Hogy Feri ne érezze magát egyedül képregényünkben, az Égitársaságnál dolgozik légierős ex-kollégája, Kovács "Öcsi" is, aki a másodpilótaságon kívül oktatással is foglalkozik, többnyire Cessna gyártmányú "repülő babakocsin":
Budapest rocks... not!
2008.12.28. 16:27 :: Hamster
Már jó pár hete lehet tudni, de csak most jutottam el odáig, hogy morogjak ezügyben valamit: december 31.-vel megszűnik a PontFM, az egyetlen rádió, amit mostanában hallgatni bírtam (kivéve a reggeli Fiala műsort, mert attól a falra másztam). Tök furcsa, hogy egy kétmilliós város Európa közepén (ez Budapest akarna lenni népszerű-tudománytalan megfogalmazásban) nem képes eltartani egyetlen rockzenei rádiót sem! Persze lehet, az volt a baj, hogy rockzenei rádióhoz képest túl sok sport volt, sportrádióhoz képest pedig túl sok hard rock (=rétegzene), de így is nehéz megértenem a jelenséget. Mert hát az világos, hogy az idősebb, de még vásárlóerőként számontartott rétegnek ott van a két "Best of oldies" rádió (Sláger+SztárFM), a saját ízléssel nem rendelkezőknek a Danubius, a többieknek pedig pár "tucc-tucc" és politikailag önhergelő betelefonálós adó... De hogy nincs annyi rockmániás, hogy egy lokális FM adót eltartson... hát az szégyen. Nem hiszem el, hogy a rétegzenei ízlés úgy alakul, hogy mindenki csak jazzt hallgat vagy alternatív értelmiségieskedést! Tudom: hallgassak mp3-at - de egyrészt sajnálom azzal tölteni az időt, hogy válogatok köztük, másrészt akkor nem fogok semmi újat hallani. Mert ennek a rádiónak az is lényege volt, hogy olyat halljak, amit nem ismerek, ami eddig elkerült. Hát, most megint el fog kerülni az, amit még nem gyűjtöttem el. Mucsai ország vagyunk na, jó belénk a tucctucc meg a lakodalmas, egy kis Apostolok, egy kis Seriserilédi, aztán annyi...
MM (=most megy): P. Mobil: Menj tovább! ("Menj, az úton menj tovább" - még Vikidállal, Samuval és Pityivel)
2 komment
Címkék: zene rádió rock popkultúra morgás
Hatodik ábra: fő a nyugalom!
2008.12.27. 13:53 :: Hamster
Egy (l)égitársasághoz természetesen utaskísérők is tartoznak, elsősorban nőneműek. Ők azok, akiket mindenki csak "sztyuvinak" hív, és akikről mindenki azt hiszi, hogy csak az ételek-italok szervírozása a feladatuk. Holott ugyancsak ők hivatottak jó hangulatot, otthonosságot és biztonságérzetet teremteni a fedélzeten.
Nos, Annamari utóbbi szempontból nem mindig teljesít jól ;)
5 komment
Címkék: humor képregény airway
Ötödik ábra: a gyorsreagálású főnök
2008.12.24. 10:21 :: Hamster
Itt az ideje, hogy megismerkedjünk végre a cég főnökével, a nagykorú J. Gáborral, becenevén Jolival:
Mérsékelten meglepő módon régen ő is vadászpilóta volt, sőt, egy ideig Feri parancsnoka is, de aztán "bomlasztó politikai tevékenység" (a közeli Csajágaröcsöge tanácselnökét többször, nagy nyilvánosság előtt elküldte khm... nápolyit kapálni, a párttitkárt pedig "ha mesékre van szükségem, előveszek egy Lázár Ervin-könyvet" felkiáltással kitiltotta a bázis területéről) miatt nyugdíjazták. A rendszerváltás után visszakapta rangját, de rövid kísérletezés után (a csajágaröcsögei polgármestert többször, nagy nyilvánosság előtt elküldte... mondjuk úgy, lekvárt kaszálni) inkább visszament civilnek, azzal a feltétellel részéről, hogy továbbra is hordhatja az egyenruhát. Állítólag üzleti tárgyalásokon jó hatással van a leendő partnerre, amikor így jelenik meg. Mások szerint az nem egyenruha, hanem Joli természetes kültakarója, amit nem tud levetkőzni. Viselkedése leginkább két végletben nyilvánul meg: egyrészt a kávéfogyasztástól felpörgött agilitásban, illetve a két kávé elfogyasztása közti méla bambulásban. Utóbbiban állapotban gyakrabban figyelhető meg.
3 komment
Címkék: humor képregény airway
Bázel: színes villamosok, szürke időjárás
2008.12.24. 02:31 :: Hamster
Egyfajta karácsonyi ajándékként (bár tudom, elég "kocka" ötlet:) nyújtok át egy köteg képet és kisvideót egyik kedvenc városomból:
Bázel: színes villamosok, szürke időjárás
Svájcból Svájcba Franciaországon át - villamossal, bázeli zűrzavar, azaz típuskavalkád, hegyre föl és dombról le
5 komment
Címkék: közlekedés utazás képek tömegközlekedés villamos svájc hampage basel
Negyedik ábra: a szépség relatív
2008.12.22. 19:43 :: Hamster
(Na, végre találkoztunk Ferivel, a társaság főpilótájával, aki nagy kedvelője a nő nemnek, bár ritkán hall olyat. Korábban vadászpilóta volt, de amikor nyolcvan évre titkosítani akarták, inkább leszerelt.)
Szólj hozzá!
Címkék: humor képregény divat airway
Harmadik ábra: a technika csodái
2008.12.20. 07:30 :: Hamster
És ha már egy légitársaságról szól a strip, ismerkedjünk meg a pilótákkal is: Kölyökkel és Ferivel, az élet császáraival, akik... akik úgy látom, lemaradtak mai kockánkról. Na mindegy, talán legközelebb, addig is:
4 komment
Címkék: humor képregény airway
Második ábra: a csetelés veszélyei
2008.12.17. 08:06 :: Hamster
Artúrt, a fiatal informatikust már ismerhetjük a nulladik kockáról (legfeljebb a nevét nem), most ideje találkoznunk az Égitársaság irodavezetőjével és lelkével, a vöröshajú Anettel. Jobban mondva a feje búbjával:
9 komment
Címkék: geek chat humor képregény airway nerd
Szeged új "régivillamosa" és egyéb érdekességek októberből
2008.12.17. 01:15 :: Hamster
Híreket mondunk: kedden elhagytam idei első téli sapkámat. Egy télen néha 2-3 is elfogy belőlük, de ez a mostani új rekord volt azzal, hogy már másfél hét után elvesztettem.
További hír: végre volt időm feltenni pár képet a szegedi villamosközlekedés megindulásának századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről:
Esőisten szabotálni próbálja a szegedi villamos centenáriumát
Régi és új nosztalgiavillamosok, átépülő Anna-kút, meg még ami szembejött...
3 komment
Címkék: közlekedés képek szeged tömegközlekedés villamos hampage
Első ábra: Próbáljunk reflektorfénybe kerülni!
2008.12.15. 19:20 :: Hamster
Közkívánatra bemutatkozik az Égitársaság - illetve egyelőre csak az irodai szexció... szekció egy része. Hogy miért pont velük kezdem az enumerát... enumerációt? Nem is tudom :)
Ez megy most