakította, ezúttal elhagyva a koptatót. Később aztán replikák sorozatai készültek a gitár összes állapotát megörökítve, Eddie pedig sokáig hasonló kinézetű, szintén barkácsolt Kramereken játszott:
A festésen túl néha a nyakat cserélte le a Frankenstraton, máskor meg a hangszedőt vagy a tremolót. De ahogy korábban láthattuk, ebben az esetben sem a hangszeren múlt, hogy a használója zseniális volt vagy sem...
Források: wikipedia, gilmourish.com, frankenstrat.wordpress.com, groundguitar.com
Ez megy most