Zürichben természetesen nem csak a menetrend szerinti forgalomban közlekedő tuják vannak rendben tartva, hanem a megőrzöttek is:
Pedálos, Kurblis és az Elefánt
2009.01.18. 00:16 :: Hamster
Szólj hozzá!
Címkék: közlekedés múzeum tömegközlekedés villamos svájc hampage zürich
Intermorgás
2009.01.16. 22:32 :: Hamster
El kell mondjam, hogy kicsit kiakasztónak találtam, amikor a mozdonyos-repülős kocka után még az Index egyik repülős topicjában is csak a mozdonyt emelték ki a kompozícióból. Meg kérték, hogy rajzoljak több vonatot. Talán nem piszkált volna ennyire, ha az a rajz nem lett volna saját magam szerint is tök béna.
Vonatot rajzolni szerintem továbbra sem fogok túl sokat a képregénybe - főleg mert elég erőltetett módon tudnám csak benyomni a reptéri emberek életébe -, úgyhogy kárpótlásul itt van az említett kocka kezdeti vázlata, amelyen a mozdony szerintem egy-két fokkal jobban sikerült. Mondhatni, szinte hasonlít egy Gigantra. Távolról, majdnem csukott szemmel :)
Nnn, erről ennyit.
Amúgy most ment le a Tűzvonalban új része. Egész jó volt, csak kevés volt benne a jó duma. Pindroch Csabát meg még szokni kell.
4 komment
Címkék: tv firka repülőgép airway tűzvonalban tévéműsor
Nem szokott eltévedni
2009.01.16. 18:56 :: Hamster
(Brühüpphüpp: amikor ezt a kockát rajzoltam, a szép öreg UV villamosok még bőven közlekedtek. Most meg már ez is történelem...)
11 komment
Címkék: humor képregény airway
Csapongós életképek, 37. rész
2009.01.15. 01:26 :: Hamster
Budapesti "tömköz" életképek 2008 végéről, 2009 elejéről
Szabadság híd, Kiskörút, troliszülinap, terelések, rövidítések, egyvágányozás Kőérbereken, fogas, UV, sárga villamospótlók, no meg még ez+az
2 komment
Címkék: budapest közlekedés bkv busz tömegközlekedés életképek villamos trolibusz hampage
Nevezéktan
2009.01.14. 18:41 :: Hamster
Hatalmas csattanó helyett ma egy új szereplőt kaptok: Kálmánt, a műszakiaktól. Ők azok, akiket általában csak "szerelőként" emlegetnek, és akik gyakran kerülnek verbális összetűzésbe a pilótákkal. Utóbbiak ugyanis rendszerint magukat gondolják a tápláléklánc csúcsának, míg a műszakiak hitvallása az, hogy "biciklizni a majmot is meg lehet tanítani, na de biciklit szerelni?".
Az Égitársaság bázisrepterén a műszakiak és a pilóták kimondottan jól megvannak - csak a kollégákra aggatott beceneveket nem hangolják össze eléggé egymással:
Ez a jelenség egyébként az interneten is megfigyelhető.
9 komment
Címkék: humor képregény airway
Bizonyítványosztás: Budapest agrárváros
2009.01.12. 22:56 :: Hamster
Budapesti és környéki autósok tízezrei - elsősorban a páratlan rendszámúak, bár a párosok közül is megpróbálhatták volna többen csak úgy, jólelkűségből visszafogni magukat - bizonyították ma be, hogy Budapest agrárváros - ennyi paraszt ugyanis csak olyanban van. És kérem a politikai korrektkedőket, ne írják meg, hogy a paraszt becsületes kétkezi munkából élő földművelő, mert az csak a szó egyik jelentése a nyelvben. Ráadásul pont az a jelentés, melynek tárgya eltűnőfélben van - ellentétben a pejoratív értelműével. Körülnéztem az utcán: a forgalom csak kicsit kisebb a szokásosnál (bár a január mindig lazább, mint mondjuk az április), és hát nem kellett nagyon vadászni a páratlan rendszámokra sem. Persze a Városháza előadta, hogy sikeres volt a tiltás, de én ezt a Hungária körút mentén másképp láttam. Ott (is) azért rendesen jöttek a gépsárkányok, köztük a kamionok és teherautók. Utóbbiak különösen feltűnőek, de emez nyilván polgári védelmi sört szállít, amaz pedig minden kétséget kizárólag egészségügyi céllal viszi a sitteskonténert.
Még érdekesebb, hogy mindezt hogyan ideologizálták meg az autósok az internetes fórumokban: csak úgy repkedtek a demszkizések, a mocskospolitikusok, az elkúrták, a miért-nem-gondoskodtak-róla-előrék. Meg az én-fizetem-az-autóm-után-a-költségeket-engem-senki-sem-tilthat-el-tőle. Meg az éhenhal-harminc-gyerekem-ha-le-kell-tennem-a-kocsit. Mindenki napi nyolc helyen dolgozó kisiparos lett, mindenkinek szívtranszplatra kellett vinni a mozgásképtelen anyósát. Mindenki olyan helyen lakik, ahol másfél évente egyszer jön a busz, amire nem lehet felférni a sok TBC-s hajléktalan zsebtolvajtól (itt jegyzem meg, hogy a villamoson és buszon is volt ülőhelyem munkába jövet). És mindenki olyan helyen dolgozik, ahová a semmibe nem kerülő autóval tíz perc alatt beér, de ahová BKV-val hat óra az út.
Hiába, egy jó kifogás sosem rossz! Rossz azonban, hogy ezt a legtöbben nem szégyenkezve adták elő. Nem az volt, hogy "sajnálom, de nem tudom másképpen megoldani". Nem: melldöngetve repkedtek az égnek az "én csakazértis autóba ülök, leszarom a korlátozást" jellegű ars poeticák.
Ennek a sok kedves embernek gratulálok innen, a portól sötétített üveggé változott ablak mögül: jól megmutattátok a csúnya politikusoknak, hogy nem hagyjátok magatokat! Bátrak vagytok, szépek és okosak! Csak az az apró probléma van, hogy a levegő helyett beszívott portól nem a csúúúnya politikusok fognak hamarabb elpusztulni - és főleg nem Demszky, hiszen ő Budakeszin lakik. Nem, hanem ti. Meg a gyerekeitek, a szüleitek, a szeretteitek és a barátaitok. Meg persze én, de ez nekem nyilván jobban fáj, mint nektek.
Könyörgöm, nem örökre kellett volna letenni a kocsit, csak 1-1 napra! És igen, ez nem oldotta volna meg a problémát egymagában, de azért segített volna. Igen, idióta a szmogtörvény, de attól, hogy betartunk neki, a levegő nem lesz tisztább. Igen, szűklátókörűen kicsinyes a városvezetés, hogy erre az időre nem tette ingyenessé a tömegközlekedést, de ez van. És igen, eddig is rossz levegőben éltünk - de akkor ez jó így, csak nehogy változtatni kelljen a szokásainkon?
Nem kellenek nekünk politikusok, kormányok, önellátók vagyunk önsorsrontásból. Miénk az egészségünk, magunknak kúrjuk el*.
*Ez persze nem igaz, mert a Budaörsön, Tökölön, Etyeken, Bián, Ürömön lakó úrvezető többet pöfög befelé+kifelé, mint a helyben maradó: azért, hogy a pesti pénzért végzett munka után ő jó vidéki levegőt szívhasson - mi meg az ő kipufogását...
Szólj hozzá!
Címkék: budapest kritika közlekedés város társadalom környezetvédelem morál környezetszennyezés szmog szokások légszennyezés morgás szmogriadó vulgáris agyhúgykő
Zürich: a közösségi közlekedési rendszerek Rolls-Royce-a
2009.01.12. 02:40 :: Hamster
Közösségi közlekedéses beszámoló egy olyan városból, ahol vélhetően nincs annyi problémájuk a szmoggal, mint nekünk - és nem véletlenül. A teljesebb élmény érdekében a szokásosnál több kisvideót ágyaztam az oldalba:
Zürich: környezetbarátan olajozott gépezet
Kék-fehér villamos, fehér villamos, fehér-kék villamos.
Laposan menő villamos, görbén menő villamos, meredeken menő villamos.
Városi káosz és hobbitelek a hurokvágány közepén.
Gyűjtővezérlésű sikló és hegyivillamosok a ködben.
Dübörgő villamosok és csikorgó villamosok.
Óriástroli és zónázó helyiérdekű a villamosvágányon.
Kukásvillamos és fogaskerekű vasút.
Stb...
3 komment
Címkék: közlekedés utazás város képek tömegközlekedés környezetvédelem villamos svájc trolibusz hampage zürich
Szmogriadó-riadó
2009.01.11. 16:42 :: Hamster
Valahol réges-rég egy másik galaxisban
"Amíg a szálló por koncentrációja nem csökken 100 mikrogramm/köbméter alá, a páros napokon a páros rendszámú, páratlan napokon pedig a páratlan rendszámú kocsik közlekedhetnek csak. Mivel azonban a szankcionálást szabályozó KRESZ módosítása nem készült el, a rendőrök nem járhatnak el a renitens autósok ellen." / Index /
A mai napi rendkívüli Közgyűlésen a Tizenkilenc Párt frakcióvezetője élesen bírálta a várost kormányzó Egy Híján Húsz Pártot. Mint azt kifejtette, szerinte itt lenne az ideje annak, hogy a most bevezetett autózási tilalom helyett végre valódi intézkedéseket hozzanak a füstköd ellen - olyanokat, melyek nem hozzák hátrányos helyzetbe a szavazóbázisuk nagy részét kitevő gépjármű-használókat. Példaként említette a tüdőbetegségek azonnal betiltását, illetve a szennyezettségi hatáértékek eltörlését.
Az Egy Híján Húsz Párt alelnöke válaszában felhívta kollégája figyelmét arra, hogy az ő szavazóbázisuk alapja is az autósok tábora, tehát nem igaz, hogy őket nem foglalkoztatja a probléma. Egyetértett a gyors lépések megtételének szükségességével is: már papíron van a PPP-együttműködésben megépülő jólevegő-palackozó üzem építése, illetve tárgyalásokat folytatnak a tüdőszűrés megadóztatásáról.
Ezután az ellenzéki Már Majdnem Tizennyolc És Fél Párt frakcióvezetője szólalt fel, egy összpárti Látszatmegoldáskidolgozási- és Felelősségelkenési Szakbizottság felállítását javasolva. Ezt a javaslatot a Közgyűlés egyszerű szavazatvásárlással elfogadta, a napirend hátralevő részében pedig megtárgyalták, hogy a szakbizottság tagjainak hány titkárnő és szolgálati kocsi járjon. Rövid intermezzóként jellemezhető a Kicsit Több Mint Tizennyolc Párt képviselőjének felszólalása, melyben a politikus azt állította, hogy a szmog csak a kormányzó politikai erő trükkje, mellyel gázálarcgyártási tagozatát próbálja gazdasági előnyhöz juttatni. Őt egyszerű szavazattöbbséggel kizárták az utcára, ahol az ottani levegőn pár perc alatt megfulladt. A Közgyűlés résztvevői ezután elénekelték a város himnuszát, a "Smoke on the Water"-t, majd hazautaztak vidéki birtokaikra.
38 komment
Címkék: írás abszurd szmog morgás szmogriadó agyhúgykő
Új kolléganő
2009.01.11. 11:26 :: Hamster
A hétvégi nyugiban becsempészek egy új karaktert, Vikit, aki egyrészt a pénzügyi osztályon asszisztenskedik, másrészt néha besegít a légikísérőknek. Extrovertált típus, szeret a középpontban lenni, de ebben a jelek szerint az informatikusok nem jó partnerei:
(Feri amúgy a frizurája és sminkje miatt kezdetben ufónak szólította, amíg egyszer véletlenül rosszkor be nem nyitott az öltözőbe. Azóta inkább elismerő szavakkal nyilatkozik róla.)
Ez megy most